A hatósági engedéllyel kapcsolatban kialakult helyzet miatt a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Kelet-Autósport Kft. megállapodott arról, hogy a 2017. szeptember 1-2-re tervezett Budapest Rallye lemondásra kerül. Az elmaradt futam pótlásáról az MNASZ és a Rendező közösen, várhatóan november 10. és 12. között gondoskodik.
 
 
 

A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség elnöke, Oláh Gyárfás és a 2017. évi Budapest Rallye szervezőbizottságának elnöke, Adamovits Márk a mai döntésük után kialakult helyzetben fontosnak tartja kiemelni, hogy az idei Budapest Rallye előkészítése 2017. augusztus 23-ig az előzetesen kialakított – és a más versenyeken megszokott – ütemterv szerint zajlott. A verseny megrendezéséhez szükséges megállapodásokat a Rendező és a Társrendező időben megkötötte, a vonatkozó terület- és úthasználati díjakat megfizette, a jogszabályokban előírt engedélyeket megkérte. A Szervezőbizottság mind a Szövetséggel, mind a szakhatóságokkal, mind más értintettekkel folyamatos és jó kapcsolatban állt.

 

Több sajtóorgánumban jelentek meg hamis és fél információk a múlt héten, amelyek megállíthatatlan lakossági felháborodás okoztak a Budapest Rallye szervezésével kapcsolatban.

A helyzet tisztázása érdekében a Szervezőbizottság elnöke közvetlenül felvette a kapcsolatot a cikkben érintett felekkel és hiteles, megbízható információkkal látta el Őket.  Megállapítást nyert, hogy a Rendező szem előtt tartotta azt, hogy a területen érintett állampolgárok és szervezetek ne szenvedjenek hátrányt a verseny lebonyolítása kapcsán.

A megjelent sajtóhíreknek köszönhetően - annak ellenére, hogy a Szervezőbizottság a szükséges szándéknyilatkozatokkal az első sajtóhír megjelenését megelőzően rendelkezett – az végleges engedélyek kiadása elakadt. Nagy erőfeszítéseink ellenére sajnos nem sikerült a hamis vádakat maradéktalanul orvosolni és időközben sajnos szembesülnünk kellett azzal, hogy van olyan tagszervezetünk, akinek semmi se szent.

 

Tekintettel arra, hogy a mai napon a versenyhez szükséges összes engedéllyel a Szervezőbizottság nem rendelkezik és a kialakult helyzetben nem vehetjük biztosra az engedélyek kiadását a verseny kezdetéig, a Szövetség és a verseny szervezőbizottságának vezetője a mai napon megbeszélést folytattak a rendezvény megrendezésével kapcsolatban. A megbeszélésen mérlegelniük kellett a kialakult helyzetet, a lehetséges döntéseket követő esetleges morális és anyagi károkat is. Végül a felek azt a felelősségteljes, ugyanakkor fájdalmas döntést hozták meg, hogy a versenyzők, a nézők és minden más érintett érdekében, a mai napon lemondják a 2017. évi Budapest Rallye-t. A lemondással egyidőben az MNASZ elnöke és a Szervezőbizottság vezetője megállapodott, hogy az elmaradt futamot pótolják.

 

Szövetségünk és a verseny szervezői ezúton is köszönetet mondanak mindazoknak, akik alázatos sportszakmai tevékenységükkel hozzájárultak a meg nem valósuló rendezvényünk szervezéséhez.

 

Forrás: MNASZ

Tisztelt Tagszervezeteink, Kedves Amatőr és Utánpótlás Versenyzők!

 

Sajnálattal értesültem az elmúlt napokban arról, hogy a korábbi években sikeres és dinamikusan fejlődő Amatőr Rallye Bajnokság évadnyító futama alacsony nevezői létszám mellett került megrendezésre, majd a hétvégére tervezett Zabar-Domaházi futam a jelentkezők csekély száma miatt lemondásra került.

 

A két verseny kapcsán kialakult (a korábbi tendenciákkal gyökeresen ellentétes) helyzet egyértelmű visszajelzés a számomra, hogy 2017-es évre kialakított szabálykörnyezet túlzott terheket fogalmaz meg az amatőr és egyben az utánpótlás rallysport résztvevőivel szemben.

