Finn Rali riportja

  1. július 28-31.

 

 

Idén ismét meglepetéseredmény született Finnországban. A Finn Ralit ugyanis ezúttal nem egy északi versenyző nyerte meg. A brit Kris Meeke 29,1 másodperces előnnyel verte az előző két Finn Ralit megnyerő Jari-Matti Latvalát. A bronzérmes helyezés Craig Breené lett, aki ezzel első világbajnoki dobogós helyezését gyűjtötte be.

 

Kris Meeke történelmet írt Finnországban vasárnap, hiszen ő az első brit pilóta, akinek sikerült megnyernie ezt az északi pilóták által uralt raliversenyt. A Citroen versenyzője ráadásul felülmúlta Latvala tavalyi gyorsasági rekordját, hiszen elérte a 126,60 km/órát.

 

Ez volt Meeke idei második győzelme Portugália után. A brit megérdemelten állhatott a dobogó legfelső fokán. Domináns teljesítményt nyújtott az egész hétvége során, hét szakaszgyőzelme volt és 14-szer ért célba az első három között. Ezzel a sikerrel egyike lett azon hat nem északi pilótának, akinek sikerült megnyernie a Finn Ralit.

 

„Micsoda eredmény! Mit is mondhatnék…ez egy különleges hétvége volt, minden stimmelt már az első szakasz óta. Gyerekkorom óta erről álmodtam, és ezt most újraéltem. Csak játszottam és jól éreztem magam.” – nyilatkozta elérzékenyülve a versenygyőztes citroenes.

 

Meeke az első pénteki teszten az élre állt, miközben a legnagyobb riválisa, Ott Tanak felfüggesztési probléma miatt visszaesett a tizedik helyre. Ezután Latvalával kellett megküzdenie. Meeke próbálta a legtöbbet kihozni a jobb rajtolási pozíciójából, ami murván sokat számít. Az első napot nagy előnnyel az élen zárta.

 

Szombaton tovább hajtott, a híres Ouninpohja szakaszt is megnyerte, s már kétszer akkora előnnyel végzett ismét az első helyen. A legutolsó napon sem lehetett őt már letéríteni a győztes útról. Latvala eközben kénytelen volt beérni az ezüstérmes hellyel. Nem sikerült a finnek hazai raliján tripláznia. „Azt kell mondjam, egy kicsit csalódott vagyok. Azt hittem megnyerhetem ezt a versenyt, de nem sikerült. Nem a legjobb érzéssel rajtoltam el vasárnap, s nem sikerült megnyernem a Power Stage-et. A tavalyi szintű versenyzést nem sikerült elérnem, de legalább pontokat gyűjtöttünk.” – nyilatkozta letörten a Volkswagen finn pilótája.

 Fotó: Amber PR

A bronzérmes helyezés azé a Craig Breené lett, aki nagy nyomást vert vissza Tanaktól és Neuville-től, s az utolsó előtti szakaszgyőzelem hozzásegítette első dobogós helyezéséhez. Az ír pilóta mögött a legjobb Hyundai-pilótaként Thierry Neuville ért célba, akit csapattársa, Hayden Paddon követett az ötödik helyen. Neuville gyűjtötte be a Power Stage győzelmet és három bónusz pontot kapott ezért a sikerért. Paddon és Latvala értek itt célba a belga pilóta mögött és kaptak extra pontokat.

 

Az M-Sport pilótája, Mads Östberg a hatodik helyen kormányozta be autóját. Őt a Lengyel Ralin győzedelmeskedő Andreas Mikkelsen követi a hetedik helyen. Utóbbi sok időt vesztett szombaton, mivel ő indult elsőként a murván és neki kellett tisztogatnia az utat a mögötte jövők előtt.

 

Esapekka Lappi, egy helyi pilóta lett a nyolcadik, s szerezte meg a WRC2 győzelmet. Legnagyobb riválisa, a szintén finn, Teemu Suninen tizedik lett. A WRC2-s szendvicsben a sérült Dani Sordót helyettesítő Kevin Abbring lett a kilencedik.

 

A világbajnokságban vezető Sebastien Ogier a hátsó, 24. helyen ért célba azután, hogy elmondása szerint pénteken „buta hibát” vétett. A harmadik helyen autózott, amikor is egy hajtűkanyarban letért az útról és megrekedt az árokban. Mivel ott viszonylag kevés néző volt, kevesen tudtak csak segíteni neki, hogy visszategyék az autóját az útra. A hátsó helyezés ellenére az egyéni ponttáblán csak hat pontot vesztett, hiszen riválisa, a második helyezett Mikkelsen csak hetedik lett.

 

Ott Tanak nem könnyű versenyen van túl. Péntek reggel autójának felfüggesztési problémája miatt a tizedik helyre esett vissza, de visszaverekedte magát az élmezőnybe, pedig két defektet is kapott. Erőfeszítései azonban túl nagyok voltak a lehetőségeihez képest. Az utolsó nap kiesett, mikor megpróbálta megelőzni a harmadik helyen autózó Breent.

 

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen 2016. augusztus 18-21. között kerül megrendezésre a Német Rali. Ez lesz a szezon első teljesen aszfaltos ralija.

 

2016-ös Finn Rali eredménye

 

  1. Kris Meeke (GBR) Citroën DS3 2:38:05,8
  2. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 2:38:34,9
  3. Craig Breen (IRL) Citroën DS3 2:39:47,1
  4. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 2:39:51,7
  5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 2:39:54,0
  6. Mads Östberg (NOR) Ford Fiesta RS 2:40:10,4
  7. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 2:40:28,2
  8. Esapekka Lappi (FIN) Skoda Fabia 2:42:31,4
  9. Kevin Abbring (NED) Hyundai I20 2:43:28,2
  10. Teemu Suninen (FIN) Skoda Fabia 2:43:41,3

 

A világbajnokság eredménye a Finn Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport                 143 pont
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport   98 pont
  3. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   87 pont
  4. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport   84 pont
  5. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   76 pont
  6. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT   70 pont
  7. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport   68 pont
  8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT   52 pont
  9. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT   51 pont
  10. Craig Breen (IRL) Abu Dhabi WRT                                25 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 227 pont
  2. Hyundai WRT 168 pont
  3. M-Sport WRT 112 pont
  4. Volkswagen Motorsport II 109 pont
  5. Hyundai Motorsport N 86 pont
  6. DMACK WRT 58 pont
  7. Jipocar Czech National Team 18 pont
  8. Yazeed Racing 4 pont

 

 

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Rali Világbajnokság, Finn Rali beharangozó

  1. július 28-31.

 

 

A Rali Világbajnokságban egy hónap pihenő után ismét munkába lendülnek a csapatok. A hétvégén ugyanis Finnországba, egy tradicionális helyszínre érkezik meg a mezőny. Ezzel hivatalosan is kezdetét veszi a szezon második fele. Ez a skandináv verseny nagyon kedvelt a pilóták körében. Egyike azon kevés murvás raliknak, ahol nagy sebességre kapcsol a mezőny. Egyenletes útjai és számtalan ugratója révén, melyet szinte vakon vesznek be a pilóták, teljes koncentrációt, összpontosítást és figyelmet követel meg a világbajnoki ralimezőnytől.

