• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Sikerrel debütálna Szőke Ákos az új csapatában

SOLID RACING TEAM – Gyorsulási Futam, Taszár

Szőke Ákos – BMW E30


Május 1-jén második állomásához érkezik meg az Országos Gymkhana Bajnokság. A Nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show után, a Taszári Repülőtéren rendezik meg a Gyorsulási Futamot. A somogyi viadalról most sem hiányozhat Szőke Ákos, aki ezúttal már a Pro kategóriában méri össze tehetségét ellenfeleivel. Habár a váci pilóta szinte hazajár Taszárra, mégis egyfajta debütálás lesz neki a csütörtöki verseny, hiszen ez lesz az első közös projektje új csapatával, a Solid Racing Team-mel.


Szőke Ákos: Félig-meddig debütálás lesz számomra a május 1-jei, taszári Gyorsulási Futam. Habár többször álltam már rajthoz ezen a rendezvényen, és idén sem először koptatom majd a gumit versenyhelyzetben, ez lesz az első alkalom, hogy együtt dolgozok új csapatommal, a Solid Racing Team-mel.

A március 21-23-ai AMTS-n már az új szabályok szerint mértük össze erőinket az ellenfelekkel, Pro kategóriában. Sok új pályaelem és feladat várt ránk, amivel első körben nem nagyon tudtunk mit kezdeni, így felborult a sorrend, felcserélődtek a szerepek – akik eddig elöl voltak, most hátra kerültek, és fordítva. Taszáron azonban már nem fogjuk olyan könnyen adni magunkat!

A somogyi futamot különösen kedvelem – annak ellenére, hogy igen messze van tőlünk, Váctól –, mert sokkal felszabadultabb a légkör, mint a többi versenyen és itt van a legtöbb lehetőségünk arra, hogy autózzunk. Természetesen most is az első hely lenne a cél, de az biztos, hogy nem lesz könnyű dolgom ennek elérésében – nagyon sok ügyes pilóta van, nagyon jó autókkal, akik biztos feladják majd a leckét.

A BMW teljes harci díszben áll a megmérettetés előtt – minden apró hibát kiküszöböltünk rajta, ami a múltkori versenyen előjött, és egy kicsit tekertünk is a teljesítményén. A tesztek eddig minket igazoltak, meglátjuk majd, hogy az éles bevetésen hogy fog működni a technika.

Bízom benne, hogy Taszáron sikerül elérnem a célomat, és ezzel megalapozhatom a közös, sikeres együttműködést a Solid Racing Team csapatával.


Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top