Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. augusztus 3 

 

 

Lando Norris nyerte a jubileumi 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjat. A brit pilóta első győzelmét szerezte a mogyoródi versenypályán. A 2024-es magyarországi győztes Oscar Piastrinak nem sikerült megelőznie csapattársát és kénytelen volt beérni a második hellyel. A bronzérmes helyen George Russell ért célba a Mercedes volánja mögött. A brit egész hétvégén nagyon jókedvű volt s ez érezhető volt a vezetésén is. 

 

„Hullafáradt vagyok, nagyon nehéz volt. Nem igazán terveztük az egy bokszkiállást a kezdetben, de az első kört követően ez maradt az egyetlen esélyünk. Az utolsó kör nehéz volt, hiszen Oscar kezdett beérni, tövig nyomtam a gázt, így a hangom is elment egy kissé. Nagyon jó érzés és üdítő emiatt és ez egy nagyon jó eredmény ma.” - nyilatkozta Norris, aki nagyon visszaesett a rajtnál, s emiatt alternatív versenystratégiára kényszerült, s ez meghozta a sikert számára. Bár Piastri egy hajmeresztő előzéssel próbálta megkerülni csapattársát, szerencsére baleset nélkül megúszták és végül az eredeti sorrendben értek célba.

 

A hajnali esőzést követően szomorkás, felhős időjárási körülmények között rajtoltak el 19-en a 70 körös Forma-1-es Magyar Nagydíj rajtrácsáról. Juki Cunoda motorcsere miatt csak a bokszutcából vághatott neki a futamnak. Probléma nélkül elrajtoltak, egyedül Oliver Bearman esett ki a versenyből. 

 

A Ferrari nem túl jó hétvégét tudhat maga mögött. A szombati időmérő edzésen felemás teljesítményt nyújtottak pilótái. Charles Leclerc megszerezte a rajtelsőséget, de vasárnap hiába indult az első rajtkockából a monacói pilóta, azt nem tudta győzelemre fordítani. Elmondta korábban, hogy mivel nem igazán tudott eddig jó eredményt elérni a Hungaroringen, nem várta a hétvégét. Míg szombaton madarat lehetett vele fogatni, addig vasárnapra visszatért a bosszús arckifejezése. Leclerc a negyedik helyen futott be a célba, s csapattársa, az egész hétvégén a hungaroringi paddockban lehajtott fejjel közlekedő Lewis Hamilton, nyolcszoros Magyar Nagydíj-győztes csak a 12. helyről rajtolt el és ott is ért célba.

 

Fernando Alonso a héten töltötte be a 44. évét, s így szép ajándék számára a vasárnap megszerzett ötödik helyezése, amely az idei szezon legjobb eredménye a spanyol számára. Pénteken még a hátát fájlalta és ki is hagyta az első szabadedzést, de utána megtáltosodott és érezhető volt, hogy itt a csapat jó eredményt fog elérni. A pálya igazán feküdt az Aston Martinok számára. Lance Stroll a hetedik lett. 

 

Az Aston Martin-szendvicsben Gabriel Bortoleto ért célba hatodikként. Fernando Alonso méltán büszke lehet pártfogoltjára. Német csapattársa, Nico Hülkenberg Silverstone-ban szerezte első dobogós helyezését, most azonban csak a 13. lett.

 

Mekkorát változott a világ! Liam Lawson, aki a szezon elején negatív hírekkel került a címlapokra, most a legjobb Red Bull pilóta lett. Az új-zélandi a nyolcadik, pontszerző helyen ért célba a Racing Bulls volánja mögött. A Red Bull fiókcsapata ezúttal jobban teljesített a főcsapatnál. Isack Hadjar, akinek a kezét a verseny alatt eltalálta a kavicságyból a pályára sodródó kavicsdarab a 11. helyen ért célba.

 

A címvédő világbajnok Max Verstappen az egész hétvége során szenvedett autójával és alig várta, hogy ez a versenyhétvége véget érjen. A holland a nyolcadik helyről rajtol és a kilencediken ért célba. Csapattársa, Juki Cunoda a bokszutcából a 17. helyig jutott. 

 

Az utolsó pontszerző hely Kimi Antonellié lett, aki korántsem lehet elégedett a Hungaroringen elért helyezésével. Különösen nem a George Russell által elért eredmény fényében. 

 

Rengetegen kilátogattak a mogyoródi versenypályára az idei évben is. A világ minden tájáról érkeztek vendégek éppúgy, mint nagyon sok magyar Forma-1-et szerető és értő rajongó is. Nagyszerű hangulatot teremtett ez a sok néző a 40. születésnapját ünneplő Magyar Nagydíjon. 

 

A Forma-1-es csapatok ezután pihenni mennek, ami rá is fér már a március óta utazó Forma-1-es cirkusz tagjaira. Folytatás 2025. augusztus 31-én, a Holland Nagydíjon, Max Verstappen hazai futamán.

 

2025-ös Forma-1-es Magyar Nagydíj eredménye

 

  1. Lando Norris McLaren 1:35.21.231
  2. Oscar Piastri McLaren + 0.698
  3. George Russell Mercedes + 21.916
  4. Charles Leclerc Ferrari + 42.560
  5. Fernando Alonso Aston Martin + 59.040
  6. Gabriel Bortoleto Kick Sauber + 66.169
  7. Lance Stroll Aston Martin + 68.174
  8. Liam Lawson Racing Bulls + 69.451
  9. Max Verstappen Red Bull + 72.645
  10. Kimi Antonelli Mercedes + 1 kör
  11. Isack Hadjar Racing Bulls + 1 kör
  12. Lewis Hamilton Ferrari + 1 kör
  13. Nico Hülkenberg Kick Sauber + 1 kör
  14. Carlos Sainz Williams + 1 kör
  15. Alexander Albon Williams + 1 kör
  16. Esteban Ocon Haas + 1 kör
  17. Juki Cunoda Red Bull + 1 kör
  18. Franco Colapinto Alpine + 1 kör
  19. Pierre Gasly Alpine + 1 kör
  20. Oliver Bearman Haas Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Oscar Piastri 266 pont
  2. Lando Norris 250 pont
  3. Max Verstappen 185 pont
  4. George Russell 157 pont
  5. Charles Leclerc 139 pont
  6. Lewis Hamilton 109 pont
  7. Kimi Antonelli 63 pont
  8. Alexander Albon 54 pont
  9. Nico Hülkenberg 37 pont
  10. Esteban Ocon 27 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. McLaren 516 pont
  2. Ferrari 248 pont
  3. Mercedes 220 pont
  4. Red Bull 192 pont
  5. Williams 70 pont
  6. Kick Sauber 43 pont
  7. Racing Bulls 41 pont
  8. Aston Martin 36 pont
  9. Haas 35 pont
  10. Alpine 20 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es riport

Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. július 21.

