Portugál Rali riportja

  1. május 20-23.

 

Elfyn Evans rali vb-s pályafutása harmadik győzelmét szerezte meg vasárnap a nagyon nehéz murvás Portugál Ralin. A walesi pilótát Dani Sordo követte a célban, aki az egész verseny során jó tempókat ment, nyomás alá helyezte a vezető pilótát, de csak pénteken tudott szakaszgyőzelmet szerezni. A harmadik helyen Sebastien Ogier ért célba a Toyotával.

 

„Nagyon örülök a győzelemnek. Visszafogott hétvégénk volt, s bár nem mindig mi voltunk a leggyorsabbak, mégis kiegyensúlyozott, hibátlan teljesítményt nyújtottunk. Ma reggel nagyon fontos volt, hogy növeljük előnyünket. Köszönet a csapatnak, újabb kettős dobogós hely számukra.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta, aki ezzel az eredménnyel két ponttal lemaradva áll az egyéni ponttábla második helyén Sebastien Ogier mögött.

 

Ott Tanak az egyik legnagyobb vesztese ennek a ralinak. Az észt pilóta szombaton már-már a kezében érezhette a győzelmet. Nagyon jó időket ment, hasított, s végre az autója is úgy ment, ahogy szerette volna. A pénteki első gyorsaságit megnyerte, utána azonban csapattársa, Dani Sordo vette át a vezetést.

 

Tanak péntek este ismét az élre állt egy akkor még nehezen vezethető autóval. Szombaton azonban sokat javult autója vezethetősége, hiszen egész nap az első helyen száguldva magabiztosan vezetett Elfyn Evans és Dani Sordo előtt. Olyan jól ment, hogy begyűjtötte 250. rali világbajnoki szakaszgyőzelmét is. A nap végére azonban nagyon fordult a szerencséje a 33 éves pilótának. Bár szombaton a leggyorsabb időket futotta, végül az utolsó előtti szakaszon kiesett autójának törött hátsó felfüggesztésével. Próbált bebicegni autójával a célba, de 4 km-el a cél előtt fel kellett adnia a versenyt.

 

Elfyn Evans ekkor átvette a vezetést 2019 világbajnokától és az aznapi két utolsó gyorsasági szakaszgyőzelmet behúzta. Ezután már nem lehetett elvenni az első helyet a walesi pilótától. Vasárnap hatalmas tempóval menve megnyerte a ralit Sordo és Ogier előtt.

 

„Sokkolt, hogy Dani olyan erős volt a szombati utolsó gyorsasági szakaszon.” – vallotta be Evans szombat este. „Csalódást keltő volt, próbáltam a gumikat óvni holnapra. Ma nagyon jól ment a versenyzés, s holnap is jó helyen kell folytatnunk, nagyon koncentráltnak kell maradnunk.” – folytatta Evans, akinek be is jött a gumispórolás és a fókuszáltság is, hiszen a végén ő ért célba elsőként.


Fotó: AmberPR

Nagy meglepetésre a Toyota újonc japán pilótája, Takamoto Katsuta nagyon jó időket ment és végül ralis pályafutása legjobb helyezését érte el ezen a nagyon nehéz ralin. Negyedikként gurult célba autójával a nagojai pilóta.

A M-Sport Ford pilótái, Gus Greensmith és Adrien Fourmaux a hatodik és hetedik helyre vitte célba Fiestáját. Mindketten sok időt vesztettek műszaki okok miatt, de végül is Greensmith ötödik helyével eddigi legjobb rali vb-s helyezésének örülhetett.

 

A WRC2 győztes Esapekka Lappi az összetett hetedik helyével távozhat Portugáliából. Az első tizet három másik WRC2-es pilóta, Teemu Suninen, a nálunk is versenyző Mads Östberg és Nyikolaj Griazsin zárja. 

 

Nem Tanak volt az egyetlen élmenő, akinek fel kellett adnia a ralit. Thierry Neuville szintén törött felfüggesztéssel volt kénytelen kiállni a versenyből. Mindketten újraindultak a Super Rallyban, s a legendás Fafe Power Stage-en szerzett első és második helyekért járó bónuszpontokkal vigasztalódhattak. 

