Forma-1-es riport

Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 7.

 

 

Lewis Hamilton kilencedik győzelmét szerezte vasárnap a 75. Brit Nagydíjon, Silverstone-ban. A Mercedes pilótája 2021-ben szerezte utolsó győzelmét, így ez egy nagyon érzelmes hazai győzelem a számára. A második helyen Max Verstappen ért célba, őt pedig Lando Norris követte a bronzérmes helyen. 

 

„Nem tudom abbahagyni a sírást, hiszen 2021 óta minden nap úgy keltem, hogy küzdök, gyakorlok és a feladatra összpontosítok és nagyon keményen dolgozok ezzel a csodálatos csapattal. Ez az utolsó versenyem itt ezzel a csapattal, ezért nyerni szerettem volna, mivel szeretem és tisztelem őket azért a kemény munkáért, amit az évek során ebbe tettek. Örökre hálás vagyok mindenkinek a Mercedesnél és az összes partnernek.” – nyilatkozta a verseny után a versenygyőztes brit. 

 

A szokásos brit nyári időjárás fogadta a Forma-1 mezőnyét július első hétvégéjén. Hűvös időjárás és esős-szeles, hol pedig napos időben köröztek a Forma-1-es csapatok és a betétversenyek résztvevői. A vasárnapi futamra is jutott eső, bár szerencsére a verseny zökkenőmentesen lebonyolítható volt. A Brit Nagydíjak történelmében először három brit pilóta rajtolhatott el az első három helyről: George Russell, Lewis Hamilton és Lando Norris. 

 

Lewis Hamilton előnyös helyről rajtolt, de nem biztos, hogy gondolta volna, hogy megnyeri a futamot, bár neki és a Mercedesnek mindig is feküdt a Silverstone-i aszfaltcsík. A 39 éves pilóta az utolsó bokszbeállások során került Lando Norris elé a mezőny elejére, s onnantól fogva már nem lehetett elvenni tőle a győzelmet. Norris egy darabig még állta a sarat a második helyen, de aztán a harmadik helyen autózó Max Verstappen kielőzte négy körrel a verseny vége előtt. Norris csapattársa, Oscar Piastri csapata eltaktikázta az ausztrál bokszbeállását, s emiatt kénytelen volt beérni a negyedik hellyel. Ha ugyanis Norris-szal egyidőben hívják be kerékcserére, akkor lehetősége lett volna harcolni a dobogós helyekért, így viszont pont lemaradt azokról.

 

A rajtelső George Russell vezetett a verseny első felében, de az eső megérkeztével visszaesett, s később kénytelen volt feladni a versenyt, mivel meghibásodott az autójának a hűtőrendszere. Pierre Gasly el sem indult a futamon. Még a rajt előtt adta fel autójának sebességváltó meghibásodása miatt.


Fotó: AmberPR

A Ferrarinak továbbra sem megy jól a szekere. Carlos Sainz ismét jobb eredményt tett le az asztalra, mint Charles Leclerc. A spanyol az ötödik lett, miközben Leclerc csak a 14. 

 

Nico Hülkenberg Ausztria után ismét a hatodik helyre vitte célba a Haast. A németet a két Aston Martin-pilóta követi, akik ezúttal befértek az első tízbe. Lance Stroll a hetedik, míg Fernando Alonso a nyolcadik lett. Az első tizet Alexander Albon és Juki Cunoda zárja, ezzel értékes pontokat szerezve csapataiknak. 

 

Miközben Max Verstappen a második lett, mexikói csapattársa formája cseppet sem javult, sőt. Sergio Perez a 16. helyre vitte célba a Red Bull autóját. 

 

A jövő hétvégén ezúttal nem lesz verseny, aztán már hétfőtől kezdődik az építkezés a Hungaroringen, ahol is készülnek a csapatok a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjra (2024. július 21.).

