versenyriport
Jól jött az egy héttel korábbra hozott Japán Nagydíj a Mercedesnek. A ragyogó időben rendezett Japán Nagydíjon ugyanis Lewis Hamilton ismét elemében volt, s egy, a határozottnál kissé erősebb előzéssel már a rajtnál magához ragadta a vezetést és végig el sem engedte a kezéből. Nico Rosberg nem panaszkodott, elfogadta a második helyezést. A német lehet már végleg lemondott a bajnoki cím megszerzésének lehetőségéről. A harmadik helyezett Sebastian Vettel ismét boldogan ünnepelt a szuzukai dobogón.
„Csodálatos verseny volt. Ez az a pálya, ahol az elmúlt években szenvedtem, de ahol egyben nagyon szeretek is versenyezni. Az élen csodálatos volt. Jó lenne ezt az érzést megosztani veletek. Mindenki arra vágyik, hogy ide jöjjön, és domináns teljesítményt nyújtson egy ilyen pályán.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.
Lewis Hamilton a második helyről rajtolt, és a rajt utáni agresszív előzésével olyan rossz helyzetbe hozta Nico Rosberget, hogy Sebastian Vettel és Valtteri Bottas meg tudta csípni a második és harmadik helyet, amivel a Mercedes pilótája a negyedik helyre szorult vissza. Hamilton viszont mindössze két kör alatt több, mint két másodperces előnyre tett szert, majd még növelte is. Így esélye sem volt Vettelnek arra, hogy utolérje a brit pilótát.
Nico Rosberg felvette a kesztyűt és igyekezett visszaverekedni magát az élre. Bottas megelőzése után Vettel után eredt és a bokszbeállások második sorozata után meg is előzte ferraris honfitársát. Csapattársával azonban nem tudott mit kezdeni. Hamilton már addig is tetemes, 10 másodperces előnyét a kockás zászlóig 19 másodpercre növelte.
Fotó: Amber PR
Hamilton idei nyolcadik győzelmével végül egy futammal később beérte a hőn áhított Ayrton Senna rekordot (41 Forma-1-es győzelem). Ami azonban ennél is fontosabb, előnye az egyéni világbajnokságban 48 pontra nőtt Rosberghez képest öt futammal a szezon vége előtt.
Kimi Raikkönen finn honfitársát kielőzve megszerezte a negyedik helyezést. Bottas a start utáni kiváló helye után kénytelen volt beérni az ötödik hellyel.
A rajt nem indult balesetmentesen. Daniel Ricciardo és Felipe Massa egymásnak mentek és defektes lett mindkét autó. Nico Hülkenberg erőszakos kanyarodása miatt pedig Carlos Sainz ment neki Sergio Pereznek. A Force India pilótája kénytelen volt elhagyni a pályát. Hülkenberg azonban nem rendült meg, a 13. helyről a nyolcadikra verekedte fel magát és végül a hatodikon ért célba. Perez, Ricciardo és Massa ezután már nem tudtak nagyot alkotni és a mezőny középső-hátsó traktusában értek végül célba.
A Le Mans-i 24 órás viadal sztárja mögött a Lotus két pilótája, Romain Grosjean és Pastor Maldonado szerezte meg problémákkal küzdő csapata számára idei második kettős pontszerző helyezését.
Az időmérő edzés után büntetést begyűjtő Max Verstappen a hátsó 18. helyről rajtolt el, de nagyszerű versenyzést mutatott be. A fiatal holland pilóta megelőzte csapattársát, Carlos Sainzt és végül a kilencedik helyen futott célba. A Toro Rosso spanyol pilótája zárja az első tizet.
A szuzukai pálya a Honda tesztpályájaként kezdte pályafutását. A McLaren-Honda mai eredménye azonban nem méltó hazai pályájához. Nagyszerű rajtját követően Fernando Alonso és Jenson Button sem hozta a pontszerző helyeket. Alonso a 11,. eredményével és a Honda teljesítményével. Alonso egy GP2-es motorhoz is hasonlította a Honda motort, ami lássuk be elég degradáló.
Danyiil Kvjat horrorisztikus szombati balesetét követően nagyszerűen helytállt, a 13. helyre hozta célba az éjszaka során újjáépített autóját.
A Forma-1-es mezőny ezúttal egy kicsit kifújhatja magát, hiszen csak két hét múlva, 2015. október 11.-én, egy nagyon új pályán, a 2014-es Téli Olimpia helyszínén, Szocsiban állnak rajthoz a pilóták. Tavaly az első Orosz Nagydíj meglepően simára és viszonylag eseménytelenre sikeredett. A várakozásoknak megfelelően a Mercedes pilóták uralták a mezőnyt, akik sima kettős győzelmet értek el Szocsiban. A Mercedes első Forma-1-es konstruktőri világbajnoki címét gyűjthette be az orosz futamon. Ezúttal sem várható más, mint a Mercedes uralma Oroszországban.
2015-ös Japán Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye a Japán Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Forma-1-es beharangozó
Japán Nagydíj, Szuzuka
2015. szeptember 27.
A Szingapúri Nagydíj után nem pihenhetnek a csapatok, alig egy hét múlva már Japánban állnak majd rajthoz. A pilóták szeretnek itt versenyezni, a japán sportismerő és szerető vagy éppen fanatikus rajongók nagy lelkesedéssel fogadják a mezőnyt. A Forma-1-es résztvevők örömét az időjáráson kívül csak Jules Bianchi tragikus balesetének szomorú évfordulója ronthatja el.
Bár egyáltalán nem beszélhetünk uborkaszezonról a Forma-1-ben, a két futam között eltelt pár napban egy sor hír látott napvilágot. Roman Grosjeanről kiderült, ő lesz a 2016-ban a Forma-1-ben debütáló Haas csapat egyik pilótája. Jenson Button a hírek szerint Japánban jelenti majd be, hogy visszavonul a Forma-1-es versenyzéstől. A Red Bullal kapcsolatban számtalan feltételezés kapott szárnyra. Mint ismeretes a világbajnok csapat nagyon elégedetlen a Renault motorokkal, s erőteljesen keresi új, mindent verő motorját. A Mercedes kategórikusan elutasította, hogy motort adjon vetélytársának, így maradt a Ferrari. A Volkswagennel is kapcsolatba hozták a csapatot, de ha a Ferrarival le tudna szerződni az energiaital gyártó csapat, akkor két-három éve maradna a Rali Világbajnokságban első VW-nek egy saját motor előállítására. Szóba került az is, hogy a amennyiben nem talál megfelelő motorszállítót az év végéig, kivonul a Forma-1-ből. Ez bizony sokaknak nem tetszene.
