Maxx Race Team – 22. Veszprém Rallye
Strider Zoltán – Koch Péter, Mitsubishi Lancer Evo IX
Le Mans után ismét hazai versenypályán láthatjuk viszont Strider Zoltánt és Koch Pétert. Igaz, amíg az előbbi helyszínen, mint nézők vettek részt a 24 órás futamon, addig a július 10-12-ei, 22. Veszprém Rallyen már éles bevetésen lesznek a Mitsubishi Lancer Evo IX-essel. Céljuk csak a hibamentes célba érés és a murvás tapasztalatok gyűjtése.
Strider Zoltán: Az év eleji terveink szerint csak aszfaltos futamok szerepeltek volna a versenynaptárunkban. Ezt felborítva már készültünk a fehérvári derbire is, ám vele egy időpontra esett a Le Mans-i 24 órás futam, amire meghívást kaptunk, így nem hagyhattuk ki az alkalmat. Hatalmas élményben volt kint részünk, de azért hiányzott már nagyon a versenyzés. Rögtön el is kezdtünk gondolkodni azon, hol térhetnénk vissza a bajnokság vérkeringésébe, s így jött az, hogy végül mégis leadjuk a nevezésünket a 22. Veszprém Rallyera.
A nagy kérdés előtte azonban az volt, hogy vajon Ádámék át tudják-e építeni az Evot murvára? Egy-két hét kellett ahhoz, hogy a szükséges alkatrészeket beszerezze a csapat, és biztosra mondhassák azt, hogy nyugodt szívvel elengednek bennünket erre a versenyre, mert maximálisan, a körülményekhez igazodva fel tudják készíteni a Mitsubishit.
Sok, ilyen kategóriájú autóval szerzett tapasztalatom nincs a murváról. Mindössze a miskolci salakpályás prológból és egy 2013-as, ádándi tesztből származó emlékekből tudok majd gazdálkodni. Kíváncsian várom tehát, hogyan fogunk szerepelni a veszprémi viadalon, de az biztos, hogy nagyon fogjuk élvezni a murván a menetelést. A cél pedig csak a problémamentes célba érkezés lenne.
Koch Péter: Miskolc óta nem ültünk versenyautóban, ezért eléggé ki vagyunk már éhezve rá. Ez a mostani versenyhétvégénk alapja is, kíváncsian állunk a veszprémi derbi elébe. Murván nem nagyon mentünk még, csak egy apró ízelítőt kaptunk még 2013-ban Ádándon a porolásból, amikor először vittük ilyen terepre a korábbi Mitsubishinket. Az ádándi rallycross pálya azonban más kávéház, mint a veszprémi környéki szakaszok, tisztában vagyunk tehát azzal, hogy nem lesz egyszerű dolgunk. Tapasztalat hiányában pedig nincsenek is nagyon elvárásaink a szereplésünkkel kapcsolatban. A lényeg az lenne, hogy ne essen szét alattunk a kocsi, és épségben beérjünk a célba – előbbiről Velenczei Ádámék biztosítottak bennünket, az utóbbi pedig inkább rajtunk fog múlni.
A hét közepén még tesztelünk majd egyet Budaörs környékén, a helyszínre pedig pénteken fogunk leutazni. Habár az biztos, hogy fázni nem fogunk, azért bízunk benne, hogy a kánikula alábbhagy a hétvégére. Mindenesetre az etanol mellé majd vízzel is feltankolunk!
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: Euroaszfalt Kft., Absolut Hostess Kft., Confidenza Csapágyszolgálat, Unifilter Kft., Prospero Gazdasági Kft., Schönherz Informatikai Stúdió, Gulf Hungary, Gregor és Társai Nyomdaipari Kft., Heves Cleaning Kft., Színesfém Felvásárlás Pásztó PI-AT Metál Kft., BM KOMP kompresszortechnika, Eftech Kft., Nógrád /Kas/ Kft., Max-Transport Bt., Pr1mer Kft., Dynamic Út Kft., Bolyki Terra Kft., HDDE Magyarország Kft., IBS Consulting Kft., Euroll Hungária Kft., Honor Trans-Sped Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit web: www.maxxraceteam.hu