 

2024-es Forma-1-es Brit Nagydíj eredménye

 

  1. Lewis Hamilton Mercedes + 1:22.27.059
  2. Max Verstappen Red Bull + 1.465
  3. Lando Norris McLaren + 7.547
  4. Oscar Piastri McLaren + 12.429
  5. Carlos Sainz Ferrari + 47.318
  6. Nico Hülkenberg Haas + 55.722
  7. Lance Stroll Aston Martin + 56.569
  8. Fernando Alonso Aston Martin + 1:03.577
  9. Alexander Albon Williams + 1:08.387
  10. Juki Cunoda RB + 1:19.303
  11. Logan Sargeant Williams + 1:28.960
  12. Kevin Magnussen Haas + 1:30.153
  13. Daniel Ricciardo RB + 1 kör
  14. Charles Leclerc Ferrari + 1 kör
  15. Valtteri Bottas Kick Sauber + 1 kör
  16. Esteban Ocon Alpine + 2 kör
  17. Sergio Perez Red Bull + 2 kör
  18. Guanyu Zhou Kick Sauber + 2 kör
  19. George Russell Mercedes Nem ért célba
  20. Pierre Gasly Alpine Nem ért célba



A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Max Verstappen 255 pont
  2. Lando Norris 171 pont
  3. Charles Leclerc 150 pont
  4. Carlos Sainz 146 pont
  5. Oscar Piastri 124 pont
  6. Sergio Perez 118 pont
  7. George Russell 111 pont
  8. Lewis Hamilton 110 pont
  9. Fernando Alonso 45 pont
  10. Lance Stroll 23 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 373 pont
  2. Ferrari 302 pont
  3. McLaren 295 pont
  4. Mercedes 221 pont
  5. Aston Martin 68 pont
  6. RB 31 pont
  7. Haas 27 pont
  8. Alpine   9 pont
  9. Williams   4 pont
  10. Kick Sauber   0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es beharangozó

Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 7.

 

 

Ahogy 2023-ban, úgy idén sem pihenhet a mezőny Ausztria után. A hétvégére máris a Brit Nagydíj helyszínére érkezett a karaván. Már csak ez a futam választ el minket a július 21.-ei Magyar Nagydíjtól. Előbb azonban a hétvégén Silverstone-ban állnak rajthoz a Forma-1-esek. Az eredetileg egy repülőtérből átalakított pályát és környezetét pár éve megújították, s egy modern létesítmény és új aszfaltcsík fogadja a nagyrészt hazatérő csapatokat.

 

Angliát az autósportok bölcsőjének tartják, s mivel a csapatok nagy részének ott van a főhadiszállása és többségében britek dolgoznak a sportágban, privilégiummal rendelkezik a Brit Forma-1-es Nagydíj. Ezt a koronavírus járvány idején egy éven belüli két futam is megmutatta. Most viszont egy szokásos versenyhétvége következik.

 

Ausztriában egy különleges verseny kerekedett a futam végére, s George Russell önbizalmának nagy lökést adhat a spielbergi versenypályán szerzett győzelme. Nem lesz könnyű dolga a fiatal britnek, hiszen a Brit Nagydíj győztes trófeájára sokaknak fáj a foga. Ez a legtöbb csapat és több pilóta számára is hazai pálya, ahol a győzelem nagyon értékes. Lando Norrisnak is hazai a terep, így ha ügyes, az Ausztriában elvesztett győzelmi esélyt át tudja forgatni egy hatalmas hazai diadalra. A McLarenen nem fog múlni. Nagyon jól megy a csapatnak idén, jó az autó, jók a pilóták, minden adott a sikerhez. 

 

Minden bizonnyal folytatódik a Max Verstappen-Lando Norris csata a hétvégén is. Jelenleg ez a legvalószínűbb forgatókönyv. Christian Horner, Red Bull csapatfőnök, szerint Norris egyre jobban megtanulja, hogy hogyan is vegye fel a kesztyűt Verstappennel szemben. Szerinte a szezon hátralévő részében sok nagy csatát láthatunk még egy két pilóta között. Verstappen egy kemény ellenfél, talán a legkeményebb jelenleg, s mindenki tudja, hogy azt kapja tőle, amit ő ad neki. Akár a barátja az a pilóta, akár nem.