 

Sokáig az északi pilóták voltak a Finn Rali koronázatlan királyai, de jött Sebastien Loeb és trónfosztást végzett kétszer is egymás után. Miután azonban Loeb átigazolt a WTCC-be, honfitársa, Sebastien Ogier kaparintotta meg a hőn áhított győztes trófeát a Finn Ralin. 2014-2015-ben ismét finn uralom volt hazai földön, hiszen mindkétszer Jari-Matti Latvala vihette haza a győztes trófeát. Tavaly Ogier-nak azért még sikerült megszereznie a második helyet, miközben a bronzérmes helyen a norvég Mads Östberg ért célba. Idén is sokan fenik a fogukat a finnországi győztes trófeára, de a Volkswagen pilótái idén is nagy eséllyel szállnak harcba a dobogós helyekért.

 

Nagyon szeretnek itt versenyezni a pilóták. Olyannyira népszerű ez a rali, hogy 20 World Rally Cart is neveztek a versenyre, amire nem volt példa a 2013-as Svéd Rali óta. Azelőtt pedig a 2008-as Német Rali volt ennyire kedvelt. Akkor 23 WRC is rajthoz állt.

 Fotó: AmberPR

Az egyéni ponttáblát hatalmas előnnyel vezeti Sebastien Ogier. A francia pilóta uralma eddig töretlen, pedig csak az első két futamot tudta megnyerni. Szerencséjére azonban szinte mindenhol dobogós volt, csak az előzőn, a Lengyel Ralin nem. A rajtolási sorrendből eredő hátrányát nem tudta ledolgozni a kelet-európai ralin, s így csak a hatodik helyet tudta megszerezni. Szerencséjére rajta kívül senki nem tudott kétszer nyerni idén, így történhetett meg, hogy az eddigi hét versenyen hat versenyzőnek is sikerült felállnia a dobogó legfelső fokára. S ez az, amiért még mindig ő vezeti a tabellát a versenyzők között.

 

Az egyéni ponttábla második helyén álló Dani Sordo nem túl szerencsés. Tesztbalesetet szenvedett ugyanis a csapat által július elején tartott tesztelés során. Előnyét a ponttáblán nehezen tartja meg így a spanyol pilóta, különösen akkor, ha a lengyelországi győztes Andreas Mikkelsen át tudja menekíti jó formáját Finnországba. A norvég pilóta ugyanis csak egy ponttal lemaradva áll Sordo mögött a harmadik helyen a pilóták között. A Hyundai spanyol pilótája nagy sebességnél szenvedett balesetet és ekkor elrepedt a csigolyája. Helyette a Hyundai tesztpilótája, Kevin Abbring kap lehetőséget Finnországban.

 

Drámai véget ért a Lengyel Rali azután, hogy a sokáig az élen álló és a versenyt vezető Ott Tanak defektet kapott és elvesztette az elsőséget. Ezzel az addig a második helyen autózó Andreas Mikkelsen ezüsttálcán kapta a győzelmet. A harmadik helyen az a Hayden Paddon állhatott dobogóra, aki az előző két ralin célba sem tudott érni.

 

A hétvégi lesz az a rali, ahol az autók állandóan a levegőben vannak, s ez nagy látványosságot ígér a nézőknek. Az Ouninpohja szakasz mind közül a legismertebb. Ez a gyorsasági szakasz a szezon egyik leggyorsabbja. Sebastien Ogier is a kedvencei között tudja. „Ha megkérnének arra, hogy állítsam össze a világbajnokság legjobb gyorsasági szakaszainak listáját, az Ouninpohja biztosan szerepelne rajta.” – nyilatkozta korábban a címvédő világbajnok. A francia tisztában van azzal, hogy ki az úr Finnországban. „A finnek általában erősek hazai versenyükön. Azt gondolom, hogy a csapattársam, Jari-Matti Latvala különösen nagy kihívást fog jelenteni. Ő az, akit le kell majd győznie mindenkinek.”

 Fotó: AmberPR

A rali

 

A hétvégén megrendezésre kerülő verseny a szezon „legőrültebb” ralija címet is kivívta magának azzal, hogy – a nézők és fotósok nem kis örömére – a pilóták majdnem többet tartózkodnak a levegőben, mint az úton, s ha már ott vannak, akkor több mint 200 km/órás sebességgel hajtanak.

 

A ralinak otthont adó egyetemi város, Jyvaskyla körüli gyorsasági szakaszok a világbajnokság leggyorsabbjai. A 2005-ös Finn Ralin őrült mód hajtott a mezőny, az átlagsebesség 122,86 km/óra (!) volt. A főhadiszállás Jyvaskylában lesz, ahogy az első rali idején, 1951-ben is. A Paviljonki szervizpark a központban várhatóan ezúttal is nagy tömegeket vonz majd.

 

A rali a tavaly bevezetett csütörtöki esti Harju utcai gyorsasági szakasszal nyit. Most is a pénteki nap lesz a rali leghosszabbja, amikor is a mezőny nyugat felé veszi az irányt Keuruu felé. Ott olyan klasszikus erdei gyorsaságikon halad keresztül a rali, mint a Mökkipera vagy a Jukojarvi.

 

Szombaton a csapatok délnek tartanak majd, Jamsa régióba, ahol a mezőny kétszer is áthajt a híres 33 km-es Ouninpohja szakaszon. Ez a nap kihagyhatatlan élményt nyújt majd a nézőknek és hatalmas kihívást a résztvevőknek. Vasárnap olyan területekre „téved” a mezőny, ahol a 2000-es években még nem járt raliautó.

 

A skandináv rali négy napon át tart, s a 24 gyorsasági szakasz 333,99 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1370,66 km.

 

Az elmúlt évek Finn Rali győztesei:

 

2015                Jari-Matti Latvala (VW)

2014                Jari-Matti Latvala (VW)

2013                S Ogier (VW)

2012                S Loeb (Citroën)

2011                S Loeb (Citroën)

2010                J-M Latvala (Ford)

2009                M Hirvonen (Ford)

2008                S Loeb (Citroën)

2007                M Grönholm (Ford)

2006                M Grönholm (Ford)

2005                M Grönholm (Peugeot)

2004                M Grönholm (Peugeot)

2003                M Märtin (Ford)

2002                M Grönholm (Peugeot)

2001                M Grönholm (Peugeot)

2000                M Grönholm (Peugeot)

1999                J Kankkunen (Subaru)

1998                T Mäkinen (Mitsubishi)

1997                T Mäkinen (Mitsubishi)

1996                T Mäkinen (Mitsubishi)

1995                T Mäkinen (Mitsubishi)

1994                T Mäkinen (Ford)

1993                J Kankkunen (Toyota)

1992                D Auriol (Lancia)

1991                J Kankkunen (Lancia)

 

A világbajnokság állása a Lengyel Ralit követően:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 132 pont
  2. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                            68 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport                      67 pont
  4. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT               58 pont
  5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport   57 pont
  6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   56 pont
  7. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   48 pont
  8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT   34 pont
  9. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT                                  26 pont
  10. Eric Camilli (FRA) M-Sport WRT               22 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 178 pont
  2. Hyundai WRT 108 pont
  3. M-Sport WRT 90 pont
  4. Hyundai Motorsport N 78 pont
  5. Volkswagen Motorsport II 74 pont
  6. DMACK WRT 40 pont
  7. Jipocar Czech National Team 18 pont
  8. Yazeed Racing 4 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: AmberPR

Lengyel Rali riportja

  1. június 30. – július 3.