Fotó: Amber PR
A tengerentúli futamok során nem nagyon van lehetősége a csapatoknak nagy változtatásokat végrehajtani autóikon. A két futam közötti rövid időkülönbség sem segít ezen. Erre a Mercedesnél nem is nagyon van szükség, bár Szingapúrban katasztrofális teljesítményt nyújtott a világbajnok csapat. Lewis Hamilton 20 futam óta tartó sorozata megszakadt, nem ért ugyanis célba a világbajnoki címvédő pilóta. Ez azonban biztosan egyedi eset volt. Szingapúrban az volt sikeres, aki sikeresen „uralta” az abroncsokat. A szuperlágy abroncsok kifogtak az ezüst nyilakon, miközben a Ferrari és a Red Bull kifogástalanul teljesített. Hamilton nem sokat kesergett, hiszen bár csökkent, de még mindig elég nagy a különbség közte és a Rosberg, valamint a harmadik Vettel között az egyéni ponttáblán. Egyedül amiatt lehetett szomorú, hogy Vettel a 41. nagydíj győzelmével hamarabb beállította a legendás Ayrton Senna rekordját.
Mi történt Japánban 2014-ben? A heves esőzés miatt nem a megszokott rend szerint rajtolt a mezőny. A biztonsági autó mögött köröztek az autók, majd két kör után leállították a versenyt. A futamot végül Jules Bianchi balesete miatt piros zászlóval állították le, hamarabb a szokásosnál. Adrian Sutillal kezdődött az incidens, aki a rázendítő esőzés miatt a hetedik kanyarban kicsúszott a pályáról és belecsapódott a gumifalba. A német pilótának nem lett komolyabb baja és a pályamunkások elkezdték a Sauber elvontatását. A Marussia francia pilótája azonban ugyanabban a kanyarban csúszott ki a pályáról és belecsapódott a pályamunkások darujába. Kezdett komolyan besötétedni is a pályán, így a versenyt hamarabb lefújták és az akkori eredményt hirdették ki. Jules Bianchit később eszméletlen állapotban szállították el a pályáról kórházba, s súlyos koponyasérülését meg is operálták. A francia pilóta soha nem épült fel, 2015. július 17.-én csatlakozott az égi versenypályákon köröző pilótákhoz.
Japánban nagyon kiszámíthatatlan időjárás szokta várni a Forma-1-es mezőnyt. Hatalmas esőzés és nagy meleg is előfordult már az itt rendezett versenyek történetében. A versenyt idén korábbra hozták, szeptemberre, így a hétvégére ezúttal nem sok esőt jósolnak az időjósok. A tavalyi káosz helyett rendezett futam várható.
Fotó: Amber PR
A verseny és a pálya
A sokak szerint a belga Spa-Francorchamps-i vagy éppen a monzai pályára hasonlító szuzukai aszfaltcsík gyors és egyúttal kanyargós pálya. Szuzukában nagy aerodinamikai leszorítóerőt és stabil felfüggesztést biztosító beállítás szükséges, hogy a legnagyobb sebesség mellett is a lehető legstabilabbak maradhassanak a versenyautók. A pályán minden megvan egy jó versenyhez: gyors kanyarok, sikán és hajtűkanyar. Emellett kiváló előzési lehetőségeket rejt ez az egyedülálló nyolcast leíró pálya, amelynek a felülete – az újraaszfaltozás ellenére - elég durva.
Az olyan gyors kanyarok, mint a 130R vagy éppen a Spoon nagyon igénybe veszik a gumikat. A Pirelli így ezúttal is a legkeményebb összetételű abroncsait viszi Japánba, a kemény és a közepes gumikat. Ezekkel a papucsokkal jobban át lehet vészelni a durva felületű, koptató japán pályát.
A Japán Nagydíj szeptember 27.-én, helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét (Európában reggel 7 órakor). A szokatlan vonalvezetésű, 5,807 km hosszú szuzukai pályán a pilóták egy 53 körös versenyen mérik össze tudásukat. Kiemelt jelentőségű a jó szereplés az időmérő edzésen, mivel nehéz az előzés a pályán. A pályarekordot 2005-ből Kimi Raikkönen tartja, ideje 1 perc 31.540 másodperc. A teljes versenytáv 307.471 km.
2014-ben Lewis Hamilton nyerte meg a Japán Nagydíjat, tehát Mercedes-siker született. A brit pilóta ideje 1:51:43.021 volt. A második helyezett Nico Rosberg (Mercedes) lett. A bronzérmes helyen Sebastian Vettel (Red Bull) ért célba.
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
versenyriport
Sebastian Vettel Malajziát és a Hungaroringet követően megcsinálta esti fények között is. Három korábbi, Red Bullal szerzett győzelmét követően a Ferrari német pilótája negyedszer is behúzta. Sima győzelmet szerzett Szingapúrban, ráadásul a Ferrari idén először kettős dobogós helyezést is ünnepelhet, hiszen Daniel Ricciardo mögött a bronzérmes helyen Kimi Raikkönen ért célba.
„Ez egyike a legjobb versenyeimnek. Rendkívül intenzív volt. Nagy nyomás jött mögülem. Daniel nagyon jól versenyzett, figyelt az abroncsaira. A második bokszutcai látogatás után én diktáltam a tempót. Onnantól kezdve kontrolláltam a köztünk lévő távolságot. Nagyszerű hétvége van mögöttünk.” – szögezte le Vettel.
Ahogy az várható volt a szingapúri forró pálya nagyon feküdt a Ferrarinak. Kimi Raikkönen elmondása alapján azonban már szombaton rendetlenkedett az autója, s a verseny leintését követően is arra panaszkodott, hogy nehézkes volt a vezetése. Sebastian Vettel, ezzel szemben lehengerlő módon versenyzett, s gondoskodott arról, hogy erről a pályáról továbbra is csak három pilótának legyen győzelmi trófeája. A másik két korábbi győztes kevésbé volt sikeres. Az egyéni ponttáblát vezető Lewis Hamilton és Fernando Alonso (McLaren) sem ért célba.
Fotó: Amber PR
A Mercedesnek az egész hétvége során gondjai voltak, s pilótái a szombati időmérő edzésen csak az ötödik és hatodik helyet tudták megszerezni. Arról folytak a találgatások, hogy vajon csak lapít-e a csillagos csapat, és később hatalmas durranással hozzák a már megszokott formájukat, vagy tényleg ennyire nem megy nekik ezen a pályán. Ez utóbbi igazolódott be, amit nem is igazán tudtak mivel magyarázni, mint a Pirelli által a hétvégi futamra szabott minimális guminyomási értékeivel. Ugyanis ezen kívül semmi sem változott, viszont a Mercedes pilótái elmondták, hogy a gumik tapadásával komoly gondjaik voltak.
Lewis Hamilton hétvégi kálváriája a verseny 23. körében hágott a tetőfokára, mikor hirtelen elfogyott az erő az autójából, s drasztikusan lelassult. Még további tíz kör erejéig kitartott a brit pilóta, mielőtt feladta a küzdelmet. A Mercedes brit pilótájával idén ezidáig még egyszer sem fordult elő, hogy fel kellett adnia a versenyt. A címvédő azzal vigasztalódhat, hogy bár Nico Rosberg célba ért, negyedik helyezésével szerzett pontjai révén az eddigi előnyét az egyéni ponttábla élén 53-ról 41-re csökkentette „csak” le.
