• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Ezt is bevállaljuk…

Ismét egy MARB futamon indul a North Racing versenyzője Dredán György, aki számára a 2016 év második fele meghozta a visszatérést a versenypályára. Az Északi régió V. futamán, a Cannabis Mátra Rallyn már bizonyította, hogy nem hiányozhat a futamokról, hiszen a hosszú kihagyás után is a középmezőnyben végezett és sikeresen teljesítette a gyorsokat. Most hétvégén vár rá a 2016. év MARB Északi régió VII. futama, a  Gobaldaru Rally Borsodbóta – Sáta szakaszon.

 

 

Mennyire ismert számodra ez a szakasz?

Teljesen idegen számomra ez a pálya, olyannyira, hogy még nézőként sem volt kint, tehát az itiner felírásakor fogunk megismerkedni vele. Az igaz, hogy nézegetem az elmúlt években készült belső felvételeket erről a szakaszról és az igazat megvallva, nem nyugtat meg a látvány, hiszen elég tempós és trükkös a pálya, de nem számít ezt is bevállaljuk. Ha már egyszer visszatérés a versenypályára, akkor nem válogatunk, megyünk, ahol tudunk.

Mi történt Ladával Ercsi óta?

Az első futómű teljes mértékben felújítása megtörtént, mert már Mátrában sem volt tökéletes és most, hogy azt sem tudom hova megyek, nem árt, ha legalább az autó fel lesz készítve. Nem beszélve az időjárásról, ahogy elnéztem bármi jöhet, így amilyen gumifajtát össze tudtam szedni, azzal rendelkezünk, így ezt a problémát már ki is lőttük. Jöhet eső, hideg bármi! Illetve cserealkatrészekkel is szépen készülünk a hétvégén, mert el akarom kerülni, hogy emiatt kelljen feladni a versenyt.

Ki lesz a navigátorod?

Egy lelkes rajongó, Lada őrült, Bacsik Roland fog nekem navigálni. Már régóta kéri, hogy jöhessem velem, így ez a verseny mindkettőnk számára kapóra jött, hiszen én nem találtam navigátort, ő pedig be akart ülni mellém. Várom a versenyt, mert kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz a közös munka, de ha feleannyira is jól fogja diktálni az itinert, mint amilyen lelkes, akkor problémamentes lesz a hétvége.

Mire számítasz ezen a versenyen? Mi célod ezen a futamon?

Komoly mezőny jött össze erre a versenyre, így nem tudom, mire számítsak, de az elsődleges cél, hogy épségben beérjünk a célba, ha ez megvan és az abszolútot és a kategóriát is tekintve a középmezőnyben végzünk, akkor minden tekintetben egy sikeres versenynek fogom elkönyvelni a hétvégét. Annyi biztos, hogy már nagyon várom!

Köszönöm a riportot és sok sikert kívánok Nektek!

Partnereink:

P92 RDI Kft., Art Deko Line Kft. – A szín vonala, Formula – Autósportmagazin, Multicash Kft., PRINT Profi, North Racing, Tomi Sütöde Kft. – A barátság összeköt, IEJ Zrt. – Így élj jobban, www.sfemkovacs-lakatos.hu, www.fodoraukcio.hu, Cannabis Energy Drink, Gumicentrum Kft., Centrum Logistic Kft. Göd, Centrum Oil Kft. Göd, Festék Mester Kft., Creditstream Consulting Kft., Hús-Hentesáru Nagykereskedés Malac és Más kft., Stockbauer Tanácsadó Kft., Resistance Kft. – Hegesztéstechnika, Szuromi Racing, C-telep Kft., Gumisember, Moha-Gép Kft., 3DreamSoft – Informatikai Szolgáltató Kft., Clone GSM – mobil szaküzlet, Elektro-Contact Kft., Katona motor

Készítette: Multi Work Trade Kft.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top