 

Drámai véget ért a Lengyel Rali vasárnap azután, hogy a sokáig az élen álló és a versenyt vezető Ott Tanak defektet kapott és elvesztette a győzelmet. Ezzel az addig a második helyen autózó Andreas Mikkelsen ezüsttálcán kapta a győzelmet. A norvég pilóta idén a hatodik, akinek sikerült győzelmet szereznie a Rali Világbajnokságban. A harmadik helyen az a Hayden Paddon állhatott dobogóra, aki az előző két ralin célba sem tudott érni.

 

„Egész hétvégén nagyon keményen nyomtuk a gázt. Mindent beleadtunk. Tudtuk, hogy nehéz lesz. Az előző gyorsasági szakasz olyan volt, mint egy háború. A szerencsén múlt minden és ezúttal mi voltunk a szerencsések. Ezt a hétvégét soha nem felejtem el.” – nyilatkozta izgatottan a Volkswagen győztes pilótája.

 

Ott Tanak szombattól kezdve jó úton haladt a megérdemelt raligyőzelme felé. Szombatról vasárnapra, az éjszaka során azonban megváltoztak az időjárási viszonyok, s a lezúduló hatalmas mennyiségű eső nagyon csúszóssá tette a lengyel murvás utakat. Olyannyira, hogy a pilóták szinte a túlélésért küzdöttek. Tanak sorsát végül a Baranowo 2 gyorsasági szakasz döntötte el, ahol az észt tehetség több mint 40 másodpercet vesztett azzal, hogy jobb hátsó defektet kapott. Mikkelsen ölébe pottyant a vezetés. S ő nem volt rest, begyűjtötte második világbajnoki győzelmét.

 

Nincs mit mondanom. Egy probléma miatt vesztettem. A második hely semmit nem jelent számomra.” - szögezte le a joggal elkeseredett Tanak. A DMack pilótája teljesen összetört. Pénteken felváltva vezette a ralit Mikkelsennel és Paddonnal, hogy aztán szombattól kezdve domináns teljesítményével nyílegyenesen haladjon szezonbeli első győzelme felé. Ha nincs az a defekt, akkor most valószínűleg ő lenne a hatodik olyan pilóta, aki versenyt tudott nyerni idén.

 Fotó: Amber PR

Hayden Paddon elégedett lehet a harmadik helyezésével azok után, ami az elmúlt két ralin történt vele. Portugáliában Ott Tanakkal együtt szenvedtek balesetet, s az autója teljesen kiégett. Szardínián pedig még a verseny elején pördült ki az útról és esett ki a versenyből.

 

A szardíniai győztes Thierry Neuville, most a negyedik helyen kormányozta célba autóját. Elmondása szerint azért csak ilyen hátul, mert az itiner a rali elején túl lassú volt, és még egy defektet is kifogott.

 

Jari-Matti Latvala és Sebastien Ogier csak az ötödik és hatodik helyet szerezték meg. A rajtolási sorrendből eredő hátrányos helyzetüket nem tudták ledolgozni, s bár Ogier már kétszer is nyert Lengyelországban, most le kellett nyelnie, hogy az első helyet egy fiatalabb márkatársa szerezte meg. Az újdonsült apuka azért a Power Stage győzelemért járó három ponttal vigasztalódhat.

 

Brian Craig ért célba hetedikként, majd egy perccel az M-Sport párosa, Mads Östberg és Eric Camilli előtt. Az első tizet Teemu Suinen zárja, aki a WRC2 kategória győztese is egyben.

 Fotó: Amber PR

 

Bár az utolsó napi versenyzést a katasztrofális időjárás nagyon megnehezítette, az élmenők közül egyedül Dani Sordo esett ki. Az utolsó előtti gyorsasági szakaszon állt meg miután megsérült autójának hátsó felfüggesztése. A 10. helyről esett ki a Hyundai-al.

 

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen a hónap végén, 2016. július 28-31. között kerül megrendezésre a Finn Rali. Tavaly és tavalyelőtt is taroltak a Volkswagen pilótái ezen a skandináv ralin, s ez idén sem várható másként. Talán itt már vissza tudják venni a stafétát ifjabb versenytársaiktól.

 

2016-ös Lengyel Rali eredménye

 

  1. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 2:37:34,4
  2. Ott Tanak (EST) Ford Fiesta RS 2:38:00,6
  3. Hayden Paddon (NZL) Hyundai I20 2:38:02,9
  4. Thierry Neuville (BEL) Hyundai I20 2:38:03,7
  5. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 2:38:08,2
  6. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 2:38:14,7
  7. Craig Breen (IRL) Citroën DS3 2:39:35,8
  8. Mads Östberg (NOR) Ford Fiesta RS 2:40:39,0
  9. Eric Camilli (FRA) Ford Fiesta RS 2:42:57,5
  10. Teemu Suninen (FIN) Skoda Fabia 2:43:27,7

 

A világbajnokság eredménye a Lengyel Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport                 132 pont
  2. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport   68 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport   67 pont
  4. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT   58 pont
  5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport   57 pont
  6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   56 pont
  7. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   48 pont
  8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT   34 pont
  9. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT   26 pont
  10. Eric Camilli (FRA) M-Sport WRT                                     22 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 178 pont
  2. Hyundai WRT 108 pont
  3. M-Sport WRT 90 pont
  4. Hyundai Motorsport N 78 pont
  5. Volkswagen Motorsport II 74 pont
  6. DMACK WRT 40 pont
  7. Jipocar Czech National Team 18 pont
  8. Yazeed Racing 4 pont

 

 

 

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

A hétvégén az idei év harmadik világbajnoki futamán áll rajthoz a Turán Motorsport versenyzőpárosa Turán Frigyes és Zsiros Gábor. A lengyelországi megmérettetésen újra murván teljesítenek a Ford Fiesta R5-tel. A tapasztalt kettős bízik, hogy Portugália és Szardínia után újabb pontokat zsebelhetnek be.