Sebastian Vettel, ezzel szemben hat futammal a szezon vége előtt mindössze nyolc ponttal lemaradva áll Nico Rosberg mögött az egyéni ponttábla harmadik helyén. Ha Rosberg nem vigyáz, még a második helynek is búcsút mondhat majd a végelszámolásnál.
Valtteri Bottas problémamentes futamot tudhat maga mögött és végül az ötödik helyen célbaérve szerzett értékes pontokat maga és csapata számára. A finn pilóta profitált Danyiil Kvjat balszerencséjéből, aki pont a biztonsági autós periódusok előtt állt ki a bokszba. Az orosz végül a hatodik helyet szerezte meg.
Hetedik helyen Sergio Perez szépített a Force Indiának. Őt a két Toro Rosso pilóta, Max Verstappen és Carlos Sainz követi a nyolcadik és kilencedik pontszerző helyen. A csapat kérte a verseny végén a fiatal hollandot, hogy engedje maga elé csapattársát, de ő nem tett ennek eleget. Ennek hatására nagy beszélgetések várhatók a Toro Rosso berkein belül. Még a hetedik helyen is autózott Felipe Nasr a verseny során, de végül a tizedik pontszerző helyen kormányozta célba Sauberjét.
Fotó: Amber PR
A verseny egyébként nem hozta a mostanság szokásos fordulatokat. Egy-két koccanás, a biztonsági autó szokásos szingapúri megjelenése és egy rajongó a pálya szélén haladása okozott csak kisebb riadalmat. A Ferrari és a Red Bull jó szereplése várható volt, a Mercedes leszereplése kevésbé. Utoljára a Hungaroringen teljesített rosszul a csapat, érdekes módon akkor, amikor a Ferrari és a Red Bull pilótái jeleskedtek.
A biztonsági autót kétszer kellett a pályára küldeni. Felipe Massa bokszbeállását követően a bokszutcát hagyta el éppen, amikor Nico Hülkenberg nekiment Force Indiájával, s ez később ahhoz vezetett, hogy a brazilnak fel kellett adnia a versenyt. Hülkenberg három rajthelyes büntetést kapott a következő, Japán Nagydíjra. A virtuális biztonsági autó után az igazit is pályára küldték a sok törmelék feltakarításáig. Másodjára a versenyautók lassításának céljából hajtott ki a Mercedes a pályára, mikor egy rajongó egyszer csak elkezdett sétálni a pálya szélén. Szerencsére egy-két fotó elkészítését követően hamar kimászott a pályáról és nem lett ebből nagyobb gond.
A mezőny továbbra is marad Ázsiában, hiszen egy hét múlva (2015. szeptember 27.) Japánban mérkőznek meg egymással a Forma-1-es pilóták. 2014-ben Lewis Hamilton nyert esős körülmények között. Szomorú évforduló következik, egy évvel ezelőtt ezen a futamon szenvedett súlyos sérülést Jules Bianchi, aki végül idén nyáron, július 17.-én távozott végleg az égi versenypályákra.
2015-ös Szingapúri Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye a Szingapúri Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Forma-1-es beharangozó
Szingapúri Nagydíj, Marina Bay
Két hete Monzában befejeződött a Forma-1-es szezon európai része, s a most hétvégi futammal kezdődik az Európán kívüli futamok sora. A sort a Szingapúri Nagydíj nyitja, amely villanyfényes futam lesz. Ez a verseny 2008-ban került be a versenynaptárba, így ez lesz a hetedik éve a Forma-1-es debütálása óta. Sok új helyszín kapott azóta bemutatkozási lehetőséget, de ez az utcai futam még most is különlegesnek nevezhető. Haladva a kor elvárásaival, vagyis azzal, hogy az európai nézők a szokásos kora délutáni időben nézhessék meg a versenyt, esti rajttal lámpafénynél köröznek az autók. Ez volt az első lámpafényes futam a versenynaptárban, de a tavalyi évtől már Bahreinben is sötétben ér véget a futam.
Miközben a Forma-1 bölcsőjének is nevezhető Európában a rajongók kiélvezhetik ennek az igazán extra futamnak minden előnyét, addig a helyszínen lévő versenyzők számára igencsak megterhelő az esti versenyzés. Felborul a bioritmusuk. Az esti kezdés miatt nappal kell aludniuk a pilótáknak, hogy este fitten álljanak rajthoz. A Marina-öbölben kialakított utcai pálya nehezebben vezethető, mint egy épített pálya. Helyenként elég buckás és Monacóhoz hasonlítva egy kör sokkal hosszabb, mint ott. Fizikálisan is felkészültnek kell lenniük a pilótáknak, hiszen a magas hőmérséklet és a páratartalom sokat kivesz belőlük. A legnagyobb félelmet azonban az erre a térségre jellemző hirtelen jövő viharos eső okozza. Szerencsére eddig ilyesmivel még nem kellett szembenéznie a mezőnynek verseny közben, de mint mindig ezúttal is jósolnak a hétvégére zivatarokat.
Fotó: Amber PR
Ami miatt azonban főhet a feje a verseny szervezőinek, az a városra telepedett szmog. A szomszédos Indonéziában a farmerek erdőket égetnek, s emiatt az egészségügyi határértéket meghaladó szmog lepte el Szingapúrt. Több sporteseményt is le kellett mondani emiatt. A verseny szóvívője elmondta, hogy a láthatóságot, az egészségügyi értékeket és a rendezhetőségi feltételeket vizsgálják a verseny megtartásával kapcsolatban. A szmog egyébként nem újdonság a Forma-1-ben, hiszen a Kínai Nagydíjjal kapcsolatban is többször szóbakerült a levegő minőségének kérdése. 2013-ban az Indiai Nagydíj utolsó edzését húsz perccel el kellett halasztani a rossz láthatósági viszonyok miatt.
A szingapúri futam nem csak az éjszakai fények miatt különleges, hanem amiatt is, hogy a futam hét éve alatt összesen három pilótának sikerült hazavinnie innen a győztes trófeát: Fernando Alonsónak, Lewis Hamiltonnak és Sebastian Vettelnek. Ez az érdekessége valószínűleg továbbra is megmarad a futamnak, révén Lewis Hamilton olyan jó formában van, hogy ő a verseny favoritja.
Fotó: Amber PR
Hamilton dolgát segíti, hogy a szingapúri pálya fekszik a Mercedesnek. Ez egy utcai pálya, s a karakterisztikáját tekintve nagyon hasonlít Monacóra és a Hungaroringre. Monacóban Nico Rosbergé, a Hungaroringen pedig Sebastian Vettelé volt az első hely, így elméletileg a Mercedes pilótái mellett még a ferraris autóversenyző is labdába rúghat a hétvégén. A forróságot kedvelő Ferrarinak fekszik majd a pálya, bár a maranellói gárdának eddig egyszer sikerült itt győzedelmeskednie, 2011-ben, Fernando Alonso által. Sebastian Vettel második lett tavaly, így biztosan feni a fogát a hétvégi futamgyőzelemre.
Alonso szép emlékekkel áll majd rajthoz az éjszakai futamon, csak sajnos idén ezzel be is kell érnie, hisze az autója nem üti meg az idei mércét, így sok segítséget nem várhat a McLaren-Hondától.