 

A következő világbajnoki raliversenyre két hetet kell várnunk. A Szardínia Ralit a tavalyi koronavírus évben is meg lehetett rendezni, igaz, akkor októberben került rá sor. Idén 2021. június 3-6. között kerül megrendezésre az olaszországi verseny, ami ezután a nehéz rali után szintén nem várható könnyű murvás megmérettetésnek. Dani Sordo ért célba elsőkét az elmúlt két évben Szardínián. Miután Portugáliában is igen jól ment a spanyol autóversenyzőnek, nem kizárt, hogy zsinórban harmadszorra is sikerül majd nyernie a mediterrán szigeten. Kiderül két hét múlva…

 

2021-es Portugál Rali eredménye

 

  1. Elfyn Evans (GBR) Toyota Yaris 3:38:26,2
  2. Dani Sordo (ESP) Hyundai i20 Coupé 3:38:54,5
  3. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Yaris 3:39:49,8
  4. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Yaris 3:40:54,6
  5. Gus Greensmith (GBR) Ford Fiesta 3:43:18,9
  6. Adrien Fourmaux (FRA) Ford Fiesta 3:43:29,6
  7. Esapekka Lappi (FIN) Volkswagen Polo GTI WRC2 3:48:03,4
  8. Teemu Suninen (FIN) Ford Fiesta WRC2 3:49:46,2
  9. Mads Östberg (NOR) Citroen C3 WRC2 3:50:27,7
  10. Nyikolaj Griazsin (RUS) Volkswagen Polo GTI WRC2 3:51:02,0

 

A világbajnokság állása

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT 79 pont
  2. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT 77 pont
  3. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT 57 pont
  4. Ott Tanak (EST) Hyundai WRT 45 pont
  5. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT 41 pont
  6. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT 36 pont
  7. Dani Sordo (ESP) Hyundai WRT 29 pont
  8. Craig Breen (IRL) Hyundai WRT 24 pont
  9. Gus Greensmith (GBR) M-Sport WRT 22 pont
  10. Adrien Fourmaux (FRA) M-Sport WRT 20 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRC 183 pont
  2. Hyundai WRT 146 pont
  3. M-Sport Ford WRT 64 pont
  4. Hyundai 2C Competition 28 pont

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: AmberPR

Svéd Rali riportja

  1. február 13-16.

 

A walesi Elfyn Evans életében először és első britként nyerni tudott a skandináv pilóták uralta Svéd Ralin. Ehhez elég volt annyi, hogy az átlagosnál melegebb tél miatt havas helyett murvás pályákon küzdjön meg a mezőny egymással. Ott Tanak is letette kézjegyét. Bár Monacóban összetörte autóját, mindössze második raliján a Hyundaijal a második helyen ért célba. A bronzérmes helyen pedig nem mást, mint a Toyota üdvöskéjét, Kalle Rovanperát találjuk. 

 

Elmondható, hogy nem alakult unalmasan és megjósolhatóan a jócskán lerövidített útvonalon haladó Svéd Rali. Ott Tanak személye még nem is akkora meglepetés, mint Evans dominanciája második raliján a Toyotával és Kalle Rovanpera berobbanása. Utóbbi 19 évével minden idők legfiatalabb rali vb dobogós helyezettje. A Toyota szinte mindent vitt. Ez egyértelműen a finnországi csapat ralija volt. Evans győzelmével az egyéni ponttábla első helyén áll Thierry Neuville-el osztozva azon.

 

„Fantasztikus eredmény ez egy ilyen nagyszerű hétvégén! A csapat jól dolgozott, mindent megtett, amire szükségünk volt, nagy megtiszteltetés velük dolgozni.” – szögezte le Evans.

 

Kalle Rovanpera nagy dolgokra hivatott még a Rali Világbajnokságban. Ez a szakértők egyöntetű véleménye. A Toyota tinédzser pilótája olyan jól ment a hétvégén, hogy az utolsó gyorsaságin kielőzte a hatszoros világbajnok Sebastien Ogiert, aki így kénytelen volt beérni az összetett negyedik helyezéssel. Ráadásul a fiatal finn megnyerte az utolsó szakaszt, a Power Stage-et is, s ezzel öt pluszponttal gazdagodott. Itt a második helyen Neuville ért célba, majd Ogier, Tanak és Lappi következett. 


