Ezen a hétvégén senki sem fog unatkozni, legyen az pilóta, néző, rendező…
Több mint 130 pilóta, több mint 40 000 lóerő szabadul el pünkösdkor!
A két napos Fesztivál vasárnap reggeltől hétfő késő délutánig megállás nélkül fogja ontani az adrenalint.
Pünkösd hétvégéjén először koptatja majd idén verseny közben a RabócsiRing aszfaltját a hazai profi drift versenyzők krémje és az a több mint 100 rallycross versenyző, akik idén is felveszik a harcot a máriapócsi katlan izgalmas kanyarjaival és megküzdenek majd egymással a legjobbnak járó serlegekért.
Mi az, amit ajánlunk neked ezen a hétvégén? Több ezer lóerőt, rengeteg izgalmat, nagy visszatérőket, őrült csatákat, rengeteg füstöt és egy óriási meglepetést, melyről most lerántjuk a leplet. A RabócsiRingen 2014. június 9-én 16 órakor fellép a drift pilóták által is oly nagyon kedvelt, a már részben velük közös klippet forgatott Majka&Curtis, hogy a motorok dübörgését valami más, de hasonlóan pörgős ritmus váltsa fel.
De lássuk a tényeket!
A SuperCarsban, azaz a királykategóriában 10 éve nem volt ekkora indulószám, amely jól jelzi, hogy a rallycross ismét a csúcsára ért Magyarországon!
A SuperCarst a nyolcszoros bajnok, Harsányi (Mitsubishi) keményen kezdte, így két futamgyőzelmével magabiztosan vezeti a bajnokságot. Az Európa Bajnok Kárai (Skoda) bombaformában van, hiszen mindkét Európa-Bajnoki futamát megnyerte Németországban és Lettországban, valamint húsvétkor is csak az égieken múlott, hogy nem húzza be máriapócsi első futamgyőzelmét. Mózer Attila is magára talált, hiszen szorosan követi a két toppilótát és brutális Skodájával szintén esélyes lehet a dobogóra. Vass Zoli (Mitsubishi) új autója még gyermekbetegségekkel küzd, de legalább vannak már gyors körei és reménykedik, hogy mihamarabb magára talál az új Colt. Az ifjú titán Wieszt Jankó (Mitsubishi) mindenképpen nagy meglepetés, hiszen Nyirádon már dobogóra is állt, a fiatal pilóta így bízhat a jó folytatásban. A szintén nyolcszoros magyar bajnok Kotán Peti (Ford) is nagy lendületben van, aki múltkori kiváló dobogós szereplését kis szerencsével bármikor megismételheti. Nem kis meglepetésre a kategória nagy visszatérői egyszerre érkeznek, Simon Zoli (Mitsubishi), Révész Bálint (Mitsubishi), Móricz József (Toyota). De Vnoucsek Laci (Mitsubishi) és Fekete Zoli (Mitsubishi) is bizonyítani akarnak majd.
Super1600-ban Luigi (Skoda) két futamgyőzelmével biztosan vezeti a bajnokságot Bánkuti Junior (Peugeot) előtt, de Nyirádra már Marton GergőSkodája is összeállt és dobogós helyezéssel kezdte a szezonját. Hármójuk ádáz csatája biztos garanciája az izgalmaknak.
A SuperNational kategóriában a tabellát Luigi (Seat) vezeti, aki ez évben a sportág történetében először két kategóriában is szeretné meghódítani a bajnoki címet. A második helyezett Csendes Zsolt (Opel) stabilan tartja helyét, még a harmadik helyet az idén kategóriát váltó 15 éves Csirmaz Brúnó(Skoda) birtokolja. Az élmezőnyben esélyes még a rally EB-t is megjárt Klausz Kristóf BMW-jével.
Magyar Kupa, az agilis és profi fiatalok csatáját ígéri, amelyben Góth Viktor (Opel) magasan kiemelkedik sorozatos futamgyőzelmeivel.
Junior Kupa, azaz a suzukis tinédzserek harcát Végh András vezeti, de a Tagai testvérek is jól terelgetik autóikat.
Az amatőrök ismét kitettek magukért, hiszen több mint 30 versenyző jelezte részvételét. 7 pilóta Szlovákiából érkezik top technikáikkal, ezzel is emelve a népszerű versenysorozat színvonalát. Természetesen nem hiányozhat erről a hétvégéről Taskó Rodrigó (BMW) sem, aki mindkét szakágban ringbe száll, reméljük most nem kiütéssel próbál győzni. A pünkösdi fesztiválon, minden kategóriában nagy indulószám, és óriási csata várható, új technikákkal, régi arcokkal!
Magyar Profi Drift Bajnokság II. futamán a bevetésre kerülő régi nyomvonalon az új elvárások mellett új autók is várhatóak. Több pilóta is új autóval, új fejlesztésekkel vág neki az idei szezonnak. Szabó Szilárd a jól bevált Mercedes E500-at lecserélte egy 520 lóerős Nissan Silvia S15-re, míg Szántó Nikolett egy Corvette motoros M46-tal akarja learatni a babérokat. A tavalyi bajnok Grózinger Zsolti (Nissan S14) már készen áll az újabb futamgyőzelemre, de György Szilveszter új Nissanja is bemutatkozik. A Zentai testvérek is teljes harci díszben állnak, hiszen Sanyi Ford Focusa mellett elkészült Attila vadonatúj Fiestája, amely az edzéseken jó teljesítményt mutatott. A többszörös Európa Bajnok Kerényi Ádám idén pontozó bíróként a bírói csapatot erősíti.
Gyertek, tartsatok velünk és adjátok át magatokat az autósport, a rallycross és a drift együttes imádatának. Higgyétek el: örök élmény marad!
Program
2014. június 08. vasárnap |
|
|
09:30 - 11:45 |
Rallycross szabadedzés |
|
12:00 - 14:15 |
Rallycross időmérő edzés |
|
14:30-16:30 |
Rallycross 1. előfutam |
|
17:00- |
Drift edzés és kvalifikáció |
|
|
|
|
2014. június 09. hétfő |
|
|
08: 00 – 08: 50 |
Rallycross melegítő edzés |
|
09: 00 – 11: 15 |
Rallycross II. előfutam |
|
11: 30 – 13: 45 |
Rallycross III. előfutam |
|
14: 00 – 16: 15 |
Rallycross döntő futam |
|
16: 15 - 17: 00 |
Majka&Curtis |
|
17:00- |
Drift verseny Top16, TOP8, TOP4, Döntő |
|
Jegyárak:
Június 08. Vasárnap (csak vasárnapra érvényes)
- felnőtt 1.500,-
- gyerek 800,- / 3-12-éves korig
- parkoló 300,- / kocsi / nap
Június 09. Hétfő (csak hétfőre érvényes)
- felnőtt 2.800,-
- gyerek 1.500,- / 3-12-éves korig
- parkoló 300,- / kocsi / nap