Igen komoly mezőnyben és nagyon nehéz körülmények között szerezte meg Csomós Mixi és Nagy Attila idei első rally Európa-bajnoki pontjait a Fafe Rallyn. A HUMDA Academy versenyzői gyorsaságból és kitartásból is jelesre vizsgáztak, ráadásul a Mixi style szállóigévé vált. 

 

Parádés mezőnnyel vette kezdetét a 2023-as FIA rally Európa-bajnokság. 40 Rally2-es autó nevezett a Rally Serras de Fafe-ra, köztük több vb- és Eb-sztárral, de magán a versenyen is születtek új legendák. 

 

A tavalyi égszakadás ugyan nem ismétlődött meg, de a szombati versenynapon ezúttal is meg kellett küzdeni a mezőnynek a felázott talajjal. Vasárnap egy kicsit jobb volt a helyzet, a világbajnoki futamról is ismerős pályák azonban ekkor is sorra szedték az áldozataikat. 

 

Csomós Mixi és Nagy Attila is küzdött az elemekkel. A kvalifikáción a 40 fős mezőnyben a szenzációs hatodik leggyorsabb időt futották, aminek köszönhetően a hatodik rajthelyet választhatták szombatra. Ez jól is jött, hiszen a sárban minden egyes autó után romlott a pálya tapadása. 

 

A péntek esti prológon a 12. időt futották. Szombat reggel az első igazi gyorsaságin, a sárban egy kicsit magukra ijesztettek, ezért Mixi visszavett a tempóból és óvatosan fejezte be a szakaszt, amivel a 30. helyre csúsztak vissza. 

 

Bár a szombati nap a túlélésről szólt, a következő gyorsaságikon egyre jobban szerepeltek: 6., 8., 7. időket autóztak, így feljöttek a 8. helyre. A nap utolsó szakaszán Mixi nagyon szeretett volna bekerülni az első hatba, amire minden esélyük meg is volt. 

 

A mély nyomban azonban a Skoda Fabia Rally2 Evo orra feltúrta a sarat, ami eltömítette a hűtőt. A víz 125 °C-ra forrt, és mivel a nyomás alatt lévő rendszerben 130 °C-nál már tönkremegy a motor, megálltak a szakaszon. Nagy Attila ellenőrizte, hogy van-e víz a hűtőben. Szerencsére volt, így óvatosan, de folytathatták a versenyt. Ezzel azonban 45 másodpercet veszítettek. 

 

Vasárnap reggel némileg kedvezőbb időjárási körülmények mellett, a magyar páros kedvenc pályáival folytatódott a verseny. Mixi próbált taktikázni és óvatosabban menni, ami sokkal nehezebb dolognak bizonyult, mint gondolta. Ráadásul még egy defektet is összeszedtek, így a hetedik helyről a 13.-ra csúsztak vissza. 

 

Ám nem adták fel. Olyannyira nem, hogy a vasárnapi második kör igazi örömautózássá vált. Mixi nem taktikázott, nyomta, ami a csövön kifér és szárnyalt a pályákon. Egy ötödik idővel nyitottak, majd a Seixosón és a tavalyról igen szép emlékű Santa Quitéria gyorsaságikon harmadik időt futottak. 

 

A Seixoso szakasz céljában Csomós is elégedett volt a teljesítményével, ekkor hangzott el tőle a „Mixi style“ kifejezés, ami azonnal szállóigévé vált az ERC közvetítésben. 

 

Az utolsó előtti szakaszon a korábbi defekt ellenére is a kilencedik helyre kapaszkodtak fel. Az utolsó, Power Stage-en azonban a második kanyarban a nyom kidobta őket. Mixi korrigált, de a partoldal megforgatta a Skodát, amivel elég sok időt veszítettek. Ennek ellenére igazi versenytempóban fejezték be a rallyt, hatalmasat ugratva a cél előtti híres Fafe-i dobbantón.

 

A 10. helyért 7 Eb-pontot kaptak (az Eb-n az első 15-öt értékelik), amivel a HUMDA Academy versenyzői az Európa-bajnokságon is a 10. helyen állnak, míg a GR Motorsport a csapatok bajnokságában a 7.

 

„Ilyen nagy nevek mögött, ilyen nehéz versenyen a tizedik helyezés nem rossz, de egy picit azért bosszús vagyok – mondta Csomós Mixi. – Megvolt a koncepciónk: a kvalifikáción akartunk gyorsak lenni, elöl rajtolni, a szombati napot túlélni és vasárnap támadni. A szombat esti melegedéssel nem számoltam, az kibillentett a ritmusból. 

 

Vasárnap próbáltam taktikázni és egy kicsit óvatosabban menni. Ennek az lett a következménye, hogy csináltam egy defektet. A második körben viszont rápattantam a gázra, sokkal kiegyensúlyozottabban tudtunk menni, visszajött az önbizalmam és nagyon jó időket autóztunk. Kár a megforgásért az utolsó gyorsaságin, de ez benne van a rallyban. 

