Hatodik lett a Rally Hungaryn Herczig Norbert és Ferencz Ramón, ezzel a legjobb magyar párosként zárták a hazai Eb futamot. A MOL Racing Team versenyzői az utolsó előtti gyorsaságit még a harmadik helyen kezdték, ám egy defekt véget vetett a dobogós álmoknak.

 

Mindössze 21 kilométer választotta el Herczig Norbertet és Ferencz Ramónt attól, hogy a dobogón fejezzék be a Rally Hungaryt, ráadásul erre a 21 kilométerre, ERC szinten kényelmesnek mondható, 15 másodperces előnyük volt. Egy defekt azonban közbeszólt.

Valójában ez már a harmadik defektünk volt, és mert az előző körben ugyanezen a szakaszon szintén kaptunk két defektet. Akkor szerencsésebbek voltunk, mert lassú defektek voltak, és a pálya végén kaptuk őket, így 10 másodperc körüli időveszteséggel ki tudtunk jönni a gyorsaságiról. Másodjára azonban korábban kaptuk a defektet, és a levegő is rögtön elment az abroncsból, ez már jó fél perces hátrányt okozott, amivel azonnal visszaestünk a harmadikról a hatodik helyre. Az utolsó gyorsaságin már nem erőltettük, túl messze voltak az előttünk levők, így biztonsági autózással behoztuk az autót a hatodik pozícióban. Azóta sem értem mi történt, tudtuk, hogy ezen a szakaszon könnyű defektet kapni, úgy is építettük fel a stratégiát, hogy egészen a murvás részig gyorsak voltunk, majd ott úgy mentünk át, mintha tojásokon lépdelnénk, de mégsem volt szerencsénk. Sajnos ezen a pályaszakaszon csak a szerencsére lehetett hagyatkozni, amit nagyon sajnálok, mert egy egész verseny múlt egy ilyen orosz ruletten.” – idézte fel Herczig Norbert az utolsó szakaszok történetét.

A csapat csalódottsága érthető, mert a végéig minden nagyon jól alakult. Folyamatosan az élmezőnyben autózott a Mol Racing Team párosa, olyanokkal vívtak élvezetes csatákat, akik még a pandémiával sújtott 2020-as évben is rengeteg versenykilométert teljesítettek, miközben Herczig Norbert és Ferencz Ramón számára csak az év harmadik futama volt a Rally Hungary. Emiatt, és azért is, mert a legjobb magyar párosként zárták a futamot, a díjkiosztó után már az első mosolyok is megjelentek az arcokon, ráadásul a hatodik helyért kapott 17 ponttal az ERC hatodik helyére léptek előre Norbiék.

„A verseny közben mutatott tempónkkal elégedett vagyok.” – értékelt Herczig Norbert. „Kiegyensúlyozottan autóztunk, és nagyon megnyugtató, hogy ennyire kevés versenykilométerrel a hátunk mögött is, pariban voltunk ezekkel a nagyon tapasztalt párosokkal, akik közt van olyan, aki csak ebben az évben szinte annyit ült autóban, mint mi az elmúlt három szezonunkban összesen. Ha a hozzánk hasonló körülmények közt versenyzőkhöz, vagy épp a magyar élmezőnyhöz hasonlítom a teljesítményünket, vagy csak azt nézünk, hogy egy több, mint 30 R5-ös autót felvonultató mezőnyben hol végeztünk, akkor azt hiszem, elégedettek lehetünk. Jól sikerült a verseny előtti teszt, majd az első éles gyorsaságin még óvatosan kezdtünk, de aztán hamar felvettük a ritmust. Az első napon folyamatosan lépdeltünk előre, és láttuk, hogy a második napon elcsíphető a dobogó. A 12. gyorsaságin már a harmadik helyen voltunk, és nagyon bíztatóan nőtt a különbség a negyedikhez képest, de aztán sajnos már nem rajtunk múlt a vége. Az autó csodálatos volt, annyira hibátlanul működött, mintha most hoztuk volna ki egy Volkswagen szalonból, köszönöm a gyárnak, és a BRR csapatnak, élmény volt egy ilyen technikával autózni.”