S hogy mi történt a tavalyi futamon? Hamilton megnyerte a Szingapúri Forma-1-es Nagydíjat, amelyhez persze nagy tudásra és jó autóra is szüksége volt. Ezzel a sikerrel Hamilton átvette a vezetést az egyéni ponttáblán csapattársától, a verseny elején kieső Nico Rosbergtől. A második helyezett Sebastian Vettel lett, őt csapattársa, Daniel Ricciardo követte a bronzérmes helyen. Mint mindig, a biztonsági autót ki kellett küldeni a pályára. Ez is a szingapúri futam sajátossága.
A verseny és a pálya
A szingapúri pálya egy utcai pálya 23 kanyarral. Itt az óramutató járásával ellenkező irányba halad a verseny. Mivel sok az első és második sebességfokozatú kanyar, így az átlagsebesség csak 175 km/óra körül várható, amely a monacói futamhoz teszi hasonlóvá. Ebből kifolyólag maximális aerodinamikai tapadással haladnak majd az autók. A 11-es és 13-as kanyar közötti rész új vonalvezetést kapott az idei évre az előzési lehetőségek növelése céljából.
A Pirelli a lágy és a szuperlágy abroncsokat viszi Szingapúrba. Amint lemegy a nap, a pálya hőmérséklete 30°C-on stagnál. Ez nem számít melegnek, mégis általában túlmelegednek a gumik az aszfalton, ugyanis nagy igénybevételnek vannak kitéve a kanyarokban. A kevés egyenes rész pedig nem teszi lehetővé az abroncsok kellő hűtését. Ez érdekes fordulatokat eredményezhet.
A 61-körös Szingapúri Nagydíj szeptember 20.-án helyi idő szerint 20 órakor veszi kezdetét (Európában, így nálunk is 14 órakor). A pálya hossza: 5.065 km, a teljes versenytáv 308.828 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja 2013-ból. A német pilóta ideje 1 perc 48,574 másodperc.
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
versenyriport
Lewis Hamilton nagyon domináns teljesítményt nyújtott a hétvégi Olasz Forma-1-es Nagydíjon. A Belga Nagydíj után Monzában immár hetedik győzelmi címét gyűjtötte be. Ez a győzelem azonban egyelőre még nem hivatalos, ugyanis vizsgálják,hogy Nico Rosberg és Lewis Hamilton autójának abroncsaiban miért volt szabálytalan a guminyomás. A második helyen Sebastian Vettel, a Tifosi kedvence ért célba. A bronzérmes helyezés Felipe Massáé lett.
Az előző két igen izgalmas futamot – a Magyar és a Belga Nagydíjat – nem sikerült felülmúlnia, de még csak utolérnie sem a monzai futamnak. A verseny startja és a finise között nem sok minden történt. Nico Rosberg katasztrofálisra sikeredett hétvégéjét „megkoronázta” kiesése, autója technikai meghibásodása miatt. Ráadásul mindez két körrel a verseny vége előtt történt, s a német pilóta a harmadik helyezést volt kénytelen feladni. Amennyiben Hamilton megtarthatja első helyét és az érte járó pontokat, akkor Rosberg számára gyakorlatilag elúszott a világbajnoki cím megszerzésének lehetősége.
A Ferrari hazai pályán sem tudta felvenni a harcot a Mercedesszel. Bár a szombati időmérő edzésen még a második és harmadik rajthelyet harcolta ki Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel, a két pilóta élesben nem tudott élni a lehetőséggel. Raikkönen már a rajt során beragadt, a sebességváltója fogott ki a finnen. Így az első kanyart már az utolsó helyen vette be, de még így is az ötödik helyre vitte célba piros betontorpedóját. Az élen Hamilton annyira elhúzott, hogy Vettel végig a Mercedes hátulját nézhette, miközben a második helyen futott célba.
Fotó: Amber PR
A verseny végén egy kis izgalomról gondoskodott a két Williams pilóta, akik az utolsó dobogós helyért küzdöttek meg. Felipe Massát megszorongatta Valtteri Bottas az utolsó körben, de a brazil kitartott. Később viccesen szóvá is tette Massa, hogy ő ilyen izgalmakhoz már öreg.
Bár a két Williams pilótával nem tudott lépést tartani, mégis behozta a Force Indiát a hatodik helyen Sergio Perez. Csapattársának, a hetedik helyezett Hülkenbergnek a szerződéshosszabbítását az Olasz Nagydíj előtt jelentették be. Talán ideje lenne a csapatnak a mexikói pilótájának jövőjére is gondolni.
Hülkenberg sikeresen visszaverte előbb Marcus Ericsson, majd Daniel Ricciardo támadásait. Így Ricciardo a nyolcadik, Ericsson pedig a kilencedik helyet szerezte meg. Az utolsó pontszerző hely a Magyarországon második, Belgiumban pedig negyedik helyet szerző ifjú oroszé, Danyiil Kvjaté lett.
A McLaren és a Lotus katasztrofális hétvégét tudhat maga mögött. A McLarennél a jobb helyezett Button is csak a 14. helyen tudta célba hozni autóját. Alonso a 47. körben feladta a versenyt.
Fotó: Amber PR
A belgiumi öröm és megpróbáltatás után a Lotus kálváriája folytatódott Olaszországban. Roman Grosjean és Pastor Maldonado már a nyitó körben távozott karambolozás miatt. A kolumbiai pilóta ezzel az idei 12 futamból nyolcszor nem tudott célba érni, s ebből ötször (!) már a nyitó körben történt karambol miatt.
Lewis Hamiltonnak jelenleg 252 pontja van Rosberg 199 pontjával szemben. Ha megtarthatja pontjait Hamilton egyenes úton halad harmadik világbajnoki címe felé.
Az Olasz Nagydíjjal véget ért a 2015-ös Forma-1-es szezon európai része. Két hét múlva ugyanis már Szingapúrban (2015. szeptember 20.) esti fényeknél állnak rajthoz a csapatok. Tavaly a Hamilton-Vettel-Ricciardo trió állhatott a szingapúri dobogón. Hamilton megállíthatatlannak tűnik, s ez valószínűleg nem lesz másként két hét múlva sem, a brit pilóta tavalyi győzelmének helyszínén.
2015-ös Olasz Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye az Olasz Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Forma-1-es beharangozó
Olasz Nagydíj, Monza
Monza: az utolsó futam a vén kontinensen
A szezon utolsó európai futamához érkezünk el a hétvégén, így a csapatoknak mindennél fontosabb lesz a jó szereplés az Olasz Nagydíjon, Monzában. Ez a futam a versenynaptár egyik leggyorsabb és egyik legrégebbi versenye, s nagyon kedvelt a versenyzők között. Monza egyben az őrült Ferrari-rajongók, a Tifosi otthona is, akik 2010 után ismét a dobogó legfelső fokán szeretnék látni egyik ferraris kedvencüket.