 

 

A McLaren nagyon jó hétvégén van túl a Hungaroringen. A brit csapat 1999 óta első kettős győzelmét szerezte a mogyoródi aszfaltcsíkon. Oscar Piastri egy csapatutasítást követően megszerezte Forma-1-es pályafutása első győzelmét Magyarországon. A csodaszép Herendi festésű sisakban versenyző Lando Norris futott célba másodikként. Lewis Hamilton lett a bronzérmes pályafutása 200. dobogós helyezésével.

 

„Csodálatos nap ez számunkra és a csapat számára. Ez a fő dolog, ami miatt boldog vagyok. Hosszú út vezetett eddig a sikerig. Hosszú ideig a többiek előtt voltunk és végül stílusosan értünk célba. Oscar jól rajtolt, elkapott a vonalnál és jól kontrollálta a versenyt. Megérdemelte a mai eredményét.” – nyilatkozta Lando Norris. Amikor kérdezték Piastri elengedéséről, azt nyilatkozta, hogy a csapat megkérte rá és ő megtette. 

 

A McLarenre ráfért már nagyon ez a siker, még ha az ünneplés később nem is volt annyira fergeteges. 2021-ben az Olasz Nagydíjon sikerült utoljára kettős győzelmet szereznie a csapatnak. Akkor is második lett Lando Norris, de akkor Daniel Ricciardo mögött. 

 

Az eddigi 13 versenyből Piastri a hetedik különböző nagydíj győztes. Jó úton halad a Forma-1, ha ennyire sokan nyerhettek már idén és még csak a szezon felénél tartunk. 

 

A Magyar Forma-1-es Nagydíjakra jellemző forróság fogadta a mezőnyt a 39. futamon a Hungaroringen. Szóba került az is, hogy esetleg eshet is valamennyi eső, de arra végül nem került sor.

 

A mezőny viszonylag nagyobb fennakadás nélkül elrajtolt. Norris rajtolt a leggyorsabban, de az első kanyart már egyszerre vette be a két McLaren-pilóta és Max Verstappen. Utóbbi elhagyni kényszerült a pályát, de miután visszatért, már Norris előtt volt. Mivel nem volt biztos a Red Bull abban, hogy a pályafelügyelők (köztük a magyar Móni István), büntetik-e a tettét, kérték Verstappent, hogy adja vissza a helyet Norrisnak. A holland így is tett, s végül csak az ötödik helyen ért célba. 


Fotó: AmberPR

Míg a rajt viszonylag problémamentes volt, addig a verseny drámával ért véget. Miközben Norris elvesztette első helyét a rajtot követően, vissza tudott jönni Piastri elé a bokszbeállások során. Az itt nyert első helyet viszont visszaadatta a csapata Norris-szal Piastrinak. A brit persze ellenállt egy ideig, nem tartotta korrektnek, hogy csapata a saját elrontott versenystratégiáját vele akarja rendbe hozni. Hosszú beszélgetések várhatók a következő hétben a McLarennél. Norris ugyanis esélyes a világbajnoki címre, s minden ilyen lépéssel hátrébb kerül attól, hogy Forma-1-es pályafutása első világbajnoki címét begyűjtse.

 

Lewis Hamilton harmadik lett, de helyezését annak köszönheti, hogy összeütközött Max Verstappennel, aki emiatt végül csak az ötödik helyre tudta célba vinni Red Bullját. Csapattársa, Sergio Perez, aki még az időmérő edzés elején kiesett, elég jó helyen, a hetediken ért célba. George Russellnek nem ment jól a hétvége. A brit pilóta a nyolcadik helyen futott be Ezüst Nyilával. 

 

A Ferrarinak nem úgy alakult a futama, ahogyan korábban várható volt tőlük. Charles Leclerc épphogy leszorult a dobogóról, Carlos Sainz pedig a hatodik lett. Juki Cunoda és Lance Stroll zárja az első tizet. 

 

Pierre Gasly nagyon balszerencsés mostanában. Silverstone-ban autója sebességváltójának meghibásodása miatt adta fel a versenyt, most autójának vélhetően hidraulikus szivárgása miatt kellett kiállnia.

 

A csapatok a mai nap során összepakolnak és elindulnak a jövő hétvégi futam helyszínére, Spa-Francorchamps-ba. Nálunk, a Hungaroringen pedig hétfőn elkezdődik a nagyszabású átépítés harmadik fázisa, hogy jövőre már egy megszépült Hungaroring várja a csapatokat a 40. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. A jövő hétvégén (2024. július 28.) a Belga Nagydíjjal zárul a szezon első fele és utána kezdődik a nyári szünet a Forma-1-esek számára.