A versenyek kapcsán nagyon sok megkeresést kaptam, melyek megerősítették bennem az elmúlt hetekben kialakult képet, miszerint azonnali hatállyal felül kell vizsgáltatnom a MARB versenyekre vonatkozó technikai szabályokat. Mindezt annak érdekében, hogy a versenyzőinknek ne kelljen teljesíthetetlen, vagy túlzó kritériumoknak eleget tenniük és az amatőr sport szellemének megfelelő – de a biztonságos versenyzés követelményeihez mindenképpen optimális - környezetben tudjanak tovább versenyezni.

Ezúton is szeretném megköszönni a versenyzőknek, hogy az elmúlt években megértették a biztonságot szolgáló módosítások bevezetését és versenyautókon, versenyfelszerelésükön végrehajtották az előírt változtatásokat. Ezzel párhuzamosan azonban a szabályalkotóknak is meg kell érteniük, hogy az amatőr sportolóktól nem lehet elvárni a legmagasabb kategóriákban, illetve a nemzetközi bajnokságokban előírt követelményeket.

 

Tisztában vagyok azzal, hogy nagyon kevés az időnk, mert a következő MARB futam lebonyolítása április második felére van tervezve.

Annak érdekében, hogy 2017-ben is egy sikeres és népes MARB versenysorozatban mérhessék össze erejüket amatőr versenyzőink, felkérem a Sporttanácsot, hogy az RSB és az ATB által beterjesztett, a MARB versenysorozatra vonatkozó 2017. évi szigorított technikai előírásokat és a MARB éves alapkiírását haladéktalanul helyezze hatályon kívül.

Ezzel párhuzamosan felhívom a MARB Munkacsoport és a Rallye Szakági Bizottság tagjainak figyelmét, hogy a jövőben a jelentős technikai szabálymódosításokat a Sporttanács jóváhagyását követően, a tárgyévet megelőző évben tegyék közzé.

Felkérem a Sporttanács vezetőjét és tagjait, hogy a versenyzőkkel és rendezőkkel történt egyeztető megbeszélés alapján gondoskodjon arról, hogy a hatályon kívül helyezett szabályzatok átdolgozásra és legkésőbb április 4-ig elfogadásra és közzétételre kerüljenek.

Kétségtelen szándékom, hogy olyan egyértelmű és könnyen értelmezhető szabályzatok kerüljenek megalkotásra, melyek garantálják a versenyzők biztonságát, de nem jelentenek vállalhatatlan terheket sportolóink részére és mindent megteszek annak érdekében, hogy a szabályalkotásban olyan szakemberek vegyenek részt, akik ezt az elvet képviselni tudják. Egyben kérem versenyzőinket, hogy észrevételeiket juttassák el a kifejezetten erre a célra létrehozott Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.

Bízom benne, hogy a fenti lépéseket követően a versenyzőink visszatérhetnek a versenypályára és az idei évadban ismét sikeres évadot zárhat a legnagyobb amatőr versenysorozatunk.

 

Budapest, 2017. március 22.

Sporttársi üdvözlettel:

Oláh Gyárfás

elnök


Forrás: MNASZ

Eredeti dokumentum

Tisztelt Tagjaink és Rallye versenyzőink!

 

Örömmel tájékoztatlak Benneteket, hogy hosszas egyeztetéseket követően, a Pécsi Sport Nonprofit ZRT. mint rendező, a Rallye Bizottság kérésének eleget téve, biztosított minket a kellő garanciákról az ez évi Mecsek Rallye sikeres lebonyolításához. Ezáltal a tegnapi napon aláírásra került az 51. Mecsek Rallye rendezői szerződése, mely alapján a 2017. október 13-15. között megrendezésre kerülő FIA Historic Rallye Európa Bajnoki futammal egy időben bonyolítjuk le az Országos Rallye Bajnokság (ORB,ORC,HIS) záró futamát is.

 

A tradicionális mecseki verseny megrendezhetősége érdekében, a Budapest Rallye új szervezői vállalták, hogy a visszatérő fővárosi versenynek más időpontot találnak, így a Budapest Rallye futama, szeptember 1-3 időponttal a Kelet-Autosport Kft. lebonyolításában kerülhet megrendezésre.