 

Alapvetően holnap kezdődik a tánc, ma még akklimatizálódtunk, megnéztük hogyan mennek a többiek a teszten. Az erőviszonyokat tekintve az egyértelműen látszik, hogy a gyári autók nagyon gyorsak, természetesen a három gyári Ford és a három gyári Skoda, és nem szabad megfeledkeznünk a rajthoz álló Európa-bajnokról sem. A Lengyelország északi részén lévő pályákat már láttuk, első ránézésre a minőségét tekintve a szombathelyi gyorsokra hasonlít, valamivel nagyobb kövekkel, de a hivatalos teszten nem vettünk részt. A csütörtöki shakedown-on már kipróbálhatjuk, de attól tartunk, hogy az első kör után gyorsan mélyülni fog a talaj, ami a lassabb tempójú részeken gondot is jelenthet. Azt pedig biztosan tudjuk, hogy nagyon tempós pályákról van szó, sok bukkanóra készülünk, finnországi hangulatot idézve. A gyorsasági szakaszok átlag 14-16 kilométer hosszúak, ami csakúgy ideális, mint a várható időjárás, hiszen 25-26 fokban versenyezni a portugál és a szardíniai hőség után kiváló lesz!

A gyönyörű környezetben zajló futamot most rendezik meg 73. alkalommal, ami a magyar páros számára teljesen ismeretlen közeg.

Holnap és szerdán járjuk be a pályákat, amire szeretnénk egy precíz és gyorsan követhető itinert összerakni. Minden lehetőség adott egy jó szereplésre, ismét 26-an indulunk a WRC2-es kategóriánkban, így az első-tízben végezni, nagyon szép eredmény lenne! Természetesen megpróbálunk minél előrébb végezni. Az autó már felkészítve éppen úton van, hamarosan megérkezik, most is, mint mindig Tagai Tomiék készítették fel, szerencsénk az is, hogy a csapata már sokszor járt itt, ezért a helyismeretük, tapasztalatuk sokat fog jelenteni. Megkaptunk a Fiestához az új murva gátló fejlesztést, ami újdonság a számunkra, bízom benne, hogy jól fog ezzel az autó vizsgázni

Köszönjük a Partnereinknek!

Rali Világbajnokság, Lengyel Rali beharangozó

  1. június 30. – július 3.

 

 

A Volkswagen által nagyon kedvelt és autóinak is jól fekvő helyszínre érkezik a hétvégén a Rali Világbajnokság. A feltehetően Robert Kubicának köszönhetően a Rali Világbajnokságban korábban helyet kapó Lengyel Ralin magyar induló is lesz Turán Frigyesnek köszönhetően. A lengyelek népszerű ex-Forma-1-es pilótája viszont itt sem áll rajthoz, a helyi szurkolók nagy bánatára. Aki nem látta Kubicát a szezonnyitó Monte-Carlo Ralin, annak bizonyára még sokáig kell várnia az újabb találkozóig.

 

A hétvége esélyese az a Sebastien Ogier lesz, aki 2014-ben és 2015-ben is győzedelmeskedett a lengyel utakon. Tavaly mind a négy nyári ralin a VW autói játszottak domináns szerepet, de idén ez már biztosan nem így lesz. A szezon első három raliján szerzett győzelmet követően ugyanis átengedték a stafétát három fiatal tehetségnek, akik minden bizonnyal ezen a ralin is fenik a fogukat az első helyért járó trófeára.

 

Sebastien Ogier azonban nincs elkeseredve. Azután, hogy az elmúlt két évben ő állhatott fel a dobogó legfelső fokára Mikolajkiban, biztos mostani sikerében is. Ebbéli igyekezetében erőt meríthet abból az új érzésből, hogy júniusban újdonsült apuka lett. „A magánéletemben történt változás újabb erőket ad nekem. Elképzeltem korábban, hogy milyen csodálatos lenne apának lenni, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ez ennyire mindent felülmúló érzés lesz.”

 Fotó: Amber PR

Az először 1921-ben rendezett Lengyel Rali egyike a világ legrégebbi ralijainak. Kiválása után az Európai Bajnokság része volt aszfaltos futamként. 2009-ben tért vissza a Rali Világbajnokságba, majd egy kisebb szünet után 2014-ben ismét. Robert Kubica, aki balesete óta a Rali Világbajnokságban versenyzett a Forma-1 helyett, közkedvelt pilóta és személyiség, így nem volt meglepő a világbajnokság visszatérése a kelet-európai terepre.

 

A rali szervezőit az újítás jellemzi. A tavalyi nagy változás után idén már „csak” az útvonal 33%-a lesz más a 2015-öshöz képest. A változással biztonságosabb és látványosabb versenyt szerettek volna elérni mind a résztvevők, mind a nézők számára. Mindössze négy gyorsasági szakasz maradt meg tavalyról.

 

Legutóbb Szardínián Thierry Neuville győzedelmeskedett, így ő lett az ötödik győztes, akinek idén sikerült versenyt nyernie. A Hyundai belga pilótája nagyon fellelkesült pályafutása második győzelmén, s reméli, hogy a győztes hullámot meglovagolva sikeres lehet a szezon hátralévő részén is. Legalábbis sikeresebb, mint amilyen az elmúlt negatív időszakot jelenti. Monte-Carlóban még sikerült dobogóra állnia, aztán következett a lejtmenet.

 

„Voltak nehéz időszakaink, így Portugáliában is, de összetartottunk és a kemény munkánk kifizetődött. Az új generációs i20 WRC nagyszerűen ment a hétvégén. Nagyszerű érzés vezetni, nagyon kényelmesen éreztem magam.” – szögezte le az ifjú tehetség a Szardínia Rali végén. „Ha igazam van, jelenleg hetedik vagyok a világbajnokságban, ami segíteni fog a következő ralikon (a murvás ralikon nem kell sepregetnie hetedikként, a szerk.), de ahogy mondtam, az érzésnek ugyanilyennek kell lennie, az autónak ugyanígy kell viselkednie, s akkor koncentrálthatunk egy jó lengyel vagy finn eredményre.” – tette még hozzá válaszul a jövőbeni sikerességét firtató kérdésekre.

 Fotó: Amber PR

A rali

 

A 2016-os Lengyel Rali három napon át tart, s a 21 gyorsasági szakasz 306,10 km-t tesz majd ki. A rali teljes távja: 1253,29 km lesz.

 

A Lengyel Ralin murvás beállítással hajtanak majd az autók. A gyorsasági szakaszok gyorsak és látványosak lesznek. A Finn Ralihoz hasonló gyorsaságot lehet elérni majd a hétvégén, ami sokat dobhat a nézettségen. Lágy gumikat kapnak a versenyzők, de kemény összetételű abroncsok is választhatók lesznek.

