Több, mint 54.000-en az autós szezonnyitón!

Mint 2006 óta minden tavasszal, idén is hazánk legnagyobb autós kiállítása és show-ja, az Automobil és Tuning Show (AMTS) nyitotta meg a szezont, ami - a tavaszinak éppen nem mondható időjárás ellenére - hatalmas sikerrel zárt.

Az idén is 100% autós rendezvényként bemutatkozó benzingőzös hétvége öt pavilont és hatalmas kültéri területet töltött meg élménnyel, immáron több, mint 100.000 m2-en. A hatalmas évkezdő járműfiesztára több, mint 54.000-en voltak kíváncsiak a nyitva tartás három napja alatt: nem csak a pavilonok, de a kültéri helyszínek is csordultig teltek, mind kiállított autókkal, mind látogatókkal. A szombati napon érkező tömeghez hasonlót pedig az AMTS fennállása óta nem látott még a Hungexpo!

A Simon Motorsport szélesített Ford Mustang GT-je Európában az AMTS-en mutatkozott be először, tavaly még Dubai-ban fotózták a Miss Tuning naptár egyik autójaként

A hatalmas érdeklődés pedig idén sem volt véletlen. A pazar kiállított gépek sokszínű felhozatala mellett, az AMTS évről-évre több élményt kínál látogatóinak, melyek között - korosztálytól függetlenül - a család minden tagja megtalálja a számítását. Csaknem 250 önálló kiállító felhozatalában több, mint 1.500 járművetcsodálhattak meg a látogatók, egyetlen belépőjegy áráért pedig ezúttal is tíz, önmagában is teljes értékű rendezvény volt kint megtekinthető.

Hasonlóan az elmúlt évhez, az új autós tematika ismét önállóan, a "G" pavilonban került megrendezésre. Az AMTS-en évek óta megszokott autóimportőrök, márkaképviseletek kiállításán idén összesen 23 márka legújabb modelljeiből válogathattak az érdeklődők. A márkastandok mellett három tematikus zóna is várta az autóvásárlás előtt álló látogatókat. A tavalyihoz képest jócskán kibővített területen, immáron a pickup kategóriával is kiegészülve mutatkozott be a sport- és szabaidőautókat felvonultató SUV kiállítás, új tematikaként pedig a Gyári Csúcsragadozók kiállítás debütált, ahol az egyes márkák legdrágább, sport- és luxusmodelljei közül válogathatott a nagyérdemű.

Idén 23 autómárka vonult fel saját importőri standon, vagy a tematikus zónákban az AMTS új autós részlegében

Az e-Mobi Elektromobilitás Nonprofit Kft-vel szoros partnerségben, a tavalyihoz képest szintén jócskán kibővített területen folytatódott a rendezvény elektromos autós tárlata, az EV-GreenTech. A "G" pavilonban berendezett,reprezentatív szakkiállításon az elektromos és plug-in hibrid modellek bemutatkozása mellett, az AMTS idegenvezetést nyújtott a környezettudatos autózás világába és egészen az 1800-as évektől, azaz a kezdetektől vezette végig a látogatót az elektromobilitás történetén. A fókuszban azonban nem kifejezetten a technikai részletek álltak, sokkal inkább a szórakozás és az élményeken keresztüli közvetlen megtapasztalás. Ennek érdekében rengeteg elektromobilitáshoz kapcsolódó interaktív programra került sor, kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Citroen Jumper "retrósító" szett a Magyarok a Világ Járműgyártásában kiállításon

A szalonautók világához (is) szorosan kapcsolódva, az Autós Nagykoalíció a múltat, a jelent és a jövőt mutatta be a Magyarok a Világ Járműgyártásában elnevezésű tematikus kiállításon, amely immár 6. alkalommal kalauzolta végig az érdeklődőket az autóipar évszázados - magyar vonatkozású - történelmén. A szervezet elnöke, Knezsik István által megálmodott, a hazai járműipar minden korszakát és mérföldkövét felidéző tárlat ismét vadonatúj installáción keresztül tette kézzel foghatóvá azokat az innovatív eszközöket és járműveket, melyeket a magyarság adott a világ mobilitásának, ezúttal már nem csak a földi, de a vízi- és a légiközlekedést is érintve.