 

2024-es Forma-1-es Magyar Nagydíj eredménye

 

  1. Oscar Piastri McLaren 1:38.01.989
  2. Lando Norris McLaren + 2.141
  3. Lewis Hamilton Mercedes + 14.880
  4. Charles Leclerc Ferrari + 19.686
  5. Max Verstappen Red Bull + 21.349
  6. Carlos Sainz Ferrari + 23.073
  7. Sergio Perez Red Bull + 39.792
  8. George Russell Mercedes + 42.368
  9. Juki Cunoda RB + 1:17.259
  10. Lance Stroll Aston Martin + 1:17.976
  11. Fernando Alonso Aston Martin + 1:22.460
  12. Daniel Ricciardo RB + 1 kör
  13. Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
  14. Alexander Albon Williams + 1 kör
  15. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  16. Valtteri Bottas Kick Sauber + 1 kör
  17. Logan Sargeant Williams + 1 kör
  18. Esteban Ocon Alpine + 1 kör
  19. Guanyu Zhou Kick Sauber + 1 kör
  20. Pierre Gasly Alpine Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Max Verstappen 265 pont
  2. Lando Norris 189 pont
  3. Charles Leclerc 162 pont
  4. Carlos Sainz 154 pont
  5. Oscar Piastri 149 pont
  6. Lewis Hamilton 125 pont
  7. Sergio Perez 124 pont
  8. George Russell 116 pont
  9. Fernando Alonso 45 pont
  10. Lance Stroll 24 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 389 pont
  2. McLaren 338 pont
  3. Ferrari 322 pont
  4. Mercedes 241 pont
  5. Aston Martin 69 pont
  6. RB 33 pont
  7. Haas 27 pont
  8. Alpine   9 pont
  9. Williams   4 pont
  10. Kick Sauber   0 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es beharangozó

Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. július 21.

 

Egy háromhetes kihívást követően egy kis szusszanás után érkezik meg idén a Forma-1-es cirkusz mezőnye a Hungaroringre, a 39. Forma-1-es Magyar Nagydíjra. A magyar versenypálya azon kevés helyszínek egyike, ahol megszakítás nélkül rendeznek Forma-1-es futamot. Egy ideig hagyomány volt, hogy nálunk kezdődött a nyári szünet. Ez idén nem így lesz. Az érdeklődés most is rendkívüli, a vasárnapi jegyek már januárban elfogytak.

 

A Hungaroringen most már idestova két éve tart a háromévesre tervezett felújítás. Nagy munkák folytak az év során, de a szervezők május végén visszakapták a területet és elkezdődött a tereprendezés. A Forma-1 nagy számú közössége és a nézők sem lehetnek szemtanúi annak, hogy itt bizony nagyívű átalakítások folynak. Mindig egy nagy lépéssel közelebb kerül a Hungaroring a felújítás végéhez, azonban a mostani futam után még egy óriási átalakítás következik, mielőtt befejezettnek lesz tekinthető az átépítés.

 

A közműhálózat fejlesztése kész, az új főbejárat kívülről elkészült. Emellett a Super Gold tribün (a célegyenessel szemben) mögötti tér nagyobb lett, amely egy színpadnak ad helyet és rendezvények helyszínéül szolgál. Kerékcsere verseny, trófea emelgetés és bungie jumping is a kilátogató rajongók szórakozását szolgálja majd. A 2-es kanyar melletti új pengefal láttára a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) képviselői is felvonták a szemöldöküket annyira látványos.

 

A verseny vasárnapi leintését és a csapatok távozását követően ismét megindul a munka a Hungaroringen. A Millenium torony és a szemközti lelátó elbontása kezdődik meg. Előtte azonban létrehoznak egy úgynevezett Good-buy wallt a rendezők, ahol üzeneteket lehet majd hagyni a régi Hungaroringnek, így várhatóan a pilóták is elköszönnek majd. Ayrton Senna 30 éve halt meg, erről is megemlékeznek a szervezők. A pálya egy kanyarjának szegélykövei brazil színekbe öltöznek a hétvégére.


Fotó: AmberPR

Lewis Hamilton rekordot döntött Silverstone-ban, vagyis kilencszer nyert ezen a pályán. Igen ám, de a Hungaroringen is nyolc győzelmet tudhat magáénak a Mercedes pilótája. Vajon képes lesz az ismétlésre azon a pályán, ahol nehéz az előzés? A Mercedesen nem múlik a siker. Miután az elmúlt két futamon győzedelmeskedett, a nyári szünet előtti két versenyre – Magyarországra és Belgiumba – további fejlesztéseket hoz. 

 

Tavaly forró és napos időjárási körülmények között zajlott a Hungaroringen a nagydíj. A rajt hozott nagyobb felfordulást, majd egy kiegyensúlyozott, nagyobb izgalmak nélküli csendes futam zajlott a Hungaroringen. Max Verstappen nem bízta a véletlenre, már a rajt után átvette az első helyet Lewis Hamiltontól és onnan kezdve nem lehetett elvenni tőle a győzelmet. A második helyen Lando Norris ért célba, akit Sergio Perez követett a bronzérmes helyen. Az első rajtkockából induló Lewis Hamilton akkor a negyedik helyre hozta célba Mercedesét. Emlékezetes marad a 2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj. Itt történt ugyanis, hogy a nagy ünneplésben eltört Max Verstappen győztes Herendi trófeája, amelyet később pótoltak.

 

A második helyezett Lando Norris volt a ludas a győztes trófea eltörésében, így számára sem maradt nyom nélkül ez a futam. Nem csak emiatt, amiatt is, mert a McLarenek hasítottak itt. Norris a második lett, az akkor még nem annyira rutinos Oscar Piastri pedig az ötödik. A McLaren-pilóták idei formáját látva, jó esélyük van újabb dobogós helyezésre Mogyoródon. 

 

A magyar pályát mindig is nehéznek tartották a csapatok, ahol nehéz előzni. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes - a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú, így nem ad alkalmat a pihenésre. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz. 

 

Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvelt, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest, mint nyüzsgő főváros, közelségéhez. 

 

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. 35 fok körüli hőmérséklet várható eső nélkül. Várhatóan emberpróbáló lesz az idei versenyhétvége is.

 

A verseny és a pálya

 

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból. 

 

Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen. A sötét aszfaltborítás agresszívabb, ami segíti a nagyobb tapadást, és így gyorsabb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén nagyon felmelegedik, és ezáltal jobban kopnak majd az abroncsok, fontos lesz a gumimenedzsment. 

 

A 70-körös Magyar Nagydíj július 21.-én 15 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. A pályarekordot sokáig Michael Schumacher tartotta 2004-ből, de az megdőlt. Jelenleg Lewis Hamiltoné a pályarekord 2020-ból. A brit pilóta ideje 1 perc 16,627 másodperc volt. 

