• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Lencse Zoli két autóval indult az FRT-n

Maxx Race Team

Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás2014.02.15. – FRT - KiskunlacházaTöbb debütáláson is túl van a Lencse Zoltán – Hofbauer Tamás páros a hétvégi FRT futam kapcsán, hiszen új csapatban és számukra új versenyen indultak. A terv alapján Kiss Viktor Mitsubishijével indultak volna, de Burkus Egon felajánlotta a lehetőséget a Lotussal való indulásra is.

Februárhoz képest elképesztően szép idővel ajándékozták meg az égiek a kiskunlacházi leszállópályára kilátogató népes induló sereget, hiszen a nevezők száma 140 körül volt. A nap végére kissé megerősödő szél se vette el a csapat jó hangulatát, mert volt mire figyelni. Komoly kis verseny volt ez, ahol semmi csúszás vagy komplikáció nem nehezítette a verseny menetét. A Maxx Race Team első közös fellépésén Viktor autójának beautózása volt az első feladat, sajnos ez nem ment zökkenőmentesen, mert akadt némi hajtás gond az autóval, amit a csapat szépen korrigált. Aztán jött ismét a Lotus, ahová első körre Kiss Viktor ült a jobb egybe, majd végre Hofbauer Tomi is elfoglalhatta a navigátori pozícióját, bár azt el lehet mondani, hogy ezt a Lotust nem két személyes versenyzésre tervezték…Lencse Zoltán: „Jó kis verseny volt ez, nem volt semmi csúszás, rengeteg induló volt és az idő is nagyon szép volt. Azt terveztük, hogy Viktor Mitsubishijével indulunk ma, de Burkus Egon ismét elhozta és felajánlotta a Lotust.

Érdekes volt száraz körülmények között vezetni a Lotust, de nagyon élveztem. Viktor autója is jó volt, bár nagyon sokat dolgoztunk, azon, hogy milyen gumi lenne jó ide, mert többször is csúszkált az autó. Összegezve a szombati napunkat, jó hangulatú versenyünk volt az elő közös Maxx Race-es versenyen.”Hofbauer Tamás: „Érdekes volt a Lotusba beülni, hiszen nagyon máshol van benne minden, mint az EVO-ban és nem is nagyon fértünk el benne, azt nem mondhatom, hogy kényelmes lenne így kettesbe, de jó érzés volt ülni benne. Aztán jött Viktor autója és végre minden a helyén volt, idén először tudtunk menni Zolival közösen és már nagyon hiányzott. Kellemes kis szombaton vagyunk túl és tetszett a verseny is.”

Következő fellépés a Covasna Winter Rally lenne, de még nem tudni, hogy meg lesz-e tartva a verseny…


Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top