Az AMTS megnyitója: Szőke László és Nokta Balázs (szervezők), Knezsik István (ANK, elnök) és Dr. Homolya Róbert (NFM, közlekedéspolitikáért felelős államtitkár)

A kiállítás központi eseménye pénteken, a kora délutáni órákban kezdődött, ahol a hivatalos megnyitót követően egy 90 perces élő show-ban álltak a nagyérdemű elé a kiállított járművek tervezői és képviselői. A meghívott feltalálók, mérnökök és formatervezők személyes bizonyságukkal igazolták, hogy a tematikus kiállítás mottója - miszerint ha elég szorgalmas és tehetséges vagy, eljuthatsz a világ tetejére - nem csak egy frázis. Magát a rendezvényt Dr. Homolya Róbert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára nyitotta meg.

Az AMTS amerikai sztárvendége, a legendás autóépítő, John D'Agostino a színpadon (jobbról)

Felsorolni is nehéz lenne, hogy hazai autós celebritások, versenyzők és médiaszemélyiségek közül hányan tették tiszteletüket odakint, azonban nem csak hazánk, de a nemzetközi autós élet nagyjaival is összefuthattak a látogatók az AMTS-en. A rendezvény amerikai sztárvendége, a nyugati part egyik legnagyobb autóépítője John D'Agostino volt, aki ismét remekül érezte magát Budapesten és a legjobb autóshow-k között említette az AMTS-t. Ígérete szerint jövőre már egy saját, egyedülálló építéssel tér vissza Budapestre, ami még soha nem járt Európában.

A nemzetközi szcéna egyik gyöngyszeme, az ETS-t is megjárt Alfa Romeo 147 Olaszországból érkezett hazánkba

Az AMTS magját jelentő Carstyling.hu Tuning Show hihetetlen gépeket látott vendégül szerte Európából, sőt, még a kontinens határain túlról is. Habár már a tavalyi, végtelenül színes nemzetközi felhozatal is sokkal erősebb volt, mint ami valaha megfordult hazánkban a show 2006-os kezdete óta, idén ezt is sikerült felülmúlni. Jól bizonyítja mindezt, hogy a rendezvény mára már nem csak itthon számít az ország legnagyobb tuning showjának, de a nemzetközi szcéna is a szezon egyik kiemelt zarándokhelyeként tartja számon.

A legszebb gyöngyszemeket idén is a németek hozták a helyszínre. Kontinesünk legrangosabb szépségversenye, az European Tuning Showdown mezőnyéből érkezett tíz makulátlan építés mellett idén a Sourkrauts, valamint a SONAX showautóiból is csaknem tucatnyi mutatkozott be a csapatok standján. Parádés építéseket hozott a helyszínre szlovákiai partnerünk, az AMTS.sk csapata, de gyönyörű tuning gépekkel érkeztek a lengyel, cseh, osztrák és olasz klubok is. Az idei legtávolabbi vendégünk pedig egyenesen Dubai-ból érkezett: a Simon Motorsport európai kiállításokon még sehol nem látható, brutálisan kiszélesített Ford Mustang GT-jét rengetegen várták a rendezvényen.

Hazánkban először volt megtekinthető a neves TOFU Garage két Rocket Bunny szettel szerelt járműve

Összesen 15 európai ország tuning autói vonultak fel az idei AMTS-en, az autók minőségét pedig jól fémjelzi az Essen Motor Show-ról meghívott vendégbíránk, Sven Shulz, valamint European Tuning Showdown főbírája, Sebastian Kaesler véleménye, akik szerint az igazán komoly építések száma ismét látványosan emelkedett már a tavalyi remek felhozatalhoz képest is, hazai és nemzetközi szcéna tekintetében egyaránt.

A Rieger Tuning Audi R8 demóautója először járt hazánkban a márka importőre, a Tuning World Kft. jóvoltából

Látványos standok, installációk és demóautók terén kitettek magukért tuning és hifi kiállító cégeink is, az "A" pavilon idén már vitathatatlanul egy nagy, nemzetközi kiállítás színvonalát hozta. A legnagyobb standot ismét hazánk egyik legrégebbi tuning cége, az RS-Tuning Hungary rakta össze, német partnerével, a TA-Technics-szel közösen, külföldről hozott látványos installáció, valamint gyönyörű új építések kíséretében.