Fotó: AmberPR

Lappi nem csak a Power Stage-en lett ötödik, hanem összesítésben is. A Forddal versenyző finn sikeresen maga mögött tartotta a monacói győztes Thierry Neuville-t, aki így kénytelen volt beérni a hatodik hellyel. Craig Breen lett a hetedik a Hyundaijal a másik M-Sport pilóta, Teemu Suninen előtt. Az első tizet Takamoto Katsuta és a WRC3-as győztes Jari Huttunen zárja. 

 

A következő világbajnoki ralira négy hetet kell várnunk, 2020. március 12-15. között kerül megrendezésre a nyáriasan meleg Mexikó Rali. Hagyomány, hogy az első két télies rali után egy nagy fordulattal megérkezik a mezőny a szezon első murvás és meleg éghajlatú ralijára. 2019-ben Sebastien Ogier vihette haza a mexikói győztes trófeát a Citroennel. A mostani győztes Elfyn Evans pedig Ott Tanak mögött lett harmadik. Lássuk lesz-e harmadik győztese a szezon harmadik ralijának!




2020-as Svéd Rali eredménye

 

  1. Elfyn Evans (GBR) Toyota Yaris            1:11:43,1
  2. Ott Tanak (EST)     Hyundai i20            1:11:55,8
  3. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Yaris            1:12:03,3
  4. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Yaris            1:12:06,7
  5. Esapekka Lappi (FIN) Ford Fiesta            1:12:15,5
  6. Thierry Neuville (BEL) Hyundai i20            1:12:16,9
  7. Craig Breen (IRL)     Hyundai i20            1:12:44,0
  8. Teemu Suninen (FIN) Ford Fiesta            1:13:07,6
  9. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Yaris         1:13:42,7
  10. Jari Huttunen (FIN) Hyundai i20            1:15:46,1

 

A világbajnokság állása

 

  1. Elfyn Evans (GBR) Toyota Racing WRT    42 pont
  2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai WRT        42 pont
  3. Sebastien Ogier (FRA) Toyota Racing WRT    37 pont
  4. Kalle Rovanpera (FIN) Toyota Racing WRT    30 pont
  5. Esapekka Lappi (FIN) M-Sport Ford WRT        24 pont
  6. Ott Tanak (EST)     Hyundai WRT        20 pont

7.Teemu Suninen (FIN)        M-Sport Ford WRT        11 pont

  1. Sebastien Loeb (FRA) Hyundai WRT          8 pont
  2. Takamoto Katsuta (JPN) Toyota Racing WRT   8 pont
  3. Craig Breen (IRL) Hyundai WRT          6 pont

 

Gyártók

 

  1. Toyota Racing WRC 73 pont
  2. Hyundai WRT     63 pont
  3. M-Sport Ford WRT 40 pont

 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: AmberPR

Wales Rali riportja

  1. október 26-29.



 

Sebastien Ogier zsinórban ötödjére is világbajnok lett, ezúttal a Rali Világbajnokság utolsó előtti fordulóján, Walesben. Ogier bronzérmes helyezésével biztosította be magának az egyéni világbajnoki koronát. A francia pilóta csapata, a félgyári M-Sport a konstruktőri világbajnoki cím birtokosává vált. A Wales Ralit Elfyn Evans nyerte, a második helyezett Ogier idei legnagyobb riválisa, Thierry Neuville lett a Hyundai I20-as volánja mögött.

 

Sebastien Ogier ezzel beírta magát a ralis történelemkönyvbe, hiszen a megszerzett világbajnoki címek alapján a második helyre került a kilencszeres (!) ralis világbajnok Sebastien Loeb mögé. Úgy tűnik ralis berkekben jó ómennek számít a Sebastien keresztnév.

 

„Nagyon meghatódottan gurultam be a célba. Kemény év áll mögöttünk, mindannyian nagyon megdolgoztunk ezért a sikerért. Csodálatos, hogy az M-Sport World Rally Teammel is bajnok lehetek.” – nyilatkozta elérzékenyülten a francia.

 

Ahogy várható volt, a francia bajnok a szezonzáró Ausztrál Rali előtt, még Európában fogja ünnepelni újabb világbajnoki címét. A 33 éves autóversenyző joggal lehet elégedett, a szezon nagy részében egyáltalán nem volt biztos, hogy a Volkswagen után a Forddal is világbajnok lehet.

