• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Kazár Miklós: „Sok minden változhat, de a céljaink maradnak”

Hat év után nyugdíjba küldte hű társát a négyszeres abszolút bajnok rallye-versenyző, aki a hétvégi Eger Rallye-n győzelemmel kezdené a bajnoki címért folyó hadjáratát

 

Befejeződött a felkészülési időszak a magyar rallyesport világában, Kazár Miklós szeme előtt már a hétvégi Eger Rallye lebeg. A korábbi négyszeres abszolút bajnok számára számos újdonságot hozott eddig is a szezon, ám az állandó vele kapcsolatban, hogy továbbra is minden versenyen nyerni szeretne. Navigátorával, Ferencz Ramónnal egyértelműen a bajnoki cím visszaszerzését tűzték ki célul, aminek valóra váltásához kizárólag a győzelemért mennek Egerbe is.

Meglehetősen változatos évet hagyott maga mögött Kazár Miklós, amikor 2015. december 29-én megnyerte a Szilveszter Rallye-t. A zsinórban megszerzett három abszolút bajnoki címet követően tavaly egy súlyos sérüléssel a háta mögött a második helyen végzett a Magyar Rallye Bajnokság összetett pontversenyében, és az év közben a futamgyőzelemtől a dühítő technikai hibákig szinte minden megtörtént vele. Idén mindenesetre úgy döntött, visszaszerzi a bajnoki címet, és emiatt számos változás mellett döntött: csapatot és autót is cserél a 2016-os szezonra.

– Érzelmileg nagyon nehéz döntéseket kellett meghoznom, hiszen mind az autóhoz, mind a csapathoz számtalan szép, eredményes és kellemes emlék fűz. A Mitsubishi hat év, egy bajnoki arany és ezüst, számtalan futamgyőzelem után nyugdíjba ment, éppen ezért örülök annak, hogy az utolsó közös versenyünkön, a Szilveszter Rallye-n nyerni tudtunk. Egyedül Ferencz Ramón jelenti mellettem az állandóságot, hiszen idén is ő lesz a navigátorom – árulta el Kazár Miklós.

A négyszeres abszolút bajnok a Pro Racers színeiben versenyez tovább egy új Ford Fiesta R5-sel. Az idei első bajnoki futamig, az Eger Rallye-ig nem áll rajthoz sehol, hanem Ferencz Ramónnal együtt tesztekkel készül a 2016-os versenyekre. Mert egyértelmű célja, hogy a szezon végétől már az ötödik bajnoki cím is a neve mellé kerüljön, és ehhez a hétvégi szezonnyitón is jól kell szerepelniük. Egy biztos, idén nem elégszenek meg a tavalyi összetettbeli második hellyel a szezonnyitón, és ahogy Kazár elárulta, szeretné megidézni a 2013-as egri viadalt, amit remek versenyzéssel nyert meg.

Tavaly két defektet is kaptunk, így a második nap hiába mentünk egészen magas szinten, már nem tudtuk behozni a hátrányunkat. Idén az első pillanattól az utolsóig dominálni szeretnénk a versenyen, és ebben a remekül felkészített és az eddigi teszteken hibátlanul muzsikáló Ford Fiesta R5-ös is hozzásegíthet minket. Sikerült az autót abszolút kiismernünk. Most már minden kis elem a helyére került az idei szezonunkkal kapcsolatban, és azt érzem, megvan az esélyünk arra, hogy visszaszerezzük a bajnoki címet. A hétvégén mindenképpen szeretném megidézni a 2013-as Eger Rallye-t, amikor sikerült itt nyernem. Egy jó bajnoki rajt mindenképpen meghatározhatja az egész idényünket – jelentette ki a Pro Racers versenyzője.

 

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top