• Betűméret Betűméret csökkentése Betűméret csökkentése Betűméret növelése Betűméret növelése
  • Nyomtatás

Öreg róka, nem vén róka…

A Bakó Rally Team Citroenjei az ORB és az R2 bajnokságaiban is rendszeresen jó eredményt érnek el. A mostani hétvégével azonban egy kis változás áll be a csapat életébe. Bakó László pár verseny kihagyását követően a tótkomlósi futamon ismét pilóta volt. A benzingőz, és a dobogó legfelső foka pontosan elegendő volt a számára, hogy úgy döntsön ismét a bal egyben a helye, a hétvégi Mátra RS-en.


A 2014-es szezonnak még csak a felénél tartunk, de a kis méregzsákok már számos versenyen szuperül teljesítettek. Viszont te egy ideig csapatvezetősdit játszottál, mi a változás oka?

- Az idei évben ott voltunk az összes megrendezett versenyen, ahol, mint csapatvezető vettem részt. Viszont rossz volt látni, hogy amíg a többiek gyűjtötték a versenykilométereket, addig én csak szemlélője voltam a dolgoknak. De persze, mint kívülálló rengeteg olyan tapasztalatot szereztem, amit versenyzőként most majd jól tudok hasznosítani. Meg igazából nincs mit magyarázkodni, belefáradtam egy-két emberbe, akik, mint gólyafos a levegőben karistolnak ide-oda a ralis társadalmon belül. Ezért úgy gondoltuk, hogy mivel nekünk mindig készen állnak a méregzsákjaink a mostanihoz hasonló kisebb versenyekre is, nincs más hátra, mint előre.


Jók a postagalambjaim infói, miszerint nem is egy Citroen C2R2 startol el a Mátraszentimre-Mátrakeresztes szakaszon?

- Azokat a kis gerléket mindenképpen tartsd meg, mert a hírek igazak. Az egyik vérgéppel én fogok indulni, a másikkal pedig Percze Nándi, akit nem igen kell bemutatni senkinek. A változáshoz még az is hozzá tartozik, hogy a nősülni készülő navigátoromat, Szabit, kénytelen vagyok a legénybúcsú adta örömök miatt mellőzni. Ezért egy igencsak ígéretes, és fiatal navigátort, Ungvárszki Milánt szíjazzuk a jobb egybe.

A kategóriátokban van elég induló. Mit szólsz a felhozatalhoz, és mire számítasz ezen az általad régen járt pályán?

- Szuper, hogy ilyen sokan leszünk, legalább lesz kivel harcba szállni. Tudod, öreg róka nem vén róka…ezt senki ne gondolja azért, mert pár hónap kiesett. Ezeken a szakaszokon már nagyon régen autóztam, de ez reméljük, nem okoz majd gondot. Ha meg mégis, hát megpróbáljuk megoldani. Nekünk most két dolog számít, hogy Ákosnak és Árpinak újabb beállításokat nézzünk Komlóra, és hogy jól érezzük magunkat.


Mit tesztek, ha technikai problémátok lesz, vagy kiestek, esetleg beestek?

- Inkább azt szeretném elmondani, hogy mit nem fogunk tenni, ha a fentiek megtörténnek. Nem fogunk sírni a szervizparkban. Na, ez tuti biztos. Mert ez elvileg a férfiak játéka…vagy nem?! No comment…


Köszönet a támogatásért!

Szöveg: Tiba Anita




Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top