Stratégiai megállapodás született a Maximmun Racing Team és a Pirelli Rally abroncsait forgalmazó autogumiplaza.hu között.

Az autogumiplaza.hu, mint a Pirelli rally abroncsok magyarországi forgalmazója stratégiai megállapodást kötött a Maxiummun Racing Team kettősével, az Országos Rally Bajnokságban élen álló, Kazár Miklós, Szőke Tamás párossal. Az együttműködés értelmében a Citroen Xsara WRC-vel induló egység az idei esztendőben hátralévő három versenyen, valamint a 2014-es szezonban is Pirelli Rally abroncsokat fog használni az aszfaltos hétvégéken. Az elmúlt években óriási fejlődésen mentek keresztül a Pirelli verseny gumik, amelyek maximálisan segíteni fogják a bajnoki cím megszerzéséért harcoló Kazár, Szőke kettőst.

- Mint már sokan tudják, Magyarországon cégünk forgalmazza a Pirelli rally abroncsokat. A kisebb kategóriákban már egyre többen kezdik el „újra” felfedezni ezeket a gumikat. Azok a versenyzők, akik eddig használták, elismerően nyilatkoztak róluk, és meg is maradtak a márka mellett – fogalmazott Mezey Tamás, az autogumiplaza.hu képviselője. – Szerettük volna, ha az első osztályban is elkezdődne a Pirelli abroncsok pozitív hírnevének, használatának a növekedése, éppen ezért néhány héttel ezelőtt megkezdtük a tárgyalásokat a Maximmun Racing Team csapatával. A jelenlegi autójuk, a mögöttük álló csapat szakmai tudása és a velünk kötött partnerség együttesen csak pozitívumokat hozhat. A Citroeneken eleve nagyon jól működnek az újabb fejlesztésű Pirelli abroncsok, ami még inkább segíti majd őket a jó eredmények elérésében. Természetesen, mint minden más Pirelli rally abroncs vásárlónak, úgy a Maximmun Racing Team bajnokesélyes duójának is minden szakmai segítséget megadunk a versenyekhez. Ezt bizonyítja a Pirelli Hungary Kft. által mellénk delegált abroncs szakértő is, aki minden ORB futamon ott lesz velünk, és igyekszik a legjobb tanácsokkal ellátni az érintett versenyzőket. Szeretnénk, ha a vásárlók nem csak egy abroncsot vennének tőlünk, hanem személyünkben igazi partnerre lelnének ezen a piacon.


Kazár Miklós szerint ez az együttműködés komoly előrelépést jelenthet a pályafutásuk során, hiszen a folyamatosan fejlesztett gumik nagy segítséget jelenthetnek a számukra az idei esztendő második felében és következő idényben is.

- Azt mindenki tudja, hogy az abroncsoknak mekkora jelentőségük van a rallysportban - tette hozzá a stratégiai együttműködéshez Kazár Miki. - Korábban már használtam Pirellit, de azóta legalább három fejlesztésen átestek a rallypályákon használt gumik. Nem csak én és a navigátorom, hanem az olasz csapat is egyetértett a váltással. Szeretek úttörő munkában részt venni, és hiszem, hogy a mostani partnerkapcsolat mindkét fél számára gyümölcsöző lesz. Egy nagy gyártóval együtt dolgozni mindig komoly kihívás, hiszen az ilyen cégek mindig, mindenhol a hírnevükhöz méltó társakat keresnek. A Pirelli márka és a csapat most egymásra talált, remélem, hogy sok-sok győzelem és értékes helyezés lesz a közös időszak eredménye.

A Maximmun Racing Team párosa rövidesen versenyhelyzetben is kipróbálja az új Pirelli gumikat, hiszen a tervek szerint a Baranya Kupán tesztelési szándékkal részt vesz Kazár Miki és Szőke Tomi. Élesben pedig az ORB következő viadalán, a szeptember elején esedékes kassai versenyen kaphat először Pirelli abroncsokat a Citroen Xsara WRC. 



