• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Kazár Miklós: „Nem görcsölünk, a lényeg a jó hangulat”

A teszteken már bizonyított a Ford Fiesta R5-ös, most élesben, a szezonnyitó Miskolc Rallye-n kell megmutatnia, mi is rejlik benne.

 

Miután idén elmaradt az Eger Rallye, így a 2017-es idény ezúttal Miskolcon kezdődik a szakág számára. A négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón a hétvégén tehát hazai futamon mutatkozik be idén versenykörülmények között. A Pro Racers versenyzője elmondta, tanultak a tavalyi év tapasztalataiból, és ezúttal kizárólag az a lényeg a számukra, hogy komolyan, de lazán tudjanak versenyezni, és ne görcsöljenek a minél jobb szereplés érdekében. A Ford Fiesta R5-ös jól vizsgázott a teszteken, és úgy tűnik, a beállítások terén is jó irányba mentek el.

 

Már alig várta a 2017-es szezon indulását Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón. A Pro Racers duójának ugyanis nem éppen a terveiknek és elvárásaiknak megfelelően sikerült a tavalyi bajnoki idény, és 2017-ben a felújított Ford Fiesta R5-össel szeretnék megmutatni, igenis maradt még bennük bőven. A csapat összetétele nem változott, ám a versenyekhez való hozzáállásban jelentős változások várhatóak. Egy komoly tesztprogramon vettek részt Kazárék, és úgy érzik, sikerült jó irányba mozdulniuk az elmúlt szezonhoz képest, a lehetőségeikhez képest a lehető legjobban beállították az autót, illetve annak új futóművét. Ez azért is volt fontos a számukra, hiszen a hétvégén rendezik a Pro Racers párosa számára a VERSENYT, ugyanis a bajnoki szezonnyitójára Kazár lakóhelyén kerül sor. A Miskolc Rallye-n éppen ezért nagyon fontos a jó szereplés a duónak. Tavaly a harmadik helyen zártak, de ezúttal nemcsak fizikálisan, hanem pszichésen is tökéletes formában várják a rajtot.

Nagyon várom már a hétvégét, hiszen hazai pályán szeretnék bizonyítani a miskolci közönségnek. A motivációnkkal abszolút nincs gond, azonban a siker érdekében változtatunk a hozzáállásunkon. Nem görcsölünk rá a minél jobb eredményre, hanem az a legfontosabb a számunkra, hogy a csapat összes tagja jól érezze magát az egész hétvégén. Szeretnénk nagyon komolyan, ugyanakkor lazán versenyezni, és biztos vagyok abban, hogy ez a hozzáállás meghozza majd az eredményességet is. Az eddigi legjobb motor került be az autónkba, és a tesztek alatt bebizonyosodott, hogy jó irányba mentünk el a beállításoknál. Ramónnal jól érezzük magunkat a Fordba, úgy érzem, minden adott egy remek évkezdéshez – jelentette ki Kazár Miklós.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top