A lengyel VB futam NYOLC PONTban:


1. Lengyelország tavaly túl sok volt az autónak, a mindenhova befurakodó sár sajnos működésképtelenné tette a C2 R2-t. Idén egy még komolyabb technikával, és ugyanolyan elszántsággal indultak neki a srácok.


2. Az immár VB futammá avanzsált Lengyelország azonban nem változott, először a pályabejáró autót ejtette ki a sorból, majd a versenyautóval is tett egy egész jó próbálkozást. Az autó osztrák csapata mindent megtett, és ismét használhatóvá tették a technikát.


3. Az első nap a hűtő szenvedett sérülést: az aznapi utolsó szakaszra megállapított, kategória legrosszabb + 10 percet kaptak, de folytathatták a versenyt a megjavított autóval. Nem sokon múlt, hogy javítható maradt.


4. Innentől kezdve akár minden mindegy is lehetett volna, de Csucsu azért csak küzdött: többnyire 5.-6. időket autózott, míg az utolsó nap végén csak néhány tizeddel az lett második.


5. A verseny nehézségét mutatja, hogy a 10 perces hátránnyal sem voltak mindig utolsók a JWRC mezőnyben, és végül 8 pontot érő helyen hozták be a Citroen DS3-at, azaz megszerezték életük első VB pontjait!  

6. A lengyel futam rendkívül küzdelmes volt minden résztvevő számára. Míg a nagy nevek folyamatosan hullottak a négy (!) nap alatt, néhány litvániai gyorsot "biztonsági okokból" töröltek. Itt valójában a pályák állapota is kérdésessé vált az első kör után.


7. A Citroen csapata folyamatosan követte Csucsuék versenyét, beleértve a gyorsaságik részidejeit, az autó állapotát, de még a pontos súlyát is figyelembe vették. A verseny végén jelezték is a fiúk számára, hogy a továbbiakban is figyelemmel kísérik őket.


8. Kornél és Márk köszönik a segítséget minden támogatónak, segítőnek és különösen a szurkolóknak, hogy eljuthattak idáig. Remélik, hogy ezt az eredményt egy kicsit mindannyian a magukénak érzik.


Tehát NYOLC PONT a Junior-Világbajnokságról.



http://www.facebook.com/LukacsKornelCsucsu

 

Közlésre változtatás nélkül átvehető.


További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. vagy 70/772-8307

Lengyel Rali riportja

2014. június 26-29.


Ogier Lengyelországban is remekelt


Sebastien Ogier idei ötödik győzelmét zsebelte be vasárnap a Lengyel Ralin, amely öt év után tért vissza a világbajnokság versenynaptárába. A Volkswagen francia pilótája rendkívül dominánsan versenyzett, hiszen a 22 gyorsasági szakaszból 18-at megnyert, s ezzel tovább növelte előnyét az egyéni ponttáblán. A második helyezett Andreas Mikkelsen lett, őt pedig Thierry Neuville követi a bronzérmes helyen. A fiatal belga pilóta így a Hyundai idei második dobogós helyezését gyűjtötte be.

fotó: Amber PR

Sebastien Ogier-nek és autójának nagyon feküdt a kelet-európai pálya. A Baranowo Power Stage-en szerzett győzelméért újabb pontokat szerzett a francia. A 14,90 km hosszú szakaszon Andreas Mikkelsen lett a második, s Jari-Matti Latvala a harmadik.

„Azt gondolom, hogy ez egy tökéletes hétvége volt a számomra. Nagyon örülök a győzelemnek, amivel egy újabb lépést tettem előre a világbajnokságban (is). A sebes gyorsasági szakaszokon öröm volt vezetni. Élvezetes volt a Polo R WRC-vel mennem.” – nyilatkozta Ogier.

Andreas Mikkelsen nagyon szép teljesítményt tett le az asztalra Lengyelországban. A norvég pilóta csütörtökön és pénteken is szorosan Ogier nyomában haladt. Ez abból eredt, hogy az egyéni ponttábla élén álló VW-es pilóta hátrányosabb pozícióból rajtolt, s murván a sepregető pilóta lassabban haladhat csak.

Szombaton tudott nagyobb előnyre szert tenni Ogier. Mikkelsen ugyanis a 12. gyorsasági szakaszon hibázott és majd 10 másodperces hátrányt szedett össze. A ritmusából kiesett pilóta aztán még jobban hátraesett és végül fékproblémái miatt több mint 30 másodpercet vesztett.

A negyedik helyen az a Mikko Hirvonen ért célba, aki öt éve ugyanezen a ralin még nyerni tudott szintén egy Ford volánja mögött. A finn pilóta az egész ralit végigküszködte és elégedetlenkedett az itiner miatt.

fotó: Amber PR

 Jari-Matti Latvaláé az ötödik hely, bár épphogy csak lecsúszott a negyedikről. Szombaton az első felfüggesztése megsérült mikor nekicsapódott autójával egy sziklának. Később ismét fel tudott zárkózni, – ami a világbajnokság szempontjából létfontosságú volt számára – s mindössze 0,7 másodperccel ért csak be Hirvonen mögött. A hatodik helyezett Juho Hanninen sem úszta meg a versenyt technikai gondok nélkül.