Tökéletesen felkészült, és nagyon várta a 20. Veszprém Rally rajtját Kazár Miklós és Szőke Tamás. A bajnoki címvédő, és navigátora azonban az első napon alig egy kilométert tett meg a nyitó gyorsasági felé vezető úton, amikor a Citroen Xsara WRC computere megadta magát. Az autó ledadogott, majd megállt. Ezzel gyakorlatilag Mikiéknek már ekkor elúsztak a győzelmi reményeik.


- Természetesen nagyon bántott a dolog, mert a verseny még el sem kezdődött, nekünk máris véget ért - tekintett vissza a veszprémi eseményekre Kazár Miki. - Az olaszok sem repestek az örömtől, hiszen mostanában több technikai nehézségük volt, mint az utóbbi három évben összesen. Ettől függetlenül folytattuk, mert szerettük volna magunkat összemérni a többi WRC-vel és az S2000-es riválisokkal. Nagyon sajnálom, hogy Herczigék időellenőrzős sztorija a fehér asztal mellett dőlt el. A helyszínen megszületett határozatot azonban nem fogadjuk el, mert ez a rallysport alapszabályait kérdőjelezi meg. Továbbra is úgy gondolom, hogy az ilyen esetek nem tesznek jót a szeretett sportágunknak. Az utolsó szakaszt nagyon meg akartuk nyerni, de sajnos becsúszott egy hiba, ami megfosztott minket ettől a részsikertől is.

Szőke Tamás navigátor is csalódott volt, hiszen nagyon várták az esztendő első és egyetlen murvás hétvégéjét. Az akarás és az aprólékos előkészítés ellenére a befektetett munka ezúttal nem hozta meg a gyümölcsét.

- Tudtuk jól, hogy a technikai sportokban bármi megtörténhet. A WRC is elromolhat, és ezúttal sajnos el is romlott - értékelt Kazár Miki navigátora. - Reméljük, hogy először és utoljára történt velünk ilyen szerencsétlenség. - Amint utánunk jött a csapat, tíz perc alatt kicserélték a computert, felprogramozták ezután pedig rögtön beindult az autó. A Citroen Motorsportnál ki fogják elemezni, hogy miként történhetett meg mindez. Természetesen nekivágtunk a vasárnapnak, a történtek ellenére abszolút motiváltan. Ezt az is bizonyítja, hogy a második napi nyolc gyorsból ötöt sikerült megnyernünk. A végén sajnos a nagy igyekezet miatt egyet hibáztunk, ezért nem öt, csak négy pontot sikerült gyűjteni a Power Stage-en.



- Nagyjából 170 km/h-s sebességnél elnéztünk egy féktávot, de szerencsére úgy estünk be, hogy újra tudtuk indítani a Citroent. A negatív események ellenére fantasztikus élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodtunk, az viszont már biztos, hogy a hátralévő három futam mindegyikén rajthoz kell állnunk.

A Maximmun Racing Team kettőse az utolsó szakaszon elért második helynek köszönhetően 4 ponttal zárta a 20. Veszprém Ralit. A legnagyobb riválisnak számító Herczig, Bacigál páros 20 egységet gyűjtött, így a két éllovas között minimálisra csökkent a különbség. Rajtuk kívül a veszprémi győztes, Botka Dávid is bejelentkezett az esélyesek közé.

- Egy ponttal vezetünk, tehát a pszichikai előny még mindig nálunk van - folytatta Kazár Miklós. - A vasárnapi Szuper Rallyzás azért arra mindenképpen jó volt, hogy ismét lemérjük magunkat. Ha nincs a szombati problémánk, akkor nagyjából másfél perccel győztünk volna. Irgalmatlanul erős a Xsara WRC, és még mindig van benne tartalék. Bízom benne, hogy Kassán ezt meg is tudjuk majd mutatni. Érdekes lesz a következő, szlovák-magyar közös verseny, hiszen vélhetően a legjobb lengyel egységek is itt ott leszek majd a nyílt futamon. Nem vitás, szerencsétlenül alakultak a veszprémi dolgaink, de bízom benne, hogy Kassán, a fővárosban és Pécset ismét az igazi arcunkat láthatja majd a közönség.


