A Hodosi Gábor – Holló Barnabás páros kihozta magából és a Ladából a maximumot. Ez a P12-es kategória 3. helyére lett elegendő. Örülnek, hogy teljesítették a versenyt, de szeretnék visszakapni a lóerőket a következő futamra.

 

Hogy muzsikált a Lada az Ózd és Salgó környéki szakaszokon?

- Nem úgy ment a GUJ, mint ahogy mi szerettük volna. Be kell majd állítani jobban, mert azóta nem akarja szedni a lábát, mióta új benzinnel versenyzünk. Annyit kaptunk, hogy már megint alig bírtuk hazavinni. Az első két gyorson a váltóval is szenvedtünk, aztán lecserélték a srácok a szervizben, és mindjárt jobban haladtunk. Nem sokkal, de mi úgy éreztük. Nem volt baja a váltónak, csak más lett az áttétel.

 

A pályákkal sikerült végül megbarátkozni?

- Nem igazán. A minőségükkel semmi gond nincsen, csak már unalmasak. Ózdon próbáltuk felvenni a versenyt a VFTS-sekkel, hol nekünk lett előnyünk, hol nekik. Néhol nagyon felhordásosak voltak a szakaszok és csúszkáltunk… de ez a Zsiguli dolga. Volt késésünk is az első napon, ezt a múltkor begyakoroltuk. Vasárnap reggel átgurultunk Salgóra és ott folytattuk a csatázást, már, ha annak lehet nevezni. Sámsonházán most mentünk először, nem volt nagy durranás azzal a két kanyarral és öt lassítóval. Nem lett kedvenc. Viszont Cered, az egy igazi ralipálya, ahol még mindig élvezet versenyezni. Bárcsak mind ilyen lenne.

 

Volt nézőknek autózás?

- Annak ellenére, hogy nem sok a lóerő jelenleg a kocsiban, csúszkálni így is lehetett vele. Úgyhogy biztos élvezték a nézők a sok farolást. Mi jól éreztük magunkat a kocsiban, attól függetlenül, hogy ez már nem egy komoly autóversenyzés. Hosszú etapidők, este csak sokára végeztünk, és okosabb lett volna a szervizparkot egy perc alatt Parc Farmé-vé alakítani, hogy ne legyen akkora káosz.

 

De a P12-es csoport 3. helyén végeztetek, csak örültök, nem?

- Örülnénk, ha vérre menő csatában szereztük volna a dobogó harmadik fokát, de nem feltétlenül a mi érdemünk, hiszen alig ment a kocsi és sokan kiestek a kategóriából. Egy igazi adok-kapok küzdelemben jobb hasonló helyen végezni. Annak viszont örülünk, hogy be tudtuk fejezni a versenyt.

 

Melyik futam lesz a következő?

- Horvátországot terveztük, de mivel jövőhéten lesz, így az túl közeli, kihagyjuk. Szombathelyen még gondolkodunk. Meglátjuk, ha visszakapjuk addig a lóerőket és ráhangolódunk a murvára, akkor ott leszünk.

 

Reklámpartnereink:

Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; PrimeEnergie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.; Barna Mini Tüzép

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Peremicki István

A 11. Eger Rali előtt azt mondta a Hodosi Gábor – Holló Barna páros, hogy ők autóversenyezni akarnak idén. Ez végre összejött nekik, és teljesen elégedetten távoztak Egerből. Voltak apró gondjaik, de ezek már kevesek ahhoz, hogy elvegyék a kedvüket egy jó és lendületes autózástól.



Elmondhatjuk, hogy élveztetek végre egy versenyt az elejétől a végéig?

Nagyon jól éreztük magunkat az Eger Ralin. Nem tudom, lehet Gabó vért ivott. A második gyorson leestünk az útról, mert tényleg nagyon ment az ember. De onnan olyan öt perc múlva kiszedtek és mentünk is tovább. Ott már el is dőlt, hogy nekünk igazából már klasszikusan nem kell autóversenyezni. Aztán, mint ha mi sem történt volna, tolta neki rendesen. Az első napi lendület nem mondom, hogy elfogyott másnapra, de volt ahol megéreztük a fáradságot. Ez is inkább ott vett elő minket, ahol sokat kellett várni, amúgy pörögtünk, mint a búgócsiga.