 

A verseny útvonala mentén magas fű nő, amely korlátozza a kanyarokban a pilóták rálátását az útra. Ráadásul a fű még nagy köveket, sőt sziklákat is rejthet, amely kockázatossá teheti a kanyarok levágását. 2014-ben a 14. gyorsasági szakasz sziklája elég hírhedté vált. Mads Östberg és Jari-Matti Latvala mellett ugyanis Elfyn Evans is eltalálta és ennek autója első felfüggesztése látta kárát.

 

A rali főhadiszállása ezúttal is Mikolajkiban lesz, néhány órányira, északra Varsótól. Idén is a Mikolajki Arénából rajtol el a rali csütörtökön egy szuperspeciális szakasszal. Ez a pályán látványos csaták szemtanúi lehetnek a nézők, ahol egyszerre két versenyautó vív harcot egymással. Ezen a helyszínen összesen három gyorsaságit is rendeznek (csütörtökön, pénteken és szombaton).

 

A világbajnokság állása a Szardínia Rali után:

Pilóták

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 132 pont
  2. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                            68 pont
  3. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport                      67 pont
  4. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT                           58 pont
  5. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport   57 pont
  6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   56 pont
  7. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   48 pont
  8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT   34 pont
  9. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT                                  26 pont
  10. Eric Camilli (FRA) M-Sport WRT                           22 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 178 pont
  2. Hyundai WRT 108 pont
  3. M-Sport WRT 90 pont
  4. Hyundai Motorsport N 78 pont
  5. Volkswagen Motorsport II 74 pont
  6. DMACK WRT 40 pont
  7. Jipocar Czech National Team 18 pont
  8. Yazeed Racing 4 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Rali Világbajnokság, Szardínia Rali beharangozó

  1. június 9-12.

  

Egy kis amerikai kitérő után az út gladiátorai visszatértek a vén kontinensre, hogy a nyarat teljes egészében Európában töltsék. A három nyári hónapban négy, már megszokott helyre érkeznek meg a ralisok. A hétvégére először is Olaszországba utaznak, s Szardíniában kiderül majd, vissza tudnak-e ülni a trónra a Volkswagen pilótái. 2015-ben mind a négy nyári ralin győzedelmeskedtek pilótái, de idén már két másik pilótának is átengedték a győztes trófeát.

 

Sebastien Ogier és Andreas Mikkelsen azért megnyugodhat, mert még mindig az egyéni ponttábla élén állnak. Míg Ogiernek tetemes az előnye a ponttábla legtetején, addig Mikkelsen csak most tornázta vissza magát az elitbe, s előnye a második helyen nem behozhatatlan. Az argentin és portugál murvás pályákon Hayden Paddon és Kris Meeke kimutatta a foga fehérjét és elhappolta az első helyet.

 

Öt ralin van túl a mezőny, s látszik, hogy bár az erőviszonyok a tavalyinak megfelelően alakulnak, azért a Volkswagen pilóták nincsenek oly nagy fölényben, mint 2015-ben ilyenkor. Ogier a szezonnyitó két havas ralin, míg Latvala a forró mexikói murván állhatott a dobogó legfelső fokára. A tavalyi Olasz/Szardínia Ralit Sebastien Ogier nyerte meg, de nem sokon múlott, hogy a dicsőség Hayden Paddoné, a Hyundai új-zélandi pilótájáé legyen.

 Fotó: Amber PR

Ölre menő küzdelem folyt Paddon és Ogier között a 2015-ös Szardínia Ralin. Előbbi két napig vezette a ralit, de ereje nem tartott ki a rali végéig. Kénytelen volt beérni a második hellyel. A harmadik helyen Thierry Neuville ért célba, így a Hyundai duplán dobogós lett. Paddon autója viszont egy nagy baleset következtében kiégett a 2016-os Portugál Ralin, így azt teljesen újra kellett építeni. A fiatal tehetséggel ez azután történt, hogy a kettővel ezelőtti versenyt, az Argentin Ralit megnyerte.

 

„Nehéz versenyhétvégénk volt Portugáliában, de a baleset egyáltalán nem vette el az önbizalmunkat. Valójában mindennél eltökéltebbek vagyunk, hogy visszavágjunk Szardínián. Szeretném a csapattagoknak megköszönni azt, hogy elkészültek az autóval. Remélhetőleg meg tudjuk hálálni erőfeszítéseiket egy remek eredménnyel.” – szögezte le Paddon.

 

A Portugál Rali óta három hét telt el remélhetőleg elég volt arra, hogy a ralis csapatok felkészüljenek egy újabb murvás megpróbáltatásra. A durva olasz murvás utak alaposan próbára teszik a mezőnyt a rali három napja alatt. Szardínia a tesztelések helyszíne volt a múltban, s ez idén sincs másként. A kellemes környezet, az ideális időjárás és a nehéz pályák ideálissá teszik az olasz versenyhelyszínt a murvás gyakorlásokra.

 

2004 óta rendezik meg az Olasz Ralit Szardínia szigetén, ugyanis akkor az előző évek tradicionális aszfaltos San Remo-i helyszínét váltották fel a murvás Szardíniával, s így egy nagyon nehéznek bizonyuló ralit kellett teljesítenie a pilótáknak. Mivel azonban a murvás tesztelések nagy része Szardínián folyik, így ez általában komoly segítséget jelent a csapatoknak a verseny különleges kihívásainak feltérképezésében. A szardíniai szakaszok gyorsak és szűkek, amelyek hol nagy lapos területeken, hol pedig hullámzó erdős völgyeken vezetnek keresztül, melyek tele vannak víztócsákkal és nagy ugratókkal. Így fontos szerephez jut a jól elkészített itiner és a megfelelő versenyvonal megtalálása is.

 

A hőmérséklet várhatóan idén is eléri a 30°C-ot a hétvégén, így ez elég izzasztó lesz pilótának és gépnek egyaránt.

 Fotó: Amber PR

A rali

 

A 2016-os Szardínia Rali három napon át tart, s a 19 gyorsasági szakasz 324,60 km-t tesz majd ki. A verseny teljes távja: 1290,55 km.

 

A szervezők idénre is előrukkoltak néhány újdonsággal. Két új szakasz, a Sassari-Argentiera és a Tula is bekerült az útvonalba, s a korábban a Cagliariban rendezett nyitó szakaszt lecserélték az Algheróhoz közeli szuperspeciális gyorsasági szakasszal. A többi szakasz már klasszikusnak számít ezen a ralin.

 

Idén immár harmadszor Alghero városa ad otthont a rali főhadiszállásának és a szervizparknak. A rali szombati napja lesz a leghosszabb és legnehezebb. A Monte Acuto régióban rendezett hat gyorsasági szakasz 177 km-t tesz majd ki.

 

Idén az egyik új gyorsasági szakasszal, a Sassari-Argentierával zárul a rali. A mezőny másodjára is megteszi azt vasárnap, s ez számít majd a Power Stage-nek, ahol bónusz pontokért hajtanak a versenyzők. A Monte Lerno Micky’s Jumpja a szezon egyik leglátványosabb ugratója.

