• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Újra a Ringen szilveszterezünk.

Szilveszter Rallye 2016.12.28-29.

Nagy Norbert – Szilassy Arnold, Mitsubishi Lancer Evo IX.

Az évemet egy visszatéréssel kezdtem, mind csapat, mind bajnokság szempontjából, hiszen szerepeltem már Zengős színekben 2013-ban, illetve 2014-ig voltam résztvevője a Túraautó Európabajnokságnak.

 

Idén egy Seat Leonnal vágtam neki az ETCC szezonnak, amit a Zengő Motorsport tökéletesen felkészített. Hat versenyhétvégéből állt a szezon, aminek a végét egy összetett harmadik helyezéssel zártam, amire nagyon büszke vagyok. Főleg azért, mert egy kis technikai hátrányban voltunk, hiszen a mi autónk egy két évvel idősebb fejlesztés volt, mint az ellenfeleimé.

Talán életem legjobb, legizgalmasabb szezonján vagyok túl, olyan pályákat jártam meg mint a portugál utcai pálya, ahol pole pozíciót sikerült szereznem, vagy a híres/hírhedt Nürburgring Nordschleife.

Nagyon jó érzés volt újra Zengősnek lenni, nagyon sok támogatást és erőt kaptam a szurkolóktól, támogatóktól, és mindenképpen szeretném tovább vinni az idén megszerzett lendületet a következő évre is. Nem titkolt célom, hogy európabajnok szeretnék lenni!

 

Az évet ugyan úgy mint előző évben, egy kis kitérővel, a Szilveszter Rally-val fogom zárni, ami mindig egy különleges esemény nekem, elvégre a rally egy teljesen más műfaj! Idén is egy Mitsubishi Evo-val fogok indulni, és a 2015-ös évhez hasonlóan, Szilassy Arnold lesz a navigátorom!

Tavaly nagyon jó tempót sikerült diktálnunk, egy sajnálatos féltengely törés miatt estünk vissza, ezt idén szeretném kihagyni, és újra meg fogunk próbálni meglepetést okozni!

 

 

Partnereinknek köszönjük az egész éves bizalmat: Cartoma; inDesign

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top