 

ORB…P12… 2. hely. Szép eredmény. Úsztok a boldogságban?

- Valóban nagyon jó érzés, hogy célba értünk a sokadik próbálkozás után. A büntetések sem tudták elvenni a kedvünket, élvezetre autóztunk. De azért ehhez szerencse is kellett, mert ha Gurigáék nem esnek ki, akkor pont csak az élvezet marad. Habár tudjuk, hogy mi nagyjából azzal is megelégszünk. Konkrétan úgy éreztük magunkat, mint két éve az Eger Ralin, hogy küzdöttünk a technikával meg mindennel, de mégsem tudta kedvünket szegni semmi. Na, ez is pont egy olyan verseny volt. Ha huszonnyolcadikak lettünk volna, sem érdekel minket, mert annyira jó volt újra az autóban, hogy elmondani nem lehet.

 

Volt valami technikai gondotok?

-  A harminc perces szervizben difit cseréltünk és el volt törve a stabilizátorunk is, de a srácok megoldották. Igaz kaptunk büntetést, mert kikéstünk, de kit érdekelt, mikor még mindig ment az autó. Amúgy meg az első öt perc után semmi jelentősége nem volt, hogy hol is állunk, csak nyomtuk neki, ahogy kifért a csövön.

 

Hankookkal terveztétek az idei évet, azzal mentetek, vagy van valami változás?

- Az első versenyen ugye mindenki azzal mehetett, amivel akart. Mi most még Pirelliztünk. Megmondom őszintén úgy volt az ár miatt a Hankook lesz a mi választásunk, de nem tudjuk. Majd a következő versenyig eldöntjük. Alszunk rá még párat. Nagy dilemma, mert nagyon sok pénz elmegy gumira, és figyelembe kell venni sok mindent.

 

Miskolc Ralin ott lesz a GUJ-999?

- Persze, hogy ott… meg mi is. Miskolcon újra támadunk. Ez a Sáta-Sáta nem kellene egyébként, de majd meglátjuk, hogy alakul. Amúgy meg, ha ott is végig tudunk gurulni, akkor mi már megvagyunk.



Reklámpartnereink:

Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita

 

Az elmúlt évtől felemás érzésekkel búcsúzott a Hodosi Gábor – Holló Barnabás duó, mert a Lada sokszor megmakacsolta magát. Most a 11. Eger Rally-n tiszta lappal kezdenek a fiúk, és bíznak a szerencséjükben.

 

Az előző évben nem sok sikeretek volt a Ladával. Idén mik a tervek?

- Valóban nem. De mi már ezen meg sem szoktunk lepődni. Akkor van furcsa tekintetünk, ha befejezünk egy-egy versenyt. Na, ez nem mostanában volt. Még a szilveszteri futamon is kibabrált velünk az az áldott jó ruszki technika. Volt egy kis revízió és újra nekifutunk ennek a történetnek. Mesélhetnék a terveinkről, de nagyon nincsenek. Majd Eger Rally után eldöntjük, hol szeretnénk a továbbiakban folytatni. Mert ha elfogy már az elején a kategória, akkor népvándorlunk és megyünk ott, ahol vannak ellenfelek.

 

Legalább pár kilométert gurultatok a verdával tesztelésként?

- Ez pont úgy volt kérlek szépen, ahogy mondod. Gabó elgurult a gépkönyvezésre, meg kocsikázott vele egy kicsit, de semmi extra. Most még Kunmadarason sem forgatta Gabó a gépet. Beállította Hús, aztán ennyi. Beleülünk, oszt megyünk. Se időnk, se energiánk nem volt most erre.

 

Eddig Pirelliztetek, ez marad idén is?

- Pirelliztünk… eddig. Mert, hogy elfelejtettük beregisztrálni a gumikat. És mivel nekünk most rendesen be kell vásárolnunk új gumikból, túl sokat nem kellett gondolkodnunk azon, hogy melyik is legyen. Így a Hankook árai győztek nálunk.

 

Gondolom nem egyszer-kétszer jártátok már meg az egri gyorsokat?

- Annál egy kicsit többször, mert konkrétan olyan tíz éve, hogy ugyanezek a pályák vannak. Ha fejből nem is tudjuk, de jó párszor legurultunk már rajtuk. Főleg, hogy most jöttünk vissza a pályabejárásról. Semmi nem változott. De mi már itt vagyunk, és csináljuk a dolgunkat, mert autóversenyezni akarunk idén.