Nem csak az autónak köszönhetően érezte jól magát Herczig Norbert, a hazai közönség, a gyönyörű tájak, és az időjárás is az év fénypontjává tette a Rally Hungaryt.

„Összességében remek verseny volt, az igazi ralit láthatta az, aki eljött ezen a hétvégén Nyíregyházára. Az időjárás most a szebbik arcát mutatta, volt napsütés, köd, versenyeztünk sötétben is, megvolt az a változatosság, amiről a rali szól. Nagyon tetszett a két speciálszakasz, a Rabócsiringen és Nyíregyházán is sokan voltak, azt hiszem európai szinten is kiemelkedő ez a két gyorsasági. Nagyon örültem annak is, hogy ilyen sokan voltak a pályák szélén, és szurkoltak nekünk. Sajnos a vírushelyzet miatt a szervizpark zárva volt a szurkolók előtt, de így is megható volt a támogatás amit kaptunk, és a biztos vagyok benne, hogy az időeredményeken is meglátszott a buzdítás hatása. Ezúton is köszönöm mindenkinek a támogatást” – mondta Herczig Norbert, aki ezúttal nem egyedül képviselte a családot, hiszen Herczig Patrik is ott volt a pályán, ráadásul remek eredménnyel fejezte be a versenyt.

„Édesapaként mérhetetlenül büszke vagyok a Patrikék teljesítményére, és szakmailag is hatalmas sikert értek el. Azzal, hogy az ERC mezőnyben kategória negyedikek lettek, összetettben a 27. helyen végeztek, a hazai értékelésben pedig megnyerték a kategóriájukat, jóval a várakozások felett teljesítettek. Patriknak ez az első ralis szezonja, az első kétnapos versenye, és a fő cél, hogy versenykilométereket, és tapasztalatot gyűjtsön. Ehhez képest az első futamgyőztelemnek örülhetünk a hazai bajnokságban, és ezt épp a Rally Hungaryn érte el. A verseny előtt még nem tudtam, hogyan fogom kezelni azt, hogy egy mezőnyben megyünk, de utólag elmondhatom, hogy a saját teljesítményemet is pozitív irányba befolyásolta.” – mondta büszkén Herczig Norbert. 

A Rally Hungaryn a célok nagy részét sikerült megvalósítania a Mol Racing Teamnek. Legjobb magyar párosként értékes pontokat gyűjtöttek, az időeredményeikkel pedig a világbajnokságon edződött versenyzőkkel is fel tudták venni a versenyt.

A Rally Hungary végeredménye:

1. Andreas Mikkelsen – Ola Floene                   Skoda Fabia                             1:48:31.1
2. Grégoire Munster - Louis Louka                    Hyundai i20 R5                         1:50:03.3
3. Efrén Llarena . Sara Fernandez                     Citroen C3 R5                           1:50:31.4
4. Oliver Solberg – Aaron Johnston                   Skoda Fabia                             1:50:35.9
5. Nikolaus Mayr-Meinhof - Poldi Welsersheimb Ford Fiesta R5                          1:50:39.3
6. Herczig Norbert - Ferencz Ramón           Volkswagen Polo GTI R5         1:51:02.5

A Rali Európa-bajnokság 2020-as versenynaptára:
július 24-26.: Rally di Roma Capitale, aszfalt
augusztus 14-16.: Rally Liepaja, aszfalt
október 2-4.: Rally Fafe Montelongo, aszfalt

november 6-8.: Rally Hungary, aszfalt
november 26-28.: Rally Islas Canarias, aszfalt
december 11-13.: Spa Rally

A MOL Racing Team óriási reményekkel, feltüzelve várja az ERC-rajtot, Herczig Norbi a tavaly felszedett versenyrutinban bízik az Azori-szigeteki rajt előtt.

