• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Hatodik bajnoki címére hajt Kazár

A júniusban induló idei quad bajnoki szezonban hazai pályán, Miskolcon kezdi meg a szereplést a Pro Racers versenyzője

 

Visszatér régi sikereinek színterére Kazár Miklós, ugyanis 2017-ben újra teljes szezont teljesít a quadosok országos bajnokságán. A Pro Racers versenyzője idén a 450+ kategóriában áll rajthoz, és már az első, Miskolcon rendezendő futamon az első helyen végezne.

Egy percig sem gondolkodott a négyszeres abszolút bajnok Kazár Miklós és navigátora, Ferencz Ramón azon, hogy segítsen egy kisbaba életén. A kis Béry-Januskó Ábris 2016. július 31-én született, és idén március 31-én az orvosok SMA 1-es típusú betegséget diagnosztizáltak nála. Ez egy gerincvelői izomsorvadás, amely az élettel nem összeegyeztethető, ám Ábris szervezete szerencsére nagyon erős és egyelőre egyik súlyos tünet sem jelentkezett. Az orvosok körülbelül egy év túlélési esélyt adnak a kisfiúnak, így a rallye-s társadalom – köztük a Pro Racers duója – az Ózd Rallye prológján árverésre bocsátotta a navigátori ülését, és az így befolyt összeget Ábris gyógyulására ajánlották fel. 

Számunkra, és külön számomra sem volt kérdéses, hogy segítünk, hiszen mindketten édesapák vagyunk, átérezzük, mit érezhetnek a szülők. Őszintén remélem, hogy ez a kezdeményezés segít a kis Ábrison. Ha lesz még hasonló akció, ránk mindenképpen számíthatnak – jelentette ki Kazár Miklós.

 

Ugyanakkor most már az sem titok, hogy a Pro Racers versenyzője visszatér régi sikereinek színterére, és újra rajthoz áll a quadosok országos bajnokságának valamennyi futamán.

– Június elején éppen Miskolcon, azaz hazai pályán kezdődik a 2017-es szezon, és úgy tervezem, a 450+ kategóriában valamennyi versenyen rajthoz állok. Nem titok, egyértelműen a hatodik bajnoki címemre hajtok, amihez az első komoly nagy lépést a miskolci szezonnyitón szeretném megtenni – árulta el Kazár Miklós, aki természetesen rallye-s pályafutását sem szakítja meg, és ott lesz jövő hétvégén az Iseum Rallye-n.

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top