 

A világbajnokság állása a Portugál Rali után:

Pilóták

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 114 pont
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport                      67 pont
  3. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT               58 pont
  4. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport   57 pont
  5. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                            56 pont
  6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   37 pont
  7. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT                                  26 pont
  8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT   24 pont
  9. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   23 pont
  10. Eric Camilli (FRA) M-Sport WRT                           14 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 145 pont
  2. Hyundai WRT 96 pont
  3. M-Sport WRT 82 pont
  4. Volkswagen Motorsport II 70 pont
  5. Hyundai Motorsport N 51 pont
  6. DMACK WRT 30 pont
  7. Jipocar Czech National Team 12 pont
  8. Yazeed Racing 4 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Portugál Rali riportja

  1. május 19-22.

 

 

Kris Meeke nem rozsdásodott be azután, hogy az előző két versenyen nem állt rajthoz. A brit pilóta vasárnap Portugáliában ugyanis meglepetésgyőzelmet szerzett. A második helyen a tavaly bronzérmes helyezett, Andreas Mikkelsen ért célba úgy, hogy az utolsó nap során lepipálta csapattársát, a címvédő Sebastien Ogier-ét. Mikkelsen ezzel a helyezéssel elérte a célját, bekerült a dobogósok közé az egyéni ponttáblán.

 

A Citroennel versenyző győztes a 19 gyorsaságiból mindössze az elsőn nem állt az élen, s a tavalyi argentin győzelmét követően most ralis pályafutása második győzelmét szerezte meg. „Azt kell mondjam, szinte teljesen tökéletesre sikerült az a hétvége – ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Hatalmas köszönet a csapatnak, s főleg a mérnökömnek. Ez az év a tapasztalatszerzésről szól. Jó rajtpozíciónk volt, főleg szombaton, s ennél többet nem is tudtam volna tenni. Ez azt mutatja, hogy a DS 3-as még mindig egy nagyon jó autó. Számomra pilótaként ez egy jó nagy lépés előre. Már nagyon várom 2017-et.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

 

Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala számára ezúttal nem sok babér termett. Latvala továbbra sem remekel. A finn pilóta egy-egy versenyen kimagaslót nyújt, hogy aztán ismét visszasüllyedjen a középszintre. A két Volkswagen pilóta számára volt azért egy kis vígasz. Az utolsó, élő televíziós közvetítésű, Power Stage-en Ogier nyert és így három plusz pontot szerzett, míg Latvala kettőt a második helyezéssel. A német gyártó nem adta ki a kezéből az utolsó megszerezhető plusz pontot sem, hiszen Mikkelsen második helye mellé az itteni harmadikkal egy újabb pontot szerzett.

 

A legjobb helyezett volkswagenes Mikkelsen a nap második nyertese. A negyedikről a második helyre ugrott a tabellán a most szerzett pontok által. Ebben a szerencse is segítette, hiszen akkor tudta megelőzni Ogiert, amikor az a szombati első gyorsasági szakaszon defektet kapott. A norvég pilóta elmondása szerint talán ez volt ralis pályafutása legjobban sikerült versenye.

 Fotó: Amber PR

Sebastien Oger elég balszerencsés volt. Szombaton és vasárnap is defektek hátráltatták, a harmadik helyezés mellett így csak a Power Stage-győzelemnek örülhetett a francia. Meg persze annak, hogy még így is növelte előnyét a pilóták között 39-ről 47 pontra.

 

Dani Sordo ért célba negyedikként legjobb Hyundai-pilótaként, s a spanyolnak ez volt zsinórban a harmadik negyedik helyezése.

 

Az M-Sport pilótája, Eric Camilli eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta a hétvégén. Ötödik lett annak ellenére, hogy az utolsó gyorsasági szakaszon kicsúszott, mert a kéziféke nem működött.

 

Jari-Matti Latvalának ezúttal sem sikerült a bizonyítás, csak hatodik lett, pedig a murva az ő talaja. Pénteken elment autójában a szervókormányzás, s ezzel három percet veszett. A finn pilótát Mads Östberg követte hetedikként. Az első tizet Martin Prokop, Pontus Tidemand és Nicolas Fuchs zárja.

 

Pénteken Hayden Paddon és Ott Tanak szenvedtek látványos balesetet. Először Hayden tért le az útról és szinte azonnal lángok csaptak ki az autójából. Néhány perccel később pont ugyanott csúszott ki Ott Tanak is az autójával. A pilóták és navigátoraik szerencsére megúszták a balesetet, de Paddon autója teljesen kiégett, még a környező fák is megégtek.

 

A következő világbajnoki ralira ismét hosszabban kell várnunk, hiszen három hét múlva, 2016. június 9-12. között kerül megrendezésre az Olasz/Szardínia Rali. Nem unatkozott, aki figyelemmel kísérte a tavalyi Olasz Rali történéseit. Hatalmas harc folyt ugyanis az új-zélandi Hayden Paddon és a címvédő Sebastien Ogier között az Olasz Rali győztes trófeájáért. Paddon hozta a rali legnagyobb meglepetését, hiszen majd két napig vezette a ralit esélytelen pilótaként. Ha kitart a verseny végéig, pályafutása első győzelmét kaparinthatta volna meg a Hyundai pilótája (azóta ez már sikerült neki, idén Argentínában), de így is egy kitűnő második helyet gyűjtött be Ogier mögött. Ogier 2015-ben triplázott Szardínián, kérdés negyedszerre is sikerül-e elhoznia a győztes trófeát Olaszországból a VW francia pilótájának?

 

2016-ös Portugál Rali eredménye

 

  1. Kris Meeke (GBR) Citroën DS3 3:59:01,0
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Polo 3:59:30,7
  3. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Polo 3:59:35,5
  4. Dani Sordo (ESP) Hyundai I20 4:00:38,1
  5. Eric Camilli (FRA) Ford Fiesta RS 4:03:02,6
  6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Polo 4:03:07,9
  7. Mads Östberg (NOR) Ford Fiesta RS 4:05:54,6
  8. Martin Prokop (CZE) Ford Fiesta WRC 4:09:25,1
  9. Pontus Tidemand (SWE) Skoda Fabia R5 4:10:46,2
  10. Nicolas Fuchs (PER) Skoda Fabia R5 4:12:15,0

 

A világbajnokság eredménye a Portugál Rali után:

Egyéni

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport                 114 pont
  2. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport   67 pont
  3. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT   58 pont
  4. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport   57 pont
  5. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport   56 pont
  6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport   37 pont
  7. Kris Meeke (GBR) Abu Dhabi WRT   26 pont
  8. Ott Tanak (EST) DMACK WRT   24 pont
  9. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport   23 pont
  10. Eric Camilli (FRA) M-Sport WRT                                     14 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 145 pont
  2. Hyundai WRT 96 pont
  3. M-Sport WRT 82 pont
  4. Volkswagen Motorsport II 70 pont
  5. Hyundai Motorsport N 51 pont
  6. DMACK WRT 30 pont
  7. Jipocar Czech National Team 12 pont
  8. Yazeed Racing 4 pont

 

 

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Turán Frigyesék pontszerző helyen végeztek a jubileumi Portugál Rallye-n

 

Turán Frici és Zsiros Gabi remek versenyzést követően kategória kilencedikként zárta az 50. Portugál Ralit a Ford Fiesta R5-tel, ezzel két értékes pontot szerezve a csapatnak. A magyar páros a négy napos futam alatt végig kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, még a portugál elnök is kezet rázott velük.