Eljött a nagy nap, a MOL Racing Team stábja nekifeszül a rali Európa-bajnokság 2019-es szezonjának az évadnyitó, Azori-szigeteki versenyen. A sikerekben gazdag pályafutása első ERC-szezonjában az előkelő hatodik helyen végző Herczig Norbi-Ferencz Ramón páros az elmúlt napokat már a verseny helyszínén töltötte, és a múlt héten (még Magyarországon) letudott sikeres teszt után az Azori-szigeteken is beletettek néhány tesztkilométert a VW Polo GTI R5-ösbe.

“Nagyon jól sikerült a kinti teszt, jó pályát kaptunk a rendezőktől, és viszonylag sokat tudtunk menni az autóval, ami nyilván nagyon fontos, hiszen ez lesz az első éles versenyünk a Polóval - mondta a MOL-csapatnak Norbi.

 

Változtak a pályák a tavalyihoz képest

“A defekten már idén is túl vagyunk, mindjárt kettőt is sikerült szerezni az teszten, de reméljük, ez egyúttal azt is jelenti, hogy a versenyt megússzuk defekt nélkül” - mondta nevetve Norbi. “A pályák között van, amin tavaly is mentünk, akad olyan, aminek az irányát változtatták meg, és lesznek teljesen új szakaszok is. Azt kell mondjam, gyorsan sikerült újra megszoknunk a furcsa, vulkáni kőzetből felépített útburkolatot, és nagyon jól képben vagyunk a az egész versennyel kapcsolatban. Már nem ér meglepetésként, hogy a pálya egyik végén verőfényes napsütésben autózunk, a végén pedig sűrű köd és szitáló eső vár minket.”

 
“Mi is kíváncsiak voltunk, mennyire ugranak be dolgok a tavalyi versenyről, de azt mondhatom, minden rendben volt."Gyorsabbnak kell lennünk, mint tavaly voltunk, hiszen több lehetőség van az idei autónkban is. Rajtunk múlik, mennyit tudunk kiautózni belőle, de azt már most biztosan mondhatom, hogy a verseny minden pillanatát élvezni fogjuk” - tette hozzá vidáman a négyszeres abszolút bajnok pilóta.
 
A nagy kérdés mindig a gyakorlat

Tavaly Norbiék többször is hangsúlyozták, az első szezonban az volt a legfontosabb, hogy minden pályán végig tudjanak menni, versenyrutint gyűjtsenek, és összeálljon a saját itiner, amit a világ összes belső kamerás felvétele sem tud pótolni. Ez megtörtént, sőt a MOL Racing Team minden várakozást felülmúlóan jól szerepelt, és ennek idén kell majd igazán kamatoznia.

 Fotó: MOL Racing Team
 
“Számunkra is az a legnagyobb kérdés, hogy a megszerzett tudást miként tudjuk majd a gyakorlatban kamatoztatni. A legfrissebb fejlesztésű R5-ös versenyautóval fogunk menni, azaz tényleg csak rajtunk múlik majd, mennyire tudjuk a versenyrutint a sebesség szolgálatába állítani. Eltökéltek vagyunk, és alig várjuk, hogy megkezdődjön a verseny.”

“Úgy gondolom, a felkészülésünk kiválóan sikerült. Tudtunk menni az autóval az első verseny előtt, és minden összeállt ahhoz, hogy jól tudjunk menni az Azori-szigeteken."Két R5-ös autó között kicsi a különbség, de a VW Polo GTI-ben talán több a lehetőség, és mivel a jóhoz könnyű hozzászokni, abban bízunk, hogy idén gyorsabbak leszünk, mint tavaly” - tette hozzá bizakodva Norbi.

 

Feladat a javából

Az Azori-szigeteki verseny nemcsak az időjárás, illetve a burkolat miatt speciális, hanem azért is mert rendkívül hosszúak a versenyszakaszok, és ha ez nem lenne elég, néhány helyen szinte aszfaltos technikával kell menni, annyira szűk a kijelölt pálya. “Ezt valahogy így kell elképzelni” - írta Norbi az alábbi képhez:

 Fotó: MOL Racing Team
 
“Azért különösen nehéz versenyhelyszín az Azori-szigeteki, mert bár murván sokszor mennek keresztbe a kanyarokban az autók, itt ezzel is óvatosan kell bánni."A pályarutinnak óriási szerepe van, mert tudni kell, hol lehet keresztbe menni, és hol kell szinte már aszfaltos technikával kanyarodni, mert elég egy rossz mozdulat, és máris jön a defekt, vagy ami még rosszabb, lecsúszol az útról, és búcsút inthetsz a futóműnek.”

