Pár hónapot pihentek a srácok, de most úgy gondolták: irány a Mikulás Rali. Molnár Pisti és Novák Balázs nem Micuval, nem Bömössel, hanem egy Can-Ammel indulnak, mert tavaly annyira megtetszett nekik.
„Előző évben is tettünk egy próbát ezzel a kis kengyelfutó gyalogkakukkal, csak akkor nem tudtuk befejezni a versenyt, mert volt egy kis műszaki problémánk, de idén tuti befejezzük…legalábbis ez a terv. Egy kerékcsapágy miatt feladtuk tavaly, hogy ne okozzunk több kárt. Most viszont úgy gondoltuk, hogy teszünk vele egy újabb próbát, ha már az én versenyautóm revízió alatt áll még mindig. De nem bánjuk, mert kell az újdonság, és nagy fíling volt ez a murván.
Mondanám, hogy csak bepattanunk és már mehetünk is, de azért nem olyan nagy a belseje, mondjuk úgy…pont elférünk benne Balázzsal. Nincs ebben az évben számunkra egyébként sem tétje semminek az autósportban, ennek a Mikulásnak meg napláne, szóval csak simán csapatunk egy kicsit, olyan lesz, ami lesz alapon. Azért sok futam kimaradt most nekünk, természetes, hogy kicsit már bizsereg a talpunk, hogy tapossuk picit azt a gázpedált. Igy még a szilveszteri futamot sem zárjuk ki teljesen. De maradjuk még a hétvégénél, aminek a pályáit jól ismerjük, szinte minden évben indultunk valamivel. Oké, persze… fogjuk nézni az időket, csak ne maradjunk már le a többiektől nagyon, de az elsődleges szempont egy jót autózni, és a bűvös célba érés a tervek egyike. Leszünk egyébként szép számmal a mezőnyben, reméljük egy nagyon jó versenyünk adatik meg végre, mi izgatottan várjuk mit hoz a sors…na meg az időjárás. Mert ebben a kocsiban azért kicsit nagyobb a huzat, mint amit megszoktunk, de pont ez a szépsége…kalandos lesz naaaa.
Mindig belerángatom Balázst a hülyeségbe, és hát, akik ismernek minket, azok tudják, hogy hülyeségért nekünk nem kell a szomszédba menni. Most van időnk így év végén inkább erre időt szánni, a móka meg a kacagás jöhet bármikor, de egy klassz eredmény sem lenne ellenünkre. Szurkoljatok majd nekünk, hogy ott lehessünk a célban a többiekkel – mondta Pisti nevetve.”
Szöveg: Tiba Anita
Fotó: Sári Péter