A 20. Veszprém Rally végeredménye:

1.    Botka Dávid, Mihalik Péter            (Mitsubishi Lancer EVO IX) 1:23:50,2

2.    Herczig Norbert, Bacigál Igor        (Skoda Fabia S2000) +1,1

3.    Lategan Henk, White Barry           (Skoda Fabia S2000) +30,6

4.    Balogh János, Holczer Dániel        (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:15,7

5.    Ollé Sasa, Budai Annamária          (Ford Fiesta S2000) +1:49,8

6.    Bútor Róbert, Tagai Róbert           (Peugeot 207 S2000) +1:56,5

16.  Kazár Miklós, Szőke Tamás        (Citroen Xsara WRC)+8:32,2


További Veszprém Rally képek: http://pirirc.hu/index.php/veszprem-rally-orb-2013

Az eseményekben és fordulatokban gazdag rali bajnoki futamot Botka Dávid és Mihalik Péter nyerte meg.

Rali. Defektek sokasága, idõ elõtt kihulló WRC-k, tizedekre menõ csata a gyõzelemért, esélyek korai búcsúja. Technikai problémák, és végül Botkáék sikere. Rendkívül izgalmas és fordulatos viadalt zárt az ORB mezõnye a 20. Veszprém Rallyn. Az idei bajnokság harmadik futamának elsõ negatív szenzációját a címvédõ szolgáltatta. Kazár Miklós és Szõke Tamás, alig egy kilométert tett meg a Citroen Xsara WRC-vel, amikor computer gondok miatt az autó megállt, így kénytelenek voltak föladni a verseny.

-         Természetesen nagyon csalódott vagyok, mert úgy estünk ki, hogy egyáltalán nem hibáztunk – tekintett az eseményekre Kazár Miklós. – Sõt, esélyünk sem volt arra, hogy megmutassuk, mire vagyunk képesek. A csapat azonnal utánunk jött, kicserélték a computert, a motor beindult, és bejöttünk a szervizparkba. Összeültünk, és úgy döntöttünk: folytatjuk. Mégpedig azért, mert imádjuk ezt a sportot, és szeretnénk sportszerû keretek között a többiekkel megmérettetni magunkat. Még akkor is, ha a bajnoki pontjaink már elúsztak.

A defektig meneteltek

Kazárék idõ elõtti búcsúja után, Turán Frigyes és Zsíros Gábor ragadta magához a karmesteri pálcát. A Ford Focus WRC tökéletesen muzsikált, Friciék az elsõ öt gyorsaságin közel ötven másodperces elõnyt autóztak ki. Aztán õket is utolérte a defekt, ami még nem lett volna nagy gond, de a kocsi bal futómûve annyira megrongálódott, hogy kénytelenek voltak leadni a menetlevelet. Ekkor a vezetés Herczig Norbert ölébe hullt, de a lehetõséget azonnal megérezte az õt üldözõ Botka Dávid, aki a következõ szakaszon az élre állt. A hajrában az elõnyébõl 1.1 másodpercet meg is tudott õrizni, így õ végzett a 20. Veszprém Rally élén. A borsodi versenyzõk közül a legjobb teljesítményt Balogh János és navigátora, Holczer Dániel nyújtotta. Végig stabil, kiegyensúlyozott autózással zártak a negyedik pozícióban.

Kalandos hétvége

Az élmezõnybõl szinte nem volt olyan egység, akinek a hétvége folyamán ne lett volna, kisebb-nagyobb problémája: Spitzmüller Csaba és Elek István egyaránt defekt miatt veszített sok idõt, Lukács Kornélék olyan helyen estek be, ahol nem álltak nézõk, így nem jött segítség. Krózser Menyhért autójának a motortere gyulladt ki, Szíjj Zsolt pedig a Xsara WRC-vel az árokban kötött ki. Az utolsó gyorsasági szakaszon a gyõzelem mellett a részsikerért járó plusz pontokért is öldöklõ küzdelem folyt. Itt végül Herczig Norbert volt a leggyorsabb, megelõzve a dél-afrikai Lategan Henk, White Barry kettõst. Harmadiknak a szõci gyorson a Szuper Rali keretében a versenyt tovább folytató Kazár Miklós, Szõke Tamás duó érkezett be, így a címvédõ négy pontot mégis szerzett a veszprémi hétvégén. Az Országos Rali Bajnokság szeptember 6-án és 7-én a szlovák-magyar közös rendezésû kassai viadallal folytatódik.

