Kínai Forma-1-es Nagydíj, Sanghaj

versenyriport

  1. április 17.

 

 

A Forma-1-es világbajnokság harmadik futamán Kínában sem unatkozhattak a nézők. Bár az elölről rajtoló Nico Rosberg simán begyűjtötte idei harmadik győzelmét, mögötte a középmezőnyben élre menő csaták folytak a hátsóbb helyekért. A második helyen Sebastian Vettel ért célba, míg meglepetés harmadikként a Red Bull orosz pilótája, Danyiil Kvjat futott be. A címvédő világbajnok, Lewis Hamilton csak hetedik lett, Rosberg 36 pontra növelte előnyét az egyéni ponttábla élén.

 

Nico Rosberg nem túl jól rajtolt el, hiszen a mellőle induló Daniel Ricciardo mindjárt az elején kielőzte őt. A balszerencsés ausztrál azonban defektet kapott, s a Mercedes német pilótája vissza tudta venni az első helyet, s ezután már senki nem veszélyeztette azt.

 

„Helló Kína! A rajt nem sikerült túl jól…de az autó nagyon gyors volt ma, azonnal vissza tudtam támadni Ricciardót. Semmit nem láttam (abból, ami mögöttem történt), és örülök, hogy a győzelem összejött.” – szögezte le Rosberg a dobogón.

 

Ezen a versenyhétvégén talán Lewis Hamilton volt a legszerencsétlenebb pilóta, pedig korábban a brit pilóta szép sikereket ért el Sanghajban. Az időmérő edzést annak tudatában kezdte meg, hogy öt rajthelyes büntetést kapott váltócsere miatt. Ezután autójának KERS rendszere mondta fel a szolgálatot, így Hamilton a mezőny legvégéről vágott neki az 56 körös Kínai Nagydíjnak. A futamon sem járt jobban. Mindjárt a rajt után összeszedte az egyik autó légterelő szárnyát, ami miatt új orrkúpért szinte azonnal be kellett mennie a bokszba. Legvégül a hetedik helyre tudta célba kormányozni ezüst nyilát.

 Fotó: Amber PR

A Ferrari Kínára valamelyest összeszedte magát, ezúttal mindkét autója célbaért, de kisebb konfrontáció jött létre pilótái között. Sebastian Vettel ugyanis a rajt utáni első kanyarban nekicsapódott autójával Kimi Raikkönen Ferrarijának, amely félig megpördült az ütközés következtében és meg is sérült. Vettel Kvjatot hibáztatta végig, még a verseny leintése után is. Oly sok sérülés keletkezett mindjárt a verseny első kanyarjában, hogy a hátrébbról rajtolók, így az előbb említett Hamilton, de Romain Grosjean és Felipe Nasr is összeszedett autójával darabokat az előrébb történt balesetekből.

 

Daniel Ricciardo balesetét követően a biztonsági autót küldték a pályára, az autókról leszakadt darabok összeszedéséig. Ezután több autó is elindult a bokszutcába, kerékcserére. Ekkor történt meg a futam talán legszebb manővere. Nico Hülkenberg a bokszba tartó menet élén állva nagyon lassan közelítette meg a bokszutcát – amiért később a Force India pilótáját meg is büntették -, amelyet Sebastian Vettel észrevett, s mivel volt rá helye, s lehetősége, kielőzte gyorsan az előtte állókat, s így extra gyorsan ért oda a szerelőihez.

 

Öt körrel később kiment a biztonsági autó a pályáról és elkezdődött a stratégiák harca. Hamiltont a csapata többszöri gumiváltással akarta ismét helyzetbe hozni, így fordulhatott elő, hogy ötször is látogatást tett a Mercedes pilótája a bokszba.

 

Az élen Kvjat beállt a második helyre, őt pedig Vettel követte a sérült Ferrarival, akit ez nem zavart abban, hogy feldolgozza magát az élbolyba. Lágy abroncsai segítségével később kielőzte a közepeseken autózó oroszt, s végül megszerezte idei legjobb eredményét. A Red Bull nagyon jó hétvégét zárt. Ricciardo a defekt nélkül dobogós is lehetett volna, de így ha nehezen is, de végül a kitűnő negyedik helyen zárt a hétvégére új frizurával jelentkező ausztrál. Csodálatos előzéssel Lewis Hamilton elé került a záró körökben, amellyel megmutatta, hogy ő az a pilóta, akivel még komolyan számolni kell a jövőben.

 

A Lewis Hamilton számára kitalált stratégia nem vált be, a délután során nagyrészt Ricciardóval és Raikkönennel harcolt. Az ötödik helyen vezetve beragadt Felipe Massa mögé, s ez tette lehetővé, hogy két vetélytársa kielőzze őt. Massát sem tudta megelőzni, így kénytelen volt beérni a nagy csalódást keltő hetedik hellyel. Őt a két Toro Rosso pilóta, Max Verstappen és Carlos Sainz követi a nyolcadik és kilencedik helyeken. Az utolsó pontszerző hely Valtteri Bottasé a Williams-szel.