 

Walesben azonban nem csak Ogier örvendezhetett, hiszen hazai versenyén szerezte meg első győzelmét Ogier csapattársa, Elfyn Evans. Evans 2000 óta az első brit pilóta, akinek sikerült nyernie brit ralin. Akkor a legendás Richard Burnsnek sikerült ez a bravúr. A két m-sportos pilóta közös sikere így a brit csapat újabb konstruktőri címe. Utoljára 2007-ben lett az angliai központú csapat világbajnok, s 10 évnek kellett eltelnie, hogy ugyanezt a sikert ismét átélje.


Fotó: Amber PR

„Nagyon hálás vagyok mindenkinek, aki kitartott mellettem az évek során. Sok ember állt mellettem és így ez a győzelem az övéké is.” – szögezte le a 28 éves versenygyőztes walesi, aki korábban brit bajnok is volt.

 

Ha a végső eredményen már nem is tudott változtatni, azért az elmúlt időszakban igencsak balszerencsés Neuville-nek most volt mivel vigasztalódnia: a ralin második helyezett lett, a Power Stage győzött és nem utolsósorban visszaszerezte második helyét az egyéni ponttáblán. A belga pilóta legutóbb autója törött felfüggesztésével esett ki és pontok nélkül távozott Spanyolországból. Bár sokáig úgy tűnt, idén kihívója lehet Ogier-nek, ez az álom szertefoszlott a Hyundai pilótája számára.

 

Az utolsó szakaszon, a Power Stage-en tehát Neuville nyert (öt pont), őt Kris Meeke (négy pont), Jari-Matti Latvala (3 pont), Sebastien Ogier (két pont) és Andreas Mikkelsen (egy pont) követte.

 

Andreas Mikkelsen mindent megtett azért, hogy csapattársát, Neuville-t támogassa a versenyen, s Jari-Matti Latvala előtt ért célba negyedikként. A finn egyébként nagyon küzdött Toyotája vezethetőségével, de így is rettentő kis időeredmény különbséggel gurult célba a norvég pilóta mögött.

 

Az M-Sport hazai versenyén brillírozott, hiszen harmadik pilótája, Ott Tanak hatodik lett a brit Kris Meeke előtt. Hayden Paddon, Esapekka Lappi és Dani Sordo zárja az első tizet.

 

A Rali Világbajokság idén is a távoli Ausztráliában ér véget (2017. november 16-19.). Mivel a világbajnoki címek sorsa eldőlt, levezetése lesz ez a 2017-es Rali Világbajnokságnak az időjárás szempontjából rendkívül kedvező kis kontinensen.


Fotó: Amber PR

2017-es Wales Rali eredménye

 

  1. Elfyn Evans (GBR) Ford Fiesta WRC        2:57:00,6
  2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20            2:57:37,9
  3. Sebastien Ogier (FRA) Ford Fiesta WRC        2:57:45,8
  4. Andreas Mikkelsen (NOR) Hyundai I20         2:57:50,4
  5. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Yaris WRC        2:57:50,9
  6. Ott Tanak (EST)     Ford Fiesta WRC        2:58:02,9
  7. Kris Meeke (GBR) Citroën DS3            2:58:21,1
  8. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20            2:59:16,9
  9. Esapekka Lappi (FIN) Toyota Yaris WRC        2:59:47,1
  10. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20            3:00:51,1

 

A világbajnokság állása a Wales Rali után:

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) M-Sport WRT                215 pont
  2. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport                183 pont
  3. Ott Tanak (EST)     M-Sport WRT                169 pont
  4. Jari-Matti Latvala (FIN) Toyota Racing WRC            136 pont
  5. Elfyn Evans (GBR) M-Sport WRT                118 pont
  6. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                 95 pont
  7. Juho Hanninen (FIN) Toyota Racing WRC             71 pont

8, Kris Meeke (GBR)        Citroen WRT                     70 pont

  1. Craig Breen (IRL)     Citroen WRT                     64 pont
  2. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport                 59 pont

 

Gyártók

 

  1. M-Sport WRT     398 pont
  2. Hyundai Motorsport 305 pont
  3. Toyota Racing WRC 241 pont
  4. Citroen WRT     210 pont

 

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top