ÉM-ME

 

A 20. Veszprém Rally (nem hivatalos) végeredménye:

1.    Botka Dávid, Mihalik Péter         (Mitsubishi Lancer EVO IX) 1:23:50,2

2.    Herczig Norbert, Bacigál Igor      (Skoda Fabia S2000) +1,1

3.    Lategan Henk, White Barry          (Skoda Fabia S2000) +30,6

4.    Balogh János, Holczer Dániel      (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:15,7

5.    Ollé Sasa, Budai Annamária         (Ford Focus S2000) +1:49,8

6.    Bútor Róbert, Tagai Róbert          (Peugeot 207 S2000) +1:56,5

 

További Veszprém Rally képek: http://pirirc.hu/index.php/veszprem-rally-orb-2013

Kazár Miki maximális pontszámmal vezeti a bajnokságot, most kedvenc talaja a murva következik, először egy WRC-vel.

Július közepén a Balaton hangulata mindig magával ragadja az embert. A hőségben jól esik a hűsítő vízpart, a lazulás, a kikapcsolódás. Vannak azonban olyan sportemberek, akik egyáltalán nem pihenni látogatnak el a magyar tengerhez, sokkal inkább azért, hogy ismét részt vegyenek egy őrületes, emlékezetes száguldáson. A Maximmun Racing Team párosa a mesekönyvbe illő egri és miskolci versenyhétvége után Veszprémben sem szeretne lassítani. Kazár Miklós és Szőke Tamás ötven ponttal a zsebében várja a hazai rallybajnokság folytatását, hiszen alaposan kiéheztek már a versenyzésre.

- Szinte napra pontosan két hónap telt el a miskolci és a soron következő veszprémi futam között, ami nagyon sok - tette hozzá Kazár Miklós. Ráadásul idén a veszprémi lesz az egyetlen murvás verseny, ez pedig számomra csak fokozza a várakozást. Köztudott, hogy hozzám nagyon közel áll a lazább talaj, és úgy gondolom, hogy a Xsara WRC-vel itt még erősebbek lehetünk, mint az aszfalton. Természetesen most is az a legfontosabb, hogy jól érezzük magunkat az autóban, élvezzük a versenyzést. A többi úgyis jön magától. Hosszú még a bajnokság, de két győzelem után, valamelyest már most is lehet számolgatni. Tomival és a csapattal mi Egerben és Miskolcon megtettük a magunkét. Tudjuk, hogy erre a teljesítményre képesek vagyunk, az ellenfeleinknek viszont kockáztatni kell, hogy közelebb zárkózzanak hozzánk. Úgyhogy ebből a szempontból jó helyzetben vagyunk. Tesszük a dolgunkat mint eddig, megyünk és természetesen a veszprémi nyárban is szeretnénk ünnepelni.

Tíz, többnyire jól ismert murvás gyorsasági, és közel 145 versenykilométer vár majd július 13-án és 14-én az ORB mezőnyére Veszprémben. A nevezési lista alapján négy WRC, hat S2000-es es sok Mitsubishi autó vívhat majd komoly csatát az idei harmadik viadalon.

- Minél több jó páros és jó autó indul, annál értékesebb egy siker, egy-egy jó helyezés - folytatta Kazár Miklós. - Már megjelent a kiírás, ezért nagyjából sejthető, hogy mi vár ránk Veszprémben - A csapatra jellemző módon, mindenre odafigyelve, nagyon aprólékosan készülünk, alig várom már, hogy ismét beülhessünk a Citroen Xsara WRC-be.


Szőke Tamás navigátor arról is beszélt, hogy Veszprémben bővül a Citroen WRC-s kontingense, ami még részletesebb és pontosabb felkészülést igényel az előttünk álló napokban.