“És hogy még nehezebb legyen a helyzet, egy szakaszon kétszer megy végig a mezőny, ami természetesen alaposan igénybe veszi a pályát, sőt adott esetben alakít is rajta. A második körben már nagyon kell figyelni, mert nemcsak hordalékkal lesz tele a pálya, hanem adott esetben nyomvonalak alakulnak ki, és előfordulhat, hogy ez megvezeti az autót” - mondta Norbi, aki pont hasonló miatt kapott defektet a Kanári-szigeteken a tavalyi évben.

 

Cél a dobogó

Bár sem a támogatók, sem a MOL Racing Team nem fogalmazott meg eredményekben kifejezhető elvárást a második ERC-szezon előtt, Norbi kérlelhetetlenül maximalista saját magával szemben.

“Azt gondolom, az év végén a dobogón szeretnénk végezni” - szögezte le a pilóta. “Kiváló háttérrel rendelkezünk, nagyszerű versenyautóban ülhetünk és jó az összhang Ramónnal, így nem is lehet más a célunk, mint a dobogó. A technikai sportokban lehetetlen jósolni, de úgy gondolom, reális célkitűzés számunkra az első háromban végezni.”

 Fotó: MOL Racing Team
 
“Az első verseny előtt egészséges versenydrukk van bennem. Túlpörögni biztosan nem fogok, mert nagyon jó felkészülés áll mögöttünk, és itt nemcsak a kocsira gondolok, hanem a fizikai, mentális állapotunkra is. Erős mezőnyben fogunk versenyezni, itt van a tavalyi bajnok, sok rutinos pilóta és helyi srácok is, akiket biztosan nehéz lesz legyőzni, de nem ijedünk meg a feladattól."Azért küzdöttünk tavaly egész évben, hogy idén úgy állhassunk rajthoz, ahogy most megérkeztünk: felkészülten, jó háttérrel, saját itinerekkel és mindennél nagyobb becsvággyal” - mondta elszántan a MOL Racing Team pilótája.

A Rali Európa-bajnokság harmadik versenyén Görögországban lép pályára a MOL Racing Team csapata, ahol az eddigi leghosszabb versenytáv vár a résztvevőkre. A verseny össztávja 867 kilométer lesz, amiből 237 kilométer a 12 gyorsasági szakasz.

 

Nemcsak a verseny neve Acropolis Rally, hanem valóban az athéni Acropolis lábánál tartják a rajtceremóniát, amit egy rövid gyorsasági követ a fővárosban. Aztán 90 kilométernyi etapot követ egy 30 kilométeres gyorsasági, ami után újabb 150 kilométernyi autózással jutunk el a verseny központjába Lamiába, ahol szervizelhetünk” – ismertette a pénteki első versenynap programját Herczig Norbert, és azt is elmondta, hogy még soha nem ment ennyit etapon a versenyautóval, mint ami a görögországi versenyen vár majd rájuk.

Az Acropolis Rally a világ egyik legrégebbi raliversenye, a rali legendái szinte kivétel nélkül versenyeztek ezeken a pályákon. Colin McRae öt alkalommal nyert az Acropolis Rallyn, Miki Biasion, Carlos Sainz, Walter Röhrl és Sebastien Loeb egyaránt háromszor állt a dobogó tetején. A gyorsaságik is legendásak, idén több mint egy évtizeddel ezelőtti világbajnoki szakasz is szerepel a programban, de mindegyik gyorsaságiról elmondható, hogy különösen nehéz lesz. A köves, murvás pályák a technikának és a versenyzőknek is komoly próbatételt jelentenek.