A szezonnyitó Miskolc Rallyehoz minden résztvevőnek sikeres és balesetmentes versenyzést kívánok!

 

Sporttársi üdvözlettel

Oláh Gyárfás
MNASZ elnöke

 

Forrás: www.mnasz.hu

 

2017.01.31

A naptár módosítás jogát az MNASZ fenntartja!


Letöltés: PDF File


 

 

Forrás: MNASZ

RacingShow 2016 Fotó: Peremicki István - Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Az eső a tegnapi naphoz hasonlóan vasárnap sem kegyelmezett a versenyzőknek, akik már némi tapasztalattal a birtokukban vághattak neki a pályának, tovább küzdve az időjárási elemekkel és a határaikat feszegetve az új pályán.

 

 

Sajnos a mostoha időjárásnak köszönhetően a parádsasvári versenypályán – az új időszámítás első versenyhétvégéjén- nem lehetett összehasonlítani az időeredményeket, nem tudhatjuk, hogy a felújítással mennyit gyorsult a pálya. Az azonban biztos, hogy egyöntetűen minden versenyző örült, hogy autózhatott a megújult pályán! Talán majd újabb tíz, húsz, harminc év elteltével ők is szívesen mesélik, hogy részt vettek ennek a most megújult tradicionális rendezvénynek az első versenyhétvégéjén!

A Hegyi Kupában ismét a Zengő Motorsport régi versenyzője Gál Szabolcs volt a leggyorsabb SEAT LEON-jával. A Hegyi Kupa értékelésében senki sem teljesített rajta kívül három perc alatti felfutást.

A Hegyi Kupában a LADA-sok között Vörös Gábor vitte el a pálmát egy 2107-es volánja mögött. Az F-1400cm3 kategóriában a jó kis öreg Suzuki Swifttel Kern István, az F-1600-ban egy Honda CRX-el Hámor Iván, míg az F-2000 kis BMW-s háziversenyben Szepesi Péter volt a leggyorsabb. Az F-3500-ban pedig, Keskeny László is sikeresen teljesítette a versenyt a mérges hangú Audival.

Az OB értékelésében a tegnapihoz hasonlóan ez is Nagy Norbi nagy napja volt, aki ismét toronymagasan a leggyorsabbnak bizonyult a SEAT LEON Cup Racer-el, maga mögé utasítva a négy kerék meghajtású ellenfeleket! Rajta kívül csak Kavecz Istvánnak sikerült 2perc 50 másodperc alá szorítani a felfutás idejét az egész hétvégén.

A kisebb kategóriákban az F-1600cm3-ben Suzukis sikerek születtek. A régi motoros Farkas László végzett az élen, a Swift Cup Europe junior bajnoka Benyó Máté előtt. Őket az argentin WTCC-s futamra „tréningező” ifj. Ficza Ferenc követte, aki ezúttal egy régi Lotus Elise versenygépet kormányzott.

Az F-2000-ben Gáspár Csaba és az Alfa Romeo156-os küzdött meg a leggyorsabban a heggyel és az esővel.

Az F-3500-ban a két legendás német hátsókerekes márkát mérte össze Kavecz István és Bódis Kálmán, akik szintén régi „bútordarabnak” számítanak a parádsasvári pályán! Ezúttal Kavecz és a BMW jött ki győztesként az esős összecsapásból.

Az egyetlen talpon maradt formaautóban Balatincz Zoltán teljesítette a vasárnapot.   

Kimondott dicséret illeti a Hankook Racer Cup két hölgyversenyzőjét is, György Anettet és Krajnyák Petrát, akik sikeresen teljesítették életül első hegyiversenyét a zord körülmények között!

A legendás versenypálya újraéledt!

Találkozzunk 2017-ben a 34. Mátrai Hegyiversenyen!


