MARICSEK RACING TEAM – Gymkhana Grid EB és Drift Jamboree, Tököl
Szőke Ákos – BMW E30
Nagy álma teljesül Szőke Ákosnak azzal, hogy rajthoz állhat az Európa Bajnokság keretein belül. Az augusztus 10-11-ei Gymkhana Grid EB egyben magyar országos bajnoki forduló is lesz, ahol szintén szeretne jól szerepelni a Maricsek Racing Team fiatal tehetsége. Ákos fő célja, hogy az erős középmezőny tagjaként zárhassa a hétvégi, tököli jamboreet.
Szőke Ákos: Nagyon várom és már rettentő módon izgulok is a hétvégi rendezvény miatt. Úgy gondolom, Európa Bajnokság mindenki számára nagy jelentőséggel bír, kiváltképpen a technikai sportban. Rengeteg versenyzőre és igazán színvonalas versenyre számítok, ami mellett ráadásul több kísérőprogram – mint például King of Europe, autó kiállítás – is csalogatni fogja a nézőket.
Komoly mezőnnyel kell majd szembenéznem, hiszen az OB amatőr és pro kategóriája, valamint a teljes európai szakasz is össze lesz rakva, csak az összkerék-meghajtású versenygépeket veszik majd külön. Még az is lehet, hogy nagyban függ majd a szereplésünk a szerencsétől is – minden attól függ, hogy végül a kvalifikáció normál módon történik-e majd meg, vagy sorsolással.
A BMW-t már rendbe tettük, készülünk is a futamra, ám autózásra nem jutott időnk a sok munka miatt. Bízom benne, hogy a nyári forróság nem fog velünk kitolni, s minél jobban tudunk majd szerepelni. Szeretném felmérni a tudásomat, hogy a nemzetközi mezőnyben hogyan állom meg a helyemet. A konkrét helyezéssel kapcsolatban viszont nem mennék bele találgatásokba. Csak annyi lenne a célom, hogy egy erős középmezőnyt meg tudjak célozni.
Sajtófőnök: Horváth Judit – Tel.: 30/533-9099; E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.; www.maricsekteam.hu