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. július 23.

 

 

Max Verstappen nem bízta a véletlenre, már a rajt után átvette az első helyet Lewis Hamiltontól és onnan kezdve nem lehetett elvenni tőle a győzelmet. Ez volt zsinórban a rekord tizenkettedik Red Bull-győzelem. Verstappen sikere maximális, hiszen a leggyorsabb kört is a holland futotta a versenyen. A második helyen Lando Norris ért célba, akit Sergio Perez követett a bronzérmes helyen. Az első rajtkockából induló Lewis Hamilton ezúttal a negyedik helyre hozta célba Mercedesét. Kár, hogy a nagy ünneplésben eltört Max Verstappen győztes Herendi trófeája.

 

Forró és napos időjárási körülmények fogadták a Forma-1 mezőnyét a 38. Forma-1-es Magyar Nagydíjon. A rajt hozott nagyobb felfordulást, majd egy kiegyensúlyozott, nagyobb izgalmak nélküli csendes futam zajlott a Hungaroringen. 

 

Zhou hibázott a rajtnál, s ennek köszönhetően Daniel Ricciardo visszaesett a mezőnyben, a két Alpine pedig kiesett mindjárt az első körben. Ez azért is különösen fájhatott a csapatnak, hiszen az előző futamon, a Brit Nagydíjon is kiesett mindkét autója.

 

A Hungaroringen nem könnyű az előzés, ezért a mezőny elejéről rajtolók mindjárt a rajtnál ki akarták alakítani az erőviszonyokat, s ez sikerült is. Max Verstappen ismét megmutatta, mennyire domináns az idei évben, s csapattársa, Sergio Perez Ausztria után ismét dobogóra állhatott. 

 

„Igen, végre jó rajtom volt, nagyon örülök neki, dolgoztunk rajta, hogy jól sikerüljön, és persze tudom, hogy a kanyar belseje az enyém volt. Későn fékeztem a nehéz autóval, szerencsére bejött és innen már a saját versenyemet futhattam és ma az autó igazán gyors volt.” – szögezte le a versenygyőztes holland.

 

A McLaren pilótái brillíroztak. A rajt után sikeresen kielőzték Lewis Hamiltont és végül Lando Norris a második helyre vitte célba a papaja színű autót. Oscar Piastri még nem annyira rutinos, a fiatal ausztrált megelőzte Sergio Perez és Lewis Hamilton is, így végül az ötödik hely jutott a számára. 


Fotó: AmberPR

George Russellnek nagyon rosszul sikerült az időmérő edzés, ennek is köszönhető, hogy csak a 18. helyről vághatott neki a 70 körös Magyar Nagydíjnak. A fiatal brit azonban összeszedte magát és a hatodik helyre vitte célba Ezüst Nyilát. Bár sokan a Ferrari sikerét jósolták a hétvégére, Charles Leclerc és Carlos Sainz csak a hetedik és nyolcadik helyet tudta megszerezni vasárnap Magyarországon. 

 

Az Aston Martin is bizakodó volt a hétvégét tekintve. Fernando Alonso Kanadában állt utoljára dobogón. Az azóta lezajlott három futamon, így a Hungaroringen sem tudott az első három között célba érni. Ezúttal a kilencedik hellyel kell beérnie a Magyarországon is rendkívül népszerű spanyolnak. Kanadai csapattársa, Lance Stroll zárja az első tizet.

 

Folytatás a jövő hétvégén (2023. július 30.) a Belga Nagydíjon. Egy forró Magyar Nagydíjat a különleges mikroklímával rendelkező hűvösebb-csapadékosabb Spa-Francorchamps-i futam követ. Még egy verseny és nyári szünetre vonulnak a Forma-1-esek.



2023-as Forma-1-es Magyar Nagydíj eredménye

 

  1. Max Verstappen Red Bull 1:38:08.634
  2. Lando Norris McLaren + 33.731
  3. Sergio Perez Red Bull + 37.603
  4. Lewis Hamilton Mercedes + 39.134
  5. Oscar Piastri McLaren + 1:02.572
  6. George Russell Mercedes + 1:05.825
  7. Charles Leclerc Ferrari + 1:10.317
  8. Carlos Sainz Ferrari + 1:11.073
  9. Fernando Alonso Aston Martin + 1:15.709
  10. Lance Stroll Aston Martin + 1 kör
  11. Alexander Albon Williams + 1 kör
  12. Valtteri Bottas Alfa Romeo + 1 kör 
  13. Daniel Ricciardo AlphaTauri + 1 kör
  14. Nico Hülkenberg Haas + 1 kör
  15. Juki Cunoda AlphaTauri + 1 kör
  16. Guanyu Zhou Alfa Romeo + 1 kör
  17. Kevin Magnussen Haas + 1 kör
  18. Logan Sargeant Williams + 1 kör
  19. Esteban Ocon Alpine Nem ért célba
  20. Pierre Gasly Alpine Nem ért célba

 

A világbajnokság állása

Pilóták:

 

  1. Max Verstappen 281 pont
  2. Sergio Perez 171 pont
  3. Fernando Alonso 139 pont
  4. Lewis Hamilton 133 pont
  5. George Russell 90 pont
  6. Carlos Sainz 87 pont
  7. Charles Leclerc 80 pont
  8. Lando Norris 60 pont
  9. Lance Stroll 45 pont
  10. Esteban Ocon 31 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Red Bull 452 pont
  2. Mercedes 223 pont
  3. Aston Martin 184 pont
  4. Ferrari 167 pont
  5. McLaren 87 pont
  6. Alpine 47 pont
  7. Williams 11 pont
  8. Haas 11 pont
  9. Alfa Romeo   9 pont
  10. AlphaTauri   2 pont

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Forma-1-es beharangozó

Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. augusztus 4.