 

A tavalyi évet, ha figyelembe vesszük, elég lesz, ha Egerben begurultok a célba?

- Mi már nagyon kevéssel beérjük. A technika, ha nem ad a szervizeseknek melót, és még végig is tudunk gurulni, akkor tökéletesen elégedettek leszünk. Sőt, az, hogy ha végig megyünk, már inkább non plusz ultra lesz számunkra. Amúgy, hogy egy kis komolyságot is vigyünk ebbe a sztoriba, oda kell figyelni, mert amúgy leesik az ember az útról.   

 

Reklámpartnereink:

Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.;



Szöveg: Tiba Anita

 

Szívvel-lélekkel készülődött a Hodosi Gábor - Holló Barnabás páros San Marinoba a Rally Legendre, de a sorsuk kint hamar megpecsételődött. A csapat hosszú utazását követően nem sok jutott nekik a fantasztikus élményekből. Még most is nehezen hiszik el a történteket.

 

Mikor megérkeztetek a Rally Legendre, minden flottul ment, vagy azért adódtak nehézségek?

- Az biztos, hogy a san marinói utunk leírhatatlan. Mégpedig két dolog miatt. Az egyik az, hogy tényleg olyan versenyautók vannak, hogy az ember csak pislog. Megvan a maga varázsa, de az az olaszos mindenség, olyan „nesze semmi fogd meg jól” sztorinak tűnt. Ez alatt értem azt, hogy rettenetesen nagy fejetlenség volt. Már az itiner átvétele sem ment zökkenőmentesen. A-ból küldözgettek minket B-be, mire betoppantunk a versenyigazgatóságra. Gondoltuk beköszönünk, hogy itt vagyunk. Nem, dehogy. Véletlenül tévedtünk oda is, és természetesen onnan útba igazítottak minket C-be. Harmadik próbálkozásra volt már itinerünk, sínen voltunk. Azt gondoltuk ilyen kezdés után csak jobb lehet. Hát nem volt. Jött a válasz, hogy nincs már szervizhely. Néztünk jobbra-balra, hátha valahol kandi kamera van. De mégsem. A tömény valóságba csöppentünk bele. A másik leírhatatlan dologról majd a végén.

 

A szervizhely azért később megoldódott?

- Kaptunk egy kocsma utca, házszámot, mert a tulajé a terület, zsírozzuk le vele. A placc hozzáteszem a vendéglátó egység parkolója volt, és az is dugig. Semmi pánik, megoldjuk. Találtunk egy üres feljárót, azt bérbe vehettük, elvileg ingyen. Gyakorlatilag viszont mire visszaértünk pályabejárásról 100 eurót kértek a srácoktól, mely lefogyasztható, de ételre nem. Itt már kezdtük elveszteni a fonalat, de csinálta mindenki tovább a dolgát.

 

Pályabejárás, átvételek, azokon már minden zökkenőmentesen zajlott?

- A pályák fantasztikusak voltak. Igaz, hogy a kiírás alapján mire kijutottunk, csak egyet tudtunk menni, de azért azok tényleg remek szakaszok. Elindultam egy spirálfüzettel 90 versenykilométerre, hát még a borítólapra is írnom kellett. Csupán 13 km-nél jártam a füzet felénél, és akkor már 8-as betűmérettel írtam. Aztán átvétlek meg minden más, amit még meg kellett csinálnunk, haladt flottul.

 

Sokan kerestük a magyar versenyzők között a ti aktuális állásotokat is, de sajnos nem találtuk. Mi történt?

- Na, ez lenne akkor a leírhatatlan utunk második része. Csütörtökön már vert minket is a csihari, mint minden versenyzőt, és beültünk a Zsiguliba. Irány a körforgóba, ahol mindenki más is csinálta a műsort a nézőknek. A Lada előtt térdepeltek az emberek, nem értették, hogy ez mi. Gabó megforgatta a kocsit pár kör erejéig, és akkora élmény volt ennyi embernek autózni, hogy az eszméletlen. Kicsit elszédültünk ott a csapatásban, és pár percre ki is álltunk. Majd egy hülye gondolattól vezérelve úgy döntöttünk, most akkor menjünk a másik irányba. Ez volt a vesztünk. Azonnal kivettek minket a rendőrök. Jogsi elvétel, huzavona, közben egy Fiat még fel is borult, mikor egy szerencsétlen BMW-s bement a körforgalomba, neki is ugrott a jogsija. Kifizettük másnap a büntetést és azt hittük versenyezhetünk, de a rendőrök másképp gondolták. A rendőrség átküldte a versenyirodának az okmányokat, és kizártak minket. Ennyi történt. Hoztunk egy rossz döntést, vállaltuk a következményeit. Pont.

