Éjt nappallá téve készültünk

A veszprémi futamon elesett a Hibján Joci – Szurovcsák István páros, ezért nem volt idejük a lábukat lóbálni a meló mellett. Ezerrel dolgoztak, hogy kész legyen a Citroen az Ózd-Salgó Ralira. Duruzsol már újra a verda? - Igen-igen. Pont most szálltam ki…
Hét gyorsot és egy pénteki prológot teljesített a Tim Gábor - Timár Tamás ralipáros a hétvégi Baranya Kupán. Stabilan tartották a kategória második helyüket végig a gyorsokon. Farkas Kálmán csapatvezetőt kérdem a verseny után. Ennyi volt benne, vagy lehetett volna jobb is…

Fontos második hely Komlón

Meredek hullámvölgyből kezd kijönni a Tim Gábor, aki pályaautós karrierje után lépett a rallye világába. Ugyan erősen kezdett a Rallye2-ben, dobogóval majd összetett győzelemmel indította az évet, ám hamar megismerte milyen a rallye valójában. Két kiesés, majd egy gyenge eredmény következett Veszprémben.…

A célba érés a legfontosabb

International Baranya Kupa 2018.08.02-04. Interjú Farkas Kálmánnal a JG2 Racing Team csapatvezetőjével a 2018-as Baranya Kupa előtt. Csütörtökön, teszttel veszi kezdetét a fiaidnak a Baranya Kupa aszfaltos raliverseny. Miről is fog ez nektek szólni?- Tulajdon képen lényeges dolog nem történik. A beállítások…

Tim Gábor hét pontos Veszprém Rallye-ja

Rendkívül erős év kezdés, dobogó majd győzelem, így érkezett Tim Gábor a Rallye2-be. Azonban hamar kiderült, hiába a jó kezdeti tempó, a rallye nagyon összetett és nehéz szakág erős mezőnnyel, és ezt még tanulni kell. A sikereket két kiesés követte, majd a…

Végig kell menni!

Interjú Farkas Kálmánnal a JG2 Racing Team csapatvezetőjével a 2018-as Veszprém Rallye előtt. Hat gyors, majd 90 kilométer vár a fiaidra a hétvégi Veszprém Ralin. Hogy álltok az Opel Adam felkészítésével a murva ralira?- Haladunk, bár úgy érzem utolsó percekre leszünk kész!…

Ismét nem láttuk meg a célt!

Interjú Farkas Kálmán csapatvezetővel a HumanoIT Székesfehérvár Rallye2 2018 után. Ismét egy rövidre sikerült verseny után vagytok, pedig az első három gyorsot végig nyomták a fiúk és az elejében voltak. Mi is történt ismét?- Féltengelytörés, és nem véletlenül. A szombathely után váznyomott…
Tim Gábor pályaversenyzésben már megszokta, hogy az autósporttal jár a műszaki hiba. Voltak idényei, mikor sorozatban esett ki, rajta kívül álló okok miatt. Most is hasonló helyzetbe került. Idén a Rallye2 bajnokságban induló, többszörös bajnok versenyző, jól kezdte a szezont, Eger Rallye-n…

Okosan, tisztességgel helyt állni!

Interjú Farkas Kálmánnal a JG2 Racing team csapatvezetőjével, a hétégi HumanoIT Székesfehérvár Rallye2 2018 előtt. Vasárnap jó pár gyors vár a fiaidra. Milyen szakaszok is ezek, mennyire fekszik ez az Opel Adamnak?- Nézzük csak, Mikikém hogyan is lesz a hétvégénk, ilyenkor szerda…

ISEUM Rally, küzdelmes kiesés!

Farkas Kálmán JG2 Racing Team csapatvezető versenyértékelése az ISEUM Rallye 2018 után Nagyon kiterjedt előkészületeket tettünk a páros első murva versenye előtt. Tréningen vettünk részt a verseny előtti napon, Káldon. Tesztelhettük a különböző beállításokat. A pálya 99%-ára prímán illeszkadett a futómű. Csütörtöki…
8. oldal / 28

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top