A 2. nap, 1. verseny után mondták…

Turán Frigyes (Ford Fiesta R5): „Minden rendben van, úgy gondolom, egy ilyen rali specifikációjú autóval, ez több mint ami várható. Nekünk nagyságrendileg olyan 280-290 lóerő áll rendelkezésünkre, az eredmény tökéletes, az autó nagyon jó, megfelelő beállítást találtunk a vízre is. Úgy érzem, ma teljesen hibamentesen megyek, 1,5-2 másodperc van a második tréninghez képest, szóval pontosan annyit tudok jönni, talán ha nagyon erőlködök, akkor még egy fél másodperc lenne ezen a 6 kilométeren. Így is a határokat feszegetem, a második helyen állok, ami egy fantasztikusan jó eredmény. Ha lesz még ilyen hegyi verseny, akkor lehet, hogy egy kis erőt még belepumpálunk… Alapvetően mi ezt egy tesztnek szántuk a német világbajnokság előtt, így a vizes beállításaink már biztosan megvannak!”

Kovács Endre (BMW M3 DTM): „Nagyon jó eddig a mai nap, az időjárást leszámítva. Nagyon szeretem a parádi pályát, a vízátfolyásokra pedig számítani kell.”

Kavecz István (BMW): „Az első tréning annyira nem tetszett, nagyon csúszkáltam, így még állítottunk az autón. Az első futam jól sikerült volna, ha nem áll le a kocsi menet közben. Sajnos elment az áram és újra kellett indítanom a pálya egyharmadánál, elment vele egy csomó idő. Sajnos a probléma okát nem tudjuk. Igazából most már mindegy is, nem lett végül annyira rossz az idő. A másodikban jobbat megyek, 2-3 másodperccel, meglátjuk, majd sietünk!”

Vörös Gábor (Lada 2107): „Nagyon tetszett a pálya, az egész nap! Végre felmehettem úgy is ezen a hegyi szakaszon, hogy le van zárva, ez egy gyermekkori álmom volt. Nagyon jó az aszfalt is, eleinte meg voltam ijedve, hogy a vizes pálya csúszni fog, de szerintem borzasztóan jó az összetétele. Minden versenyzőtársam így gondolja, akivel beszélgettem, rosszabbat vártunk tőle. Az esős körülmények pedig mindenkinek ugyanaz, ugyanúgy csúszik a pálya. Teljesen eláztunk, csak ezért nem örülünk neki. Az eredményekről csak a nap végén szeretnék beszélni, de eddig meg vagyok elégedve…”

Gál Szabolcs (SEAT Leon): „Jó volt, bár lehetett volna sokkal jobb is... Sajnos a két legfontosabb kanyar előtti kijáratot elrontottam, lementem a murvás részre, benne maradt 2,5-3 másodperc. Ez van, ilyen a hegyi verseny, ha az ember erőlteti, akkor benne van a pakliban, ha viszont jól jön ki a lépés, akkor egy nagy idő lett volna. Kockáztattam, ez van!”  

Farkas László (Suzuki Swift): „Ez egy új építésű autó, teszt jelleggel jöttünk, de érezhetően egyre jobb lesz. Nagyon örülök, hogy újra van Parád, mióta nem versenyzek, azóta kezdtem az autót építeni. Szerencsére egyre jobb, egyre többet mertem elvállalni. Igazából még nem ismerem az autót, nem tudom mennyi a határa…”

György Anett (Lotus Elise): „Ez az első hegyiversenyem, még sosem versenyeztem ilyen futamon, ezért meglepően tetszett. Különösen nagy kihívás volt a számomra ez a hétvége, mert esőben sem versenyeztem még sosem. A tegnapi eredményemmel nagyon meg vagyok elégedve, sikerült felférnem a dobogóra, harmadik lettem. A mai nap a negyedik helyen állok, de még nem adom fel, mindent megpróbálok a második futamon, mert nem sok a lemaradásom.”

Krajnyák Petra (Suzuki Swift): „Elsőnek kicsit ijesztőnek tűnt ez a hétvége, mert sosem mentem még hegyiversenyen és esőben sem, de ahogy telt az idő, egyre jobban élveztem. Próbálom feszegetni a pálya és a saját határaimat, aztán reméljük a legjobbat. Elsősorban egyéni célt tűztem ki, úgy jöttem ide, hogy eldöntöttem valamit, és ezt tegnap sikerült megvalósítanom. Bárhogy is sikerül ez a második nap, meg leszek elégedve azzal, ami történt, és amit teljesítettem. Tegnap dobogóra állhattam, remélem ma is így lesz!”