 

 

Rövidváltásban érkezik meg a Forma-1-es cirkusz a Hungaroringre a hétvégén, hogy a nyári szünet előtt még utoljára egy mindenki által nagyon kedvelt pályán mérkőzzenek meg a Forma-1-es gladiátorok. Nem lesz egyszerű dolga a magyar verseny szervezőinek. Egy olyan futam után következik ugyanis a magyar megmérettetés, ami valószínűleg az év versenye volt. A 34. Magyar Nagydíj ugyanakkor nagyon fontos lesz néhány pilóta számára, hiszen ez lesz az utolsó alkalom arra, hogy megmutassák mire is képesek. Az ezt követő nyári szünetben sok minden el szokott dőlni.

 

Ilyen formán Valtteri Bottas is fontos feladat előtt áll. A nyári szünetig van ugyanis ideje a finn pilótának arra, hogy bizonyítson a Mercedesnél. Esteban Ocon tűkön ülve várja, hogy ismét Forma-1-es autót vezethessen. Bár a betegeskedő Lewis Hamiltont helyettesítette volna Hockenheimben, ha szükség lett volna rá, s Bottas szemét se kerülhette el a francia fenyegető jelenléte Németországban. A Mercedes finnjének vasárnapi kiesését a helyszínen lévő Nico Rosberg úgy kommentálta, hogy ezzel elvesztette ülését a Mercedesnél, de azért nem szaladjunk ennyire előre. Várjuk meg a Magyar Nagydíj végét és a nyár szünetet.


Fotó: Amber PR

Az a tény, hogy ezután a verseny után kezdődik a nyári szünet a Forma-1-es résztvevők számára, egyfajta mérföldkővé teszi a magyar futamot. Lazább, nyáriasabb hangulatba érkeznek hozzánk a pilóták és Forma-1-es résztvevők, tudják, hogy hamarosan kipihenhetik a szezon első felének feszített tempóját. Ez persze nem vonatkozik azokra a pilótákra, akiknek a sorsa a nyári szünetben, gyakorlatilag a szezon felénél dől el. Hogy mennyire elfáradtak már a Forma-1-ben dolgozók az is mutatja, hogy egy Hockenheimből Mogyoródra tartó Renault-kamion hétfőn Győrnél árokba szaladt. Ráfér már a Forma-1-esekre a szabadságolás.

 

Ami a magyar pályát illeti, azt mindig is nehéznek tartották a csapatok, ahol nehéz előzni. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes - a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú, így nem ad alkalmat a pihenésre. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz. 


Fotó: Amber PR

Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvel, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest, mint nyüzsgő főváros, közelségéhez. 

 

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, de idén forróság helyett „csak” meleg lesz, s akár eső is eshet. Jelen sorok írásakor péntekre ígérnek felhős időt jelentéktelen záporokkal, a szombati és vasárnapi események zavartalan napsütésben telnek majd.

 

Tavaly változékony időjárási körülmények fogadták a csapatok, de a szombati esős időmérőt követő forró verseny során sem változtak meg az erőviszonyok. Bár a Ferrarik és a Red Bullok voltak a 33. Forma-1-es Magyar Nagydíj fő esélyesei, mégis a rajtelső Lewis Hamilton nyert a Mercedes-szel. A Ferrari két versenyzője, Sebastian Vettel és Kimi Raikkönen állhatott fel a dobogó alsó fokaira.

 

Robert Kubica pontot szerzett

 

Kimi Raikkönen és Antonio Giovinazzi a hetedik és nyolcadik hellyel az Alfa Romeo legjobb szereplését nyújtották a Német Nagydíjon, utólag azonban mindkettejük pontjait elvették autóik technikai szabálytalansága miatt. Robert Kubica és a Williams ezáltal idei első pontját szerezte meg a tizedik hellyel Hockenheimben. Egy nagyon boldog Kubicát láthatnak majd lengyel és hazai rajongói a mogyoródi pályán versenyezni.

 

A verseny és a pálya

 

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból. 

 

Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen. Az új sötét aszfaltborítás agresszívabb, ami segíti a nagyobb tapadást, és így gyorsabb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén nagyon felmelegedhet, és ez hatással lehet majd a gumikopásra, sokkal inkább, mint a régi aszfalt esetén. 

 

A 70-körös Magyar Nagydíj augusztus 4.-én 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. Ezt a pályarekordot is Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 19,071 másodperc.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. július 29.

 

 

Idén immár a 33. Magyar Nagydíjnak ad otthont a Hungaroring. 1986-ban rendezték meg az első futamot Mogyoródon, s azóta már felnőtt egy generáció, amely már egy megszépült és egy modernebb versenypályájával találkozhat. 2017 után a versenyhétvégét követően ismét kétnapos teszteléssel folytatódnak a hungaroringi események. A Vettel-Hamilton párharc nyár előtti utolsó felvonása következik.

 

A magyar rendezők folyamatosan dolgoznak azért, hogy egy szebb és korszerűbb környezet várja a résztvevőket és a nézőket. A Hungaroring nagyobb mérvű átépítése, újjáépítése azonban még egy kicsit várat magára. A kilátogató nézőknek azonban nem csak a hungaroringi négy nap ad okot a mulatságra, hanem az azt követő kétnapos hivatalos szezonközi tesztelés is. A vasárnapi futam után egy napos pihenőt tartanak a csapatok, kedden és szerdán pedig ismét Forma-1-es autók köröznek majd a pályán.

 

Hosszú a szezon és még csak a felénél tartunk, így talán nem okoz nagy meglepetést, hogy több csapatnál a tesztpilótákat vetik majd be, s a főállású versenyzők kiveszik jól megérdemelt nyári szabadságukat. Nem minden csapat él a tesztelés lehetőségével, a Haasról már biztosan tudni lehet, hogy nem marad a mogyoródi pályán a hétvégét követően.


Fotó: Amber PR

Az a tény, hogy ezután a verseny után kezdődik a nyári szünet a Forma-1-es résztvevők számára, egyfajta mérföldkővé teszi a magyar futamot. Lazább, nyáriasabb hangulatba érkeznek hozzánk a pilóták és Forma-1-es résztvevők, tudják, hogy hamarosan kipihenhetik a szezon első felének feszített tempóját.