Fotó: AmberPR

 

Lewis Hamilton az elmúlt két évben a dobogó harmadik fokára állhatott fel Angliában, így vélhetően ezúttal is hasonló eredmény a célkitűzése. A Mercedes továbbra is a lepattanókra hajt, így, ha az éllovasok hibáznak, akkor pilótái ott teremnek. Jól fekszik autóinak általában a brit versenypálya.

 

Ami pedig a Ferrarit illeti, Carlos Sainz jeleskedett legutóbb, amikor is a bronzérmes helyezést szerezte meg Ausztriában. A spanyol pilóta jövőjéről semmi hír. Elmondta, hogy annyi időt tölt azzal, hogy kiválassza számára a legmegfelelőbb opciót, amennyire csak szüksége van. A Williams, a Sauber-Audi és az Alpine közül választhat a spanyol pilóta. A Williams különösen türelmetlen. Amennyiben Sainz nem fogadja el az ülését, Esteban Ocon és Valtteri Bottas lehet a következő jelöltjük. Sainz döntése dominóeffektust indít majd be, azután jobban látjuk majd a jövő évi pilótafelállást.

 

A Forma-1-es résztvevők nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki felsőfokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban. Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni, de főleg a brit pilóták hazai közönségük előtt.

 

A verseny és a pálya

 

A Silverstone-i pályát 2010-ben átépítették, amikor kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Az átépítések után a Silverstone-i lett a versenynaptár egyik leghosszabb pályája, de megmaradt gyors pályának. A motorerősségnek fontos szerep jut a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. Ez az aszfaltcsík nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő kombinációja, olyanoké, mint a híres Maggotts, Becketts és Abbey kanyarok.

 

Az 52-körös Brit Nagydíj július 7.-én helyi idő szerint 15 órakor (nálunk 16 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,891 km, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot Max Verstappen tartja 2020-ból, ideje 1 perc 27,097 másodperc.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es beharangozó

Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 14.

 

Egy unalmas Francia Nagydíjat követő izgalmas osztrák futam után a Forma-1-es cirkusz elérkezett Angliába, Silverstone-ba. Kilenc évvel ezelőtt teljesen átalakították a Silverstone-i versenypályát és környezetét és így már egy minden igényt kielégítő ultramodern létesítmény fogadja a ködös Albionba érkező, vagy éppen hazaérkező csapatokat. Ennek ellenére még kérdéses a helye ennek a futamnak is a jövő évi versenynaptárban, szerződése az év végén lejár.

 

Nem akárhová érkezik meg a hétvégén a Forma-1-es cirkusz. Angliát az autósportok bölcsőjének titulálják. Óriási múlttal rendelkezik, ahol 1950 óta kisebb nagyobb megszakításokkal rendeznek Forma-1-es Nagydíjat. Jim Clark, Alain Prost, Nigel Mansell, Jack Brabham, Niki Lauda, Michael Schumacher csak néhány a nagy nevek közül, akik több alkalommal is felállhattak itt a dobogó tetejére. Ehhez az illusztris névsorhoz csatlakozott Lewis Hamilton, aki tavalyelőtt ötödik győzelmét szerezte meg itt. Ez a verseny a csapatok nagy részének a hazai futama lesz. A Brit Nagydíjon nyújtott teljesítmény így nem meglepő módon a legtöbb csapat számára presztízskérdés lesz. 

 

Lewis Hamilton továbbra is az egyik legünnepeltebb celebritás hazájában. A brit pilóta nagyon szép sikereket ért el és ér el napjainkban is a Forma-1-ben. Emellett sokat szerepel a médiumokban aktuális ruhájával, frizurájával vagy éppen a kutyáival. A Mercedes pilótája tudatosan építi karrierjét, kapcsolatait, de várhatóan a hétvégén arra fog koncentrálni, hogy hazai pályáján összességében hatodszorra is nyerni tudjon. Tavaly Sebastian Vettel megfosztotta attól a lehetőségtől, hogy zsinórban ötödszörre nyerje meg a Brit Nagydíjat. A ferraris pilóta a rajtnál kilőve simán megelőzte a rajtelső Hamiltont és onnantól már nem is lehetett elvenni a győzelmet a német pilótától.