Szepesi Péter (BMW E30 320 iS): „Minden tökéletes, hál’Istennek eddig minden jó, de nem szeretném elkiabálni… Még egy futam van hátra, a pálya minősége jó, a vízátfolyásokon pedig óvatosan kell menni.”

Az 2. nap végén mondták…

Nagy Norbert (SEAT Leon CUP Racer): „Pontosan ugyanúgy sikerült, mint az első felfutás, tehát több nem nagyon volt benne. Számítottam rá, hogy a többiek is jobban mennek, ahogy javul az idő, ezért Bongó nagyon megközelített, de szerencsére az első felfutáson bezsebelt előnyöm elég volt, így megnyertem. Úgy jöttem, hogy szeretnék az első-háromban végezni, ez ahhoz képest elég jó lett!”

ifj. Kanyik Antal (Lada 21074): „Nagyon jó volt a hétvége, bár furcsa volt, hogy nem ülnek mellettem és nem mondják az információkat. A végére már megtanultam a pályát, így sokat javítottam, és esőben is szeretek menni, de megfelelő abroncsunk nem volt, mert a megvágott intermedia most kevés volt.”

Kovács Endre (BMW M3 DTM): „A verseny nagyon jól sikerült, bár az időjárás nem volt kegyes hozzánk, így nézőszámban nem döntöttünk csúcsot. Azt gondolom, elindítottunk egy folyamatot, hogy évről-évre újra ide látogassanak az emberek.”

Turán Frigyes (Ford Fiesta R5): „Nagyon jó volt, igaz még eshetett volna egy kicsit az eső… Alapvetően azt gondolom, hogy ezzel az abszolút harmadik hellyel meg vagyok elégedve, nem vártunk ilyen eredményt. Tudjuk, hogy nagyon erős ez a mezőny, illetve erősek az autók. Szárazon biztosan nem tudtam volna ilyen eredményt elérni. Egy tökéletes hétvégén vagyunk túl, nem volt semmilyen technikai problémánk, és ma én sem hibáztam, mint tegnap, amivel időt vesztettem. Boldogok vagyunk, mert kihoztuk a maximumot az autóból és magamból is.”

Kavecz István (BMW): „Az utolsó felfutás nagyon jó volt. Az elsőben volt egy kis műszaki gondom, a másodikra megoldottuk azt a problémát, amivel egész hétvégén küszködtem. Most végre sokkal jobb időt mentem, mint eddig.”

Lángi Attila (BMW Z4M): „A mai nap jó volt, de a tegnapi borzalmas. Nem volt megfelelő gumink, a nélkül pedig veszélyes volt. Mára vettünk abroncsokat, így már jobban működött. Még most sem tudom a pályát, nem megy, kellene valaki, aki navigál, mert nem találok fel.”

Strider Zoltán (Mitsubishi Lancer Evo IX.): „Nagyon jól éreztem magam, és igazából ez volt a lényeg! Tesztként fogtuk fel, vizes körülmények között nem tudtam még menni ezzel az autóval, bár a rutinommal tudtam volna ellensúlyozni. Az időjárás miatt nem jött annyi néző, mint szerettük volna, és hiányoztak. Belülről nagyon élveztem és elégedett vagyok az eredménnyel.”

Gáspár Csaba (Alfa Romeo 156 TS): „Nagyon jó volt a futam és az autóm is! Nagyon örültünk, hogy ilyen szépen megcsinálták a pályát, az út, a szalagkorlát tökéletes. Régen mentem az autóval, hozzá kellett szoknom, a végére már jól éreztem magam benne. Élvezetes volt felmenni, még ebben a szakadó esőben is. Az autó tökéletes, a csapat jó munkát végzett!”

ifj. Ficza Ferenc (Lotus Elise): „Nagyon élveztem! A cél az volt, hogy itt legyek és menjek fel és le. Megszerettem az autót, pedig még csak most tettem meg vele az első kilométereket. Azt a tempót, amit én szerettem volna menni, arra elegendő volt. Pályán kicsit nehéz megtanulni egy autót, kicsit rátartással kell menni, és nagyon fura volt, hogy nehezen fértem el benne még én is, pedig nem vagyok egy nagydarab. Ha lesz újra Parád, szeretnék jönni, talán Orfűre is!”



