• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Munkával ünnepelve – 2017

Az EUROSOL RACING TEAM HUNGARY csapata számára 2017-es szezon ismét rengeteg újdonsággal szolgált. Habár ez az évad a korábbiaknál jóval kevesebb rajthoz állást jelentett a Puskádi János – Gódor Barna páros számára, a csapat mégis hatalmas sikereket ért el a munka frontján, azaz az immár 2 darab R5-ös Skoda Fabia versenyautó üzemeltetése során.

Az első verseny, ahol Janiék is tűzálló ruhába bújtak, a horvátországi szezonnyitó, a Kumrovec Rallye volt 2017-ben. A rendkívül hangulatos, kompakt, aszfaltos sprintversenyen az alig két héttel azelőtt megérkezett „vatta új” Fabia-val indultak, mintegy fél év pihenőt követően. Az idő rövidsége miatt gyakorlatilag maga a verseny volt a szezon eleji teszt. Az új autó minimális, de igen jótékony módosításokon esett át a 2016-os verzióhoz képest. Az alapvető cél a megbízhatóság növelése volt a Skoda Motorsport részéről, hiszen az autó versenyképességével amúgy nem volt probléma. Janiék néhány forgást, kalandot átéltek ugyan, de a verseny végére már rendben volt a sebesség és az időeredmények is. Az abszolút 5. pozíciót karcmentes autóval sikerült megszerezni és technikai probléma sem állta útjukat.

A következő futamot a Puskádi – Gódor páros számára a Veszprém Rallye jelentette, ahol Jani lokálpatriótaként minden évben rajthoz áll, annak ellenére, hogy a fókusz továbbra is a külföldi sorozatokra irányul. Ezúttal mindkét R5-ös Fabia-t harcba küldte Veszprémben a csapat, mivel Benik Balázsék újbóli visszatéréséhez asszisztált az ERTH legénysége. A murvás futam ragyogó eredménnyel zárult. Amellett, hogy mindkét autó rezzenéstelenül, hibátlanul működött, Benik Balázsék majdnem megnyerték a Veszprém Rallye-t, csupán néhány másodpercen múlott az első helyezés.

Puskádi Janiék idei harmadik megmérettetése eredetileg a Budapest Rallye lett volna, de ennek hiányában egy ismerős helyszínre látogattak Szlovéniába. Az olasz határ menti Nova Gorica kisváros környékén zajló, hibátlan minőségű, ám igen változatos karakterű, aszfaltos pályákon rendezett versenyen igazi örömautózásra nyílt alkalom. A hol technikás, hol pedig elképesztően gyors pályákon az ERT (European Rally Trophy) 5. helyezését érték el Janiék.

A Puskádi – Gódor páros ugyan igen kevés futamon vehetett részt a 2017-es évadban, ennek ellenére a csapat mégis igen komoly tapasztalatokkal és ragyogó eredményekkel gazdagodott. Benik Balázsék mellett igen neves külföldi párosok fordultak meg az ERTH motorhome-jában. Többek között Grzegorz Grzyb és navigátorai, Andreas Aigner és Ilka Minor-Petrasko, valamint egy görög bajnok páros Tsolakidis Socratis és Dimos Harris, akik ráadásul az ERTH segítségével, hátterével sikeresen megvédték hazai bajnoki címüket. E pazar névsor az immár tradicionális itthoni murvás „buliversenyen”, a Mikulás Rallye-n Herczig Norbert nevével vált teljessé, aki szintén az ERTH egyik Skoda Fabia R5-ösét hajtotta, ámbár versenyen kívül, előfutóként.

November 11-én Puskádi Jani élete egyik legkomolyabb mérföldkövéhez érkezett: végre megszületett ugyanis a már nagyon várt Puskádi Ádám. A 3,65 kilogrammal és mintegy 56 centivel, azaz tökéletes paraméterekkel világra jött trónörökös mostantól egész biztos elnyeri az első helyet az ERTH utánpótlás nevelő programjában. A 2017-es szezon legvége még tartogat egy további ajándékot Janiék számára, mégpedig a már szintén komoly hagyományokkal rendelkező Szilveszter Rallyen, ahol ismét tűzálló ruhába bújhat az ERTH versenyzőpárosa. A Hungaroringen és közvetlen közelében december 27 – 29 között zajló szintén nagyon népszerű rallye – dzsemborin ismét jó alkalom nyílik arra, hogy a csapattal találkozhasson a hazai közönség, valamint a barátok, ismerősök is újra betekintést nyerjenek Janiék kedvenc elfoglaltságába.

A idei szezon tehát inkább munkával és kevesebb szórakozással telt Jani és Barna, valamint az Eurosol Racing Team Hungary számára, de a ragyogó teljesítményt nyújtó partner versenyzőkkel való együttműködés mégis óriási élményt jelentett és egyben azt is jelenti, hogy a sokéves munka meghozta a gyümölcsét, azaz az ismertséget és elismertséget az ERTH csapatának.

Végezetül szeretnénk Mindenkinek megköszönni a rengeteg biztatást, támogatást, amit a csapat barátai, szurkolói idén is bőven nyújtottak az ERTH legénységének.

Kívánunk Mindenkinek nagyon boldog karácsonyt!

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top