Fotó: Amber PR

A helyi hős 2018-ban így kénytelen volt beérni a második hellyel, s a két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon sem éppen brillírozott. Ez azonban bármely bajnokkal megesik. A Mercedesről és Lewis Hamiltonról is elmondható, hogy lehengerlő formában van. Ausztriában por került a gépezetbe, de hosszú még a szezon, bármi megtörténhet. Hamilton az eddigiekben nagyon eredményes volt a régi brit repülőtérből átalakított betoncsíkon, így nem is lehet más a célja idén sem, minthogy ismét ő vihesse haza a brit győztes trófeát.

 

Erre pedig igencsak esélyes a címvédő világbajnok. Annak ellenére, hogy tavaly a Ferrari hasított Silverstone-ban (Vettel nyert, Raikkönen pedig harmadik lett), sem idei formája, sem pedig az előző években a brit pályán nyújtott teljesítménye nem predesztinálja a maranellói istállót hasonlóan szép eredményre. Mattia Binotto csapatfőnök is úgy nyilatkozott, hogy bár ide is visznek egy kisebb aerodinamikai fejlesztést, nem különösebben fekszik a Silverstone-i betoncsík a 2019-es Ferrarinak.

 

2018-ban Sebastian Vettel a rajtnál könnyen kielőzte a rajtelső Lewis Hamiltont, s 2009 óta először ő nyerte a Brit Nagydíjat. Lewis Hamilton a rajt utáni balesete ellenére a második helyre vitte célba a Mercedesét. A bronzérmes helyezés Kimi Raikkönené lett, aki szép versenyzést bemutatva ért célba a dobogós helyen. Hamilton annyira frusztrált volt amiatt, hogy csak második lett, hogy a verseny utáni interjúkat is kihagyta, majd később a dobogón mégis megszólalt. Nagyon fáradtnak nézett ki, megviselhette az Angliában szokatlan nagy meleg, meg a hazai pályán kihagyott lehetőség is.

 

A Forma-1-es résztvevők nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki felsőfokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban, főleg most, hogy lehet ez lesz az utolsó futam rajta (legalábbis egy ideig). Ennek azért ellentmondanak a pályán végzett további fejlesztések. Idénre új aszfaltréteget kapott a betoncsík, s a célegyenesben 2020-ra egy luxushotel nyitja meg kapuit, amelynek az építése már nagyban tart.

 

Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni. S ez egyike azon kevés helyszíneknek, ahol a pilóták szerint az autókban is lehet hallani a lelátón ülő nézők bíztatását.


Fotó: Amber PR

 

Elhalasztott 2020-as versenynaptár

 

A Silverstone-i pálya szerződése az év végén lejár, s még folynak a tárgyalások a Forma-1-gyel a kedvezőbb feltételű hosszabbításról. Olyan tervekről is hallani, melyek szerint London utcáin rendeznének Forma-1-es futamot a jövőben. S miközben a 2020-es jubileumi év kezdete biztosan március 15.-én lesz Ausztráliában, addig a több különböző rendező helyszínnel folyó tárgyalások miatt még nem adták ki a jövő évi Forma-1-es versenynaptárat. 

 

Az biztos, hogy Vietnám és Hollandia új- illetve visszatérő helyszínként jelen lesz a jövő évi versenynaptárban. Eközben a mexikói, spanyol, német és brit fordulók jövője kétséges, miután a jelenlegi szerződésük a 2019-es szezon végén lejár. 

 

A verseny és a pálya

 

A Silverstone-i pályát 2010-ben átépítették, amikor kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Az átépítések után a Silverstone-i lett a versenynaptár egyik leghosszabb pályája, de megmaradt gyors pályának. A motorerősségnek fontos szerep jut a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. Ez az aszfaltcsík nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő kombinációja, olyanoké, mint a híres Maggotts, Becketts és Abbey kanyarok.

 

Az 52-körös Brit Nagydíj július 14.-én helyi idő szerint 14.10-kor (nálunk 15.10-kor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,891 km, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot Lewis Hamilton tartja 2017-ből, ideje 1 perc 30,621 másodperc.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Brit Nagydíj, Silverstone

  1. július 16.

