MARICSEK RACING TEAM – XI. Suzuki-Kaiser Ózd Rali, 2013. május 12.
Kondella Péter – Bagdány István, Honda Civic Type R
Újabb bajnoki pontokkal és ezüstéremmel gazdagodott Kondella Péter a XI. Suzuki-Kaiser Ózd Ralin. A Maricsek Racing Team versenyzője mindössze 8,8 másodperccel csúszott le a dobogó tetejéről, s így az N3 kategória és az N csoport 2.-jaként intették le a hétvégén. A jó eredmény ellenére a pilóta még sem elégedett maximálisan – többet várna el magától, s folyamatosan dolgozik is ennek érdekében…
Kondella Péter: A futam előtti felkészülésünk sikeres volt, megfelelően be tudtuk állítani a futóművet, műszakilag toppon volt a Honda. Összességében nagyon jól éreztem magam a versenyhétvégén, bár voltak hiányosságok a rendezvényen.
A szombati prológ nem nyerte el annyira a tetszésemet, mivel nem kedvelem a salakos pályát. Úgy gondolom, egy városi prológ sokkal látványosabb és számunkra is élvezetesebb lett volna, amellett, hogy még újdonságnak is számít. Az időjárás – akárcsak a többieket – minket is megtréfált. Szerencsére az első kört megúsztuk eső nélkül, viszont olyan gumikkal voltunk kinn a pályán, amik vizes körülmények között lettek volna ideálisak, így az aszfalton egy kisebb hátrányt szedtünk össze. A második körre feltettük az új gumikat, de épphogy beálltunk a rajtba, elkezdett cseperegni az eső – ilyen a mi „szerencsénk”. Ennek ellenére is sikerült 6 másodpercet lefaragnunk a lemaradásunkból, Sátán azonban nem tudtuk ezt tovább csökkenteni. 8,8 másodperces különbséggel a 2. helyre szorultunk. Sajnálom, hogy etap lett az utolsó két gyorsasági, mert úgy érzem, meg is nyerhettük volna az ózdi futamot.
Kilométerben is jóval kevesebbet mentünk, amit én nagyon hiányoltam, hiszen nagyon szeretem ezeket a pályákat. Kicsit befejezetlennek éreztem így a hétvégét – olyan volt, mintha elmennél egy étterembe, de a desszertet már nem ennéd meg. Az eredményünk habár jónak számít, az én elvárásaimnak mégsem felel meg teljes mértékben – ennél azért többet várnék magamtól. Az irány jó, de érzem, hogy még tanulnom kell – attól függetlenül is, hogy tavaly bajnokok lettünk, van még hova fejlődnöm. Ennek jegyében folyamatosan dolgozunk, és gőzerővel készülünk a következő futamra, ami a június 15-16.-ai Salgó Rali lesz.
Partnereinknek köszönjük az együttműködést: CSR Média Kft.; EGROKORR Festékipari Zrt.; ExcelIT Informatikai Szolgáltató és Tanácsadó Kft.; Evolution Consulting Képzési és Tanácsadó Kft.; FPO Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – Ozone, Gaming Gear
GLOBAL-UNION Irodatechnikai Kft.; HO Magyar Kiszervezett Kft. – gyerekkel.hu; Innovitas Közhasznú Nonprofit Kft.; KYOCERA – The new value frontier; Laurus-Consulting Szolgáltató Kft. – CORTESIA GROUP; MICRO-TOP Távközlési Kivitelező és Tervező Kft.; Olasz és Társai Bt.; PWENT Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. – MEZ-EXPRESSZ.HU, Termelői méz; Rowa Chemical Kft. – BLACKFAST; Visiophone Kft. – www.eropolis.hu; V4 Transport Szállítmányozási Kft.
Sajtófőnök: Horváth Judit – www.maricsekteam.hu; Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.