Maxx Race Team
Lencse Zoltán
2013-02-23. Euro-Ring
A vasárnapra betervezett tesztet csak az eső tudta volna megzavarni az örkényi Euro-Ringen, de szerencsénkre az égiek velünk voltak, így egy komoly és sikeres tesztet tudhat maga mögött Lencse Zoltán.
Több ízben nyilatkozta már Zoli, hogy tervei vannak az idei szezonban a gyorsasági szakággal és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Lotus után egy Kupás Swiftet is kipróbált. Mi az, hogy kipróbált? Köz száz kört tett meg a lóerő gyárnak éppen nem nevezhető „kis” Suzukival, amivel 15-20 körös etapokat futott Zoli, ami szinte megfelel egy versenynek. A cél nem is lehetett más, mint az idő lefaragása, a reggeli órákban 1:30 – 1:31-es konstans körök a délutánra lehűlt pályán már 1:29 elejére csökkentek. A tankoláson kívül semmi dolga nem volt a csapatnak maximum némi jó tanáccsal való segítség, hogy lehet még tizedeket hozni.
Aztán három óra magasságában a harmadik sebességi fokozat bedobta a törölközőt és megálljt parancsolt a szorgos munkának, de Zoli pozitív érzésekkel szállt ki az autóból.
Lencse Zoltán: „Tegnap még nem voltam túl derűlátó az időjárással kapcsolatban, de szerencsénk volt és kellemes száraz napunk volt. Csütörtök után másod ízben mehettem az autóval és nagyon tetszett, sokat gyorsultam vele ezt az órán is láttuk, de van még tanulni való. A Yokohama gumik nagyon jól muzsikáltak és a nyomásukkal játszva érezhetően változott a kocsi kezelhetősége. Kedden lesz egy sajtótájékoztatója a csapatnak, ahol szeretnék Én is részt venni, és ha sikerül szerdán a Hungaroringen is tesztelnék a csapattal. Burkus Egonnal komoly tárgyalásban vagyok az idei évvel kapcsolatban, de várom az új elnökség határozatát, hogy változik-e valami az ORB naptárában.”