 

 

A Forma-1-es csapatok ezúttal nem pihenhettek. Az Osztrák Nagydíj után mindjárt egy tradicionális pályára, a Brit Nagydíj helyszínére, érkezik meg a Forma-1-es mezőny. Néhány évvel ezelőtt teljesen átalakították a Silverstone-i versenypályát és környezetét és így már egy minden igényt kielégítő ultramodern létesítmény fogadja a ködös Albionba érkező, vagy éppen hazaérkező csapatokat. Az európai forrósághoz képest hűvösebb angol futam után pedig elindulnak majd a csapatok Magyarországra, hogy július végén Mogyoródon mérkőzzenek meg egymással a perzselő Hungaroring aszfaltján.

 

Nem akárhová érkezik meg a hétvégén a Forma-1-es cirkusz. Angliát az autósportok bölcsőjeként aposztrofálják. Óriási múlttal rendelkezik, ahol 1950 óta minden évben rendeznek Forma-1-es Nagydíjat. Jim Clark, Alain Prost, Nigel Mansell, Jack Brabham, Niki Lauda, Michael Schumacher csak néhány a nagy nevek közül, akik több alkalommal is felállhattak itt a dobogó tetejére. Ez a nagydíj a csapatok nagy részének a hazai futama lesz. A Brit Nagydíjon nyújtott teljesítmény így nem meglepő módon a legtöbb csapat számára presztízskérdés lesz.

 

A pilóták és a csapatok nagyon várják a hétvégi megmérettetést. Szinte mindenki szuperlatívuszokban beszél a versennyel és a pályával kapcsolatban. Ez az a futam, amit mindenki vár, és amelyet mindenki nagyon szeretne megnyerni. S ez egyike azon kevés helyszíneknek, ahol a pilóták szerint az autókban is lehet hallani a lelátón ülő nézők bíztatását.


Fotó: Amber PR

Lewis Hamilton jelenleg a legnagyobb sztár Silverstone-ban Hazai terepen áll rajthoz, ahol nem kis eredményességet mutatott be eddig. Az elmúlt három évben ugyanis a Mercedes brit pilótája állhatott fel a dobogó legfelső fokára. Nem is lehet így más célja, mint zsinórban negyedszerre is hazavinni a brit győztes trófeát.

 

Kellene is Hamiltonnak a jó helyezés, hiszen a cél idén az egyéni világbajnoki cím megszerzése. Az egyéni ponttáblát pedig jelenleg Sebastian Vettel vezeti 20 pontos előnnyel. Vettelnek egyébként nincsenek túl jó emlékei a tavalyi brit versenyről. A német a kilencedik helyre tudta célba vinni az autóját. Először megpördült a pályán, majd Felipe Massa pályáról való leszorítása miatt öt másodperces büntetést kapott. Az idei évben eddig igen eredményes a Ferrari pilótája, így, ha Hamilton elől el tudná happolni az első helyet Silverstone-ban, az igencsak nagy lökést adhatna neki a szezon hátralévő részére.

 

2016-ban Hamilton negyedik Silverstone-i győzelmével beállította Nigel Mansell eredményét, s tagja lett azon elit klubnak, amely olyan brit pilótákból áll, akik többször is megnyerték hazai futamukat. Hamilton akkor simán nyert. A rajt előtti nagy eső miatti vizes pályán biztonsági autó mögött rajtolt el a mezőny. A hatodik körben indult el a versenyzés, miután a Bernd Maylander vezette biztonsági autó kiállt. Tavaly bár Nico Rosberg ért célba másodikként, szabálytalan rádióhasználat miatt elvették a második helyét, amelyet Max Verstappen kapott meg. A Mercedes német pilótájának pedig be kellett érnie a bronzérmes hellyel.


Fotó: Amber PR

A világbajnokságot vezető Vettel mellett nem lehet könnyű dolga a szerződéshosszabbításra váró Kimi Raikkönennek. Tavaly simán bejelentették, hogy meghosszabbítják a finn pilóta szerződését még egy évvel, aki akkor ettől egy kicsit összeszedte magát a Silverstone-i futamra és ötödikként ért célba. A múlt hétvégi osztrák futamon már kritikusabb felhang kísérte Kimi Raikkönen idei szereplését és esetleges 2018-as szerződéshosszabbítását. A Ferrari spanyol elnöke lustának nevezte a Jégembert és szóban arra ösztökélte Raikkönent, hogy kapja összes magát, ha szerződéshosszabbítást szeretne a jövő szezonra.