Elérhető a Magyar Országos Rallye Bajnokság 2016.-évi első futamának, az egri versenynek a kiírása.

 

CEZ, ORB, MSR, HIST, MSR, HA, ORC, Rallye2, SRP


Hivatalos honlap: www.egerrally.hu

 

 

Tisztelt Tagszervezeteink, Versenyzőink!  
 
 
 
Az alábbiakban tájékoztatjuk az érintetteket bajnokságaink éves díjkiosztó ünnepségeinek időpontjáról és helyszínéről:
 

Gokart Szakág                      2015. december 5.         Domony-völgy

Szlalom Szakág                    2015. december 5.         Kecskemét

Autós Gyorsasági Szakág      2015. december 19.          Budapest, Aquaworld

Rallye Szakág                       2015. december 19.       Budapest

 

 

MNASZ Titkárság


         
Forrás: MNASZ

 

 
Tisztelt Sporttársaim!  
 
A Hungaroringen megrendezett 30. Magyar Nagydíjat követően kitüntetésre terjesztettem fel az FIA felé sportbírói csapatunkat. FIA figyelmébe ajánlottam azt az egyedülálló bírói teljesítményt, ami jogosulttá teheti a sportbíróinkat egy kimagasló elismerésre.
 

Büszkén tájékoztatlak Titeket egy megtisztelő és örömteli hírről, miszerint az önkéntes és hivatalos személyek munkáját felügyelő és értékelő FIA bizottság, az

Awards Committee of the Volunteers and Officials Commission,

a Hungaroringen dolgozó pályabírókat

 BEST TEAM OF OFFICIALS OF THE SEASON,

 magyarul a

 2015. év legjobb pályabíró csapata

 kitüntetésben részesíti.

 Hosszú évek munkáját ismerte el az FIA.

 

Az indoklásban a pályabíró sporttársak rendszeresen végzett magas szintű munkáját emelték ki.

 Az MNASZ sportbírók 1986 óta dolgoznak a Hungaroringen. Képzésüket az MNASZ Sportbírói Bizottsága végzi. A 300 fős csapat évente közel 50 eseményen vesz részt. Ezen események sorában a F1, WTCC, ETRC és Ferrari Challenge sorozat magyarországi futamai kiemelt kategóriába tartozó versenyek. A magas szintű szakmai tudást és megbízható feladat ellátást az FIA mellett más, a világ több országából érkezett felkérések is elismerik.

Így kerülhetett sor az FIA GT sorozat Bakui, a Red Bull Ringen a DTM futamon, a Le-Mansi és Abu-Dhabi versenypályákon történő alkalmazásra.

A tevékenység elismerése nem maradt el a versenyzők részéről sem, akik szinte minden Hungaroringi esemény után elmondják, hogy a Hungaroring egy olyan versenypálya, ahol ők a legnagyobb biztonságban érzik magukat, mert a pályabírók láthatóan mindig az eseményekkel együtt ténykedve a biztonságot közvetítik feléjük.

Kiemelendő, hogy ez naponta 10-12 órás, rendkívüli koncentrációt igénylő munka, olyan környezetben, ahol a versenyzők több mint 300 km/h sebességgel száguldanak.

 Megtisztelő Charlie Whiting F1 Race Director véleménye is, mely szerint a Hungaroringi pályabírók tevékenysége, kiemelve a race controllal történő kommunikációjukat, első osztályú, egyedülálló és követendő példa.

 Az MNASZ vezetése nevében megköszönöm a Hungaroring együttműködését, támogatását.

 A harminc év közös munkájának eredménye szakembereink - az autósportban elérhető - legmagasabb szintű elismerése.

 A díjat, melyet az FIA postáz részünkre, személyesen fogom átadni az évadnyitó sportbírói értekezleten.

 Gratulálok a kitüntetett csapatnak és további sikereket kívánok az autósportban.

 

Oláh Gyárfás

MNASZ elnök

 

Forrás: MNASZ

2. oldal / 7

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top