• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Bertus Balázs a legendás Salgó Rally mezőnyében

A Livewire Team rally vonalát erősítő Bertus Balázs a 2016. szeptember 17-18 között megrendezésre kerülő Salgó 2016 a Grepton Kupáért névre keresztelt versenyen áll rajthoz a már jól megszokott navigátorával, Lovász Tiborral.

 

 

A szombati napot a rendezők látvány jegyében egy belvárosi prológgal fűszerezik meg a nézők, illetve a Historic, Rallye2 és az M csoport versenyzői örömére egyaránt. A vasárnapi versenynapon 7:00-tól egy két pályából álló verseny veszi kezdetét. A jól ismert Salgótarján – Kazár - Vizslás és Cered – Zagyvaróna szakaszok mindösszesen 8 gyorsasági szakaszt fognak képezni.

Balázs az említett szakaszokat kissé mumusnak tartja, hiszen ezt megelőzően nem sikerült teljesíteni az itt megrendezett versenyeket. A verseny tervezett össztávja 369.44 km, amelyet a 8 gyorsasági, illetve a két pálya közötti etap útvonal teszi ki. Remélhetőleg az összeszokott két főből álló szervizszemélyzet ura lesz a helyzetnek, habár az előző versenyeket tekintve az autó technikailag stabil. Bízunk benne, hogy a szervizben ismételten csak a tisztítószer és a törlőkendő fogja kapni a főszerepet. A viccet félretéve a kettős felkészülve várja a verseny megpróbáltatásait. Készen állnak a másodpercekkel és a kategóriatársakkal harcba szállni.

Csapatunk energiájáról és mentális frissességről a Livewire Energy termékei gondoskodnak, ital és rágócukor formájában.

Partnereink:

Livewire Energy Kft., LiveWire Team, FarkasTent and Event Kft., Rics-Cont Business Kft., Print Profi, Bayer Trans Kft., Ensure Pénzügyi Szolgáltató Kft, Bionectar Kft., Bakery Group Kft., Brucker Plusz Bt., Duex Meta Kft., Duo Metal Kft., Wellness-Info Kft., www.versenyfelszereles.hu, Admagic Kft., Holiday Hotels Kft., Mp-Sped Kft., Hajduk Építő Kft., Globál-vill Kft., Aura System Kft., Quasar Database Systems Kft., Motul.hu., Panyolai Pálinkák., Tomtoys Kft., Játékvár.hu, 3D floor Padlodesign, Vertexpont Bt., Simon-MB Trade Kft., Simon gumisműhely., Euro Pet Hungary Kft. , Fox Gumi Kereskedelmi Kft., Kamionmosó Plusz Kft., Fitness 5 & Gym., WSW Proding Kft., Olajshop.hu.

LiveWire Team Sajtófőnök: Krizsán Zoltán



Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top