 

Jövőre megpróbáljátok újra?

- Most azt mondom, hogy nem. És nem azért, mert így jártunk, hanem maga a körülmények nem annyira voltak szimpatikusak egyikünknek sem. Viszont azt elismerjük, hogy a verseny és a hangulat tényleg olyan, ami itthon sosem volt, és nem is lesz.





Hazai versenyen idén láthatjuk még a Hodosi – Holló kettőst, vagy már a következő évet tervezitek?

- Valami kisebb jó hangulatú futamon talán még autózunk majd, de még nem tudjuk hol. A jövő évi rali versenyzést pedig még kár tervezni. Ki tudja mi lesz. Kicsit idén is úgy zárjuk az évet, mint tavaly. Belefáradtunk.

 

Reklámpartnereink:

Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.;



Szöveg: Tiba Anita

Hodosi Gábor – Holló Barnabás

Rally Legend – San Marino

  1. Október 8-11.

 

Kicsit a hazai csalódottságukat félretéve indult útnak a Hodosi Gábor – Holló Barnabás duó a 13. Rally Legendre, San Marinoba. Erre a hosszú útra viszont már egész évben készültek. Még nem vettek részt hasonló színvonalú megmérettetésen, de annyit elárulhatok, hogy itt sem az eredményre fognak gyúrni a srácok.

 

Irány a Rally Legend. Visszajött egy kicsit a lelkesedés mostanra?

- Nem voltunk mi eddig sem elkenődve. Elviseltük, amit dobott a gép. A srácok örökösen szereltek, mi meg, ha sütött, ha esett, ha fújt, csak mentünk, mint a bolondok. De eredmény szinte sehol. Aztán valamikor évközben kipattant a fejünkből ez a Legend sztori, és azóta ezt vártuk, mint a messiást.

 

Akkor levetettétek az átkot magatokról és a Zsiguliról, hogy jól muzsikáljon a Lada San Marinoban?

- Erősen gondolkoztunk rajta, mert csak akkor bohóckodik a gép, amikor benne ülök. Gabó kunmadarasi futamait mindig kibírta. Lehet nekem azért tényleg el kellett volna ugranom egy hókuszpókuszhoz?! Majd most kiderül. De elképzelhető, hogy egyszerűen csak nem bírta már a hazai kínlódást, és friss levegőre, és kikapcsolódásra vágyik, mint mi.

 

Hányan vágtok neki az olasz útnak?

- Sokan. Az utolsó számítások szerint 14-en vagy 15-en megyünk. De a változtatás jogát fenntartjuk. – viccel Barna. Jön a kis család, és hát a szervizesek, akik mindenhol „külön rendezvényt” szoktak tartani a szervizparkban, míg mi az idővel harcolunk. Mondhatnám, hogy mindenki ott lesz, aki számít.

 

Nyugtassuk meg a hazai szurkolóitokat, hogy alkalomhoz illő gumikat visztek. Látvány vagy idő?

- Először is bízunk benne, hogy a változás jót tesz a GUJ-nak, és nem lesz semmi technikai gondunk. Vészhelyzetre vannak alkatrészeink. Reméljük nem fognak kelleni. A gumi pedig… pontosan alkalomhoz illő lesz, úgy ahogy mondtad. Ha minden a terveink szerint alakul, akkor egyértelmű, hogy a már hőn áhított célba érés mellett a nézőknek fogunk autózni, és végre egy évben egyszer élvezni szeretnénk egy futamot. Azt még azért hozzá tenném, hogy maga az, hogy neves pilótákkal együtt kocsikázunk majd egy Ladával, egy ilyen színvonalas és ezreket kivonzó futamon, már maga egy élmény lesz számunkra. 