A show legkülönlegesebb demóautóit az AMTS új partnere, az Abroncs Kereskedőház mutatta be. Standjukon - a Toyo Tires égisze alatt - hazánkban első ízben voltak megtekinthetők a neves japán Rocket Bunnyszélesítőszettjeivel szerelt autók, melyeket a Tofugarage csapata hozott a helyszínre.

A Hififutár idehaza még nem látott Hertz demóautója a közönség egyik kedvence volt

Régi visszatérőként, a szegedi Tuning World (az egykori BG Tuning) is újra kiállított a rendezvényen, méghozzá nem is akárhogyan: a Rieger Tuning hazai importőreként a márka három eredeti demóautóját is elhozták hozzánk, velük együtt pedig a neves német cég vezetője személyesen is az AMTS vendége volt!

Hosszasan lehetne még sorolni a partnereket a UNIX - A.Z. Meisterteile itt először bemutatkozó kiállítási kamionjától kezdve a mindig nemzetközi színvonalon kiállító OCT Tuning / Vossen Wheels Hungary csapatán keresztül a Hififutár standján kiállított döbbenetes, "rúdtáncos" pickup demóautóig, kiállítóink egytől-egyig a maximumot hozták, megjelenés terén is.

Egy kis tuning a "G" Pavilonból: a Tune it! Safe! Golf 400R demóautóját a Volkswagen hozta a kiállításra

Aki kifejezetten az idősebb autókért érkezett, bőséggel talált magának élményanyagot, hiszen immáron ötödik éve, teljesen különálló tematikaként mutatott be patinás veterán és oldtimer modelleket a Classic Automobil Show, a MAVAMSZ (Magyar Veteránjárművesek Szövetsége) rendezésében. A több, mint 200 szebbnél-szebb - többségükben muzeális minősítéssel rendelkező - járművet felsorakoztató tárlat idén is az "F" pavilonban került megrendezésre, a hatalmas túljelentkezés miatt azonban még a "G" csarnokba is jutott jó néhány patinás veteránautó.

A tavalyihoz évhez képest teljesen megújult, színvonalban is hihetetlen gépeket bemutató felhozatal különlegességeinek sorát az idén 70 éves Porsche 356, valamint a Cirtoen 2CV, azaz a "Kacsa" évfordulója alkalmából berendezett stand nyitotta. Mellettük a "Bella Italia", azaz a Gyönyörű Olaszország szellemében kialakított zóna kínált egy jó adag olaszos életérzést, olyan közkedvelt típusokkal, mint az Iso Grifo, Iso Rivolta, Alfa Romeo, Maserati Mistral, valamint több Fiat és Ferrari típus.

Több, mint 100 éves Ford T Modell a Classic Automobil Show-t szervező MAVAMSZ standján

Új színt a használati funkcióra átalakított veterán járművek hozak majd a szocializmus kínálatából, továbbá a stílusok találkozásában sem volt hiány: Volkswagen és különböző amerikai autók mutatkoztak be hotrod stílusban építve, minden egyes típus mellett egy eredeti modellel, muzeális állapotban! A MAVAMSZ tagszervezetei mellett pedig kint volt továbbá a Veterán Autó és Motor, valamint a Retro Mobil szerkesztősége, valamint a Közlekedési Múzeum és a Postamúzeum is, egy-egy járművel.

Az "F" pavilon újdonsága volt idén az először megrendezésre kerülő '50 Brothers Hot Rod Show is. A Show For Real Cruisers névre hallgató rendezvény az itthon még kevésbé ismert hot rod és custom autó kultúrát hivatott megismertetni a nagyközönséggel. A kiállításra valódi „krúzerek” hozták el autóikat, szerte Európából: a '50 Brothers olasz testvérklubjának tagjai például majd 800 km-ről érkeztek „lábon” 90 éves coupe-ikkal, roadster-eikkel, rajtuk kívül pedig még osztrák, horvát és magyar építők felismerhetetlenségig átalakított veterán izomautói mutatkoztak be, pin-up lányok, tetoválószalonok és látványos installáció társaságában.