 Fotó: Amber PR

 

A Haas és a McLaren nem tudta megismételni korábbi bravúrját. Mindkét csapat pontok nélkül távozik a távol-keleti országból. Bár Fernando Alonso visszavette a stafétabotot Stoffel Vandoorne-tól, a belga bámulatos teljesítményét megismételni sem ő, sem Jenson Button nem volt képes.

 

A Forma-1-es mezőny ezúttal is kifújhatja magát egy kicsit, hiszen csak két hét múlva, az eddigi őszi időpont helyett tavasszal, 2016. május 1.-én, egy viszonylag új pályán, a 2014-es Téli Olimpia helyszínén, Szocsiban állnak rajthoz a pilóták. A tavalyi a 2014-es Orosz Nagydíj 2.0-ás változata volt, tele izgalmakkal és történésekkel. Az eddigi két orosz futamot Lewis Hamilton húzta be, de idei formáját látva ez idén megváltozhat.

 

2016-os Kínai Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Nico Rosberg Mercedes 1:38:53.891
  2. Sebastian Vettel Ferrari                                                + 37.776
  3. Danyiil Kvjat Red Bull + 45.936
  4. Daniel Ricciardo Red Bull + 52.688
  5. Kimi Raikkönen Ferrari +1:05.872
  6. Felipe Massa Williams +1:15.511
  7. Lewis Hamilton Mercedes +1:18.230
  8. Max Verstappen Toro Rosso +1:19.268
  9. Carlos Sainz Toro Rosso                           +1:24.127
  10. Valtteri Bottas Williams +1:26.192
  11. Sergio Perez Force India +1:34.283
  12. Fernando Alonso McLaren +1:37.253
  13. Jenson Button McLaren +1:41.990
  14. Esteban Gutierrez Haas + 1 kör
  15. Nico Hülkenberg Force India + 1 kör
  16. Marcus Ericsson Sauber + 1 kör
  17. Kevin Magnussen Renault + 1 kör
  18. Pascal Wehrlein Manor                                     + 1 kör
  19. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  20. Felipe Nasr Sauber + 1 kör
  21. Rio Haryanto Manor + 1 kör
  22. Jolyon Palmer Renault                                 + 1 kör

 

Leggyorsabb köridő: Nico Hülkenberg (Force India), 1 perc 39.824 másodperc (48. kör)

 

A világbajnokság eredménye a Kínai Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Nico Rosberg 75 pont
  2. Lewis Hamilton 39 pont
  3. Daniel Ricciardo 36 pont
  4. Sebastian Vettel 33 pont
  5. Kimi Raikkönen 28 pont
  6. Felipe Massa 22 pont
  7. Danyiil Kvjat 21 pont
  8. Romain Grosjean 18 pont
  9. Max Verstappen 13 pont
  10. Valtteri Bottas 7 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 114 pont
  2. Ferrari 61 pont
  3. Red Bull 57 pont
  4. Williams 29 pont
  5. Haas 18 pont
  6. Toro Rosso 17 pont
  7. Force India   6 pont
  8. McLaren   1 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Kínai Nagydíj, Sanghaj

  1. április 17.

 

 

 

A Forma-1-es mezőny maradt Ázsiában, hiszen a Bahreini Nagydíjat követően Kínában mérkőznek meg a csapatok. Ez lesz a 13. (!) Kínai Nagydíj, amelyet már immáron nyolcadjára rendeznek meg a versenynaptár elején, tavasszal. Kína helye nem kérdőjelezhető meg a világbajnokságban, hiszen a világ legnagyobb piacainak egyike és rendkívül gyorsan fejlődő gazdasággal rendelkezik, ami a Forma-1-ben érdekelt cégeknek fontos.

 

Remélhetőleg a futam szervezői nem nagyon babonásak, a számmisztika szerint ugyanis a 13-as szám jegyeit összeadva 4-et kapunk, amely egyes népeknél a halál száma. Nem véletlen, hogy Kínában nem akasztanak egymás mellé 4 csengettyűt vagy 4 bambusz rudat.

 

2015-ben a Mercedes dupla sikert könyvelhetett el a távol-keleti pályán. Lewis Hamilton álhatott fel a kínai dobogó tetejére, pályafutása során negyedszerre, miközben Nico Rosbergnek csak a második hely jutott. Sebastian Vettel dobogós lett a Ferrarival, de a bronzérmes helyezése miatt ekkor sem szomorkodhatott a német. Tavaly Lewis Hamilton győzedelmeskedett a sanghaji pályán, idén viszont eddig Nico Rosbergnek áll a zászló, így tőle és a Mercedestől várja mindenki a dominanciát. A Ferrarinak kissé össze kéne szednie magát, hiszen komoly pontoktól esett el azáltal, hogy az eddig lefutott két versenyen egy-egy autója nem ért célba. Utóbb Sebastian Vettel még elrajtolni sem tudott, miután motorja felmondta a szolgálatot még a felvezető körben.