 

Reklámpartnereink:

Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.;

 

 

Szöveg: Tiba Anita

Fotó: Boros Gyula

 

A Hodosi – Holló kettőst nem láthattuk bajnoki futamon Szombathely óta. Bár Gabó azért autózott itt-ott Barnus nélkül. Most viszont ismét belecsapnak a lecsóba, és terveik szerint a nézőknek fognak autózni a 41. Kassa Rallyn. Egyetlen céljuk, hogy kitűnő hangulatban gurulhassanak be a céldobogóig.

 

Szombathelyen első helyről estetek ki és azóta eltűntetek, mint szürke szamár a ködben. Belefáradtatok a versenyzésbe, vagy csak a sok technikai problémába?

- A versenyzésbe még nem, de attól már kicsit kifeszültünk, hogy mindig csak jöttek és jöttek a kocsi betegségei elő. A Hodosi az meg autóversenyzik nélkülem is, megy össze-vissza. Na, de ő egy igazi celeb… tudod, neki menni kell, meg kell mutatnia magát. – poénkodik Barna, úgy hogy közben pályát járnak Gabóval. De már itt vagyunk Kassán, visszatértünk.

 

Végre újra lehet látni a GUJ-999-et a jól össze szokott Hodó - Holló kettőssel. Az idő vagy a látvány lesz az elsődleges a 41. Kassa Rallyn?

- A kocsi elvileg jó, gyakorlatilag meg majd ott kiderül. Lekopogom azért. Mondom én már egy ideje nem láttam, de mivel Gabó ment azóta vele, ő azt mondja minden okés. Most pont végeztünk a pályabejárással, megyünk, vacsorázunk egyet, aztán meg nézünk egy kis Minimaxot, mert az magyarul van, majd holnap ismét pályát járunk. Ha egy kis szerencsénk lesz, megússzuk ezt a meleget. Ami még szóba jöhet, hogy Hodosi menet közben képet kap, és végig farolni akar majd… nem tudjuk mi lesz. Ez az évünk már úgy is elúszott, hiszen az egész szezonunk arról szólt, hogy estünk-keltünk. Igencsak marad itt a látvány, meg hogy jól érezzük magunkat.

 

11 gyors vár rátok a hétvégén, ahol a régi technikás szakaszok mellett újak is lesznek. Fel tudjátok venni újra az iramot?

- Hogyne tudnánk már. Mentünk mi ezeken a gyorsokon javarészt, azt, hogy jól nem mondom, de mentünk. Olyan meg csak egy van, amin közösen nem autóztunk, de azért vagyunk újra itt, hogy most ezt megtegyük. Jó kis verseny szokott lenni. Minket idén már csak az mozgat, hogy jól érezzük magunkat az autóban, és ezt érezzék a nézők is. A többi most nem lényeg már számunkra.


Két éve mindig második helyen végeztek Kassán. Most is elégedettség ülne az arcotokra, ha a dobogó második fokára állhatnátok?

- Miért másodikak voltunk? Amire emlékszem az a folyamatos váltócsere. Kétszer vagy háromszor, már nem is tudom. Na meg leégettük az összes kuplungtárcsát. De mondom jó volt. Ez tiszta, de a helyezés az jó kérdés. A célba érés nekünk már újdonság lenne, tökéletesen elégedettek leszünk, csak mondom, legyen már egy jó kis verseny mögöttünk.




Reklámpartnereink:

Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.;



Szöveg: Tiba Anita

 

Az Iseum Rally előtt kétesélyes volt Hodosi Gábor és Holló Barnabás indulása a futamon, de végül összehozták. Határozott célokkal érkeztek a versenyre, ahonnan viszont sajnos egyáltalán nem úgy távoztak, ahogy szerették volna.

 

Kicsit fáradtan, de mégis jókedvvel jártátok a pályát, és bíztatok a legjobbakban. Milyennek éreztétek a szakaszokat?

- Mint általában, most is úgy érkeztünk, hogy beestünk a pályabejárásra, mert nem tudtuk, hogy kész lesz-e az autó vagy sem. De csütörtökön mindentől függetlenül útra keltünk Gabóval, és lebeszéltük a srácokkal, hogy szombaton jönnek a géppel utánunk. Így is volt minden. Hibátlanul felírtuk a gyorsokat, amik amúgy sem voltak idegenek számunkra, és vártuk, hogy elrajtolhassunk. Amit még ennél is jobban vártunk, az az, hogy lássuk majd a célt is. Nem így lett.

