• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Perez nyert, az erőviszonyok változatlanok

 

Szaúd-Arábiai Nagydíj, Dzsidda

  1. március 19.

 

A szezon második futamán ismét a két energiaitalos pilóta állhatott a dobogó két legfelső fokára. Ezúttal azonban az elsőként rajtoló Sergio Perez viheti haza a győztes trófeát. Max Verstappen, aki uralta a szabadedzéseket, majd problémába futott az időmérő edzésen, végül második lett a tizenötödik helyről rajtolva. A leggyorsabb körért járó egy pontot viszont a holland viheti haza. A bronzérmes helyen ezúttal is Fernando Alonso ért célba. Utólag elvették helyezését, de később mégis visszaadták azt.

 

„Nehezebbnek bizonyult, mint vártam. Tényleg jó munkát végeztünk az első bokszbeálláskor, de a biztonsági autós időszakban majdnem elvesztettük az előnyt. Tavaly is a győzelemre hajtottam, s most sikerült. A csapat remek munkát végezett, rettentően keményen dolgozott a hétvége során. Sok mechanikai problémánk volt és ezek a fickók megoldották.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

 

Szombaton tudni lehetett, hogy Max Verstappennek nehéz dolga lesz, ha be szeretné gyűjteni idei második győzelmét, ugyanis autója mechanikai meghibásodást szenvedett. A csapattagok az éjszaka folyamán megszerelték az autót, a sebességváltót is kicserélték. A holland a mezőny végéről – a 15. helyről - vágott neki az 50 körös futamnak. Így három hellyel Charles Leclerc mögül rajtolhatott, aki tíz helyes rajthely büntetést kapott a harmadik vezérlő elektronika autójába történő építése miatt. A rajt során nem az volt a kérdés, hogy előrébb tud-e a két élpilóta kerülni, hanem az, hogy milyen gyorsan.

 

A rajtnál Perez rontott, s Fernando Alonso kihasználva a helyzetet, megelőzte őt. A negyedik körben azonban a mexikói visszavette a helyét. A 41 éves spanyol pilóta a harmadik helyen ért célba, mégsem tarthatta meg előkelő helyét, legalábbis egy kis ideig. A verseny során öt másodperces büntetést kapott, mivel a rajtnál rosszul állt be a helyére autójával a rajtrácsra. Büntetése letöltésekor állítólag hibáztak a szerelők, a büntetés letöltése közben hozzáértek autójához s emiatt a versenyfelügyelők tíz másodperces büntetést róttak ki rá. Így bár a spanyol állhatott a dobogóra, a tíz másodpercet később hozzáírták az idejéhez, így végül csak negyedik lett George Russell mögött. A verseny leintését követően azonban mégis visszakapta a spanyol a harmadik helyezését, így Russell csak a negyedik lett.


Fotó: AmberPR

A fiatal britet csapattársa, Lewis Hamilton követi az ötödik helyen. A Ferrari még mindig gyengélkedik. Carlos Sainz és Charles Leclerc a hatodik és hetedik helyet szerezte meg. Ezúttal mindkét Alpine célba ért. A nyolcadik és kilencedik helyen a két francia csapattárs – élén Esteban Oconnal - kormányozta célba rózsaszín autóját. Ismét Kevin Magnussennek köszönheti a Haas a pontját. A dán ugyanis a tizedik lett.

 

Az Aston Martin a szahíri pályával teljesen ellentétes karakterisztikájú dzsiddai pályán is remekelt. Ezt akkor is el lehet ezt mondani, ha Lance Stroll, aki még mindig szezon előtti biciklisérüléseiből lábadozik, nem ért célba. 

 

Nem csak Lance Stroll esett ki, Alex Albon autója sem bírta a teljes versenytávot. Csapattársa, Logan Sergeant viszont célba ért, ha nem is ő lett ezúttal a legjobb újonc. Az a cím Nyck de Vriest illeti, aki a 14. helyet kaparintotta meg. Három hellyel csapattársa, Juki Cunoda mögött ért célba, aki épphogy lemaradt a pontszerző tizedik helyről. 

 

Két csapat áll még a konstruktőrök között pontok nélkül. Az AlphaTauri és a McLaren. Utóbbinál Oscar Piastri szép versenyzést mutatott be. Két hellyel csapattársa, Lando Norris előtt ért célba a 15. helyen.

 

A Forma-1-es csapatok ismét pihenhetnek egy kicsit a hosszú ausztráliai út előtt. Két hét múlva (2023. április 2.) ugyanis a nagyon távoli Ausztráliába költözik a Forma-1-es cirkusz. 2022-ben Charles Leclerc második győzelmét szerezte a kenguruk földjén, miközben Max Verstappen kiesett. Vajon most ki viheti majd haza innen a győztes trófeát? 



2023-as Forma-1-es Szaúd-Arábiai Nagydíj eredménye

 

  1. Sergio Perez Red Bull 1:21:14.894
  2. Max Verstappen Red Bull + 5.355
  3. Fernando Alonso Aston Martin + 20.728
  4. George Russell Mercedes + 25.866
  5. Lewis Hamilton Mercedes + 31.065
  6. Carlos Sainz Ferrari + 35.876
  7. Charles Leclerc Ferrari + 43.162
  8. Esteban Ocon Alpine + 52.832
  9. Pierre Gasly Alpine + 54.747
  10. Kevin Magnussen Haas + 1:04.826
  11. Juki Cunoda AlphaTauri + 1:07.494
  12. Nico Hülkenberg Haas + 1:10.588
  13. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 1:16.060
  14. Nyck de Vries AlphaTauri + 1:17.478
  15. Oscar Piastri McLaren + 1:25.021
  16. Logan Sargeant Williams + 1:26.293
  17. Lando Norris McLaren + 1:26.445
  18. Valtteri Bottas Alfa Romeo +1 kör
  19. Alexander Albon Williams Nem ért célba
  20. Lance Stroll Aston Martin Nem ért célba

A világbajnokság eredménye

Pilóták:

 

  1. Max Verstappen 44 pont
  2. Sergio Perez 43 pont
  3. Fernando Alonso 30 pont
  4. Carlos Sainz 20 pont
  5. Lewis Hamilton 20 pont
  6. George Russell 18 pont
  7. Lance Stroll 8 pont
  8. Charles Leclerc 6 pont
  9. Valtteri Bottas 4 pont
  10. Esteban Ocon 4 pont
  11. Pierre Gasly 4 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 87 pont
  2. Aston Martin 38 pont
  3. Mercedes 38 pont
  4. Ferrari 26 pont
  5. Alpine 8 pont
  6. Alfa Romeo 4 pont
  7. Haas 1 pont
  8. Williams 1 pont
  9. AlphaTauri 0 pont
  10. McLaren 0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top