Osztrák krúzer a '50 Brothers Hot Rod Show-ján az "F" pavilonban

Az AMTS versenysportos vonalát immáron hatodik éve képviselő Gymkhanát idén igazi tempós, gumifüstös drift versenyek váltották fel. Az "A" pavilon mellett kialakított, a tavalyinál jóval hosszabb nyomvonalú, a kanyarokban betonfalakkal határolt arénában két vadonatúj, idehaza még soha nem látott versenyág mutatkozott be a lóerőkre és adrenalinra éhes közönségnek!

A szombati napon DriftShifters, vasárnap pedig Parking Battle Drift keretei között mérhették össze tudásukat Magyarországon először hazánk, valamint a környező országok legrátermettebb pilótái. A remek hangulatban zajló, rendkívül látványos programok minden eddiginél népszerűbbek voltak a látogatók körében, a lelátók, valamint a pálya melletti területek mindhárom napon folyamatosan tömve voltak. 

A két vadonatúj drift versenyt, valamint a showműsorokat hihetetlen tömeg kísérte figyelemmel mindhárom napon

A show azonban nem merült ki magában a versenyben: a hétvége alatt összesen három alkalommal,  betanult koreográfia szerint lebonyolított, színes füstös drift bemutatók szakították meg a versenyt a Markom Racing Team prezentálásában, valamint természetesen mindhárom nap nyílt lehetőség drift taxizásra is.

A kültéri programok további újításaként, vitathatatlanul az idei AMTS egyik legérdekesebb színfoltját hozta a helyszínre a rendezvény legfrissebb tematikája, a Hungary Off-Road Show, ahol hazánkban első alkalommal került megrendezésre hivatalosan, magyarok által átalakított és épített terepjáró autók széleskörű kiállítása, illetve épített pályán történő bemutatása.

Az AMTS vadonatúj tematikája, az Off-Road Show is tömegeket vonzott

Az „A” pavilon mellett kialakított parkolóban és terepen több, mint 100 terepjáró-különlegességet tekinthettek meg, illetve próbálhattak ki utasként a látogatók, a sziklás terepre szánt gépeken át a legextrémebb, rendszám nélküli összeépített versenyvasakig.

A programok színterét egy több-tízéves tapasztalattal rendelkező, profi versenyzők instrukciói által épített demó offroad-pálya jelentette, amelyen nyitástól-zárásig folyamatosan dübörögtek az ország minden tájáról érkezett terepjárművek. Mindemellett, a hétvége során nyolc alkalommal került sor az AMTS off-road show-ra, melyen a legextrémebb, akár több 10 millió forint értékű, teljesen átépített terepjárművek bemutatóztak, egy látványos triál pályán.

A Miss AMTS idei királynője, Koncz Patrícia az aktuális Miss Tuning, Vanessa Schmitt társaságában (elöl)

Az AMTS évek óta a legnépesebb hoszteszgárdával dolgozik hazai autós rendezvények terén, a habot a tortán azonban idén is a Miss Fitness AMTS szépségverseny jelentette. A verseny tíz döntős hölgye napi három alkalommal mutatkozott be a rendezvény Nagyszínpadán, a MissQ értékes díjai mellett azonban a nemzetközi döntőbe jutás volt a cél, melyre a Tuning World Bodensee keretei között kerül majd sor. Idei királynőnk Koncz Patrícia lett, aki  május közepén velünk utazik majd Friedrichshafenbe, ahol a Miss Tuning döntőseivel mérheti össze a bájait. Az AMTS királynőjének és két udvarhölgyének személyesen az aktuális Miss Tuning, Vanessa Schmitt adta át a díjakat, aki szintén a rendezvény kiemelt vendége volt.

A Carstyling Dolls látványos showműsorai alatt folyamatos volt a tömeg a Nagyszínpad előtt

A Nagyszínpad, a Drift Aréna és az Off-Road zóna mellett, számos helyszínen gyakorlatilag folyamatos programok várták a látogatókat egész hétvégén, a rendezvényen lehetetlen volt akár egy percre is unatkozni. Az "A" pavilonban a SONAX medencéje, a Hififutár, a SQUAD és még számos kiállító standja kelt rendszeresen életre, a "G" pavilonban pedig számos sajtótájékoztatóra, valamint előadásra került sor, utóbbiak főként az elektromos autózás témakörében. Az autóhifiseket a "C" pavilon mellett lebonyolított Patricar Hangnyomás Bajnokság várta szombaton, a két hétvégi napon pedig a kültér is megtelt tuning autókkal, a Carstyling.hu évkezdő találkozójának keretei között. 