A nagyon mozgalmas magyar futamot a hosszú kihagyás ellenére is egy igen izgalmas belga verseny követte. A Mercedes dominanciája visszatért. Lewis Hamilton idei hatodik győzelmét gyűjtötte be Belgiumban, s a hetedikre feni a fogát Itáliában. „Ez a pálya még ma is nagy kihívás. Gyors és elég technikás is egyben, pár durva fékezési ponttal és magas pályaszegéllyel, amelyeken át kell hajtani a jó versenyvonal miatt. Szép emlékeim vannak az olaszországi versenyekkel kapcsolatban és szeretném, ha ez a mostani is szép emlék lenne a jövőben. Ez a célom.” – szögezte le Hamilton.
A Forma-1-es mezőny újdonsült apukájának, Nico Rosbergnek össze kell szednie magát, ha utol szeretné érni csapattársát. A gyengesége egyértelműen az, hogy az időmérő edzésen egy körön át nem tud elég gyors lenni. Belgiumban már idén tizedjére kapott ki Hamiltontól a szombati időmérő edzésen, s ez karöltve az elrontott rajtjával megpecsételte a német pilóta sorsát a versenyen.
Fotó: Ambre PR
Rosbergnek nem lesz könnyű dolga Monzában sem. 2014-ben ugyanis Lewis Hamilton rosszul sikerült rajtja ellenére megnyerte az Olasz Nagydíjat. Eközben Nico Rosberg, aki a második rajhelyről indult, elég nagy előnyre tett szert a mezőnyhöz képest. A verseny során azonban két bakit is vétett és ez az első helyébe került.
A Mercedes pilótáival egy embernek sikerült eddig valamelyest tartani a tempót, Sebastian Vettelnek. Belgiumban azonban nagyon peches volt a Ferrari német pilótája. Önhibáján kívül dobogós helyezést vesztett el, s a verseny után adott interjúja sokaknál kiverte a biztosítékot. A német pilóta igencsak nehezményezte, hogy az utolsó előtti körben defektet kapott. Az interjú során kifejtette, hogy jó, hogy nem az Eau Rouge kanyarban történt meg vele a baleset, mert akkor lehet, itt sem lenne már közöttünk. Láthatólag nagyon elégedetlen volt a Pirelli gumikkal.
Fotó: Ambre PR
A Pirelli válaszul közölte, hogy Monzában nyilvánosságra hozza, hogy milyen eredményekre jutottak a gumik vizsgálatával, hogy érthető legyen, miért is lyukadt ki a Ferrari német pilótájának abroncsa a verseny finise előtt. Sokan azt gondolták, hogy az abroncs amiatt durrant ki, hogy a csapat sokáig nem hívta be pilótáját kerékcserére és egyszerűen elhasználódott. A monzai futam az olasz abroncsgyártó vállalatnak ugyanúgy a hazai versenye lesz, mint a Ferrarié. Bármelyikük is bizonyul vétkesnek, az nem lesz jó az imázsa szempontjából. A Ferrari és Vettel egy jó hazai szerepléssel azonban sokat javíthat a renoméján hazai közönsége előtt.
A Pirelli mindenesetre bebiztosítja magát Monzára. A lágy és közepes abroncsok harcba állítása azt feltételezi, hogy az előző évekhez képest nagyobb gumikopásra számít az olasz gyártó az olasz pályán.
Bár ismét Mercedes siker várható a hétvégén, Monza a Ferrari pályája. A Tifosi a Ferrari és annak pilótái miatt látogat ki a versenyre. Vettelnek idén már kétszer is sikerült nyernie (Malajziában és a Hungaroringen), s talán Raikkönen is összeszedi magát annak örömére, hogy a maranellóiak ismét bizalmat szavaztak neki.
Fotó: Ambre PR
A verseny és a pálya
A monzai pálya klasszikus, gyors pályának számít olyan hosszú egyenesekkel, amelyeket egyedül a régi hockenheimi pályán láthattunk. A pálya négy pontján a pilóták nagyjából 330 km/órás sebességgel hajtanak és a kör háromnegyedében teljes gázzal haladnak. Ezen a gyors pályán az átlagsebesség megközelíti a 250 km/órát. Ez jelentősebb több, mint a többi versenypályán, ezért sehol nem látott alacsony tapadással köröznek az autók. Monacóhoz hasonlóan erre a pályára is specifikus aerodinamikai elemekkel készülnek a csapatok.
Monzában az erős motorral rendelkező autók lesznek fölényben. Emellett fontos szerep jut a fékeknek is, hiszen a száguldó autóknak kicsi a tapadása a kanyarok előtt. Ilyenkor nagyon felforrósodnak a fékek, de a hosszú egyenesekben ismét könnyen lehűlnek.
Az 53-körös Olasz Nagydíj szeptember 6.-án helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 5.793 km, a teljes versenytáv 306.720 km. A pályarekordot még mindig Rubens Barrichello tartja 2004-ből. Ideje 1 perc 21.046 másodperc.
2014-ben Lewis Hamilton (Mercedes) állhatott fel az olasz dobogó legfelső fokára. A brit pilóta ideje 1:19:10.236 volt. A második helyezett Hamilton csapattársa, Nico Rosberg lett, míg a bronzérmes helyen Felipe Massa (Williams) ért célba.
Forrás: Amber PR
Fotó: Ambre PR
versenyriport
…és simán nyer Belgiumban
A váratlan és fordulatos jubileumi Magyar Nagydíj után úgy tűnik visszatért minden a rendes kerékvágásba. A szünet utáni Belga Nagydíjon ismét a Mercedes pilótái domináltak a versenyen. Lewis Hamilton jó formában volt, rajtcél győzelmet szerzett a Spa-Francorchamps-i pályán. A brit pilótát csapattársa, Nico Rosberg követte a célba, míg a harmadik helyezés nagy meglepetésre a Lotus francia pilótájáé, Romain Grosjeané lett.
„A mai nap álomszerű volt, s az autó egész hétvégén fantasztikusan ment. Soha nem idegeskedtem, nagyszerű tempóm volt. Nem kellett jobban nyomnom a gázt annál, ahogy hajtottam.” – szögezte le Hamilton.
Sokáig úgy tűnt, hogy az idén a Mercedes duója mellett többször dobogóra álló Sebastian Vettel a hungaroringi győzelem után ezúttal bronzérmes helyen ér célba. Nem így lett. Vettel szerencséje elfogyott az utolsó előtti körben. Az egy bokszbeállást kockáztató német pilóta autójának jobb hátsó kereke defektet kapott és így idén először fel kellett adnia a versenyt. Nem túl stílszerű ünneplése ez Vettel 150. és a csapat 900. nagydíjának.
A belga futam hasonlóan indult, mint a július végi Magyar Nagydíj. Két felvezető kört tett meg a mezőny, mivel a rajt előtt ezúttal Nico Hülkenberg jelezte, hogy gondjai vannak. Miközben Hamilton simán vette ezt az akadályt és az élen maradva elhúzott az első helyen, Nico Rosberg elbaltázta a rajtot, s sorban kielőzte őt Perez és Ricciardo is.
