A Rally Café Racing versenyzői, Maricsek Miklós és Bán Viktor azzal a nem titkolt céllal vágtak neki a szezon első murvás futamának, az Iseum Rallye-nak, hogy végre dobogóra álljanak a rendkívül erős és kiélezett ORC mezőnyben. A Mitsubishis duó végül teljesítette azt, amiért elutazott Vas megyébe, hisz a harmadik helyen zártak Szombathelyen.
Maricsek Miki és navigátora, a lehető legalaposabban igyekeztek felkészülni a harmadik futamra, de az első két verseny negatív tapasztalatai miatt a megszokottnál nagyobb volt az izgalom a csapatban.
„Szombat reggel nagyon izgultam az első gyors előtt, mert nem tudtam, hogy mire számítsak, azzal együtt is, hogy a teszt jól sikerült, jól éreztem magam és pozitív voltam az Iseum Rallye-val kapcsolatosan, de mire oda értünk Szelestére, már volt bennem egy kis versenydrukk. A gyors végén aztán láttam az eredményt, hogy egy kupacban van az eleje, és az nagyon tetszett, akkor megnyugodtam. Persze Rongó egy kicsit elhúzott, de ez nem zavart, mert tudtuk, hogy ő ezeken a pályákon mindig kifejezetten jól teljesít. Az első két körben, vétettem két apró hibát, de ezzel együtt is ott voltunk a harmadik helyen. A tanulság az, hogy ebben a szoros mezőnyben nagyon oda kell figyelni, mert rontasz egy kicsit és máris bezsákolsz egy-két plusz másodpercet.
Az első alkalommal egy barátom integetett nekünk az egyik visszafordítóban és kiestem a koncentrációból, a másik hibát pedig szintén egy visszafordítóban követtem el. Megbeszéltük Viktorral, hogy abba a kanyarba lassan megyünk be és gyorsan jövünk ki, de valahogy minden alkalommal becsúsztunk a bokor alá. Mindig vannak ilyen egy-két másodperces hibák egy gyorson, de az mindenért kárpótolt, hogy összességében meg volt a tempónk. Végig arra koncentráltam, hogy a kör két szakaszát jól összerakjam magamba, mert amikor ez sikerült, akkor jó volt a kanyarsebességünk, a féktávok, a kigyorsítások és ez látszott az időeredményeinken is.”
Vasárnap a hosszú, 15 és 22 km-es pályák bőven tartogattak kihívást a versenyzők számára, így nem volt egy egyszerű sétagalopp, hogy a Rallye Cafés fiúk megőrizzék a harmadik helyet az ORC-ben.
„A második nap még nehezebb is volt egy fokkal, mint a szombat. Vasárnap a második szakasz volt az egyetlen, ahol kicsit indiszponált voltam, talán azért, mert ez volt az a gyors, ahol tavaly kiestünk. Valahogy nem találtam rajta a féktávokat, nem állt össze az egész. Viszont az utolsó kör kárpótolt, mert mindkét gyorson az ORC elejében voltunk; Farkas erdőn 15, míg Hosszúperesztegen 30 másodpercet javítottunk a saját időnkön az első körhöz képest, míg a többiek azért kevesebbet, úgyhogy bizakodó vagyok. Persze szerencsénk is volt, hogy megőriztük a harmadik helyet, mert Gyarmati Ariel nagyon begyorsult a második napra, meg is előzött minket, de Rongó kiesett az utolsó szakaszon, így végül harmadikként gurulhattunk fel a pódiumra Szombathelyen.
Hála Istennek megtört a rossz sorozatunk, két sikertelen verseny után végre célba értünk, annak pedig különösen örülök, hogy a Szombathely Rallye elejétől kezdve végig jó volt a versenytempónk. Az a cél, hogy a dobogón maradjunk a következő futamon is, és ha tudunk, akkor ráteszünk még egy lapáttal és nyomjuk!”