 

Nagyon tanulságos verseny volt, megmutattuk a tempónkat, és remélem, hogy hamarosan még jobb eredménnyel tudjuk meghálálni a szurkolók támogatását.“

 

Olyannyira jó volt Mixiék tempója, hogy a célban maga Craig Breen is gratulált nekik. A Hyundai rally világbajnokságon szereplő gyári versenyzője a nagyon sikeres Svéd Rally után ruccant át az Eb-re, és az utolsó gyorsaságikon bizony komoly meccsbe került Mixiékkel.  

 

„A célban odajött hozzánk Breen, és azt mondta ‘Gratulálok srácok, nagyon jó volt a tempó’. Óriási elismerés volt ez – mosolygott Nagy Attila, aki szerint az idei Fafe Rally sokkal keményebb volt a számukra. – A tavalyi Fafe Rally volt életünk legnehezebb versenye, de az idei még keményebb volt. Tudtuk, hogy itt most a mezőnyben megyünk és bizonyítanunk kell, elsősorban sajátmagunknak. 

 

Mixi sokat változott tavaly óta. A második gyorsaságin brutálisak voltak a körülmények, kétszer is magunkra ijesztettünk, ami után visszavett és jöttünk egy igazán rossz időt. De nem kezdett el agyalni rajta, azzal foglalkozott, hogy a következő pályán jobbak legyünk. 

 

Vasárnap próbáltunk taktikázni, de ebben nincs túl sok tapasztalatunk, akkor kaptuk a defektet. Ebből is sikerült felállnunk és a végén nagyon jó tempót autóztunk. Büszkék lehetünk az eredményre, szerintem sokat tanultunk ezen a versenyen is. 

 

A csapat kiváló volt, a Skoda Fabia Rally2 evo szenzációs autó, a Pirelli gumik is nagyon jól viselkedtek, a szurkolóktól pedig most is rengeteg támogatást kaptunk. Szerintem ők is segítettek abban, hogy Mixi átlendüljön a nehézségeken és megalkossa a Mixi style-t. 

 

Köszönjük a szurkolást, májusban találkozunk a Kanári-szigetek Rallyn.“

 

Az FIA Európa-bajnokság állása

  1. Hayden Paddon 34 pont
  2. Mads Ostberg 24 pont
  3. Georg Linnamae 24 pont
  4. Craig Breen 20 pont
  5. Miko Marczyk 19 pont
  6. Yoann Bonato 17 pont
  7. Efren Llarena 13 pont
  8. Mikko Heikkila 11 pont
  9. Tom Kristensson 10 pont
  10. Csomós Miklós 7 pont

 

Csapatbajnokság állása

  1. MRF Tyres Dealer Team 33 pont
  2. BRC Racing Team 30 pont
  3. Team MRF Tyres 28 pont
  4. Redgrey 21 pont
  5. Team Hyundai Portugal 19 pont
  6. Bilteknik TRT Citroën Rally Team 15 pont
  7. GR Motorsport Kft 13 pont
  8. M-Sport Poland 7 pont

 

Csomós Mixi és Nagy Attila együttműködő partnerei

 

HUMDA Academy, HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli Motorsport, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft.

 

Fotó: Csomós Mixi

 

További információ: https://www.facebook.com/csomosnagy

A rally Európa-bajnokság hivatalos oldal: https://www.fiaerc.com/erc/

 

Egy év tapasztalattal a hátuk mögött és ezúttal már bajnoki pontokért harcolva kezdi Csomós Mixi és Nagy Attila az idei rally Európa-bajnokságot a portugáliai Fafe Rallyn. A HUMDA Academy párosa nagyon erős mezőnyben fog megmérkőzni, de magabiztosan várják a szezonnyitót. 

 

Már nem kell sokat aludni, hiszen március 10–12-én kezdetét veszi a 2023-as FIA rally Európa-bajnokság a szezon leghosszabb nevű versenyével, a Rally Serras de Fafe e Felgueirasszal. A verseny hagyományosan jó felkészülési lehetőség a rally világbajnokság ötödik fordulójára, a Portugál Rallyra, így nem csak az Eb, de a vb mezőnyből is többen jelezték részvételi szándékukat. 

 

Összesen 38 Rally2-es autó nevezett a versenyre, köztük több világbajnoki (abszolút) futamgyőztes, Európa-bajnoki futamgyőztes, Európa- és nemzeti bajnokok, úgyhogy az elmúlt évek egyik legerősebb mezőnye gyűlt össze. 