Fotó: Amber PR
Miután Hamilton elhúzott az élen, minden szem Rosbergre szegeződött. Közepes gumikon jobban haladt a német és kezdett felzárkózni Hamiltonra. A 20. körben a virtuális biztonsági autós fázis lépett életbe, azért hogy Ricciardo Red Bullját eltávolítsák. Az ötödik helyen autózott az ausztrál pilóta, mikor megadta magát az autója.
Romain Grosjean volt a verseny meglepetésembere. A francia pilóta a negyedik helyre kvalifikálta magát, de a kilencedik helyről rajtolt egy büntetés miatt. Még a harmadik helyen is autózott a verseny során, de végül a dobogós helyezését Vettel balszerencséjének köszönhetően kapta meg. Nagyon kellett már ez a helyezés Grosjeannak, aki utoljára a 2013-as USA Nagydíjon állhatott dobogóra.
Danyiil Kvjat mai teljesítménye is megér egy misét. Az ötödik helyről a tizedik helyre esett vissza a német pilóta, mikor a virtuális biztonsági autós fázisban nem ment be a bokszba. 15 körrel a verseny vége előtt azonban nekilódult és egyik pilótát előzte ki a másik után. A heves Red Bull pilóta végül a negyedik helyen kötött ki.
A verseny rajtjánál nagyon gyorsan kilövő Sergio Perez később nem tudta tartani ezt a jó tempót, de így is az ötödik helyre vitte célba Force Indiáját, ami a csapat idei legjobb eredménye. A mexikói pilóta sikeresen visszaverte Massa és Raikkönen támadási kísérleteit, akik így végül a hatodik és hetedik helyen értek célba.
Max Verstappen is jó versenyzést mutatott be. A rajtrács hátuljáról rajtoló holland pilóta bár az utolsó körben nem tudta kielőzni Kimi Raikkönent, de a pontszerző nyolcadik helyre vitte célba Toro Rossóját. Csapattársa, Carlos Sainz Jr. autójának technikai meghibásodása miatt hamar feladta a versenyt.
A verseny legnagyobb malőrje a Williams nevéhez fűződik. A csapat szerelői ugyanis a harmadik helyről rajtoló Valtteri Bottasnak az első bokszbeállásakor jobb hátulra médium abroncsot raktak, míg a többi lágy volt. Bokszutca áthajtásos büntetést kapott a finn pilóta, s a rossz gumikkal kellett egy ideig versenyeznie. A balszerencsés pilóta végül a kilencedik helyen kötött ki, s visszaesett az egyéni ponttábla hatodik helyére.
Fotó: Amber PR
Az utolsó pont Marcus Ericssoné, aki ismét csapattársa, Felipe Nasr előtt ért célba.
A McLaren nem tudta megismételni magyarországi teljesítményét. De valljuk be, ez várható volt. Alonso és Button a 13. és 14. helyet „csípte meg”.
Lewis Hamiltonnak jelenleg 227 pontja van Rosberg 199 pontjával szemben. Hamilton most állt 80. alkalommal dobogóra, s ezzel beérte gyermekkori ideálja, a háromszoros világbajnok Ayrton Senna rekordját.
A Forma-1-es rajongóknak ezúttal is két hetet kell várniuk a következő futamra. 2015. szeptember 6.-án látogat el ugyanis a Forma-1-es mezőny az Olasz Nagydíj helyszínére, Monzába. A Ferrari hazai versenyén a Ferrari rajongók, a Tifosi, a maranellóiak győzelmét áhítják. Ezzel nem lesz másként Sebastian Vettel sem, aki bizonyára könnyebben tudna mostani eredményén átlépni a csapat hazai versenyén megszerzett dobogós helyével.
2015-ös Belga Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye a Belga Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Forma-1-es beharangozó
Belga Nagydíj, Spa-Francorchamps
Itt a nyárbúcsúztató Belga Nagydíj
A forró Magyar Nagydíjat követően hosszú nyári szünet következett a Forma-1-es csapatok számára. Majd egy hónap kihagyás után azonban itt az ideje, hogy ismét munkába álljanak a kipihent pilóták és Forma-1-es „munkások”. A versenyszezon második felét a Forma-1-es csapatok az egyik legrégebbi pályán, Spa-Francorchamps-ban nyitják meg. Mindenki rajong ezért a pályáért, ezért a futamért. Ráadásul a különleges mikroklímával rendelkező ardenneki pályán az időjárás sokszor drámai futamot produkál.
Nagy kihívás elé néz idén minden futam, amely a Magyar Nagydíjat követi. Ez különösen igaz tavaly óta. Akkor pedig még nem hihettük, hogy fölül lehet múlni azt a hungaroringi futamot. Pedig így történt a 30. jubileumi Magyar Nagydíjon. Miközben szombat este már szinte mindenki kiosztotta volna látatlanban Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj győztes trófeáját a szabad- és időmérő edzéseken nyújtott teljesítménye alapján, a címvédő világbajnok vasárnap csak hatodik lett. A dobogós helyezettek személye nagy meglepetést jelentett, de valahol tudható volt a szombati időmérő edzést követően, hogy a Ferrari jól megy főleg forró körülmények között, s azt is, hogy a Red Bullok idén jól teljesítenek a magyar pályán.
Fotó: Amber PR
Sebastian Vettelnek idén másodszor, a Hungaroringen először sikerült győznie a Ferrarival. A német pilótát Danyiil Kvjat követte a második helyen. Az orosz pilóta Forma-1-es pályafutása során először állhatott dobogóra. Kvjat mellett csapattársa, a tavalyi győztes, Daniel Ricciardo állt a harmadik helyen. A magyar futam ismét tett róla, hogy ezeknek a pilótáknak és csapataiknak még több okuk legyen szeretni a magyar pályát.
A nyári szünetet néhány évvel ezelőtt vezették be a Forma-1-ben, miután az egyre feszítettebb tempóban nem volt ideje a résztvevőknek a családtagjaikra és pihenésre. A gyárakat a nyári szünetben két hétre bezárják, vagy legalábbis minimális létszámban üzemeltetik, így forradalmi újítással egyik csapat sem fog előrukkolni a hétvégi futamra.
Bár még mindig vezeti az egyéni világbajnokságot, Lewis Hamilton nagy „ütést” kapott Mogyoródon. A hatodik hely nem éppen az, amire a Mercedes pilótája gondolt világbajnoki címvédése szem előtt tartásakor. A Hungaroring volt az idei egyetlen pálya, ahol nem tudott dobogós helyezést szerezni. Szerencsére jól jött a hosszú szünet számára. Ez idő alatt el lehetett lamentálni azon, hogy mi is lehetett a hiba akkor és fel lehetett készülni lelkiekben egy visszavágásra a brit pilóta egyik kedvenc pályáján, Spában.
„Jó volt egy kis szünetre menni a versenyzéstől és pihenéssel, edzéssel foglalkozva feltölteni az elemeket. Az agyam egy kis szögletében persze ott motoszkált, hogy jó volna ismét versenyautóba ülni, főleg egy olyan futam után, mint amilyen a magyar is volt.” – szögezte le Hamilton, aki ezúttal Rihannával múlatta az időt a nyári szünetben.