- Az olaszok ugyanis a korábbinál jóval komolyabb apparátussal érkeznek Magyarországra, mint Egerben vagy éppen Miskolcon, egy második Xsara WRC-t is hoznak, melyet e versenyen Szíjj Zsolti fog vezetni. Természetesen külön-külön versenyzünk. Nekünk ezúttal is új versenymérnökünk lesz, méghozzá az a francia úriember, aki 2005-ben Sebastian Loebnél látott el hasonló feladatot. - tette hozzá Szőke Tamás. Majd folytatta , hogy nem csak a hátteret biztosító személyzetben, hanem a technikában is változás lesz. Bizakodom, mert tudom, hogy Mikinek a murva a mindene. Még akkor is optimista vagyok, ha nekem eddig nem voltak kellemes tapasztalataim a murvával kapcsolatban. Bízom benne, hogy Veszprém után megváltozik a véleményem. Két futamot követően nekünk már egyértelműen az év végi összetettet kell néznünk, ezért semmilyen fölösleges rizikót nem fogunk vállalni. Természetesen szeretnénk nyerni és újabb értékes pontokat szerzünk, ami segítségünkre lesz a céljaink elérésében, de nem leszünk elkeseredve sem ha nem úgy alakul ahogy terveztük.

A szezonnyitó Eger Rallyn, majd két héttel ezelőtt hazai környezetben is tökéletes hétvégét produkált Kazár Miklós. A Citroen Xsara WRC-vel induló címvédő két győzelemmel, maximális pontszámmal vezeti az idei rallybajnokságot. Mikinek ehhez a rajthoz tökéletes koncentrációra volt szüksége mindkét viadalon, most viszont eljött a lazítás ideje. A Maximmun Racing Team pilótája vasárnap a rallycross EB nyírádi futamán ül ismét autóba. Egy meghívásnak tesz eleget, aminek minden percét élvezni szeretné.

- Öt rallyst hívott meg a rangos eseményre a szakágvezetőnk - árulta el a részleteket Kazár Miki. - Természetesen számomra is nagy megtiszteltetés, hogy néhány betétfutam erejéig részese lehetek az Eb-futamnak. Teljesen lazán, feszültség nélkül ülhetek be az autóba. Hogy milyenbe? Egy EVO IX-es Mitsubishit fogok terelgetni Nyírádon. Végre nem kell íven haladni, nem kell őrült versenyt vívni a másodpercekkel, lehet egy kicsit bolondozni ezen a napon. Szeretném élvezni ezt a lehetőséget, és a nézők kedvéért a látványra fogok törekedni. Egész biztos, hogy sokan lesznek a stadionban, ezért mindenkinek hatalmas élményben lesz majd része.

Kazár Miki az örömautózás mellett természetesen szurkolni fog a magyar rallycrossosoknak, akikkel quados múltjából kiindulva nagyszerű kapcsolatot ápol.

- Mózerral, Harsányival és Káraival is jó kapcsolatot ápolok, csak tisztelettel és barátsággal beszélhetek róluk. Nagyon drukkolok nekik, hogy jó eredményt érjenek el hazai környezetben - folytatta Kazár Miki. - A pályát ismerem, nem kell nagyon bemutatni, jó poén és remek vasárnap elé nézek. Lesz még egy érdekesség, hiszen Petter Solberg korábbi rally világbajnokkal versenyezhetek együtt, ami szintén nagy megtiszteltetés. Úgy tudom, hogy a norvég kiválóság egy Lada VFTS-ben fog ülni. Úgyhogy látványban szerintem nem lesz hiány, én pedig boldog vagyok, hogy egy ilyen rangos eseményen képviselhetem a rally szakágat. És egy kicsit bolodkodhatok is...

Vasárnap este különleges élményben lehetett része Kazár Miklósnak. Néhány kilométerre az otthonától, a saját városában ünnepelhették a szurkolók, a versenytársak és a csapattagok. A sikert természetesen nem adták ingyen: kőkeményen meg kellett dolgozni azért, hogy Eger után, a 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn is győzelmet ünnepelhessen. A Citroen Xsara WRC a bajnokság második futamán is tökéletesen működött, az eltervezett taktikát pedig Miki és Tom tökéletesen végrehajtotta. Az első napon az éj leple alatt Lillafüred és Mályinka között a 23 kilométer hosszú gyorsaságit kétszer is megnyerte a Maximmun Racing Team párosa, vasárnap az Ózd környéki pályákon négyből háromszor bizonyultak a legjobbnak. Végül közel egy perces előnnyel nyerték meg a versenyt, így a miskolci Városház Téren önfeledten pezsgőzhettek.

