• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Több tízezer ember, 1200 autó

A Garmin Racing Team versenyzője Gyarmati Ariel és navigátora Szabó Mátyás a múlt hétvégi Somogybabod Off-Road Fesztivál keretein belül mérették meg magukat. Európa legnagyobb terepjáró-autós találkozója bőven tartogatott életre szóló élményeket az indulók és kilátogatók számára egyaránt.  


Gyarmati Ariel: - Nagyon jól sikerült a hétvége, sok tapasztalatot gyűjtöttünk. A hangulat egyszerűen fantasztikus volt, ami köszönhető volt annak is, hogy valamivel több, mint 1200 terepjáró vett részt a rendezvényen, és tízezrek látogattak el a találkozóra.

- Első nap az éjszakai trophy-t sikeresen teljesítettük, bár a por okozott kellemetlenebb perceket. Az autó hátulja nyitott, így visszahúzta azt, ami kis ráadásként szolgált az előttünk haladók nem kevés por mennyiségére. A verseny végére úgy néztünk ki, mint a négerek éjszaka, csak a szemünk világított.

- Az egyik legnagyobb élményünk, amikor három másik autóval eltévedtünk éjszaka, melyből kettő megsüllyedt, elég lehetetlen helyen. Így néhány órát el kellett itt töltenünk, amíg kicsörlőztünk mindenkit, de a hangulat parádés volt.

- Az autó a megpróbáltatások arányában egészen jól vizsgázott, az egyik dagonya járatban beázott a generátor, ami sajnos a másnapra rányomta bélyegét.  Egy ideig tudtunk menni, ameddig bírta az akkumulátor, aztán ki kellett állnunk. Estére hoztak egy másik generátort, amivel tovább tudtunk autózni, de sajnos azt már nem versenyben. Apróbb fejlesztéseket kell a jövőben elvégezni és „tökéletes” lesz.

- Szabó Mátyás navigátorom pedig nem ismert lehetetlent a hétvége során, ügyesen megoldotta a feladatokat. Elképzelhető, hogy lesz még folytatása az off-road versenyzésnek, megnézzük mikor lesz szimpatikus verseny, amin már tapasztaltabban állhatunk rajhoz.

-  Most azonban visszatér minden a megszokott kerékvágásba, készülünk a hétvégi fehérvár rallyra.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top