 

Ami a magyar pályát illeti, azt mindig is nehéznek tartották a csapatok, ahol nehéz előzni. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes - a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú, így nem ad alkalmat a pihenésre. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz.

 

Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvel, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest, mint nyüzsgő főváros, közelségéhez.

 

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Bár van rá esély, hogy zivatarok zavarhatják meg a hétvége eseményeit, de ez még dobhat is a verseny izgalmain. 2014-ben a pályára zúduló hatalmas zivatart követően minden idők legizgalmasabb és legeseménydúsabb Magyar Forma-1-es Nagydíja zajlott le. Tavaly pedig a szombati időmérő edzés során ömlött monszunszerű eső a pályára. S hát ez egyáltalán nem könnyítette meg a csapatok dolgát.


Fotó: Amber PR

A Német Nagydíj előtt személyi változásokról hallottunk a Mercedesnél és a csütörtöki médianapon végül bejelentették, amit már régóta sejteni lehetett, hogy Lewis Hamilton további két szezon erejéig aláírt a Brackley-i istállóval. Pénteken azt is megtudhattuk, hogy Valtteri Bottas szerződését is hosszabbították 1+1 évre.

 

Bár 2017-ben felejthető teljesítményt nyújtott a Red Bull a Hungaroringen, Sebastian Vettel szerint ezúttal az energiaitalos csapatnak áll majd a zászló. Daniel Ricciardónak különösen fekszik a magyar aszfaltcsík. Az ausztrál pilóta 2014-ben megnyerte a magyar futamot és a rá következő két évben, pedig bronzérmes lett. Tavaly a két bikás pilóta a rajt utáni második kanyarban összeütközött, Ricciardo kiesett, Verstappen pedig ötödik lett.

 

„Szeretem a Magyar Nagydíjat. Mindenki mindig azt mondja, hogy olyan, mint Monaco falak nélkül, de ez nem igaz, ez Magyarország! Gyors, általában nagyon forró és bár egy szűk pályáról van szó, még mindig sok az előzési lehetőség rajta. A középső szektor az év egyik legjobbja, elég gyors igazán gyors váltásokkal. A pálya korábban nagyon buckás volt, de nemrégiben sokat javítottak rajta.” – szögezte le a nagymosolyú Ricciardo, akit biztosan sok magyar lány látna szívesen a dobogón.

 

A Magyar Nagydíjat 2017-ben Sebastian Vettel nyerte meg, annak ellenére, hogy Hamilton volt az esélyesebb. Már a szombati időmérő edzésen érezni lehetett, hogy valamit nagyon eltaláltak a Ferrarinál. Az első két rajtkockából induló Vettel és Raikkönen be is vitte az első két helyre a pirosak autóit a hungaroringi célba. Valtteri Bottas állhatott fel az utolsó dobogós helyre, miután Hamilton a korábban a finntől kapott helyet visszaadta neki.

 

Németországban az elmúlt hétvégén nagyon balszerencsésen alakult a verseny Sebastian Vettel számára. Az élről esett ki, miközben a hátulról rajtoló Lewis Hamilton megnyerte a futamot. A Mercedes és Hamilton ezzel az eredménnyel visszavette az első helyezést mindkét ponttáblán. A Ferrarinak mindenesetre lesz ehhez még egy-két szava a forrónak ígérkező magyar futamon.

 

A verseny és a pálya

 

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból.

 

Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen, fontosabbat, mint Monacóban. A viszonylag új aszfaltborítás agresszívabb, ami segíti a nagyobb tapadást, és így nagyobb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén nagyon felmelegedhet, és ez hatással lehet majd a gumikopásra, sokkal inkább, mint a régi aszfalt esetén. A Pirelli ugyanazokat az abroncsokat hozza el Mogyoródra, mint Hockenheimbe a múlt hétvégén. A közepes, lágy és ultralágy abroncsokat.

 

A 70-körös Magyar Nagydíj július 29.-én 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. Ezt a pályarekordot is Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 19,071 másodperc.

 

Forrás: facebook.com/amberprkft/

Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. július 30.

 

 

Idén immár a 32. Magyar Nagydíjnak ad otthont a Hungaroring. 1986-ban rendezték meg az első futamot Mogyoródon, s azóta már felnőtt egy generáció, amely már egy megszépült és egy modernebb versenypályájával találkozhat. Bár még lenne mit megújítani, a szervezők mindent megtesznek egy szebb és korszerűbb környezet érdekében. A Hungaroring tavaly új aszfaltborítást kapott, amely nagy beruházásnak számított, hiszen mióta megépült a pálya, csak toldozták-foltozták.

 

Újdonság a pálya történetében, hogy idén először a Hungaroringen rendezik meg az egyik szezonközi tesztet. A vasárnapi futam után egy napos pihenő következik, kedden és szerdán pedig ismét Forma-1-es autók köröznek majd a pályán. A sok találgatásnak a nagydíj hetében vetett véget a Renault, hiszen hétfőn hivatalosan is bejelentette, hogy Robert Kubica is részt vesz a teszt első napján, augusztus 1.-én, kedden. Ez remek lehetőség lesz arra, hogy a csapat feltárja a lengyel képességeit egy 2017-es autó volánja mögött, s emellett az is kiderülhet, hogy mekkora az esélye annak, hogy visszatérjen hét éves kihagyás után a Forma-1-be. Magyarországon ül egyébként harmadszorra idén Forma-1-es autóba (bár most már 2017-es modellbe) a lengyel Valencia és a Paul Ricard pálya után.

 

Jó hír számunkra magyaroknak, hogy idén nem rendeznek Német Nagydíjat. Egyrészt így több német szurkolóra számíthatunk, másrészt idén ismét a magyar helyszínnel ér véget a szezon első fele és így innen mennek nyaralni a Forma-1-es résztvevők. Sokan közvetlenül a futam után, mások pedig a tesztelést követően. A jegyeladások várhatóan felülmúlják a tavalyit. Kubica jelenléte sokat dobhat a keddi tesztelés nézőszámán is.