 

Az első napon, szombaton minden oké volt. Mi történt vasárnap az autóval?

- Szombaton a három kiírt szakaszból egy etap lett, de a másik kettőn nagyon jól éreztük magunkat. Meg hát igazából, míg versenyben voltunk, minden remekül ment, az autó is, Gabó is topon volt, meg én is. Ez az eredményünkön is meglátszott, mert végig kategória első időket autóztunk, és ez azért adja menet közben nekünk a lendületet. Aztán a második napon még reggel ugyanúgy minden happy volt a koránkelés ellenére. A baj csak ezután jött. A negyedik és az ötödik gyorson mentünk ismét egy első időt, de az ötödik szakaszról már éppen csak hogy lejöttünk, és furcsa hangja lett a Ladának. Etapon belelestünk, és tudtuk, hogy ismét nagy a probléma az autóval. Eltört a motorban a láncfeszítő, és nem szándékoztunk több anyagi kárt okozni a motorban, ezért ismét feladtuk a harcot. Nem kellemes kiesni az első helyről.

 

Akkor most Husi ismét tornázik azon, hogy minél hamarabb kész legyen a Zsiguli Székesfehérvár előtt?

- Ahogy hazaértünk Hús neki is állt tényleg az autónak, és azóta már meg is gyógyította a kocsit. Mindenesetre jobban jártunk, hogy kiálltunk, mert így nem lett más gond vele. Az autó tehát igazából már most versenyképes, de úgy határoztunk, hogy nem megyünk most pár versenyen. Székesfehérváron amúgy sem akartuk, mert tavaly sem élveztük, és lebombázta a rossz minőségű murva az autót. Illetve úgy döntöttünk, hogy a büdzsé most az autó felújításai miatt csak kisebb futamokat tesz lehetővé.


Akkor legközelebb hol láthatják a Lada fanok, hogy csapatjátok neki Gabóval?

-  Nem azt mondtuk, hogy el fogunk tűnni végleg, csak azt, hogy más versenyhelyszínekkel is szemezgetünk. Mint mondtam inkább maradnak a kisebb futamok, valamint nagy álmunk idén elmenni a Rallylegendre. Most leginkább erre gyúrunk majd, na meg Kassára. De menet közben tudatjuk merre hány méter.

 

Reklámpartnereink:

Expert Training Kft.; Nord Frank Kft.; AutoCarma Kft.; Prime Energie Kft.; Metál Inox Kft.; Tipp Plusz Kft.; Schönherz Informatikai Stúdió Kft.; Schönherz Iskolaszövetkezet; Terrex Kft.; Elektron-Co Kft.; MAN Szerviz; Imre Gábor Kft., Mester-Építő Kft.; B-Safety Bt.; Hesztia Debrecen Tűzvédelmi és Biztonságtechnikai Kft.; Albert Tűzvédelmi Csoport Kft.; Akku 96 Kft.;

 

Szöveg: Tiba Anita



A pécsi futamot követően a Hodosi Gábor – Holló Barnabás páros eltűnt, mint szürke szamár a ködben. Egyszerű magyarázatot adtak. Elegük lett. A ritkán bőbeszédű Holló Barnabás viszont most kiborította a bilit.


Már nem tudtam elképzelni, hogy mi lehet veletek. De megnyugodhatnak a szurkolók minden rendben, így a számotokra nem jól zárult pécsi versenyt követően?

- Hogy mi történt velünk? Szétment a motor…pont. Ennyi. A második nap első gyorsaságiján megállt az élet számunkra, és ott feladtuk az idei harcot. Persze megnyugodhat az a tömeg, akit még mindig a Zsiguli mozgat meg, mert baj nem lett, mármint velünk, csak most nincs „szíve” a technikának, kell egy szívátültetés a folytatás előtt. Kapkodnunk nem kell, mert mi befejeztük az idei bohóckodást, mert nekünk ez az idei év inkább az volt, mint versenyzés.


Osztrák verseny? Hogyan tovább?

