• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Bakó Rallye Team: 3x3

Három Citroen, három páros, három kupa. Ezek mind a Mecsek Rallyhoz kötődnek, és azon belül is a Bakó Rally Teamhez, akik bajnokként búcsúzhattak a 2015-ös szezontól. Bakó Laci csapatvezetővel beszélgettem.



Szép eredményeket ért el a csapat a legtöbb versenyen az idei bajnokságban. Elégedettek vagytok?

- Büszkék vagyunk az idei teljesítményünkre, hiszen nagyon sok versenyző megfordult a mi kis csapatunkban, akik várakozáson felül teljesítettek. Elmondhatjuk magunkról, hogy nagyon kevés technikai hibánk volt szerencsére. Ennek köszönhetően nem csak mi, hanem párosaink is rendkívül elégedettek.

 

A legutóbbi Mecsek Rallyn három Citroennel álltatok a rajthoz, melyből kettő célba is ért. Hogy éreztétek magatokat?

- Igen, hárman álltak a rajthoz, melyből a Jánosa – Brunekker duó egész évben hajtotta a méregzsákot. Sikerült ezen az utolsó bajnoki futamon elérni azt, amit már Kassára terveztek. Megszerezték a Rally2 Abszolút 3. helyét, az éves értékelésben. Rajtuk kívül még két páros is megmérettette magát a számukra új technikával. Az egyik a Somogyi - Regensburger kettős, akik célba is értek az A6-os kategória 5. helyén. A harmadik Citroennel a Drávucz – Apkó páros ismerkedett, nem is akárhogyan, mert a féltengely eltöréséig kategória első és második időt autóztak.


Sok versenyen megfordultatok idén. Mi véleményed jelenleg a raliról, a szervezésekről, magukról a futamokról?

- Sajnos már az Eger Rallyn olyan problémával kellett szembesülnünk, melyet a mai napig görgetünk magunk előtt. Vagyis nem mi, hanem az MNASZ. Rossz döntések sorozatával találkoztunk, melyek abszolút nem a versenyzők érdekeit szolgálták. Ezek a problémák odáig tornyosultak, hogy a Mecsek Rallyn a Rally2 szinte már egy megtűrt kategória lett. Ha a későbbiekben sem veszik figyelembe a versenyzők érdekeit, akkor megtörténhet, hogy veszélybe kerül a jövő évi bajnokság megszervezése.   

 

Idén láthatják még a nézők a négy méregzsákot versenytempóban?

- Igen, előreláthatólag novemberben ott leszünk a Bajnokok Tornáján, ahol mi fogjuk biztosítani az autókat a versenyzők részére. Aztán december elején megnézzük, mit hoz a nagyszakállú a veszprémi Mikulás Rallyn. Illetve idén sem hagyjuk ki az évek óta hagyománynak számító Szilveszter Rallyt.

 

Reklámpartnereink:

Citroen Orbán OMP Autóház Kft., Medipost Kft., Ju-Fo Kft., Folkem Kft., Malompark Bevásárlóközpont Debrecen, Dr. Moré Viktória ügyvèd, Print Solutions Kft., Cezar Tours Kft., Alfa Szerszámcentrum Kft., Szinkron Kft., BRT Kft., Józsa Gumi, Palker Papír Kft., North Racing Kft.;




Szöveg: Tiba Anita

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top