Soha nem volt még ennyi gyermekprogram az AMTS-en. A képen a Használtautó standja

Az AMTS kiemelten gondolt a legkisebb látogatóira is. Soha ennyi gyermekprogram nem várta még a családdal érkezőket, mint idén, a rengeteg játék többségével pedig a szórakozás mellett még tanulhattak is a kicsik. Az interaktív programok főtámogatója idén is a Generali, valamint a Közlekedik a Család volt, több száz négyzetméteres élményparkot raktak össze a gyermekeknek, ahol játszva ismerkedhetnek meg a KRESZ, valamint a biztonságos közlekedés szabályaival. 

Az AMTS idei nyereményautója, az Audi TT Coupe

Nem utolsósorban pedig, az elmúlt öt évhez hasonlóan idén újra egy autó - ezúttal egy Audi TT Coupé - volt a fődíj az Automobil és Tuning Show-n, melyet idén már a rendezvény előtt, a WestEnd City Centerben építettünk át néhány nap leforgása alatt, mindenki szeme láttára. Az apropó azonban nem csak a nyereményjáték volt: az autó - szokás szerint - 100%-ig hivatalos, forgalmi engedélybe bejegyezhető módosításokat kapott, egyfajta iránymutatásként a biztonságos és legális tuning témaköre felé.

A játékban bárki részt vehetett, aki teljes árú felnőtt belépőjegyet, vagy családi jegyet vásárolt az AMTS-re, a sorsolásra pedig a show harmadik napjának délutánján került sor, a Carstyling.hu Nagyszínpadon. 

A sorsolás pillanata

A sorsolást rengetegen kísérték figyelemmel a helyszínen. A nyertes szelvényt közjegyző jelenlétében, az idei Miss AMTS friss nyertese, Koncz Patrícia húzta ki a dobozból, a szerencse pedig idén egy úrnak, Tóth-Czifra Gábornak kedvezett!

Az AMTS fődíjának idei nyertese, Tóth-Czifra Gábor (középen)

Hosszasan sorolhatnánk még, mennyi érdekesség és különleges látnivaló várta a látogatókat az idei szezonnyitó autós hétvégén a Hungexpón, erről már bőségesen találni anyagot a rendezvényre regisztrált több, mint 200 hazai és külföldi médiumnak köszönhetően. A show jövőre is megrendezésre kerül, aki pedig azt gondolná, hogy az itt látottakat nincs már hová fokozni, az jobb, ha időben felkészül :)

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani minden támogatónknak, partnerünknek és kiállítónknak, akik segítsége és színvonalas felhozatala nélkül ez a show nem jöhetett volna létre. Találkozunk 2019-ben!

Fotók: Tamaskovics Zoltán és Szabó Gábor 

Forrás: www.carstyling.com


Az AMTS a terepautózás szerelmesinek is kedvez 2018-ban!

Sokan nem tudják, de Magyarország terepautózás tekintetében is nagyhatalom. Számos színvonalas rendezvény, élménytúra, sőt komoly verseny zajlik le már évek óta úgy, hogy a nagyközönség gyakorlatilag nem is értesül róla. Járművek terén sincs okunk panaszra: magyarok által épített túraautóktól akár a százmilliós egyedi versenygépekig minden megtalálható itthon, a kapcsolódó háttériparral együtt. Hazánk legnagyobb autóshow-ja, az Automobil és Tuning Show idén ezt a „rejtett” világot is feltárja a látogatók előtt: A szezonnyitó tíz, önmagában is teljes értékű rendezvényként működő tematikája mellé, vadonatúj programként érkezik az Off-Road Show és Kiállítás!

 

Hazánkban első alkalommal kerül megrendezésre hivatalosan, magyarok által átalakított és épített terepjáró autók széleskörű kiállítása, illetve épített pályán történő bemutatása, ahol közel 50 járműkülönlegességet tekinthetnek meg, illetve próbálhatnak ki utasként a látogatók.

A program minden kategóriát felvonultat az itthon elérhető off-road járművekből. A legegyszerűbb, hétvégi túrákra használt utcai verziótól a komolyabb, sziklás terepre szánt gépeken át a legextrémebb, rendszám nélküli összeépített versenyvasakig minden megtalálható lesz odakint, külön részleget kapnak továbbá a ritka, veterán járművek is.