A 2015-ös szezon második része kezdődik meg a hétvégén. A mezőny kipihenten és újult erővel vág bele a munkába. A hétvégi futam nyertese kérdéses. Tavaly Daniel Ricciardo megnyerte a magyar futamot, majd a belgát is. Idén Magyarországon Sebastian Vettelt szerencséje, Ferrariját pedig a forró idő is segítette az első hely megszerzésében. Spában nyert már a német pilóta, de akkor még a Red Bullal. Az Ardennekben annyira kiszámíthatatlan az időjárás, hogy itt az sem ritka, hogy a pálya egyik részén esik az eső, míg máshol verőfényes napsütés van. Jelenleg szombatra mondanak csak napsütéses szép időt. Péntekre és vasárnapra esőzések és hűvös idő várható. Ez nem kedvez a Ferrarinak.
Fotó: Amber PR
Ami a Mercedest illeti, még mindig nagy előnye van a csapatnak a többiekhez képest. Az egész szezonban domináltak, egyedül a magyar futam nem jött össze. Idén nem mérgesedett el olyannyira a viszony a két pilóta között, mint tavaly. Így idén nem is várható olyan fiaskó, mint ami a 2014-es Belga Nagydíjon történt. Nico Rosberg még a verseny elején nekicsapódott Lewis Hamilton autója hátuljának, aminek következtében Rosberg első légterelőjéről leszakadt egy kis darab. Hamilton nagy pechjére az ütközés miatt kilyukadt a bal hátsó kereke, s emiatt később fel kellett adnia a küzdelmet. A csapatfőnök Toto Wolff, s Niki Lauda elfogadhatatlannak és érthetetlennek nevezte később az esetet. Közben kiderült, hogy a verseny utáni csapat megbeszélésen Nico Rosberg bevallotta, hogy szándékosan (!) hajtott neki Hamilton autójának.
A Forma-1-es pilóták nagy örömmel indítják a szezon második részét egy mindenki által nagyon kedvelt pályán. A kiszámíthatatlan időjárás, a gyönyörű helyszín a hegyek között, a pálya vonalvezetése mind-mind hozzájárulnak ehhez. A kedvenc kanyarok között van az itt található híres Eau Rouge (Vörös Víz), amely egyben a versenynaptár egyik legizgalmasabb kanyarja, a Pouhon vagy éppen a Blanchimont.
A verseny és a pálya
A pálya tulajdonosai a 2006-os évet – amikor nem rendezték meg ezt a futamot - arra használták fel, hogy felújítsák a pálya bokszait és a paddock részét (itt találhatók a csapatok szervizkamionjai és vendéglátó egységei, a motorhome-ok). Ezen kívül a célegyenes előtti kanyaron is munkálatok folytak. Így azóta sem hiányozhat ez a futam az egyre bővülő versenynaptárból, pedig sok-sok ország áll sorban a versenyrendezési jogért.
Ez nem egy könnyű pálya, amelyen nagyon keményen kell dolgoznia a pilótáknak. A maximális sebesség túllépheti a 320 km/órát, miközben vannak olyan helyek, ahol csak minimális sebességgel, vagyis 50 km/órával lehet hajtani.
A 44-körös Belga Nagydíj augusztus 24.-én helyi idő szerint 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 7,004 km, a teljes versenytáv 308,052 km. A pályarekordot Sebastian Vettel tartja 2009-ből, ideje 1 perc 47,263 másodperc.
2013-ban Sebastian Vettel (Red Bull) nyerte meg a futamot. Ideje 1:23:42.196 volt. A második helyen Fernando Alonso (Ferrari) ért célba, míg a bronzérmes helyezés Lewis Hamiltoné (Mercedes) lett.
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Magyar Forma-1-es Nagydíj, Hungaroring
versenyriport
Fordulatos jubileumi futam
A kerek évforduló az év legizgalmasabb versenyét hozta
Mialatt a 30. Magyar Nagydíj időmérő edzése nem okozott meglepetést, a verseny vasárnap 180 fokos fordulatot vett. Sebastian Vettelnek idén másodszor, a Hungaroringen először sikerült győznie a Ferrarival. A német pilótát Danyiil Kvjat követi a második helyen. Az orosz pilóta Forma-1-es pályafutása során először állhatott dobogóra. Kvjat mellett csapattársa, a tavalyi győztes, Daniel Ricciardo állt a harmadik helyen.
„Nagyszerűen rajtoltam el, s nyilvánvalóan döntő fontosságú volt, hogy azonnal az élre álljak. Az autót nehéz, mégis nagyszerű volt vezetni és ez egy remek verseny volt. Jó volt a tempóm, köszönet a csapatnak az előrelépésért péntek óta. A mai nap minden összejött, s a biztonsági autó ellenére is nyerni tudtam, ami a csapat győzelme is egyben.” – szögezte le Vettel.
Miközben szombat este már szinte mindenki kiosztotta volna látatlanban Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj győztes trófeáját a szabad- és időmérő edzéseken nyújtott teljesítménye alapján, a címvédő világbajnok vasárnap csak hatodik lett. A dobogós helyezettek személye nagy meglepetést jelentett, de valahol tudható volt a szombati időmérő edzést követően, hogy a Ferrari jól megy főleg forró körülmények között, s azt is, hogy a Red Bullok idén jól teljesítenek a magyar pályán.
Fotó: Amber PR
A jubileumi Magyar Nagydíjnak már a rajtja sem volt szokványos. Felipe Massa ugyanis nem állt be jól a kezdő helyére, ezért két felvezető kört kellett teljesítenie a mezőnynek. A rajtnál aztán a Ferrarik kilőttek és egyből megelőzték a Mercedes pilótáit. Sebastian Vettel az élre állt, s már nem is lehetett letaszítani őt onnan. Dominánsan uralta a versenyt. Nem úgy csapattársa, Kimi Raikkönen. A finn alatt nagyon rezeg a léc a maranellói csapatnál, s sokáig úgy tűnt, bizonyítani tudja és akarja, hogy érdemes megtartani őt a csapatnál, végül mégsem ért célba.
Amilyen szépen indult a hétvége, olyan csúnyán ért véget a Mercedes számára. Lewis Hamilton az első helyről rajtolt, de nem túl jól. Már az első körben letért a pályáról és a 10. helyre esett vissza. Később összeütközött az eseménydús futamot teljesítő Ricciardóval, s bokszutca áthajtásos büntetést kapott. A hatodik helyen tudott végül célba érni.
Nico Rosberg sem járt jobban. A német pilótának már az időmérő edzés sem jött össze, s emiatt érzett keserűségét nem is leplezte. A verseny során az ő rajta sem sikerült jobban Hamiltonénál. S nem ez volt az egyetlen hasonlóság. A második helyen körözött, mikor ő is összeütközött Daniel Ricciardóval – amit versenybalesetnek minősítettek - s bal hátsó defektet kapott. Épp hogy vissza tudott bicegni a bokszba kerékcserére, de annyira visszaesett, hogy csak a nyolcadik helyre tudta célba kormányozni Ezüst Nyilát.
