Maxx Race Team – 21. Veszprém Rallye 2014, 2014. július 11-13.
Kiss Viktor – Vass Gergely, Mitsubishi Lancer Evo IX R4
A bükfürdői bukás után igazi, éles bevetésen tehette (volna) próbára Kiss Viktor, maradt-e benne félelem az esést követően. A 21. Veszprém Rallyera már a felújított Mitsubishi Lancer Evo IX R4-gyel és Vass Gergely személyében új navigátorral érkezett meg, ám a menetelés nem tartott sokáig. Másfél gyorsasági szakaszt tudott teljesíteni a Maxx Race Team párosa, amíg az összeakadt váltó meg nem fékezte az útjukat.
Kiss Viktor: Igazán kalandosra sikerült a hétvégénk.Habár már a csütörtöki teszt alkalmával történt egy kis baleset a Mitsubishivel, a versenyünkre ez még nem nyomta rá a bélyegét. Új navigátorommal, Vass Gergővel sikerült jól és részletesen feldolgoznunk a pályákat – még azt is, ami előtte teljesen ismeretlen volt számomra.
Szombaton teljesítettünk egy gyorsasági szakaszt, de abból is csak egy fél volt az, ami igazán jól is sikerült. Egy vizesárok ugyanis keresztbe tett a menetelésünknek: leszakadt a Mitsubishi kartervédője és a hátsó futóműve. Leült autóval mentünk tovább, s így értelemszerűen már az időeredményünk sem volt kielégítő. Mivel nem volt szervizünk az első gyors után, ezért azt terveztük, hogy csak óvatosan végiggurulunk a második szakaszon, hogy utána a csapat kezei közé adjuk a kocsit. A bajt fokozta az, hogy időközben a váltó is megadta magát, így végül a Rescue-nak kellett lehúznia minket a Márkó-Jutaspuszta szakaszról.
Nagyon sajnálom, hogy így alakult a hétvégénk, hiszen a Veszprém Rally – annak ellenére, hogy még sosem sikerült itt célba érnem – az egyik kedvenc futamom. Ezt a versenyt vártam egész évben, de az ördög nem engedte, hogy célba érjünk. A rontást pedig jövőre már le akarom szedni magamról azzal, hogy sikeresen abszolválom a veszprémi megmérettetést, és átgurulok a céldobogón.
Egy jókora mosás és revízió ráfér a Mitsubishire, aztán mihamarabb szeretnénk vele újra támadni – lehet, hogy épp megint Gergővel, hiszen tervezzük, hogy lesz még közös futamunk.
Vass Gergely: A csapat csütörtök délután már megkezdte a felkészülést a hétvégi, 21. Veszprém Rallyra, ám én sajnos a teszten még nem tudtam részt venni. A pénteki pályabejárás alatt azonban rögtön megtaláltuk a közös hangot az autóban, s úgy érzem, egy jó itinert is tudtunk írni.
Az első gyorsaságin minden rendben volt – pontosabban a feléig. A jutaspusztai vizesárokba olyan nagy sebességgel csapódtunk bele, hogy hiába volt látványos, a Mitsubishi igencsak megsínylette. A kár ellenére még le tudtunk jönni a gyorsaságiról, de a második szakasz előtti etapon már világossá vált, hogy nagyobb a probléma, mint ahogy gondoltuk. Eltűnt a 3. sebességi fokozat, s a rajt után nem sokkal, egy visszafordítóban össze is akadt a váltó, nem forogtak tovább a kerekek.
Nagyon sajnálom, hogy ilyen rövidre sikerült az ORB-ben való bemutatkozásom, hiszen mindössze csak 21 versenykilométert tudtam versenyezni. De ha úgy alakulna, hogy többet nem lenne alkalmam az első osztályban indulni, akkor is boldog vagyok, hogy 2014-ben, Veszprémben megkaptam ezt a lehetőséget Viktortól. A kocsiban végig nagyon jó hangulat uralkodott, s bízom benne, hogy egyszer még sort keríthetünk arra, hogy Viktorral sikeresen teljesítsünk egy futamot.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést!
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; web: www.maxxraceteam.hu