Kris Meeke a hetedik helyre kormányozta be Citroenjét vasárnap. A brit még a harmadik helyen is autózott a rali elején, de aztán visszacsúszott és egy defekt miatt további két percet vesztett még szombaton. Vasárnap visszavágott és utolérte Paddont és Solberget is. Utóbbiak így kénytelenek voltak beérni a nyolcadik és a kilencedik, de még pontszerző hellyel. Az első tizet Martin Prokop zárta egy Forddal.

A WRC2 kategóriát Ott Tanak nyerte, aki az összetettben a 11. helyet szerezte meg.

Érdemes néhány élmenőről még szót ejteni. Mads Östberg 2009 után ismét karambolozott a Lengyel Ralin. A norvég pilóta még szombaton nekicsapódott autójával egy sziklának és többször is megpördült Citroenjével. Az egyéni ponttábla harmadik helyezésének így búcsút mondhat Andreas Mikkelsen nagy örömére.

A 14. gyorsasági szakasz sziklája elég hírhedté vált a Lengyel Ralin. Östberg és Latvala mellett ugyanis Elfyn Evans is eltalálta és ennek autója első felfüggesztése látta kárát. A Rally2 szabályozás értelmében folytatta a versenyt és célba ért.

fotó: Amber PR

A helyi hős Robert Kubica egy szebb eredmény reményében vágott neki hazai ralijának csütörtökön. A lengyel pilóta is a Rally2 szabályozásnak köszönhetően folytathatta a viadalt hazai rajongói előtt, miután autójának egyik kerekétől megvált, miközben a hatodik helyen autózott.

A Lengyel Ralit követően megkezdi a ralis mezőny éves rendes nyári szabadságát. A július üres lesz, hiszen legközelebb a Finn Ralin (2014. július 31.- augusztus 3.) térnek vissza a munkához a csapatok. A Finn Ralit ezúttal is a Forma-1-es Magyar Nagydíj után rendezik meg, így nem kell az autósportok rajongóinak megosztaniuk a figyelmüket. Finnországban a helyi pilóták élvezik a hazai pálya előnyét, ennek ellenére tavaly nagy meglepetésre Sebastien Ogier vihette innen haza a győztes trófeát.


2014-es Lengyel Rali eredménye


1. Sebastien Ogier (FRA)Volkswagen Polo2:34:02,0

2. Andreas Mikkelsen (NOR)Volkswagen Polo 22:35:09,7

3. Thierry Neuville (BEL)Hyundai I202:36:15,5

4. Mikko Hirvonen (FIN)Ford Fiesta RS2:36:34,4

5. Jari-Matti Latvala (FIN)Volkswagen Polo2:36:35,1

6. Juho Hanninen (FIN)Hyundai I202:36:51,9

7. Kris Meeke (GBR)Citroën DS32:38:29,9

8. Hayden Paddon (NZL)Hyundai I202:38:34,1

9. Henning Solberg (NOR)Ford Fiesta RS2:39:01,0

10. Martin Prokop (CZE)Ford Fiesta RS2:40:13,3


A világbajnokság eredménye a Lengyel Rali után:

Egyéni


1. Sebastien Ogier (FRA)Volkswagen Motorsport166 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)Volkswagen Motorsport116 pont

3. Andreas Mikkelsen (NOR)Volkswagen Motorsport 2  83 pont

4. Mads Östberg (NOR)Citroën WRT  66 pont

5. Mikko Hirvonen (FIN)M-Sport WRT  52 pont

6. Thierry Neuville (BEL)Hyundai WRT  46 pont

7. Kris Meeke (GBR)Citroën WRT  38 pont

8. Elfyn Evans (GBR)M-Sport WRT  36 pont

9. Martin Prokop (CZE)Jipocar Czech National Team  31 pont

10. Henning Solberg (NOR)Henning Solberg  24 pont


Gyártók


1. Volkswagen Motorsport262 pont

2. Citroën WRT115 pont

3. M-Sport WRT  90 pont

4. Volkswagen Motorsport 2  82 pont

5. Hyundai WRT  80 pont

6. Jipocar Czech National Team  34 pont

7. RK M-Sport WRT  19 pont

8. Hyundai Motorsport N    8 pont


(Forrás: Amber PR)

Fotók: Amber PR, Nikos Katikis - katikisphotography.com (LIKE: facebook.com/katikisphotography)



Rali Világbajnokság, Lengyel Rali beharangozó

2014. június 26-29.


Visszatérés Lengyelországba


A hétvégén öt év után visszatér a Rali Világbajnokság Lengyelországba, Robert Kubica hazájába. A volt Forma-1-es pilóta idén az összes versenyen rajthoz áll, nagyon kedvelt személy és egyben lengyel. Ezek az összetevők elegendőek voltak ahhoz, hogy a ralimezőny – egy kis kiruccanással Litvániába - visszatérjen Lengyelországba. Miután kevesen versenyeztek ezen a ralin a jelenlegi versenyzők közül, így ez egyfajta ugrás lesz az ismeretlenbe a legtöbbek számára.