 

A tény, hogy ezután a verseny után kezdődik idén ismét a nyári szünet egyfajta mérföldkővé teszi a magyar futamot. Nálunk már lazább, nyáriasabb hangulatban vannak a pilóták és Forma-1-es résztvevők, tudván, hogy hamarosan kipihenhetik a szezon első felének feszített tempóját.


Fotó: Amber PR

Ami a magyar pályát illeti, azt mindig is nehéznek tartották a csapatok. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes - a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz.

 

Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvel, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest közelségéhez. Ennek ellenére még mindig azt tartják a magyar pályáról, hogy nehéz rajta előzni.

 

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Bár van rá esély, hogy zivatarok zavarhatják meg a hétvége eseményeit, de ez még dobhat is a verseny izgalmain. 2014-ben a pályára zúduló hatalmas zivatart követően minden idők legizgalmasabb és legeseménydúsabb Magyar Forma-1-es Nagydíja zajlott le. Tavaly pedig a szombati időmérő edzés során ömlött monszunszerű eső a pályára. S hát ez egyáltalán nem könnyítette meg a csapatok dolgát.

 

S hogy mi történt tavaly? A Hamilton-gőzhenger beindult és ötödik győzelmét gyűjtötte be a Hungaroringen. Ez rekord, mivel senki nem nyert nála többször ezen a pályán. A második helyen Nico Rosberg ért célba. Daniel Ricciardónak és a Red Bullnak fekszik a Hungaroring. 2016-ban ismét dobogóra állhatott nálunk a Red Bull pilótája, annak is a harmadik fokára, így ekkor ismét részesei lehettünk az ausztrál híresen széles mosolyának.


Fotó: Amber PR

Rajongók figyelem

 

A magyar szervezők idén is igyekeznek a nézők kedvében járni. Idén egy különleges rajongói zónát rendeznek be a gold tribün felett, ahol kerékcsere- és szimulátorverseny is lesz, s a szombati időmérőt követően az ott felállított színpadon a pilóták nyilatkoznak majd a helyi nézőközönségnek és kérdéseket is lehet majd feltenni nekik. Ez is része a Liberty Media azon törekvésének, hogy közelebb hozza a Forma-1-et a rajongóihoz, ami bizonyára nagy örömet okoz majd a kilátogatóknak.

 

A verseny és a pálya

 

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból.

 

Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen, fontosabbat, mint Monacóban. Az új aszfaltborítás agresszívabb, ami segíti a nagyobb tapadást, és így nagyobb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén nagyon felmelegedhet, és ez hatással lehet majd a gumikopásra, sokkal inkább, mint a régi aszfalt esetén.

 

A 70-körös Magyar Nagydíj július 30.-án 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. Ezt a pályarekordot is Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 19,071 másodperc.

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

Magyar Forma-1-es Nagydíj, Hungaroring
versenyriport
2016. július 24.

 

 

A Hamilton-gőzhenger beindult és lehet, már nem is lehet megállítani. Monacóban valami megváltozott, mert bár Bakuban Nico Rosberg nyert, a címvédő világbajnok azóta győzelmet győzelemre halmoz és Magyarországon át is vette a vezetést az egyéni ponttáblán, leszorítva a most ezüstérmes Nico Rosberget a második helyre. Daniel Ricciardónak és a Red Bullnak fekszik a Hungaroring. Ismét dobogóra állhatott nálunk a Red Bull pilótája, annak is a harmadik fokára, így hosszú idő óta először ismét részesei lehettünk az ausztrál híresen széles mosolyának. Hamilton rekordot is döntött. Senki nem nyert nála többször a Hungaroringen.

 

Az időjárás a szombati időmérő edzést nagyon megnehezítette, miután monszunszerű eső zúdult a pályára. Vasárnap azonban az ilyenkor jellemző napos, forró körülmények között egy viszonylag eseménytelen verseny zajlott. A fordulatos rajt és a Verstappen-Raikkönen, valamint a két Mercedes pilóta közötti rövid harc tette mozgalmasabbá a délutánt.

 

Nico Rosberg indult az élről, de nem tudta kihasználni előnyét és Lewis Hamilton mindjárt a verseny legelején megelőzte csapattársát, az élre állt és onnan már nem is lehetett letaszítani. Az első kanyar után azonban nem csak Hamilton tudott előzni, hanem Daniel Ricciardo is. Rosberg ekkor észbe kapott és a második kanyarban legalább a Red Bull pilótáját visszaelőzte, s a sorrend az élen már így is maradt. Nico Rosbergnek Budapesten hosszabbították meg a szerződését, de úgy tűnik ez nem volt elég motiváció a számára egy budapesti győzelemhez.

 Fotó: Amber PR

Az izgalmakat fokozta, hogy alig 30 kör elteltével elkezdett csökkeni a különbség Hamilton és Rosberg között. Hamilton elmondása szerint „küszködött, hogy gyorsabb legyen”, de már Ricciardo is elkezdett közeledni a duóhoz. Hamiltont figyelmeztették a bokszból, ha nem gyorsít, Rosberget hívják be hamarabb az utolsó bokszbeállásra, ami könnyen a győzelmébe kerülhetett volna. Több sem kellett Hamiltonnak, a következő körtől már egy másodperccel megnövelte előnyét. „Nagyszerű eredmény ez a csapatnak, micsoda nap. A lekörözötteken nehéz volt átnavigálni, de a verseny csodálatos volt.” – szögezte le a versenygyőztes pilóta.

 

Bár idén ismét gyönyörű Herendi porcelánnal gazdagodtak a dobogósok, Sebastian Vettel anélkül mehet haza. A Ferrrari tavalyi győztes pilótája ugyanis 2015-ben arra panaszkodott, hogy mikor végre nyert a Hungaroringen, nem az előző évekhez hasonló szép porcelánt kapott. A német pilóta ezúttal csak a negyedik helyre tudta célba kormányozni Ferrariját.