- Biztos meg lesz tartva, de minket nem izgat. Nem tudom, hogy a bajnokságba beleszól-e ez a külföldi futam, de igazából most mondjam…nem is érdekel. Ami itt megy, komolyan mondom vicc…belefárad az ember, akkor is, ha az élete a rali.


Mitől vagytok így magatok alatt? Az, hogy év vége felé közelítünk, és elfáradtatok, esetleg a versenyek színvonala, vagy csak maga a technika ördöge bosszant titeket?

- Kicsi szerencsénk sem volt az idén. Nem bírtunk egy normálisat autózni, mert mindig volt valami nyűg. Nem érdekel, hogy elsők, vagy másodikak leszünk a bajnokságban, ha egy verseny sem volt kerek, és nem tudtuk 100%-osan jól érezni magunkat. Pécsen is minden úgy nézett ki, hogy na, majd akkor most…de nem. Pedig nagyon ott voltunk tényleg mindketten, mind fizikálisan és mentálisan is. Ez van. Ez nekünk már az év első versenye óta így megy, tehát azért menet közben a sok balszerencsés fordulat ellenére is úgy voltunk, hogy nem baj, csináljuk….de most elfogytunk, mi is, és a gép is így a végére.


Félve kérdezem a jövő évi terveiteket, talán nem a legjobbkor, de tervezni mindig kell. Felskicceltétek már a 2015-ös évet nagyjából?

- Mire tervezzünk? Most őszintén? Nincs mire. A rali eljutott ebben az országban arra a szintre, hogy szükség van új emberekre, új struktúrára, mert ez így nem megy most sem, és ezután sem fog. Szeretnénk normális szervezéseket, és normális körülmények között versenyezni, minket ennyi érdekel. Az hogy ezt ki lenne, vagy lesz képes megvalósítani, az pont nem érdekel, csak működjön már végre. Mert ez, ami most van, tudod mi?! Vicc kategória….sajnos. DE a pillanatnyi hangulatunktól függetlenül is nagyon hálásak vagyunk a szervizcsapatnak, a szurkolóinknak, és legfőképp a minket támogatóknak, mert nélkülük nem jött volna össze még így sem ez az év.


Köszönet a támogatásért:


Szöveg: Tiba Anita

A Hodosi Gábor – Holló Barnabás kettős számára általában sikerrel zárulnak a versenyek, de azért a csapat rendesen oda szokta tenni magát, hogy ez így legyen. A 48. Mecsek Rallyra felemás érzésekkel mennek a fiúk, de bíznak benne, hogy most nem kell váltót cserélniük, hanem csak úgy egyszerűen versenyezhetnek végre akadályok nélkül.


„Mindkettőnk számára kicsit szívfájdalom, hogy a Budapest Rally elmaradt, de ha a nagyok így döntöttek, hát ez van. Akkor megyünk Pécsre, és megmutatjuk, ott mit tudunk. A kocsi át lett nézve, fel lett készítve, és ha hiszed, ha nem még tesztelni is voltunk. Olyan szinten topon vagyunk, hogy csak na. A váltóval nem nagyon szeretnénk már többet annyit foglalatoskodni, mint az utóbbi időben, de talán most meggyógyult, mert a teszt alatt nem volt vele semmi gondunk. Ettől függetlenül mindig van nálunk pár tartalék váltó, ha mégis megmakacsolná magát. Én a pécsi pályákkal jó haverságban vagyok, Barnával ellentétben. Sokszor versenyeztünk már ott, de azért most jó pár év kihagyás után biztos érdekes lesz az első pár kanyar, de szerintem aztán minden visszajön, mint mindig, és nyomhatjuk majd neki. Nagyjából már mindegyiken mentünk, de azért teljesen fejből nincs meg, úgyhogy számítok a Barna képességeire. A célba érés az ugye mindig az elsődleges, és ha lehet, végre szeretnénk váltóhibától mentesen autózni.” – mondta Gabó.

„Először is én tényleg sajnálom, hogy nem rendezték meg a Budapest Rallyt, mert én azt jobban csípem, mint mondjuk a Mecsek Rallyt. Nem tudom miért, de nekem annyira nem adja ez pécsi verseny, hosszú, fárasztó, majdnem egy hetet vesz igénybe, amit őszintén megvallva sokszor a háta közepére kíván az ember. Mármint nem magát a versenyzést nem szeretem ilyenkor, hanem a körítést. De a lényeg a lényeg, hogy végül mindig csak elmegyünk valamiért. Valószínű azért, mert ott a helyünk a többi versenyzővel együtt. És mi sem akarunk semmi mást, csak amiért mindenki megy, hogy nyerjünk, mert nyerni megyünk és kész. Nekem aztán mindegy, hogy milyen úton-módon jutunk be a célba, de legyünk ott, és jó lenne már az első helyen végezni végre.” – ecsetelte Barna a hétvégi terveiket.



