Szoktalan augusztusi időt választottak a rendezők a 41. Kassa Rally-ra. Viszont nem csak az időzítés lesz új, hanem az egész verseny háttere is.
A rendezők Auto Klub Kosice a Laroco Motorsport Egyesület együttműködésével ez éven is egy két napos kihívást készítettek. A megszokott szeptemberi időpontban egy Nemzetközi hatnapos motorverseny lesz megrendezve, ezért kellett választani egy megfelelőbb időpontot, ami augusztusi hétvégen kerül sorra, pontosabban 2015. aug. 14-16. A Kassa Rally ugyanúgy mint az elmúlt években nemzeti rendezvény megengedett külföldi részvétellel, és beletartozik a FIA Közép Európai Zóna-ba, a Szlovák Rally Bajnokságba, Magyar Rally Bajnokságba és a Rally 2-be is, a Szlovák Hisztorik Bajnokságba és a Szlovák Rally Pohárba is.
Hat év szünet után a verseny központja ismét „beköltözik“ a Tempus vállalat területére a Rastislavova utcán, ahol elhelyezkedik a verseny igazgatósága, és a zárt parkoló a verseny autók számára. Ezen a területen kerül majd csütörtökön a verseny előtt sorra a regisztráció a pályabejárásra és az adminisztrációs és a gépátvételre is. Nagyon nehéz volt új helyet találni a szervisz parknak is, amelyet át kellett költöztetni a Malinovského kasárneból a hala Cassosport elé a Pri prachárni utcán.
A verseny csütörtökön startol a pályabejárás regisztrációjával, és pénteken folytatódik az adminisztratív és gépátvétellel. Az ünnepélyes rajtceremónia péntek este 19.00-ra van tervezve. Az első autó szombaton 11.30-kor rajtol az első napon, és a zárt parkolóba este 20.35-kor érkezik be. A második versenynap vasárnap reggel 08.00-kor kezdődik, miközben a díjátadó 15.40-től kezdődik majd a céldobogón.
Minden további információt a versenykiírásban lehet megtalálni, amit az oficiális honlapról lehet letölteni, www.rallye.sk.
A www.prihlska-sams.sk oldalon már fut a jelentkezés. A jelentkezési határidő 2015. Augusztus 3.
Zdenka Tamášová
41. Kassa Rally Sajtó Iroda
A verseny besorolása:
- A FIA CEZ Championship 2015 – 5. futama (CEZ)
- A Szlovák Rally Bajnokság 2015 – 5. futama (MSR)
- A Magyarország 2015. évi Országos Rallye Bajnokság 6. futama (ORB)
- A Szlovák Historic Rally Bajnokság 2015 – 5. futama (MSR HA)
- A Magyarország 2015. évi Országos Rallye 2 Bajnokság 7. futama (Rallye2)
- A Szlovák Rally Kupa – 5. futama (SRP)
- Külföldi, FIA ASN általi licenccel rendelkező versenyzők indulásával engedélyezett nemzeti futam .
PROGRAM:
Letöltés: PDF File
Nevezési zárlat
időpont: 2015. 08. 03., hétfő, 24:00
Útvonallap közzététele
helye: www.rallye.sk
időpont: 2015. 08. 03., hétfő
Nevezési lista közzététele
helye: www.rallye.sk
időpont:: 2015. 08. 06, csütörtök
Pályabejárás regisztráció, itiner kiadása, GPS berendezés átvétele
helyszín: Versenyiroda, Tempus, Rastislavova 110, Košice
időpont: 2015. 08. 13, csütörtök, 11:00 – 15:00
Rallye2: 2015. 08. 15, szombat, 06:30 – 09:00
Pályabejárás – lásd 2. sz. függeléket
kezdete: 2015. 08. 13, csütörtök, 13:00
vége: 2015. 08. 14, péntek, 18:00
Rallye2: 2015. 08. 15, szombat, 09:00 - 17:30
Sajtóiroda és média akkreditáció megnyitása
helyszín: Versenyiroda, Press Centre
időpont: 2015. 08. 14, péntek, 10:00
Adminisztratív átvétel – a közzétett időterv szerint
helyszín: Versenyiroda
időpont: 2015. 08. 14, péntek, 07:00 – 16:30
Rallye2: 2015. 08. 15, szombat, 06:30 – 09:30
Technikai átvétel – plombálás és jelölés - a közzétett időterv szerint
helyszín: Tempus, Rastislavova 110, Košice (N48°41´21,9´´, E21°15´38,4´´)
időpont: 2015. 08. 14, péntek, 07:30 – 17:00
Rallye2: 2015. 08. 15, szombat, 06:45 – 10:00
Az első szakasz rajtlistájának közzététele
helyszín: Versenyiroda, hivatalos hirdető tábla
időpont: 2015. 08. 14, péntek, 18:30
Rallye2: 2015. 08. 15, szombat, 20:00
Rajt ceremónia (kivéve Rallye2)
helyszín: rajtdobogó, OC Optima, Košice (itiner szerint)
időpont: 2015. 08. 14, péntek, 19:00
A verseny rajtja
helyszín: IE 0, Szerviz KI (TC 0, Service Out)
időpont: 2015. 08. 15, szombat, 11:30
Rallye2: 2015. 08. 16, vasárnap, 09:22
- szakasz célja
helyszín: IE 7C, Parc Fermé BE (TC 7C, Parc Fermé In)
időpont: 2015. 08. 15., szombat, 20:35
SRP: 2015. 08. 15., szombat, 17:56, TC 4C, Parc Fermé In,
Az 1. szakasz nem hivatalos CEZ, ORB eredménylistájának, ideiglenes eredménylista MSR1, SRP1 és a 2. szakasz és Rallye2 rajtlistájának közzététele
helyszín: Versenyiroda, hivatalos hirdető tábla
időpont: 2015. 08. 15., szombat, 22:00
- szakasz rajtja (Rallye2 rajt)
helyszín: IE 7D, Parc Fermé KI (TC 7D, Parc Fermé Out)
időpont: 2015. 08. 16, vasárnap, 08:00
Rallye2: 2015. 08. 16, vasárnap, 09:22, IE 0, Szerviz KI (TC 0, Service Out)
SRP: 2015. 08. 16, vasárnap, 09:30, TC 4D, Parc fermé Out
Célceremónia / Díjátadás
helyszín: IE 11C, céldobogó, OC Optima, Košice
időpont: 2015. 08. 16, vasárnap, 15:40
SRP: 2015. 08. 16, vasárnap, 13:11 /cél, 15:30 /díjátadás
Rallye2: 2015. 08. 16, vasárnap, 16:40
Ideiglenes eredménylista közzétételének ideje
helyszín: Versenyiroda, hivatalos hirdető tábla
időpont: 2015. 08. 16, vasárnap, 18:00
SRP: 2015. 08. 16, vasárnap, 18:00
Rallye2: 2015. 08. 16, vasárnap, 18:30
Hivatalos honlap: www.kosice.rallye.sk