- Rendkívül nehéz hétvégén vagyunk túl, de szerencsére minden tökéletesen alakult - fogalmazott a borsodi rallys hétvége után Kazár Miklós. - Korom sötétben kezdtük a versenyt, ami igazi kihívás, komoly feladat volt mindenki számára. A poros, köves felhordásokat ugyanis máshogy lehetett látni, mint nappali fényviszonyok között. Szerencsére sikerült megoldanunk, nagyon jó lámpasorral rendelkeztünk, ami sokat segített a gyorsokon. Ésszel autóztunk, betartottuk a taktikai elképzeléseinket, ami a végső sikerhez vezetett. Nagyon koncentráltak voltunk, a 140 kilométer alatt még csak megsem csúsztunk. Egy kicsit elfáradtunk a végére, de nagyon jó érzés volt Miskolcon, a saját városomban ünnepelni.

Kazár Miklós és Szőke Tamás a 19. Mojito Lemon Miskolc Rallyn a miskolci önkormányzat különdíját is átvehette, amit a legeredményesebb helyi versenyzőnek ajánlottak föl. A bajnoki pontokat tekintve pedig újabb komoly lépést tett előre a Maximmun Racing Team kettőse. Az utolsó szakasz megnyerésével ezúttal is 25 egységgel gyarapították az idei termést, tehát százszázalékos teljesítménnyel állnak az ORB élén.

- Óriási hálával tartozunk a csapatnak, hiszen ismét egy tökéletes Xsara WRC-t bocsátottak a rendelkezésünkre - tette hozzá Szőke Tamás. - Nagyon nehéz verseny volt, az éjszakázás mellett, a másnapi esőzéssel, és még a jégveréssel is meg kellett birkóznunk. Az utolsó kör előtt emiatt elég sokat várakoztunk, de szerencsére ez nem ment a teljesítményünk rovására. Győztünk!!! Immáron másodszor ebben az évben, ami óriási eredmény.

Csak titkon, vagy még ott sem gondoltam azt, hogy Miskolc után pontveszteség nélkül állunk majd a sorozatban. Azt viszont tudjuk, hogy közel sincs még vége. Egy pillanatig sem engedhetünk ki, hiszen az újabb és újabb részsikerek vezethetnek a végső siker felé.

Kazár Miklós szerint észjátékot nyertek meg a bükki pályákon és az Ózd környéki utakon. Folyamatosan az élen autóztak, a legnagyobb különbség azonban a végére alakult ki.

- Ehhez nyilván az is kellett, hogy Herczig Norbiék két defekt miatt gyengébb időt érjenek el a végén - folytatta Kazár Miklós. - Az viszont valóban igaz, hogy végig az élen álltunk, folyamatosan távolodtunk a többiektől. Nagyon jó verseny volt, mindenki korrekten csatázott, tisztességesen játszott, ezért még inkább felértékelődik az első miskolci győzelmünk. Az első napon a gumitaktikánk nem vált be tökéletesen, amit a bükkszentkereszti időeredményeink is igazoltak. Másnap viszont a változékony időjárás ellenére tökéletesen beletaláltunk az abroncsokba, amivel még a maradék nyitott kérdésekre is sikerült pontot tenni. Bükfürdőn, Szombathelyen, Veszprémben, legutóbb pedig Egerben már győztünk, most végre Miskolcon is megvan az első abszolút siker.

A két aszfaltos verseny sikeressége kellő önbizalmat adhat Mikiéknek a folytatásra. Ráadásul két hónap múlva egy murvás hétvége következik Veszprémben. Kazár Miklósról köztudott, hogy a lazább útfajtát jobban kedveli, ráadásul a három aktív hajtás miatt a Xsara WRC-nek is fekszik majd az a verseny. Úgyhogy a két győzelem után, tovább támad majd az éllovas páros a bakonyi nyárban.