Mindez azonban véletlenül sem egy statikus autómustra lesz, a sátrak alá beállított járművekkel. A szervezők célja egy valódi családi élményhétvége prezentálása a nagyérdeműnek, ahol nem csupán találkozni és beszélgetni lehet a hétvégi terepjárósoktól kezdve egészen az offroad bajnokokig, hanem átérezni is a terepjárózás igazi hangulatát. Kevesen tudják, hogy az off-road nem feltétlenül a versenyzésről szól, hanem remek szabadidős elfoglaltság is, mely minden korosztály számára izgalmas kikapcsolódást nyújt. Az itthon elérhető túrákról, valamint, hogy miként érdemes belevágni az off-roadozásba, minden infót megtudhatnak az érdeklődők a boxutcában felsorakozó kiállítóktól.

Természetesen számos program is várja majd a látogatókat ezen a részlegen, ennek főszereplője pedig egy több 10 éves tapasztalattal rendelkező, profi versenyzők instrukciói által épített demó offroad-pálya lesz, melyen nyitástól-zárásig folyamatosan dübörögnek majd az ország minden tájáról érkezett terepjárművek. Azonban nem csak nézni lehet őket: a legbátrabbak akár be is ülhetnek a sofőrök mellé, az off-road taxizás keretei között. 

Ez pedig még nem minden: pénteken kettő, szombaton és vasárnap pedig 3-3 alkalommal kerül sor az AMTS off-road show-ra, melyen a legextrémebb, akár több 10 millió forint értékű, teljesen átépített terepjárművek bemutatóznak majd. Érdemes lesz odafigyelni rájuk!

"A legfőbb célunk a minél teljesebb bemutatása ennek az élménygazdag időtöltésnek " - árulta el Grácser Krisztián és Haraszti Andor, az AMTS off-road tematikájának két főszervezője. "A legtöbben nem is tudják, milyen remek terepjárós rendezvények és versenyek vannak itthon és mekkora élményeket nyújthat mindez a komplett családnak, akár egy wellness-hétvége árának töredékéért. Pedig Magyarország e téren is nagyhatalom, a legkisebb kategóriás túraautóktól akár a százmilliós versenygépekig minden megtalálható itthon, a megfelelő szervíz- és alkatrészbázisokkal együtt.

Az off-road életérzésbe nagyon könnyű beleszeretni, ráadásul autós őrületek között az egyik legolcsóbb hobbi: pár százezer forintból, minimális kasztniemeléssel, valamint terepgumikkal már el lehet indulni, nem kell feltétlenül csilliárdokat költeni a járművünkre a felejthetetlen élményekért - tette hozzá Andor, aki jómaga már 5 éve hobbi szinten űzi a terepjárózást, saját autójával pedig a 2016-os Budapest-Bamako rallyn is részt vett.

 Az AMTS az egyik legjobb színtér a sportág bemutatására is. Itt pályától, rendezvényektől és üzleti érdekektől függetlenül ismerhetik meg az érdeklődők testközelből ezeket a sokszor hihetetlen járműveket és szinte versenykörülmények között tapasztalhatják meg, mire is képesek. Ugyanakkor mindent megtudhatnak a mindig szervezett és kulturált keretek között zajló hivatalos off-road eseményekről, megismerhetik a hazai közösséget és versenyzőket egyaránt - mondta el Krisztián, aki 10 év tapasztalattal a háta mögött több autót is épített és számos versenyt megjárt már.

Egy biztos: az AMTS történetének fordulópontjaként ezúttal vérbeli off-road autók dübörögnek majd a Hungexpo "A" pavilonja melletti depóban, valamint a vele határos földes-füves területen, és egy kicsit átrendezik a jelenlegi terepet. Bárki megnézheti és akár ki is próbálhatja őket személyesen, március 23-25. között a Hungexpón!

A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén legalább öt pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
  • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, veteránok
  • Magyarok a világ járműgyártásában - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
  • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
  • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
  • Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
  • SUV és Pickup Zóna – szabadidőautó kiállítás, az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

Az Automobil és Tuning Show nyitvatartása:
március 23-24: 9:00-19:00 óráig március 25: 9:00-18:00 óráig.

