• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Ízirájder öcsém…ízirájder

Erdélyi György és Növényi Norbert már nagyon várták, hogy újra együtt rajthoz állhassanak. A sors mégis közbe szólt, ugyanis Norbi ismét nem tud navigálni, egy sportbaleset miatt. Új autóval, új navigátorral, új pályákon. Irány a Székesfehérvár Rallye.


Gyuri! A ceredi versenyen láthatott téged a nagyközönség legutóbb. Akkor Bakó Laci navigált neked a Citroenben. Visszaáll a régi kerékvágásba minden, és Norbi diktálja majd a tempót újra?

- Igen jól emlékszel, tényleg Bakó Lacival indultam Cereden, mert Norbi sajnos nem ért rá. Azt a hétvégét a tanulásnak szenteltük, és jót tett úgy gondoljuk mindannyian. Most kipróbálhattuk volna együtt Norbival, hogy mit tanultam, de sajnos Norbit sportbaleset érte, és ezért kénytelen ezt a futamot is kihagyni. Mindenképpen indulni szerettünk volna, ezért úgy döntöttünk ismét új navigátor után nézünk. Mivel Bakó Laci sem ér rá, megkértem egy nagyon régi kedves barátomat, hogy vállalja a navigálást. Szerencsére igent mondott, és még ismerős is a „ralis” közeg számára, hisz régen, mikor Zsiguliztam, Dredán Gyuri barátom is versenyzett.


Jó, hogy említetted a Zsigulit, hiszen a Székesfehérvár Rallye nevezési listáján most is ez szerepel. Mi történt a Citroen C2R2-vel?

- Várható volt a kérdés, de mint az egyszeregy olyan egyszerű a válasz. A Lada számunkra most olyan, mint az ismert sorozat anno a tévében, tudod a „Vészhelyzet”. Na, ez is pont ilyen szituáció most. Épül a Bakó Rally Team legifjabb autója, amivel minden versenyen én fogok majd a rajthoz állni, de csak a veszprémi versenyre fog elkészülni. Ezért gondoltunk egy nagyot, hogy ne kelljen kihagyni a versenyt, és megpróbáljuk most Zsigulival csapatni. Ennek csupán ennyi a magyarázata. De legközelebb már a méregzsákkal, és Norbival indulunk, marad minden a régi.

Új autóval. Új navigátorral. Remélem legalább a gyorsok nem újak a számotokra?

- Rajtad kívül a legjobban mi reméltük még, hogy ismerjük majd a fehérvári pályákat, de ez most csak részben jött össze. A tavalyi Tatabánya versenyről talán ismerjük az egyik gyorsot, de az is visszafelé lesz…úgyhogy inkább azt mondanám, nem ismerjük. De ha valamit számít, akkor nagyon lelkesek vagyunk. –nevetett Gyuri.


Száz szónak is egy a vége. Mire számítotok az elsőkerekes Citroen C2R2-s versenyautó után, hogy most egy hátsókerekes Ladával indultok?

- Őszintén? Mivel pont másképpen kell kezelni a két autót, úgy gondoljuk erre is egyszerű a válasz. Megforgás. Kalandozás. Na de erről szól a hátsókerék meghajtás nem?! Viccen kívül viszont, próbálunk összeszokni a Zsigulival, Gyuri barátommal, a hátsókerékkel, meg mindennel. A „Világbéke” nem általunk, és ez által a futam által fog eljönni abban biztosak vagyunk, de megyünk, és csináljuk. És, hogy miért? Csak azért mert imádunk versenyezni.


Köszönet a támogatásért:

Livewire Energy Kft.; Infopress Group Hungary Zrt., Print Profi, Piramis Építőház Kft., László Racing Kft.; Bakó Rally Team; Citroen Orbán; Medipost Kft.; UK Geotherm Kft.; KZ Invest Kft.; Olajszer-Tech Kft.; Omega Transz Kft.; Bayer Trans Kft.; Tartós-Produkt Kft.; Verdafürdő; Euro Market s.r.o.;Paragraf-MGI s.r.o.;Taxi 2000; Tomi-Sütöde Kft.



Szöveg és fotó: Tiba Anita

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top