A 19. Mojito Lemon Miskolc Rally végeredménye:

1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 1:12:21,5

2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +57,8

3. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:48,5

4. Krózser Menyhért, Papp György (Subaru Impreza WRC) +2:21,5

5. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +2:25,7

6. Rongits Attila, Hannus László (Mitsubishi Lancer EVO IX) +4:39,1

A 19. Mojito Lemon Miskolc Rally első versenynapján az öt értékelt szakaszból kettőt nyert meg Kazár Miklós és Szőke Tamás. A Maximmun Racing Team kettőse mindkétszer a Lillafüred - Mályinka közötti pályán aratott részsikert. A hosszú gyors kétszeri megnyerése elég volt ahhoz, hogy Mikiék összetettben is vezessék az ORB második futamát. Az előny azonban nem akkora, hogy teljesen meg lehetne nyugodni, hátra lehetne dőlni.

- Összességében elégedett vagyunk, hiszen hosszú éjszaka után vezetünk, jól állunk a versenyen - fogalmazott a vasárnapi rajt előtt Kazár Miklós. - Azt viszont hozzá kell tennem, hogy a gumitaktikánk teljes mértékben nem vált be, ezt a Bükkszentkereszten elért időeredményeink is mutatják. Az előnyünk nem nagy, de bízom benne, hogy ott tudjuk folytatni, ahol néhány órával ezelőtt befejeztük. Érzésem szerint a királdi kör és a sátai gyorsasági kedvez a WRC-nek. Mind a végsebesség, mint a fékutak, mind a kigyorsítások tekintetében. Nagyon figyelnünk kell, mert most már nagyon szeretnék Miskolc Rallyt nyerni. Eddig ez még nem sikerült, most jó úton haladunk efelé.

Szőke Tamás az eget kémlelte vasárnap kora délután. Kazár Miklós navigátora egy kicsit tart az esőtől, pontosabban a kiszámíthatatlanságtól.

- Nem tudni, hogy száraz, vagy esős nap vár ránk, ez a legrosszabb - tette hozzá a navigátor. - Nagyon jó lenne, ha egy ilyen hosszú, megerőltető éjszaka és hajnal után, a pályán dőlne el a csata, nem pedig a külső körülmények határoznák meg a végeredményt. 11.4 mp-el vezetünk. Ez nem sok, de be lehet osztani. Mályinkánál az utolsó körben kértem Mikit, hogy óvatosan jöjjünk le, mert addigra nagyon köves, felhordásos lett az aszfalt. Ott sokat lehetett volna bukni, de szerencsére megúsztuk a defektet. Technikás és tempós, lobogós pályák várnak ránk, remélem folytatni tudjuk az Egerben megkezdett jó sorozatunkat.

A 19. Mojito Lemon Miskolc Rally állása az első versenynap után: 1. Kazár Miklós, Szőke Tamás (Citroen Xsara WRC) 48:17,1, 2. Herczig Norbert, Bacigal Igor (Skoda Fabia S2000) +11,4, 3. Balogh János, Holczer Dániel (Mitsubishi Lancer EVO IX) +1:10,8, 4. Krózser Menyhért, Papp György (Subaru Impreza WRC) +1:48,7, 5. Botka Dávid, Mihalik Péter (Mitsubishi Lancer EVO IX R4) +2:16,6, 6. Trencsényi József, Verba Gábor (Mitsubishi Lancer EVO IX) +3:34,5

8. oldal / 9

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek! pirirc[kukac]pirirc.hu

ORB - Rallye 1 Hírek

  • 2024. május 07., kedd

    II. Hell Diósgyőr Rally: Megkezdődött a nevezési időszak Gőzerővel zajlik a szervező munka, május utolsó hétvégéjén Diósgyőrbe érkezik a hazai rali szakág. A HUMDA ORB mezőnye mellett ugyanis az ORB2, az ORB3 és a Historic kategória képviselői is…
  • 2024. május 02., csütörtök

    Eszter & Csabi a Rally Hungary-n  2024 első ORC futamán, a Rally Hungary-n láthattuk porolni a Esztert a jobb1-ben, és Csabit a megszokott bal1-ben. V-Híd Rally Hungary 2024.04.12-14. Juhász Csaba - Velezdi Eszter Kole Media Center…
  • 2024. május 02., csütörtök

    A második helyről fúródtak a földbe Velenczeiék Veszprém Rally – összefoglaló Sajnos hamar be kellett fejeznie az évadnyitó veszprémi futamot a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt párosnak. A SKODA Fabia R5 Evo versenyautóval induló párosnak a harmadik…

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top