 

A Mercedes közben kitermelt egy újabb világbajnoki aspiránst. Az Osztrák Nagydíjon Forma-1-es pályafutása második győzelmét szerző Valtteri Bottas szép csöndben, minden felhajtás nélkül előlépett világbajnoki riválissá. A két győzelme mellett további négy dobogós hellyel rendelkező finn szép szerényen halad előre egy esetleges világbajnoki cím felé. Okosan hagyja, hogy a két nagy rivális, Lewis Hamilton és Sebastian Vettel sok energiaráfordítással csatázzon egymással, közben surranópályán előlépett az esélyesek közé.

 

London utcáin száguldanak, s újabb Brexit

 

A Liberty Media sokat tett azért, hogy közelebb hozza a Forma-1-et a nézőkhöz, s ennek a törekvésnek a keretében London szerdán megtartja a maga Nagy Futamát. Ez az esemény azért egyedülálló lesz abban a tekintetben, hogy ezen az eseményen mind a tíz csapat részt vesz, versenyhétvégén kívül és egy külső helyszínen. A Forma-1-es csapatokon és pilótákon kívül sztárok és zenei fellépők színesítik a programot. A Trafalgar Square és a Whitehall lesz az esemény két fő helyszíne, amit egy valamirevaló Forma-1-es rajongó nem hagyhat ki.

 

Nem ez az egy hír látott napvilágot a nagyon várt Brit Nagydíj előtt. A brit verseny rendezője (a British Racing Driver’s Club, a Brit Versenypilóták Klubja) ugyanis bejelentette, hogy szerződést bont és a 2019-es verseny lehet az utolsó Forma-1-es futam a Silverstone-i pályán. Állítólag évről évre nő a rendezés díja, s ezáltal egyre veszteségesebb a verseny megrendezése. Így a szervezők tovább nem tudják azt finanszírozni. Ez lehet egyfajta taktika a versenyrendezési díj lejjebb szorítására is, hiszen egy teljesen új, modernizált pályáról beszélünk, amely ráadásul Nagy-Britanniában található, amely otthona egy sor csapatnak, s ahonnan a Forma-1-es csapattagok nagy része származik. Kihagyhatatlan ez a helyszín a versenynaptárból.

 

Silverstone korábban már hangot adott azon törekvésének, hogy a Liberty Médiával újra szeretné tárgyalni a korábban Bernie Ecclestone-nal kötött szerződést, de ott attól félnek, hogy amennyiben ez megtörténik, akkor azon a többi versenyszervező is felbátorodik és ők is jelentkeznek a szerződések újratárgyalására. Másrészt Chase Carey elmondta, hogy nem szeretné a sportág egyik ikonikus helyszínét elveszíteni, így várhatóan megoldás születik majd a felek között.

 

A verseny és a pálya

 

A Silverstone-i pályát 2010-ben átépítették, amikor kiegészült az új Aréna résszel. A lassú és gyors kanyarok elegye azt a célt hivatott kiszolgálni, hogy a nézők jobban átlássák a pályát és az előzési manővereket. Az átépítések után a Silverstone-i a versenynaptár egyik leghosszabb pályája. A motorerősségnek fontos szerep jut a pálya gyors részein, főleg a gyors kanyarokban. Ez az aszfaltcsík nem csak az autóknak és pilótáknak, de az abroncsoknak is nagy kihívás. A pálya a lassú, közepes és gyors kanyarok megfelelő kombinációja.

 

Az 52-körös Brit Nagydíj július 16.-án helyi idő szerint 13 órakor (nálunk 14 órakor) veszi kezdetét. A pálya hossza: 5,891 km, a teljes versenytáv 306,198 km. A pályarekordot az átépített pályán Mark Webber tartja 2013-ból, ideje 1 perc 33,401 másodperc.

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top