A mi részünkről úgy érzem sikerült tökéletesen felkészülni. Bírni fogjuk a 30 fokos hőséget, megbirkózunk akár hirtelen jött égszakadással is, amire itt sokszor van példa, és amennyire lehetett, a pályákból is igyekeztünk felkészülni. Sok segítséget kaptunk a görög bajnok Socratis Tsolakidistől, aki tavaly ötödik lett itt az ERC értékelésben. Ramón az első két verseny alatt tökéletesen ráérzett arra, hogy hogyan szeretem megkapni verseny közben az információkat, így a navigátor és köztem is hibátlan az összhang. A Skoda Fabia R5 a megszokott jó kezekben van, mivel a BRR Team a rájuk jellemző alapossággal készíti fel a görög megmérettetésre. Ráadásul elkészül a MOL új HI5 versenyüzemanyaga is, amit az Acropolis Rallyn próbálhatunk ki először tétversenyen. A pici bizonytalanság egyedül a pályák jellegéből fakad, mert a nagy, éles kövek bármikor kivághatják a gumit, vagy megsérthetik a futóművet” - összegzett Herczig Norbert.

A pilóta a Kanári-szigetek után többször úgy fogalmazott, hogy a raliban 90 százalékban szerzik a versenyzők a defektet, és 10 százalékban kapják. Az Acropolis Ralin ez az arány körülbelül 50-50 százalék, így a szerencsére is szükség lesz, de ez igaz mind a 19 R5-ös kategóriában nevezett párosra. A cél ennek ellenére nem változott, a lehető legtöbb tapasztalatot kell szerezni Görögországban is, úgy, hogy az eredmények miatt se kelljen szégyenkezni. Az első két verseny tapasztalatai azt mutatják, hogy a versenytempó tekintetében a MOL Racing Team kettőse ott tud lenni a legjobbak közt. Ezt az is bizonyítja, hogy az Acropolis Rallyn újra a 3-as rajtszámot kapták a szervezőktől.

Az eddigi két helyszíntől eltérően Görögországban vasárnap ér véget a verseny, a pénteki kettő után szombaton hat, majd vasárnap négy gyorsasági vár a párosokra. Pihenésre pedig nem lesz idő, mert június közepén már Cipruson folytatódik az Eb.

Az Acropolis Rally programja:

06.01. péntek:
11:00      Rajtceremónia
15:26      SS1 Hippodrome – 2.6 km
17:29     SS2 Thiva - 30.53 km
19:44     Parc Fermé

06.02 szombat:
10:48     SS3 EKO New Amfissa – 14.28 km
11:36     SS4 Drossohori – 25.10 km
12:37     SS5 Paleohori – Mendenitsa – 22.50 km
15:55     SS6 EKO New Amfissa – 14.28 km
16:43     SS7 Drossohori – 25.10 km
17:44     SS8 Paleohori – Mendenitsa – 22.50 km

06.03. vasárnap:
09:58     SS9 EKO Grameni – 21.97 km
10:56     SS10 Divri – 18.53 km
13:09     SS11 EKO Grameni – 21.97 km
14:07     SS12 Divri – 18.53 km
15:04     Céldobogó

A Rali Európa-bajnokság versenyei:

2018. március 22-24. – Azores Airlines Rally – 6. hely
2018. május 3-5. – Rally Islas Canarias – 11. hely

2018. június 1-3. – Acropolis Rally
2018. június 15-17. – Cyprus Rally
2018. július 20-22. – Rally Di Roma Capitale
2018. augusztus 24-26. – Barum Czech Rally Zlín
2018. szeptember 21-23. – Rally Poland
2018. október 12-14. – Rally Liepaja

Budapest, 2018. január 30. – Herczig Norbert négyszeres abszolút magyar ralibajnok és navigátora, Ferencz Ramón az idei szezonban az európai rally bajnokságban bizonyíthatja tehetségét. A magyar bajnok a MOL Racing Team színeiben áll rajthoz az ERC futamain, autójában a vállalat versenyüzemanyagával. 