 

Cikk képanyag:

 

Képaláírások:

  • offroad: Az AMTS Autó Show idei új tematikája a Hungary Off-Road
  • unimog: Ő is élőben látható majd csapatás közben: az egyedi verseny Mercedes Unimog Extreme igazi kuriózumot képvisel a kategóriájában!
  • hernyo: az élménytaxizás keretei között kipróbálható off-road "hernyó" garantáltan a gyermekek kedvence lesz!
  • hajdupok: az EUROTRIÁL, más néven 4x4 triál versenyek egyik legismertebb hazai képviselője, a Hajdu Off-Road "Pók" is látható lesz akció közben a show keretei között!

 

További információk:

 

AMTS Videóanyagok:

Tuning élőben, avagy készülődés a nagyszabású márciusi Autó Show-ra

Idén 20 éves az Audi TT. Kötődése a hazai autóiparhoz vitathatatlan, hiszen az első példány 1998-ban gördült le az Audi Hungária győri gyártósoráról, az impozáns sportgépek összeszerelése pedig mind a mai napig ugyanitt történik. A kerek, magyar vonatkozású évforduló előtt tisztelegve, hazánk legnagyobb autó showja idén duplán is ünnepel, első körben az autó egy első generációs példányának nyilvános feltuningolásával!

Mindenki szeme láttára, alig négy nap leforgása alatt épült át egy Audi TT a WestEnd City Center alsó szintjén, a Millennium udvarban. Nem véletlenül, hiszen a nemzetközi Automobil és Tuning Show (AMTS) szervezői idén is a bevált recept szerint főznek. Hosszú évek óta állandó program már a nyilvános autóépítésük, ahogyan az is, hogy a március 23-25. között megrendezésre kerülő show belépőjegye összesen tíz egyidejű kiállításra érvényes és egyben esélyt is jelent egy sportkocsi megnyerésére!

Az AMTS Autó Show szakemberei számos exkluzív járművel birkóztak már meg pályafutásuk során. Tavaly szintén egy Audi TT, előtte egy BMW Z4 Roadster, korábban pedig többek között egy Volkswagen Scirocco és a Volkswagen EOS került átalakításra, majd kisorsolásra. A csapat eddigi legkomolyabb mutatványa egy új Ford Mustang élő átépítése volt 2015-ben, mely az első Európába érkezett példányok közül került ki.

Az idei nyereményautón szinte minden fő momentum átalakult (a pontos részletekért lásd a mellékletet). A kasztni vonalait exkluzív német lökhárítók és légterelők egészítik ki, ültetett futómű, 18 colos felnik és peres abroncsok kerültek fel, gyönyörű új bőrözést, ütős hifi- installációt kapott a beltér, az autó színét pedig minőségi fóliázással varázsolták újjá. A legfontosabb pedig, hogy minden átalakítás a közlekedésbiztonság maximális betartásával történt, amit a teljesen törvényes műszaki vizsga és a - példa értékűen - 100%-ig legális, forgalmi engedélybe bejegyzett módosítások is igazolnak majd. Szerencsés új tulajdonosa tehát teljes biztonsággal és nyugalommal közlekedhet majd vele az utakon.

Hatalmas pörgés mellett, megállás nélkül folyt a munka a WestEndben felállított standon, amit rengetegen kísértek figyelemmel a négy nap folyamán. Ez nem is csoda, hiszen a feszített határidő miatt megesett, hogy egyszerre hatan is dolgoztak az autón, ami vasárnap késő estére nyerte el végső formáját.

Az Audi TT kisorsolására az AMTS Autó Show harmadik napján (március 25-én), közjegyző jelenlétében kerül majd sor. Maga a rendezvény is rengeteg újdonságot tartogat a látogatók számára: a 2006-os start óta ez már nem csak Magyarország, de a közép-európai régió legjelentősebb szezonnyitó autókiállítása és vására is a Hungexpón.

A nemzetközi Automobil és Tuning Show idén hat pavilont és hatalmas külső területet tölt meg élménnyel, múlt, jelen és jövő autócsodái kíséretében. A rengeteg, látnivalókban gazdag kiegészítő program, verseny és bemutató pedig garantáltan kivételes szórakozást kínál valamennyi korosztálynak, a család minden tagjának!