 

„Nagyon boldogok vagyunk, hiszen, amiért Portugáliába jöttünk, azt megcsináltuk, jó bemutatkozás volt ez a hosszú murvás verseny. A vasárnapi négy gyorsasági szakaszon sikerült tartanunk a szombati ütemet, végig kiegyensúlyozottan autóztunk, a beállítások is kitűnőek voltak. Egy kicsit változtattunk a technikánkon, az időkülönbségeket látva arra törekedtünk, hogy pontosan teljesítsük a pályákat, de nem vállaltunk nagy kockázatot. Összességében a nap végén abszolút 18. helyre hoztuk be a Ford Fiestát, ami úgy gondolom, szép eredménynek számít a hetven fős mezőnyben, főleg úgy, hogy az első napot követően még csak a 34.-ek voltunk. Még fontosabb, hogy WRC2-ben elértük a kitűzött célunkat és odaértünk az első tíz közé, ugyanis megszereztük a 9. helyet a 25-ből. A jó versenyzés mellett, remek élményekkel gazdagodtunk, mindenki profi munkát végzett, a szerelő csapattól kezdve, a támogatóinkon át a szurkolókig, akik a helyszínen buzdítottak minket a négy nap alatt. Mindenkinek köszönjük ezt a nagyszerű hétvégét, reméljük, hogy a következő olasz futamon is hasonlóan szép teljesítménnyel örvendeztethetjük meg a magyar autósport kedvelőket“ – mesél a Portugál Ralin szerzett élményeiről Turán Frici.

Turán Frigyesék még a portugál elnökkel, Marcelo Rebelo de Sousa-val is kezet ráztak, valamint Carlos Barbosa, a Portugál Autóklub elnöke is köszöntötte őket.

„Az elsődleges célunk az volt, hogy minden szakaszt teljesítsünk, az, hogy pontszerző helyen végeztünk, külön öröm számunkra. A 25 fős kategóriából 23-an R5-tel versenyeztek, kiélezett küzdelem volt a négy nap alatt, de nagy neveket sikerült megelőznünk végül, ami nagyon sokat jelent nekünk. A legjobb eredményünk egy 8. hely volt, ami biztató a további világbajnoki futamokra nézve. Sikerült mindenre odafigyelnünk, nagyon egyben volt az autó is, a szerelő csapat is kitett magáért a szervizek alatt. Örülünk, hogy ilyen kiegyensúlyozott teljesítményt nyújthattunk, ami hozzájárult ehhez a remek eredményhez. Köszönjük a szurkolóknak a fáradhatatlan buzdítást, a csapatnak a kitartó munkát és a támogatóinknak, hogy folyamatosan mellettünk állnak“ – teszi hozzá Zsiros Gabi.

A Portugál Ralit végül óriási küzdelemben K. Meeke nyerte, a második helyre A. Mikkelsen ért oda, míg a dobogó harmadik fokára S. Ogier állhatott fel. A rali világbajnokság következő futamára Szardínián kerül sor június 9-12. között.

 

 

Köszönjük a Partnereinknek!

 

 

 

Rali Világbajnokság, Portugál Rali beharangozó

  1. május 19-22.

 

 

 

Kis amerikai kitérő után a Rali Világbajnokság mezőnye visszatér a versenynaptár egyik legkedveltebb és egyben egyik legkalandosabb történelmű ralija színhelyére, Portugáliába. Korábban ez a rali sokáig stabil része volt a Rali Világbajnokságnak, de egy kis kihagyás után 2009-ben tért vissza megérdemelt helyére a raliversenyek elitjébe. Azóta minden évben örömmel látogat el a világbajnoki mezőny ebbe a csodás országba.

 

A téli szezonkezdetet követően ismét egy hosszabb szünet után tértek vissza a csapatok a tavaszi Európába a meglepetéssel zárult Argentin Ralit követően. Dél-Amerikában teljesen felborult a papírforma, ahogy tavaly, úgy idén is. Hayden Paddon ugyanis első győzelmét szerezte meg az április végi ralin, ráadásul ő az első új-zélandi pilóta, akinek ez a bravúr sikerült. A második helyen a címvédő Sebastien Ogier ért célba, miközben a dobogó harmadik fokára Andreas Mikkelsen állhatott fel.

 

Az Argentin Rali negatív szenzációját Jari-Matti Latvala, a Volkswagen pilótája szolgáltatta. A finn nagyot bukott szombaton, s ezzel addigi első helyét is elvesztette, amelyet ezüsttálcán nyújtott át Paddonnak. Latvala nem nagyon tudta leplezni csalódottságát, hiszen azután, hogy Mexikóban megtörve balszerencséjét végre fel tudott érni az első helyre, Argentínában ismét elátkozva érezhette magát. Szerencséjére a két amerikai ralit követő első európai rali is murvás lesz, így idén zsinórban harmadjára lesz lehetősége szárnyalni murván. Kérdés, tud-e élni a lehetőséggel?

 Fotó: Amber PR

A Volkswagen nagy lendülettel veti bele magát a hétvégi megmérettetésbe. 2015-ben ugyanis a német gyártó ezen a ralin teljes sikert könyvelhetett el. A dobogó mindhárom fokán pilótái álltak, s ez a trió idén is nagyon eltökélt. Mikkelsen azon lesz, hogy visszatérjen az egyéni ponttábla dobogósai közé, miközben Ogier számára különös fontossággal bír ez a rali. „Ez a verseny különleges számomra. Itt szereztem meg első rali világbajnoki győzelmemet, ami mérföldkő volt a pályafutásomban.” – magyarázta. „Több sikert értem itt el, mint bármelyik más ralin. Amennyiben megnyerem idén a Portugál Ralit, beérem a nagyszerű Markku Alént, aki ötször győzedelmeskedett itt.” – tette hozzá a címvédő világbajnok, aki jelenleg 39 pontos előnnyel vezeti az egyéni ponttáblát a második helyezett Hayden Paddon előtt.

 

A Portugál Rali népszerűségét mutatja, hogy a 2013-as Svéd Rali óta nem volt annyi nevező egy világbajnoki ralira, mint a hétvégire. A Citroen három, a Hyundai négy indulóval áll majd rajthoz a szokásos gyári és privát indulók mellett.