 

A MOL és Herczig Norbert együttműködése több évre nyúlik vissza. A versenyző 2016 óta használja a MOL saját fejlesztésű MOL Racing Fuel RST (Rally Standard) névre keresztelt versenyüzemanyagát, és már abban az évben abszolút magyar bajnoki címet ünnepelhetett. A tavalyi szezon kezdete előtt a MOL és a versenyző megerősítették együttműködésüket, a vállalat a magyar bajnok támogatójává lépett elő, és Herczig Norbert a 2017-es szezont is a tabella élén zárta.

 

A felek most új szintre emelik együttműködésüket: a MOL támogatásával Herczig Norbert a MOL Racing Team keretei között a rali Európa-bajnokságban (ERC) méri össze képességeit a kontinens legjobb versenyzőivel. A MOL nemcsak szponzorként, hanem üzemanyag-beszállítóként is támogatja a magyar bajnok sikereit, hiszen az ERC-futamokon is a nemzetközi szabványoknak megfelelő vadonatúj fejlesztésű versenybenzinnel indul. 

 

A MOL elkötelezett a sportélet támogatása mellett, hiszen a sport olyan univerzális nyelv, amely összeköt mindannyiunkat. Teljes mértékben Norbi mellett állunk, ezért is vállaltuk, hogy az európai bajnokságban névadó szponzorként támogatjuk. Izgatottan várjuk a szezon rajtját, óriási siker mindannyiunknak, hogy hosszú évek után van olyan magyar pilóta, aki teljes szezont fog futni az Európa-bajnokságon, mert a képességei és a háttere méltóvá teszi őt erre.” – emelte ki Apáti-Tóth Kata, a MOL Magyarország kommunikációs igazgatója.

 

„Évek óta tudatosan készülünk arra, hogy a nemzetközi mezőnyben is megmutathassuk mire vagyunk képesek, azonban erre eddig megfelelő háttér nélkül nem volt lehetőségünk. Büszke vagyok arra, hogy az ország egyik legnagyobb vállalata és a többi partnerünk is úgy döntött, hogy támogat a céljaink megvalósításában. Biztosíthatok mindenkit arról, hogy mindent megteszünk azért, hogy a legjobb eredménnyel zárjuk a versenysorozatot” – nyilatkozta Herczig Norbert, négyszeres abszolút magyar bajnok.

 

A MOL Csapatról

A sportszponzorációt tekintve a MOL a régió több országában is jelen van. A támogatott sportolókban, illetve csapatokban közös, hogy saját hazájukon belül olyan értéket képviselnek, amelyre az egész ország büszke lehet. Magyarországon az élversenyzőkön túl a vállalat a fiatalokra is figyel, a MOL Tehetségtámogató Program évente közel 150 sportolónak nyújt komoly anyagi segítséget. A legtehetségesebb utánpótláskorú versenyzők pedig felnőtt sportolóként akár a MOL Csapat tagjaivá is válhatnak. Az egyéni támogatottak – Hosszú Katinka úszó, Babos Tímea teniszező, Szilágyi Áron vívó - mellett a legnépszerűbb csapatsportokban is tekintélyes a vállalat portfóliója, a Videoton FC, a MOL-PICK Szeged kézilabdacsapat, a Szolnoki Olaj Kosárlabda Klub, a Szolnoki Vízilabda SC és a Fehérvár AV 19 jégkorong klub mellett a magyar labdarúgó, kézilabda és vízilabda válogatottat is a MOL-csoport támogatja.

 

A MOL-csoportról

A MOL-csoport egy integrált, független, nemzetközi olaj- és gázipari vállalat, budapesti központtal, mely 25 000 fős nemzetközi- és dinamikus munkaerejével több, mint 30 országban van jelen és évszázados iparági múlttal rendelkezik. A MOL kutatási és termelési tevékenységét több mint 80 éves szénhidrogén-ipari tapasztalat támogatja. Jelenleg 8 országban végez kitermelési tevékenységet és 13 országban rendelkezik kutatási eszközökkel. A MOL-csoport négy finomítót és két petrolkémiai üzemet működtet integrált ellátási lánc menedzsment keretében Magyarországon, Szlovákiában és Horvátországban, kiskereskedelmi hálózata pedig mintegy 2 000 töltőállomást számlál Közép- és Délkelet-Európa 10 országában.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top