• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Vizin szárnyalt, de nem elégedett

Vizin László–Zsiros Gábor, Subaru Impreza R4

Horvát Rali

2013. szeptember 28.


A csütörtöki műszaki hiba és a pénteki baleset után szombaton már szárnyalt Vizin László és Zsiros Gábor a Horvát Rali Európa-bajnoki futamon. A szériaautó kupában három helyet javítva a hetedik helyre jöttek fel, míg abszolút értékelésben a 20.-ról a 13. helyre léptek előre. Ezzel a két nap hét pontot szereztek, amivel Vizin a bajnokság tizedik helyére lépett előre, de mindössze egy pontra van a hetedik helytől. Zsíros Gábor a navigátorok bajnokságában a nyolcadik helyen áll.


Vizin is egyetértett a mezőny nagy részével, akik szerint pályafutásuk egyik legnehezebb aszfalt ralija volt a horvát verseny, amelynek csúszós, fehér aszfaltját tetézte a sok kihordás, és a pénteken váratlanul, szombaton pedig előre jelzetten a mezőnyre szakadó eső.


A magyar páros csütörtökön a gázpedál meghibásodása miatt lényegében nem tudott részt venni a shake downon, pénteken pedig a csúszós aszfalton megforgott és korlátnak ütközött. A szervizcsapat kiváló munkát végzett és tökéletes autóval folytathatták a versenyt, ám Laci bácsiban benne maradt az esés, így az első napi teljesítményével nem volt elégedett. Másnap azonban összekapta magát és 10-12. időket autózott, amivel elégedett volt. Az utolsó előtti, harminc kilométeres Salteria gyorsaságin elért abszolút 11. helyezésére pedig különösen büszke.


Vizin László: – A mai (szombati) napunk sokkal jobb volt. Az első nap nem sikerült úgy, ahogy kellett volna. Arra a napra nagyon rányomta a bélyegét az esésünk, ami nem volt olyan nagy, a sérülés pedig egyáltalán nem volt látványos, de lehetett volna belőle komolyabb baj is. Este átgondoltam mindent és megpróbáltam túltenni magam rajta. Ez sikerült és a pénteki teljesítményemmel elégedett is vagyok.


Az első hatban szerettünk volna végezni, hetedikek lettünk, ami ilyen erős mezőnyben jó eredmény. A saját teljesítményemmel azonban nem vagyok elégedett, mert ha a rajttól kezdve úgy megyünk, ahogy szombaton, akkor sokkal jobb lett volna az eredményünk.


A másik tanulság, hogy ennyi kihagyás után nem lehet csak úgy visszaülni az autóba. A szezonzáró Valais Rali előtt biztosan fogunk tesztelni.


Pénteken és szombaton is megnehezítette a dolgunkat az eső. Pénteken nem számítottunk rá, szombaton igen. Nagyon csúsztak a pályák és főleg az utolsó előtti, harminc kilométeres gyorsasági nagyon megterhelte a versenyzőket és ette az autókat is. Itt sikerült abszolút 11. időt autóznunk, amire nagyon büszke vagyok.


A rendező egyébként nagyon kitett magáért, látszott, hogy jó versenyt akar rendezni. A célban ott volt az FIA elnöke, Jean Todt is, aki velünk is váltott pár szót, megkérdezte, honnan jöttünk és hogy hogy tetszett a verseny. Összességében nagyon nehéz, de igazi raliverseny volt. Örülök, hogy eljöttünk.

A Rali-Európa-bajnokság szériaautó kupa állása, versenyzők:

1. Aigner 138, 2. Orsák 117, 3. Bonnefis 95, 4. Arai 66… 10. Vizin 38


A Rali-Európa-bajnokság szériaautó kupa állása, navigátorok:

1. Heigl 99, 2. Fournier 95, 3. Smeidler 67, 4. McLoughlin 66, 8. Zsiros 47


A csapat együttműködő partnerei:

AXIÁL KFT., HÓD-MEZŐGAZDA ZRT., VALKON 2007 KFT., KAMARÁS-DUNA KFT., MEVI KFT., SYGNUS KFT., IS INTERNATIONAL, DC GÉPSZER KFT., GD GÉP ÉS DARU KFT., H-ITB KFT., KNIPL KFT., PAKET007 KFT., 92LETICIA BT.


További információk: vizinrally.wordpress.com

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top