 

A Portugál Rali rendezői az újítások hívei, amelyeket idén sem kell nélkülöznünk. Pénteken kétszer is végigmegy a mezőny az új 1,85 km hosszú utcai szakaszon Porto központjában. Vasárnap pedig másodjára is sor kerül a Vieira do Minho és a klasszikus Fafe gyorsasági szakaszokra. A Fafe 2 az utolsó gyorsasági szakasz lesz egyben a Power Stage is. Korábban a híres Fafe Rally Sprintet a versenyt megelőző hétvégén rendezték meg Portugáliában, ahol a ralisok bemelegíthettek a versenyre.

 Fotó: Amber PR

A rali

 

A tavalyi nagy sikert követően a rali főhadiszállása idén is a Portótól északra található Matosinhosban lesz berendezve. A csütörtöki rajtceremóniát követően Guimarãesben egy esti szuperspeciális szakaszt teljesít majd a mezőny a Lousada Rallycross pályán.

 

Az első teljes napon, pénteken, Ponte de Lima körüli szakaszokon hajt majd a mezőny, nem messze a spanyol határtól. A szombati nap lesz a rali leghosszabbja, hogy aztán vasárnap már csak három szakasszal, közte a várt Fafe gyorsaságival kelljen megküzdenie a ralisoknak. A rali 19 gyorsasági szakaszból áll majd, s ezek összesen 368 kilométert tesznek ki.

 

A világbajnokság állása az Argentin Rali után:

Pilóták

 

  1. Sebastien Ogier (FRA) Volkswagen Motorsport 96 pont
  2. Hayden Paddon (NZL) Hyundai Motorsport 57 pont
  3. Mads Östberg (NOR) M-Sport WRT             52 pont
  4. Andreas Mikkelsen (NOR) Volkswagen Motorsport                    48 pont
  5. Dani Sordo (ESP) Hyundai Motorsport                          44 pont
  6. Jari-Matti Latvala (FIN) Volkswagen Motorsport 27 pont
  7. Ott Tanak (EST) DMACK WRT 24 pont
  8. Thierry Neuville (BEL) Hyundai Motorsport 23 pont
  9. Stephane Lefebvre (FRA) Abu Dhabi WRT                                10 pont
  10. Henning Solberg (NOR) Henning Solberg                                  8 pont

 

Gyártók

 

  1. Volkswagen Motorsport 117 pont
  2. Hyundai WRT 81 pont
  3. Ford Stobart 62 pont
  4. Hyundai Motorsport N 49 pont
  5. Volkswagen Motorsport II 45 pont
  6. DMACK WRT 30 pont
  7. Jipocar Czech National Team 6 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Kihasználva az adódó lehetőséget WRC2 kategóriában rajthoz állhatunk 6 VB futamon

 

 

Nagy fába vágták a fejszéjüket. Ismeretlen pályákon, ismeretlen helyszíneken versenyeznek majd, ismerős ellenfelekkel, és ismerős hangulatban. A világbajnokságon!

Az első, 400 kilométeres teszten már túl is vannak, de jön még két-három, ami pedig egy ralisnak felbecsülhetetlen érték, hiszen a legjobb edzés a teszt és a verseny, minél több kilométer van az ember kezében, lábában, annál magabiztosabb az ismeretlen pályákon. Ráadásul ők választhatják meg, hogy mely abroncsokkal szeretnének autózni.

Sokat vártunk rá, hogy a téli szünet után végre újra versenykörülmények között ülhessünk autóba, hiszen a szezon csak május közepén indul Portugáliában, de megérte várni, hiszen remek lehetőség előtt állunk. Nagyon várjuk már a WRC2-es szereplést, és nyilván szeretnénk eredményesen képviselni a magyar színeket az elitsorozatban - nyilatkozta Turán Frigyes, aki elárulta, a tervek szerint hat versenyen állnak rajthoz: a portugál, a szardíniai, a lengyel, a német és a spanyol futam már biztos, a hatodikkal kapcsolatban három lehetőség van a Korzika-, a Finn, vagy a Brit rali.

Hogy melyik mellett döntenek, az többek között logisztikai kérdés, hiszen a nemzetközi szinten is nagyon elfoglalt Tagai Racing Technology-val dolgoznak, úgyhogy az ő naptárjukhoz is igazodni kell.

Ami pedig az autót illeti: azzal a Ford Fiesta R5-össel versenyeznek, amellyel tavaly, csak éppen megkapta a legújabb fejlesztéseket.

A Fiestába bekerült az úgynevezett Evo motor, amelytől a gyár is sokat vár és mi is az első teszten az volt a tapasztalatunk, hogy jóval dinamikusabb lett általa az autó, úgy is mondhatnám: kicsit WRC-sebb. Persze, ez nem jelenti azt, hogy olyan erős, mint egy WRC, de jobb a rajtprogramja, erősebb a motorja, sokkal dinamikusabban lehet vele közlekedni - tette hozzá Turán Frici, aki abban bízott, a számukra idénynyitó portugál vb-futamon némi előnyt jelent majd, hogy 2010-ben már indultak ezen a viadalon, ehhez képest a térképekből kiderült: teljesen máshol rendezik most a versenyt, mint hat évvel ezelőtt.

A versenykiírásból az is kiderült, hogy három nap alatt több mint 350 gyorsasági kilométert teljesít a mezőny, vagyis naponta egy magyar bajnoki futam távját teszik meg a párosok, ami hatalmas kihívást jelent majd.

Milyen eredményben bízik a pilóta?

A mezőny nagyon sűrű, rengeteg gyári vagy félgyári csapat versenyez, de ha egyszer sikerülne dobogóra állni, annak nagyon örülnék. Többször is sikerült már, miért ne sikerülhetne most is - mondta optimistán Frici.

S hogy mi a világbajnoki futamok egyik legnehezebb része (azon kívül, hogy hosszúak és ismeretlenek a pályák, és elképesztően erősek az ellenfelek)? Az, hogy a rajt előtt a párosok mindössze kétszer mehetnek végig a gyorsasági szakaszokon, vagyis nagyon gyorsan és flottul kell együtt dolgozniuk, és a versenyzőnek sokkal jobban kell támaszkodnia a navigátorára, mint mondjuk egy rövidebb magyar bajnokin, ahol általában az évek óta jól ismert pályákat róják.

A magyar bajnokikon a minden évben visszatérő pályákon leginkább megerősítésnek ül a navigátor a jobb oldali ülésben, hiszen a pilóta általában tökéletesen ismeri a pályát. A világbajnokságon ez teljesen megváltozik: ott érzem a navigátori szerep súlyát. Az elmúlt években megtanultunk két tréningből jól felírni a pályát, s ezt most kamatoztathatjuk majd. Ismeretlen helyszíneken, ismeretlen pályákon versenyzünk majd, ami nem lesz könnyű, de éppen ez a szép benne. A kihívás -nyilatkozta a navigátor Zsiros Gábor.

A portugál világbajnoki futamot május 19. és 22. között rendezik meg Porto központtal.

 

2. oldal / 7

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top