Az Automobil és Tuning Show ideje alatt egyetlen belépővel megtekinthető:

  • hu Tuning Show – hazánk legnagyobb autótuning showja
  • Új autók kiállítása – szalonautók, márkaimportőrök és koncepciók bemutatkozása
  • EV-GreenTech – elektromos autó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Classic Automobil Show - restaurált klasszikus autók, veteránok
  • Magyarok a világ járműgyártásában - hazánk nagyjai az autó- és motoriparban
  • DRIFT és GYMKHANA Bajnokság – A látványos autósportok exkluzív versenye
  • OFF-ROAD Show – Minden, ami terep, épített, látványos pályán
  • Hot Rod Show – döbbenetesen átépített veterán járművek kiállítása
  • Tuning találkozó és kiállítás - több száz magánépítő és klub bemutatkozása
  • Gyári Csúcsmodellek – exkluzív tárlat a márkák sportmodelljeiből
  • SUV Zóna – szabadidőautó kiállítás és az elérhető kínálat bemutatkozása
  • Egész napos programok kültéren és beltéren egyaránt, az egész családnak

Az Automobil és Tuning Show nyitvatartása:
március 23-24: 9:00-19:00 óráig március 25: 9:00-18:00 óráig.


További információk:

www.amts.hu / www.facebook.com/carstyling

Videóanyag:
https://www.youtube.com/channel/UCD37vqm6Gw5_2cDqPiMFCRg

 

Az Audi TT nyereményautó a következő módosításokat kapta:

 

Futómű

TA-Technix típushoz gyártott állítható lengéscsillapítók, az RS-Tuning kínálatából.

 

Abroncsok

Vadonatúj TOYO Proxes abroncsok 225/40-es méretben, az AKH kínálatából.

 

Felnik

Vadonatúj 18x8.0-as MOMO Revenge EVO könnyűfém felnigarnitúra az AKH kínálatából

 

Fékek

Az autó vadonatúj szervizalkatrészeit az UNIX kínálatából szerezték be

 

Bodykit

Komplett első lökhárítóból, hátsó szoknyából és spoilerből álló sportos, típushoz gyártott RIEGER szett a BG Tuning jóvoltából

 

Dekoráció

Az új színárnyalatot a Safex fóliái közül választották, a profi telepítést pedig a VILL-Fény Kft. csapata végezte

 

Hifi és Multimédia

A Macrom hangszórószettet, MAC Audio erősítőt, a minőségi kábelezést, a fejegységet, valamint a rezgéscsillapítás-hoz használt STP alapanyagot a Hififutár webshopjából szerezték be

 

Installáció

Az igényes beépítést a Grandvoice Audio csapata végezte

 

Utastéri optika

Az ülések és kárpitok, valamint a kormánykerék minőségi bőrözéséről a Bara Kárpit szakértelme gondoskodott

 

Fénytechnika

A minőségi ledes és izzós fénytechnikát az Osram Magyarország hazai partnere, a lumenet.hu webáruházából válogatták

 

Motorolaj

A minőségi Castrol motorolaj az AKH jóvoltából kerül az autóba

 

Szerszámok és eszközök

Az autó építése a BAHCO professzionális szerszámaival és felszerelésével történt, a Sandviken Tools Kft. jóvoltából

 

Beszerzés

Az autót magát hazánk piacvezető autós oldalán, a használtautó.hu-n találták, a MAXX-Autó Trade Kft kínálatában

 

Takarítás

A nyereményautó makulátlan tisztaságáról az Easy Wash System gondoskodott

 

MNASZ 2018. évi Nemzetközi és Országos Bajnoki tájékoztató jellegű versenynaptára - tervezet

 

 

 

Forrás: MNASZ

 Törökország visszatér és a Lengyel futamot leváltják... Törökország 2010 óta első alkalommal tér vissza a WRC-be.

 
 
Forduló RALLY Dátum
1. Monte-Carlo 25 - 28 January
2. Sweden 15 - 18 February
3. Mexico 8 - 11 March
4. France 5 - 8 April
5. Argentina 26 - 29 April
6. Portugal 17 - 20 May
7. Italy 7 - 10 June
8. Finland 26 - 29 July
9. Germany 16 -19 August
10. Turkey 13 - 16 September
11. Great Britain 4 - 7 October
12. Spain 25 - 28 October
13. Australia 15 - 18 November

Forrás: www.wrc.com

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top