Fotó: Amber PR
A verseny felénél Nico Hülkenberg balesetet szenvedett, s ez ismét megkeverte a lapokat. A Force India pilótája a célegyenes végén haladva elhagyta az első légterelő szárnyát, maga alá gyűrte és egyenesen belehajtott az első kanyar melletti gumifalba. Szerencsére sértetlenül megúszta a balesetet.
A virtuális biztonsági autó után pályára hajtó igazi biztonsági autó összeszedte az autókat. Mikor ismét elrajtolt a mezőny, felélénkült a verseny. Vettel elhúzott, Rosberg megelőzte Kimi Raikkönent. A finn ferraris autója betegeskedett, s végül fel is kellett, hogy adja a versenyt. Később Bottas és Verstappen autója összeért, s a Williams pilótája jobb hátsó defektet kapott, s ez tönkre is tette a versenyét.
Nem csak a dobogó okozott meglepetéseket a Hungaroringen. Az első tíz helyezett személye sem éppen megszokott. Max Verstappen negyedik helyezése és Fernando Alonso ötödik helye üde szellő a nyári forróságban. A McLaren csapat szombaton a csapat eddigi legjobb hétvégéjének nevezte a magyarországi futam hétvégéjét. Pedig akkor még nem is tudták, hogy alakul a vasárnap. Alonso idei legjobb helyezése mellett csapattársa, Jenson Button megszerezte a szintén pontszerző kilencedik helyet. Egy hónappal ezelőtt az Osztrák Nagydíjon még csak négy ponttal árválkodó csapat mára már 17 pontot tud magáénak. Még egy ok számukra, hogy nagyon szeressék ezt a nagyon szerethető magyar pályát.
Romain Grosjean hetedik lett a Lotus volánja mögött, Nico Rosbergé a nyolcadik hely. Az utolsó pontot Marcus Ericsson kapja a Sauberrel.
A Forma-1-es mezőny a Magyar Nagydíj után kiveszi éves rendes nyári szabadságát. Legközelebb egy hónap múlva, 2015. augusztus 23.-án a Belga Nagydíjon, a legendás Spa-Francorchamps-i pályán állnak ismét csatasorba a csapatok.
2015-ös Magyar Forma-1-es Nagydíj eredménye
A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR
Forma-1-es beharangozó
Magyar Nagydíj, Hungaroring
Felnőtt korba lépett a Magyar Nagydíj
Kerek évfordulót ül a Hungaroring, ugyanis a 30. Magyar Nagydíj kerül megrendezésre a hétvégén a Hungaroringen. Sok idő eltelt az első, az 1986-os futam óta, a pálya és környéke átalakult, megszépült. Egy dolog azonban állandó. A Forma-1-es mezőny résztvevői és a nézők töretlenül szeretik a Hungaroringet és a magyar versenyt. Szívesen jönnek újabb és újabb generációk Mogyoródra immár 30 éve.
Az ünneplés mellett szomorúságnak is jut majd hely a Hungaroringen. Jules Bianchi sajnálatos halála rányomja bélyegét a paddock hangulatára, gyászszalagok és megemlékezések várhatók a hétvégén. A Manor csapat felhívása alapján várhatóan sok pirosba öltözött rajongóval találkozhatunk majd a ringen. Julies Bianchi 2014. október 5.-én szenvedett súlyos balesetet a Japán Nagydíj alatt. A kómába esett fiatal francia pilóta 2015. július 17.-én életének 25. évében hunyt el.
A Forma-1-es csapatoknak idén nagyon kényelmes dolguk van a nyár utolsó két hónapjában. Júliusban ugyanis azáltal, hogy a Német Nagydíj elmaradt, három hetet pihenhettek a Magyar Nagydíj előtt, amely köztudottan a nyári szünet kezdete. A nyarat záró Belga Nagydíjat viszont csak augusztus harmadik hetében rendezik majd meg. Addig is jöhet majd a jól megérdemelt nyári szabadság.
Ami a magyar pályát illeti, azt mindig is nehéznek tartották a csapatok. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes - a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz.
Fotó: Amber PR
Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvel, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a jó szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest közelségéhez. Ennek ellenére még mindig azt tartják a magyar pályáról, hogy nehéz rajta előzni.
A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Bár van rá esély, hogy esőzés zavarja meg a hétvége eseményeit, de ez még dobhat is a verseny izgalmain. Így történhetett meg tavaly az, hogy egy hatalmas, a pályára zúduló zivatart követően minden idők legizgalmasabb és legeseménydúsabb Magyar Forma-1-es Nagydíja zajlott le.
2014-ben Daniel Ricciardo hősies küzdelemben megszerezte a győzelmet. A másodikként célba érő Fernando Alonso addigi legjobb helyezését szerezte meg tavaly. Lewis Hamilton továbbra is a magyar pálya kegyeltje volt. A bokszutcából rajtoló brit ugyanis csapattársát, a rajtelső Nico Rosberget is kielőzve lett bronzérmes helyezett.
Annyira drámaira, mint a tavalyi, még egyik Magyar Nagydíj sem sikeredett. Háromnegyed órával a rajt előtt leszakadt egy hatalmas eső, s bár a rajtig elállt, hatalmas tócsákat hagyott maga után a pályán. Annyi baleset volt a pályán, hogy a biztonsági autónak kétszer is be kellett mennie a pályára. A verseny végén pedig olyan izgalmas hármas csatát láthattunk, ami szinte a futam leintéséig nyitott volt. A verseny olyan éles volt a mezőny elején, hogy sokáig nyitott volt, hogy a trió mely tagja nyer.
Finn váltja a finnt?
A múlt héten felkavarta az állóvizet a legmérvadóbb olasz sportnapilap cikke, mely szerint a Ferrari megállapodott a Williams csapattal arról, hogy fizet azért, hogy Valtteri Bottast elengedje a csapat a Ferrarihoz a 2016-os szezontól kezdve. Ez alapján a finn pilóta honfitársát, Kimi Raikkönent cserélné le a maranellói gárdánál. A felek azonban egyelőre mindent tagadnak, így ha várható is bejelentés, az majd csak a nyár végével történhet meg. Raikkönen korábban bejelentette, hogy amennyiben nem versenyezhet a Ferrarinál, akkor inkább visszavonul. Ez tehát Forma-1-es karrierje végét jelentheti az újdonsült apuka számára. Ez a váltás ráadásul felkavarja az állóvizet a pilótapiacon is. Sokan Nico Hülkenberget várják vissza a Williams-hez. A német mellett még Felipe Nasr és Jenson Button neve is felmerült.
Fotó: Amber PR
A verseny és a pálya
A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. Nagy a tapadása a pályának a versenyvonalon, de azon kívül, ahol elég poros, a tapadás kicsi. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból. Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen, fontosabbat, mint Monacóban.
A 70-körös Magyar Nagydíj július 26.-án 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. Ezt a pályarekordot is Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 19,071 másodperc.
2014-ben Daniel Ricciardo (Red Bull) nyerte meg a futamot. Az ausztrál pilóta győztes ideje 1:53:05.058 volt. A második helyen Fernando Alonso ért célba a Ferrari volánja mögött, míg a bronzérmes helyezés Lewis Hamiltoné (Mercedes) lett.
Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR