Az első közös munka eredményesen sikerült a Rigó motorsport párosának, Oroszki Tamásnak és Bárdos Péternek. Az RTE bajnokság második futamán először induló együttes az első perctől fogva összhangban dolgozott, tervük a BMW cup csont nélkül sikerült.
Élményeiről kérdeztem a BMW E36 sofőrét, Oroszki Tamást:
1. Hogy tetszett a prológ?
Nagyon tetszett már vártunk egy kis forgatásra, és ezek voltak az első méterek is együtt az új navigátorommal!
2. Hogy éreztétek magatokat magán a versenyen?
A verseny jó hangulatban, de azért egy picit feszülten zajlott. Az esőzés és a kiszámíthatatlan időjárás feladta a leckét nekünk is, de mindenki másnak is.
3. Milyen volt a pálya?
A pályák nagyon tetszettek, már többedszer versenyzek rajtuk, mindig szerettem itt menni. Bár nekem Sáta egy fokkal jobban tetszik, mivel elég gyors és egyben technikás szakasz is!
4. Milyen volt az első közös munka élesben Petivel?
Az új navigátorral szinte az első méterektől egy húron pendültünk, semmi baki sem volt a részéről, nagyon profin és teljes koncentrációval diktálta végig az egész versenyt!
6. Milyen helyezést értetek el?
Az abszolút. helyezésünk nem túl jó, bár utcai kismotorral nem is volt célunk erre figyelni. Ami minket érintett az a BMW cup, azt pedig az első gyorstól végig vezettük és bő 25mp előnnyel meg is nyertük!!
5. Sikerült megtartani verseny végére is a 25 másodperces előnyt a kategóriában?
Igen, végig vezettünk és gyorsról gyorsra sikerült az előnyünket növelni, száraz és vizes körülmények között egyaránt nyerni tudtuk a köröket!
6. Salgó rally lesz a következő versenyetek?
Igen, már várjuk a hazai versenyt, lehetőségeinkhez képest maximálisan fel fogunk készülni és az autót is nagyon toppra tesszük, mert itthon még jobban meg akarunk lépni az ellenfelektől. Biztos jó pályák lesznek, főként Cered, mivel nekem az a kedvencem, nagyon szeretek rajta menni, igazi kihívás....Egy szó, mint száz, nagyon várjuk!
Gratulálok az eredményetekhez és sok sikert kívánok a következő megmérettetéshez!
Köszönet a támogatásáért a Salker Kft.-nek
Speed Rally Team sajtófőnök: Krizsán Zoltán
Tel.:06-30-505-20-89
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.