A Speed Rally Team versenyzőpárosának Bertus Balázsnak és Adamcsek Istvánnak jól sikerült a hétvégi Szilveszter Rally hiszen nagyon jó időket mentek és jókedvben sem volt hiány!
Adamcsek Istvánnal a Honda Civic navigátorával beszélgettem:
Hogy vált be a javított motor?
Fenomenálisan működött az új motor, nagyon jót mentünk vele! Mindent gyorsot élveztünk!
Akkor most már 100%-os a versenygép?
Még nem teljesen, mert a váltón még dolgozni kell az áttétel miatt, illetve injektorok tisztítása és fékcsere vár még a Hondára.
Melyik gyors volt a legemlékezetesebb?
Igazság szerint két gyorsot is kiemelnék, mert számunkra a 4. gyors a mumus. Ha azon túljutunk, akkor már biztosak vagyunk benne, hogy sikerül befejezni a versenyt, így a 4. után kicsi megnyugodtunk és toltunk tovább a Civicnek. A másik az utolsó külső gyors, ahol egyik fékezés nem a tervezett szerint sikerült és becsúsztunk a szőlőbe, így sajnos a H3 kategóriában 7. helyre estünk vissza.
Sikerült már összeszoknotok?
Igen, egészen jól haladunk, de még mindig okoz meglepetéseket Balázs, minthogy egy első kerekes, 1,6 VTI motoros Honda Civic-el keresztbemegy, ez szinte a világ második csodájának is tekinthető. Úgy gondolom ütős jó kis csapatot alkotunk mi hárman.
Jövőre nézve?
2014 elején még tesztelgetjük azért a gépet, hogy szezonkezdésre minden tökéletes legyen. De a hétvégi teljesítmény alapján igencsak odatettük magunkat és úgy érzem jövőre szép eredményekre számíthatunk!
Köszönöm a riportot és Sok sikert 2014-re!
Köszönet a támogatásért:
- Susánszky és Társa végreható iroda
- Eke Speciál Transport Kft.
- ASONÁJ 2003 KFT. Munka, - Tűz, - Környezet, - Védelmi Kft.
- ConTruck Kft. Tengeri konténerszállítás
- Meditó Kft. Játék nagykereskedelem
- Global – Roll KFT. Nyomtatvány kereskedés
- Kami Ker Kft. Nyomda
- MAZZINI International Kereskedelmi Kft.
- CSMBT. Kft. Fémmegmunkálás
- This Point Informatika
- Jász és Jász Kft.
Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Tel.:06-30-505-20-89
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.