• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Salgótarján Rally 2014 - TÖRÖLVE

A ToldiNET Salgótarján Challenge rendezvényünket sajnálatos módon le kell mondanunk!

 

A jelen nevezői létszám és a rendelkezésre álló anyagi háttér nem teszi lehetővé egy minden tekintetben kerek és élvezhető verseny lebonyolítását.

Az okok és felelősök keresése úgy gondoljuk, nem visz előbbre minket, (úgy is nyilvánvaló) ezért, mint rendezők és a Rali-Túra közösen vállaljuk a felelősséget a rendezvény kudarcáért.

Sajnálatos tény, hogy az egész évben zajló viták olyan légkört teremtettek jelenleg a sportban, ami teljes mértékben elbizonytalanította a versenyzőket az RTE futamoktól.

Mindazonáltal ezen az úton is szeretnénk megköszönni a versenyzőknek, akik azzal támogattak, hogy részt akartak venni ezen a futamon, valamint szponzorainknak és az érintett települések, illetve Salgótarján Megyei Jogú Város vezetésének, akik mindent megtettek azért, hogy ez a rendezvény létrejöjjön.

Továbbá nem tudjuk szavakba önteni azt a fantasztikus érzést, ami eltöltött minket a rengeteg felajánlás és támogató, bíztató szó láttán.

Szeretnénk külön megköszönni mindazok támogatását és felajánlásait, akik mindvégig mellettünk és a rendezvény mellett álltak és reméljük, hogy meg fogjuk tudni hálálni.

Természetesen a versenyzők részére a befizetett nevezési díjak a lehető legrövidebb időn belül visszautalásra kerülnek.

Bízunk abban, hogy a versenyzők érdekében a béke mielőbb helyreáll és újra színvonalas versenyeken és népes mezőnyben mérhetik majd össze tudásukat!

Szeretnénk megkérni, hogy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldj egy bankszámlaszámot, ahová visszautalhatjuk a befizetett nevezési díjat.

 

Abban az esetben, ha ez nem lehetséges, a nevezési lapon föltüntetett címre fogjuk visszapostázni az összeget.

 

                        

                               Sporttársi Üdvözlettel:

                                                                           Kovács Attila              Kozma Péter                Mészáros Iván

                                                                            Rendező  Sk.           Társrendező  Sk.                 RTE      Sk.      

 

2014. szeptember 16.               

 

Forrás: AMTOSZ

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top