Juhász Csaba - Juhász Zsolt
CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
RallyCitta di Bassano
2014.09.25-27.
Tíz gyorsasági futamot kellett teljesíteni az Alpokban. Egyet pénteken, kilencet szombaton. Volt olyan szakasz ahol háromszor is mentetek testvéreddel, Zsoltival.
Kemény mezőnyben negyedikként értetek a szombat esti Célceremóniára.
Mesélnél ezekről a gyorsokról?
- Technikás, sok kanyarral tűzdelt szakaszok voltak, amik nagyon igénybe vették a gumikat. Ezek a pályák nem feküdtek annyira a Megane-nak, mint a Toscana-i gyorsaságik, ezért most nem tudtuk felvenni a versenyt a négykerék meghajtású autókkal.
Sajnos az első négy szakaszon volt egy pici elektronikai problémánk, aminek következtében nem mindig működött az ALS. Ezt később a szervizesek orvosolták, ezért a második körben tudtunk is javítani az időkön, de ez is kevés volt ahhoz, hogy felállhassunk a dobogóra.
Hogy tetszett a rendezés, a hely, a szervizpark, a légkör?
- A szervezés tökéletes volt, mint mindig, jó hangulatban végezték munkájukat a sportbírók és a rendezők. Bár hozzá teszem ez a Mitropa futamokon nem újdonság.
A Valstagna nevű gyors szinte megszámlálhatatlan kanyarral várt benneteket. Mennyire lehetett tempót menni ilyen szakaszon?
- Ez a szakasz volt a leghosszabb. Egy jó minőségű aszfalt gyorsasági, rengeteg erős kanyarral és 14 visszafordítóval. Az időjárás előrejelzés, mely 21 fokot jósolt, ellenére 33 fok meleg volt. Ennek köszönhetően ezen pályán, szinte elolvadtak a gumik. Ez volt talán az egyik oka, hogy lemaradtunk a többiektől. Mi közepes gumit vittünk, szerintem a kemény keverék előnyösebb lett volna. Miután a gumik ezen a gyorson elhasználódtak utána már sajnos a másik két szakaszon sem volt jó a tempónk.
A rajt és célceremónia a helyi várban került megrendezésre. Mennyit láttatok a várból?
- A várból nem túl sokat, mert mind a rajt, mind pedig a cél sötétben zajlott. A verseny sűrű időbeosztása miatt, pedig nem igen van időnk városnézésre.
Legközelebb hol láthatunk versenyezni?
- Az ADAC 3-Städte-Rallye Rally lesz a Mitropa következő és egyben utolsó futama, itt biztos, hogy indulunk. Mivel háromszor vettünk részt ezen a versenyen és még sosem értünk célba, ezért ez a futam különösen nagy kihívás számunkra.
Köszönjük Partnereink segítségét!
- Hajósi Miklós -