Köszönet a támogatásért!


Szöveg: Tiba Anita


A 40. Kassa Rallyra minden adott volt. Egy pilóta, Hodosi Gábor, és egy navigátor Holló Barnabás személyében. A recepthez már csak egyetlen egy dolog hiányzott a szerencsén kívül, a megbízható technika. Gabót és Barnát faggattam.


Megéltétek vagy csak túléltétek a kassai versenyt? Kinek mi a véleménye?

Gabó:

- Az első gyorson jól éreztem magam. A másodikon, harmadikon, negyediken, ötödiken rosszul, a hatodikon jól. Aztán este váltó csere. Másnap az első hármon jól. Utána megint egy váltó csere, és ismét jól. A lényeg, hogy nem estünk szét, nem keseredtünk el. Meg is éltük, és túl is éltük.


Barna:

- A sztárpilótám nagyon jól elmondta a lényeget. Az első gyors tényleg nagyon jó volt, mentünk eszetlenül, sikerült Kovács Zolihoz közel kerülni. Aztán már a váltó bent maradt ötödikbe, cseréltünk egy pásztorbotot, ismét mentünk egy jót este a sötétben, azon a gyorson, ahol előtte nem tudtunk menni normálisan. Első nap ennyi….és pont. – nevet Barna. Második nap folyt. köv. váltó mizéria, harc az idővel, és a technika ördögével. Célba értünk, tehát túléltük, de menet közben mindent meg is éltünk rendesen.

A tavalyi 2. helyet a fent említett akadályok ellenére idén is sikerült összehozni. Elégedettek vagytok?

Gabó:

- Jó időket tudtunk volna menni, ha még használni is lehet a váltót. Azt gondolom, hogy ezen a versenyen még bármi történhetett volna helyezés tekintetében. Egálokat is lehetett volna autózni, vagy csak kevesebbet kapni. Majd Budapest Rallyn.


Barna:

- Nem a 2. hellyel van a gond, hanem ahogy a második helyre kerülsz. Küzdjünk, harcoljunk, csatázzunk, és izzadjunk vért, azért kapjunk kupát, meg pontokat, ne csak úgy hulljon az ölünkbe. Az a kihívás, nem ez a kínlódás. Az az igazság, hogy szeretünk rendesen megvívni a jussunkért.


1-10-ig mennyire éreztétek jól magatokat a kassai gyorsokon, ha figyelmen kívül hagyjuk egy pillanatra a „váltólázat”?

Gabó:

- Pont azt beszéltük Barnával, hogy a tortúra ellenére meg sem fordult a fejünkben, hogy kieshetünk. Más talán már azt mondta volna, hogy hagyjuk az egészet, menjünk hazafele, de mi nem. Valahogy a kitartás, és a küzdelem jó párosításnak tűnik a raliban is. Szerintem jelesre vizsgáztunk ebben a tekintetben. A kassai pályák meg egyértelműen 10 pontot érdemelnek. Élvezhető, technikás jó kis szakaszokról van szó. Erre van szükségünk.


Barna:

- Jó volt az egész verseny, úgy ahogy volt. Én azt mondom, hogy az idei év egyik legjobb futamán vagyunk túl, a pályák minősége, és vonalvezetése tekintetében.


Budapest Rallyn akkor ismét harca szálltok a bajnoki címhez vezető pontokért?

- Ez tuti. – mondták a srácok szinte egyszerre.



Szöveg: Tiba Anita


1. oldal / 2

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…
  • 2024. április 26., péntek

    A hazai elit is érkezik a II. Diósgyőr Rallyra május végén Négy esztendő után tér vissza a magyar rali elit a borsodi megyeszékhelyre. A HUMDA Országos Rally Bajnokság idei második futamát ugyanis diósgyőri központtal bonyolítják le. Május 24-26. között a szakág…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top