Nem elég, hogy kevesen ismerik a helyszínt, ráadásul aki már korábban rajthoz állt itt, az sem sokat ér vele. A 24 gyorsasági szakaszból ugyanis mindössze egy lesz pontosan ugyanolyan, mint 2009-ben, a legutolsó Lengyel Rali idején. A szakaszok egy része teljesen új lesz, a többin pedig változtattak az öt évvel ezelőtti állapothoz képest. Az új terep akár változásokat is hozhat az élen vasárnap délutánra.

fotó: Amber PR

A legutolsó Lengyel Ralit 2009-ben Mikko Hirvonen nyerte meg még fordos színekben. A második helyezett Dani Sordo lett a Citroennel. A bronzérmes helyezés Henning Solbergé lett. Azóta nagyot fordult a világ, s a hétvégi eredmények várhatóan teljesen mások lesznek, mint öt évvel ezelőtt.

Hirvonen mellett nagyon készül a hétvégi ralira még a VW két éllovasa, a világbajnokságban toronymagasan vezető Sebastien Ogier és csapattársa, Jari-Matti Latvala, valamint Mads Östberg, Andreas Mikkelsen, Martin Prokop és persze Henning Solberg.

„A legfontosabb az, hogy jelenleg mi vezetünk a világbajnokságban és sikerült növelni az előnyünket Szardínián. Szeretnénk ezt a trendet folytatni Lengyelországban is. Tudjuk, hogy nem győzhetünk mindig, de a célunk az, hogy annyi pontot szerezzünk egy-egy ralin, amennyit csak tudunk.” – szögezte le Ogier.

fotó: Amber PR

A helyi hős Robert Kubica hatalmas rajongótábora látogat majd ki a ralira. A döcögős évkezdet után az ezt megelőző ralin, Szardínián, megvolt az áttörés a számára. A 29 éves pilótának összejött minden, nagyszerűen versenyzett a trükkös körülmények között az m-sportos Fiestájával és ötödik lett szombaton. Vasárnap már kénytelen volt beérni a nyolcadik hellyel, miután eltört autójának a felfüggesztése egy nagyobb kövön áthaladva. Később bevallotta, hogy Szardínia volt az első murvás rali, amelyet élvezett, hiszen ez volt az első alkalom az életében, hogy murván kiegyensúlyozottan és magabiztosan vezetett. Ez sokat lendíthet a lengyel teljesítményén a hétvégi hazai murvás raliján.

fotó: Amber PR


A rali


A 2014-es Lengyel Rali három napon át tart, s a 24 gyorsasági szakasz 362.48 km-t tesz majd ki.

Nem sok dolgot tudnak a hétvégi versenyről a csapatok, de azt biztosan, hogy a gyorsasági szakaszok gyorsak és látványosak lesznek. A 2009-es Lengyel Ralin az átlagsebesség 113 km/óra körül mozgott, ami meglehetősen sok. A rali előtti teszteken részt vett Jari-Matti Latvala, a Volkswagen pilótája, aki szerint a szakaszok nagyon hasonlítanak a Finnországban és az Észtországban megszokottakhoz. Bitang gyorsak.

A rali főhadiszállása Mikolajkiban lesz, néhány órányira északra Varsótól. A Mikolajki Arénában négy szuper speciális gyorsasági szakaszt is rendeznek, ebből kettőt reflektorok mellett sötétben. Itt látványos csatákat vívhat az egyszerre a pályán versenyző két autó.


A világbajnokság állása az Olasz Rali után:


Egyéni

1. Sebastien Ogier (FRA)Volkswagen Motorsport138 pont

2. Jari-Matti Latvala (FIN)Volkswagen Motorsport105 pont

3. Mads Östberg (NOR)Citroën WRT  66 pont

4. Andreas Mikkelsen (NOR)Volkswagen Motorsport 2  63 pont

5. Mikko Hirvonen (FIN)M-Sport WRT  40 pont

6. Elfyn Evans (GBR)M-Sport WRT  36 pont

7. Kris Meeke (GBR)Citroën WRT  32 pont

8. Thierry Neuville (BEL)Hyundai WRT  31 pont

9. Martin Prokop (CZE)Jipocar Czech National Team  30 pont

10. Henning Solberg (NOR)Henning Solberg  22 pont


Gyártók

1. Volkswagen Motorsport227 pont

2. Citroën WRT109 pont

3. M-Sport WRT  78 pont

4. Volkswagen Motorsport 2  64 pont

5. Hyundai WRT  57 pont

6. Jipocar Czech National Team  32 pont

7. RK M-Sport WRT  18 pont

8. Hyundai Motorsport N   4 pont


(Forrás: Amber PR)


7. oldal / 7

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top