 

Bár az Ausztráliában és Bahreinben alkalmazott új időmérő rendszer nem hozta meg a tőle várt sikert, az akár csapattagok között is eltérő gumistratégiák annál nagyobb eredményt értek el. Az első két futamon láthattuk, hogy különböző csapatoknál is előfordult, hogy két pilótája különböző versenystratégiák mentén versenyzett, s mind a három összetételű gumit felrakták az autókra. Így fordulhatott elő, hogy két nagyon aktív futammal indult a 2016-os versenyszezon, s mindenki ugyanilyen fordulatosságot vár a következő versenytől is.

 Fotó: Amber PR

A Pirelli által az idei évben bevezetett lágyabb gumi ráadásul javította a pályákon elérhető köridőket is. Az időmérő edzésen nagyjából körönként egy másodperccel, míg versenykörülmények között körönként hattized másodperccel javultak az időeredmények.

 

Az idei évre bevezetett nagyon megosztó időmérő rendszerről úgy néz ki végleg letett a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA), Bernie Ecclestone és a Forma-1 tulajdonjogaival rendelkező CVC, miután a csapatok kérték a régi rendszer visszaállítását. Ezáltal az időmérő edzést a hétvégi kínai futamon már nem lesz gyötrelem nézni.

 

Nico Rosberg április elején megtartotta kiváló formáját a sivatagi pályára, s a Melbourne-i futam után behúzta a bahreini versenygyőzelmet is. Kimi Raikkönennek feküdt a közel-keleti pálya, mi sem bizonyította ezt jobban, mint az, hogy 2015 után ezúttal is a dobogó második fokára állhatott fel. Az első helyről rajtoló Lewis Hamilton nem tudta kitűnő rajtpozícióját első helyre váltani, csak a bronzérmes helyezést tudta megszerezni. Sebastian Vettel Ferrarija már a rajt előtt elfüstölt.

 

Előre vetíti a verseny eredményét az a tény, hogy az utóbbi években Mercedes motorral futó autók értek el sikereket Sanghajban. 2010-ben kettős McLaren-győzelem született ezen a pályán. 2011-ben Lewis Hamilton (McLaren), 2012-ben pedig Nico Rosberg (Mercedes) győzött. 2013-ban kivételesen az akkor Ferrarival (!) versenyző Fernando Alonso állhatott fel a dobogó tetejére. 2014-ben és 2015-ben ismét Hamilton győzedelmeskedett, ezúttal a Mercedes színeiben.

 

A kínai futam nem lesz egy könnyű helyszín időjárás tekintetében. Elég változékony időjárás és esőzések jellemzőek ebben a térségben. Az időjósok szerint egyelőre mindhárom napra várható esőzés, de a jóslatok napról napra változnak. Erre a pályára és időjárási viszonyokra olyan autóra van szükség, amely különböző körülmények között is jól teljesít. A stratégia megválasztásánál is főhet a csapatvezetők feje. Ezúttal is nagy hangsúly helyeződik az abroncsokra, hiszen a hőmérséklet itt gyakran alacsony (15-20 fok között lehet) és a pálya eléggé eszi a gumikat.

 Fotó: Amber PR

 

A verseny és a pálya

 

Az 5,451 km hosszú kínai pályát szintén a német sztárdizájner, Hermann Tilke tervezte. Jellemzően elég kanyargós, s a kanyarok döntő többsége lassú. Emellett a pályán található egy rövid, de gyors szakasz is. Három egyenes szektoron bár nehéznek tűnik, de azért lehetséges az előzés. Az első kanyar beszűkül, ami izgalmassá teheti a verseny rajtját.

 

Az 56-körös Kínai Nagydíj április 17.-én helyi idő szerint 14 órakor (nálunk reggel 8 órakor) veszi kezdetét. Mint ismeretes Jules Bianchi tragikus balesete miatt már tavaly egy órával korábbra hozták a rajtot.

 

A pálya hossza: 5.451 km, a teljes versenytáv 305.066 km. A pályarekordot még mindig Michael Schumacher tartja (2004-ből), ideje 1 perc 32.238 másodperc.

 

2015-ben Lewis Hamilton (Mercedes) nyerte meg a futamot. A brit pilóta ideje 1:39:42.008 volt. A második helyezett Nico Rosberg (Mercedes) lett, míg a bronzérmes helyen Sebastian Vettel (Ferrari) ért célba.

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top