Két, gyakorlatilag nullázott verseny után teljesen új koncepcióval vág neki az Iseum Rallye-nak Maricsek Miklós és Bán Viktor. A Rally Café Racing párosa a szombathelyi futamtól kezdve, versenyről versenyre szeretne jó eredményt elérni és mindig csak az adott fordulóra koncentrálva igyekeznek kihozni a lehetőségeikből a maximumot.
Az ORC címvédője nem foglalkozik a bajnokságban jelenleg elfoglalt pozíciójával, hanem csak arra törekszik, hogy a lehető leggyorsabb legyen a vasi murva pályákon.
„Négy, rendkívül erős ellenféllel szemben kell felvennünk a versenyt Szombathelyen, de nagyon szeretnék stabilan az első háromban menni, ez a célunk. Miskolcon már látszott, hogy a tempónk meg van, de ezt nem tudtam konstansan végig vinni, úgyhogy Szombathelyre ez lesz az elsődleges célkitűzésünk.
Egy kis fejlesztést hajtottunk végre az autón, az Iseum Rallye-n kipróbálunk egy másik áttételt és bizakodó vagyok, hogy ezzel egy picit jobb lesz a Mitsubishi. Aszfalton általában kicsit gyorsabb vagyok, de tavaly mégis murván szereztük meg az első győzelmünket. A szombathelyi pályák jó minőségűek és „szinte”, úgy kell rajtuk autózni, mint aszfalton, de most nem foglalkozunk azzal, hogy számunkra gyengébb útfelület következik, csak azzal törődünk, hogy a tempónk meglegyen. Miskolcon a lassabb, technikásabb szakaszokon fel tudtuk venni a többiekkel a harcot és a gyorsabb, bevállalósabb pályákon voltam egy picit lemaradva, ezért arra fogok koncentrálni, hogy a tempós részeken is kellőképpen nyomjam a gázt. Csütörtökön, a hivatalos teszten mi is részt veszünk és bizakodó vagyok, hogy meglesz megint a tempónk. Alaposan felkészülünk az Iseum Rallye-ra, és végig koncentráltan, maximális odafigyeléssel fogunk versenyezni.”