Fölösleges az ördögöt a falra festeni! Az Eger-rali szervezői szerint már javában zajlik az esemény előkészítése.
Mint arról már beszámoltunk: a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) 2015-ös évre vonatkozó előzetes versenynaptárában megjelent közlés szerint az Eger-rali a „Pénzügyi teljesítés hiányos” kategóriába kapott besorolást. A tavalyi év kudarcát követően a sportág szerelmesei körében ez ismét aggodalomra adott okot, azonban hiba lenne egyből a legrosszabbra gondolni.
Pusztán adminisztrációs hiányosságokról van szó, az esemény rendezésével kapcsolatban valamennyi kiemelt partnerünk elkötelezettnek bizonyult – reagált a lapunkban szerdán megjelentekre a szervezők nevében Lakatos Róbert, aki 2004 és 2011 között kilenc éven keresztül az Eger-rali fő koordinátorának számított.
– Mindenki számára világos lehet, hogy ilyen esemény csak közös összefogással valósulhat meg, ezért az egri városvezetőkkel már december első felében tárgyalóasztalhoz ültünk, továbbá az Magyar Nemzeti Autósport Szövetség illetékeseivel és valamennyi üzleti partnerünkkel is egyeztettünk már. Egy sikeres rendezvény közös érdeknek tekintendő, amely a sportág népszerűsítésén túl számos turisztikai előnnyel is szolgál Egernek. Az előkészítő munka már elkezdődött, a tervezett programot kialakítottuk, még a különféle engedélyezések zajlanak. Jelen állás szerint úgy készülünk, hogy március 27. és 29. között a hevesi megyeszékhelyen indul a ralis idény.
A szervezőkön kívül minap az egri önkormányzat is közléssel szolgált, mely szerint a városvezetés az Eger-rali megrendezése mellett áll, és a korábbiakhoz képest megemelt összeg szerepel majd erre a célra a városi költségvetési javaslatban, amelyről február 12-én dönthet a közgyűlés.
Az országos bajnokság második állomását április 24. és 26. között Miskolc térségében bonyolítják le.
Forrás: www.heol.hu
Írta: Sike Károly