 

Ebben szeretne bizonyítani Csomós Mixi és Nagy Attila, akik hatalmas várakozással vágnak neki az idei szezonnak. A tavalyi Fafe Rally pályafutásuk egyik legemlékezetesebb versenye volt, hiszen az első napi égszakadásban Mixi még azt is fontolóra vette, hogy kiáll a versenyből. Szerencsére nem tette, így másnap, a Santa Quitéria gyorsaságin megszerezték első Eb szakaszgyőzelmüket. 

 

A HUMDA Academy versenyzőpárosa, idén a sorozatra is regisztrált Pirelli gumikkal versenyez, így az Eb-mezőnyben, Eb-pontokért küzdhetnek. 

 

„Vegyes emlékeink vannak a Fafe Rallyról – mondta Csomós Mixi. – Az első nap igazi rémálom volt a sáron, a második nap, és főleg a gyorsasági szakaszgyőzelem, hatalmas lendületet adott a csapatnak, ami kitartott a szezon végéig. 

 

Idén egy év tapasztalattal a hátunk mögött állunk rajthoz. Egyrészt az Eb-ről is van elképzelésünk, de ami a legtöbbet számít, a nyolc pályából haton már versenyeztünk, megvan az itinerünk és van róla belsőkamerás felvételünk is. 

 

Ha már egy pályán egyszer átmentél versenytempóban, akkor van egy kialakult képed róla, éles körülmények között próbálhattad ki, melyik kanyarban mi fér el, és tudod, hogy mondjuk a dobbantót, amitől tartottál, az autó észre sem veszi. Ezeknek a tapasztalatoknak köszönhetően sokkal magabiztosabban tudunk gyorsan menni. 

 

Idén nem várható olyan nagy eső, mint tavaly, ha esni is fog, akkor is arra számítunk, hogy csak megnedvesíti a murvát, ezért döntő lesz a rajtpozíció. Szerintem hátrébb, a már letakarított pályán gyorsabb lehetsz. Ezért fontos a kvalifikáció. Ezt szerencsére olyan pályán rendezik, amin már szintén mentünk tavaly. 

 

Nagyon erős a mezőny, de szerintem egy tiszta, jó versennyel az első 5–10 közé be kell férnünk.“

 

Nagy Attilának inkább szép emlékei vannak a versenyről, és szokás szerint egy kis háttér-információval is szolgál. 

 

„Én csak a jóra emlékszem a Fafe Rallyról – mondta Nagy Attila. – Óriási dolog volt tavaly gyorsasági szakaszt nyerni. Emlékszem, hogy Mixivel nem akartuk elhinni. Már csak ezért az egy szakaszgyőzelemért érdemes volt a tavalyi év minden nehézségét vállalni. 

 

Idén tapasztalt párosként térünk vissza. Nekem sokkal könnyebb lesz a dolgom az etapokon, amik ismerősek lesznek, és az is óriási előny, hogy kész, versenytempóban leellenőrzött itinerünk van a legtöbb pályára. 

 

Háromféle Pirelli gumi közül választhatunk. A rally Európa-bajnokságon idén minden versenyre minden gumigyártó egyetlen mintázatú abroncsot jelölhet, amiből három keveréket lehet használni. A Pirelli a K mintázatot választotta, puha (K8A) közepes (K6A) és erősített oldalfalú (K6A reinforced), ezekből válogathatunk. . 

 

Minden verseny előtt elmondjuk, hogy mennyire hálásak vagyunk a szurkolóknak a rengeteg támogatásért. Döbbenet volt, hogy mennyien jöttek el a tesztünkre, ahol az is kiderült, hogy az új Skoda Fabia Rally2 evo gyorsabb, mint az R5 volt. Jó hír a szurkolók számára, hogy idén már benne lehetünk az ERC hivatalos élő közvetítésében. 

 

14 páros kapott belsőkamerát a versenyre. Mi idén regisztráltunk először a sorozatra, úgyhogy hivatalosan újoncok vagyunk, ezért erre a versenyre nem kaptunk. Remélem, a következőkre sikerül kiharcolnunk egyet. 

 

Ettől függetlenül kövessétek az élő közvetítést, a Facebook oldalunkon is folyamatosan beszámolunk az eseményekről, és megígérhetem, hogy Mixivel mindent elkövetünk, hogy jó eredménnyel háláljuk meg a szurkolást.“

 

Csomós Mixi és Nagy Attila együttműködő partnerei

 

HUMDA Academy, HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt., RabócsiRing Kft., CIKS Kft., ZÉG Kft., Balázs-Diák Kft., GR-Motorsport, Autogumiplaza.hu, Pirelli, MTE Speciál Kft., BAZ Express Csomag Logisztika Hungary Kft., VÁRI-VILL Kft., BCS-Gépész Kft.

 

 

Fotó: Csomós Mixi

 

További információ: https://www.facebook.com/csomosnagy

A rally Európa-bajnokság hivatalos oldal: https://www.fiaerc.com/erc/

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top