• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Kismarty-Lechner Gábor nyerte a hétvégét, Makai György pedig a 2019-es Hankook Racer Cup RX első bajnoka

Rallycross OB- Hankook Racer Cup RX

 

Makai György győzelmével zárult a Magyar Rallycross Bajnokságban induló Hankook Racer Cup RX első szezonja. A máriapócsi pálya, a Rabócsing volt a végső verseny helyszíne, ahová Makai György komoly esélyesként érkezett, a bajnoki cím megszerzését azonban nem vette félvállról, mindent megtett azért, hogy dicsőséges helytállással avassák bajnokká.

A szombati napon az előfutamok zajlottak, ahol Makai és Kismarty egy-egy győzelemmel készült a vasárnapi folytatásra. A záró napi kvalifikáción ismét Makai György bizonyult a leggyorsabbnak, őt Kismarty-Lechner Gábor követte, majd harmadikként ebben a sorozatban kezdő Kovács Zoltán érkezett.

A két elődöntő sorrendje a három előfutam eredménye alapján alakult ki. Egy korábbi hármas ütközés miatt, izgalmas szituáció alakult ki az autók helyreállításáért. Az egyik elődöntőt, a versenyt addig vezető Makai György kezdte az élről, a második helyről Csuti László rajtolt, akik ebben a sorrendben be is értek a célba. A második elődöntőben Kismarty-Lechner Gáboré volt a pole pozíció, aki mellől Kovács Zoltán indult, közöttük folyamatosan ment az adok-kapok, amíg Kovács egy sajnálatos szituációból végül kiesett –az egyik kanyarkijáraton megfogta a falat-. A bajnokság összetett második helyén álló Boldizs Bence egy műszaki probléma miatt búcsúzott. Így ebben az elődöntőben végül hárman maradtak, akik mind tovább is jutottak a döntőbe.

A döntő végül úgy alakult, hogy Makai György indult az élről, majd sorrendben Kismarty, Csuti, dr. Bölcskei, Somogyi, végül Mihalik zárta a sort. Kismarty tudott elsőként eljönni Makaival a nyomában, így a többiek rögtön el is mentek jokerkörre. Nem sokkal később az ötödik körben teljesítette egyszerre a két éllovas is a kötelező kört. Többszöri kontakt után végül Kismarty-Lechner Gábor nyerte az idényzáró rabócsingi megmérettetést, Makai György állhatott a dobogó második fokára, míg Csuti László végzett harmadikként.

Ezzel az eredménnyel a 2019-es bajnokság végeredménye is kialakult: Makai György lett 2019-ben a bajnok. Az összetett második helyén Boldizs Bence végzett, míg a szoros küzdelemből Kismarty-Lechner Gábor került ki győztesen, ezzel megszerezve a bronzos pozíciót. Minimális különbséggel ugyan, de Csuti László lett a negyedik, majd Somogyi Márk és Kovács Zoltán pedig a legjobb hatban.

Egy nagyon értékes bajnokságon vagyunk túl, ahol a leglátványosabb futamok most is a Hankook Racer Cup RX nevéhez fűződnek. A mezőnnyel jövőre ismét a rallycross sorozatban találkozhatunk, azonban annyi különbséggel, hogy 2020-ban a teljes szezon minden futamán résztvesznek!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top