Pályafutása első abszolút győzelmét aratta Zagyva Dorka az R-Cup Challenge királyszentistváni futamán. A 17 éves versenyzőnő most állt rajthoz először murvás versenyen, ennek ellenére két kategóriában – L.2WD és T2.0+ – valamint abszolútban is győzött. Nagy segítséget kapott ehhez a kétszeres magyar…

A Rally Legendre teszteltünk!

Köbliék a Rally Legend előtt kicsit megmozgatták a Skoda Feliciat. 58 verseny kilométert és 7 gyorsot teljesített a Sopia-Net Mediterrán Rally az Intercars Kupáért versenyen, a Köbli Károly - Szilágyi Mihály ralipáros a Škoda Felicia versenyautóban. Károllyal beszélgetek a túlélő túra után.…

Célunk, hogy felszabadultan autózzunk!

Hétvégén ismét felölti a navigátorával Kronome Ákos a tűzálló overált, és rajthoz állnak a Sopia-Net Mediterrán Ralin. Ákossal beszélgetek a verseny előtt. Nyolc gyors vár rátok a kétnapos versenyen. Pénteken a rajtceremónia után egy 12 kilométeres szakaszt kell teljesítenetek bemelegítésként a Mecsekkapu…
Kategória harmadik és negyedik helyezéssel zárta Zagyva Dorka az R-Cup Challenge kiskunlacházi futamát, ahol először ült mellette új navigátora, Spitzer Frida. Vele egy kisebb kalandot is átéltek, amikor elgurult a Peugeot 208 Rally4 bal első kereke. Több, rallypályán megrendezett verseny után visszatért…
A két ceredi rallysprint után újabb komoly feladat elé állt Zagyva Dorka, hiszen az Oroszlány Rallyn életében először vett részt Rally3-as versenyen. Ráadásul előfutóként, ami miatt egy kis extra nyomás is volt rajta. Harmadik alaklommal vezethetett rallyautót Zagyva Dorka igazi gyorsasági szakaszon.…
Egy kisebb all stars gálát hozott össze Zagyva Lajos az Oroszlány Rallyra, aki egy héttel a verseny előtt úgy döntött, nem ő áll rajthoz a Peugeot 208 Rally4-esével, hanem két fiatal tehetségre, Bertalan Mártonra és Határ Attilára bízza az autóját. Mutassák meg…

Zagyva Dorka: Nem pöckölgetjük a lassítókat

Hatalmasat lépett előre Zagyva Dorka az R-Cup Challenge negyedik fordulóján, Zagyvaróna–Cereden. A 17 éves, autóversenyzés alapjait tanuló lány másodszorra vezetett igazi rally gyorsasági szakaszokon. Többen is segítettek neki a pályafeldolgozásban, de az egyik legértékesebb tapasztalata az volt, hogy nem szabad pöckölgetni a…
Kurtos Robi a piros Mitsubishivel oda-vissza rótta a köröket a Bózsva Pikniken, hogy minél több embernek örömöt okozzanak. A mottójuk az volt, hogy „adni jó”. Milyen volt a bózsvai piknik? - Az autó tökéletesen működött szerencsére, a szervezésben pedig segédkezni szoktam, szóval…

Kurtosék élményautóznak hétvégén…  

Idén sem maradhat ki Kurtos Robiék számára a Bózsva Piknik, és másoknak is nyugodt szívvel ajánlják, hogy látogassanak el a rendezvényre, nem bánják meg. A Bózsva Pikniket sosem hagyjátok ki? - Ez így van, ha nincs valami nagyon életbevágóan más programja a…
Jól sikerült Bátyi Barna és Bacsik Roli kunmadarasi első szereplése, hiszen a fiúk kupákkal gazdagodva zárták a hétvégét a Ladával. Méltó helyen végeztetek Kunmadarason. Igen, végre sikerült elérni, amire már olyan rég vágytunk. Kétszer neveztünk, és így a Lada 1.6 / 1.…
3. oldal / 43

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top