 

Max Verstappen és Kimi Raikkönen szolgáltattak egy kis showt a nézők számára az amúgy nem túl mozgalmas futamon. A finn körökön át próbálta kielőzni a fiatal hollandot, sikertelenül. Raikkönen nagyon elrontotta a szombati időmérő edzést, ennek következtében csak a 14. helyről rajtolhatott el. A versenyen azonban összeszedte magát és egyre feljebb dolgozta magát a mezőnyben. Addig, amíg el nem érkezett Verstappen mögé. A Red Bull pilótájába viszont beletörött a bicskája. A verseny nagy részét mögötte töltötte, sehogy sem tudta kielőzni, még bele is szaladt a Red Bull hátuljába autójával, s letört egy kis rész a Ferrari első légterelő szárnyából. Sokat panaszkodott az ifjú pilótára a rádión keresztül, de nem bírt vele. Az ötödik és hatodik helyen értek célba végül.

 

A McLaren felemás hétvégét tudhat magáénak. Jenson Button autójában már a verseny elején elment a hidraulikus nyomás, s bár versenyben maradt, hét körrel a verseny vége előtt mégis feladta a futamot. A rádiós problémamegoldás közben még egy bokszutca áthajtásos büntetést is összeszedett nem megengedett rádiókommunikációért. Ezzel szemben Fernando Alonso a hetedik helyről rajtolva ugyanitt, a hetedik helyen, ért célba. Ráadásul a hétvége összes szabadedzésén is a hetedik helyezést szerezte meg a spanyol pilóta.

 Fotó: Amber PR

Carlos Sainz, Valtteri Bottas és Nico Hülkenberg zárja az első tizet körhátrányban.

 

Button a verseny egyetlen kiesője. Jolyon Palmer hangos kicsúszása, Gutierrez és Kvjat büntetése „színesítette” a futamot. A mexikóit a kék zászlók figyelmen kívül hagyása miatt, utóbbit pedig a bokszutcában lévő gyorshajtásért büntették.

 

A Forma-1-es mezőny nem pihenhet. Ezúttal nem a magyar futam után kezdődik el a Forma-1-es résztvevők rendes nyári szabadsága, hanem az egy év után a versenynaptárba ismét visszakerülő Német Nagydíj után, egy hét múlva, július legvégén. Így most rekordsebességgel elhagyják hazánkat a csapatok, s Hockenheim felé veszik az irányt.

 

2014-ben Nico Rosberg kényelmes győzelmet szerzett a Német Nagydíjon. Igaz a német pilóta kezére játszott Lewis Hamilton balszerencsés szombati balesete, amely miatt csak a huszadik helyről rajtolhatott el. A brit pilóta így is hatalmas bravúrt hajtott végre, hiszen végül a bronzérmes helyre hozta célba a Mercedest. Kettejük között ismét Valtteri Bottas ért célba a Williams-szel, miközben Felipe Massa a harmadik helyről hatalmas balesetet szenvedett és már az első kanyarban kiesett.

 

2016-os Magyar Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Lewis Hamilton Mercedes 1:40:30.115
  2. Nico Rosberg Mercedes + 1.977
  3. Daniel Ricciardo Red Bull + 27.539
  4. Sebastian Vettel Ferrari                                               + 28.213
  5. Max Verstappen Red Bull                                + 48.659
  6. Kimi Raikkönen Ferrari + 49.044
  7. Fernando Alonso McLaren + 1 kör
  8. Carlos Sainz Toro Rosso + 1 kör
  9. Valtteri Bottas Williams + 1 kör
  10. Nico Hülkenberg Force India + 1 kör
  11. Sergio Perez Force India + 1 kör
  12. Jolyon Palmer Renault + 1 kör
  13. Esteban Gutierrez Haas + 1 kör
  14. Romain Grosjean Haas + 1 kör
  15. Kevin Magnussen Renault + 1 kör
  16. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 1 kör
  17. Felipe Nasr Sauber + 1 kör
  18. Felipe Massa Williams + 2 kör
  19. Pascal Wehrlein Manor + 2 kör
  20. Marcus Ericsson Sauber + 2 kör
  21. Rio Haryanto Manor + 2 kör
  22. Jenson Button McLaren Nem ért célba

 

A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Lewis Hamilton 192 pont
  2. Nico Rosberg 186 pont
  3. Daniel Ricciardo 115 pont
  4. Kimi Raikkönen 114 pont
  5. Sebastian Vettel 110 pont
  6. Max Verstappen 100 pont
  7. Valtteri Bottas             56 pont
  8. Sergio Perez   47 pont
  9. Felipe Massa 38 pont
  10. Carlos Sainz   30 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 378 pont
  2. Ferrari 224 pont
  3. Red Bull 223 pont
  4. Williams 94 pont
  5. Force India 74 pont
  6. Toro Rosso 45 pont
  7. McLaren 38 pont
  8. Haas 28 pont
  9. Renault 6 pont
  10. Manor     1 pont

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Forma-1-es beharangozó

Magyar Nagydíj, Hungaroring

  1. július 24.

 

 

Hihetetlen, de az idei lesz a 31. Magyar Nagydíj a Hungaroringen. Sok idő eltelt az első, az 1986-os futam óta, a pálya és környéke átalakult, megszépült, idén új aszfaltcsíkot kapott. Egy dolog azonban állandó. A Forma-1-es mezőny résztvevői és a nézők töretlenül szeretik a Hungaroringet és a magyar versenyt. Szívesen jönnek újabb és újabb generációk Mogyoródra immár 31 éve.

 

A Hungaroring idei új aszfaltja nagy beruházásnak számít, hiszen mióta megépült a pálya nem volt teljes egészében lecserélve a betoncsík. Emellett egyéb átalakításokra is szükség lenne a pálya környékén, ezért 2017-re erre a célra jelentős összeg lett elkülönítve. Szükség van is rá, mivel 2026-ig biztosan rendeznek Forma-1-es futamot a mogyoródi pályán.

 

Számunkra rossz hír, hogy a tavalyi évet kihagyó német helyszín idén visszakerülve a versenynaptárba a magyar futam utánra kapott helyet. Így ezúttal a német futam leintésével kezdődik a nyári szünet, nem pedig közvetlenül a Hungaroring után, ahogy ezt eddig megszokhattuk. Ez azért volt fontos, mert egyfajta mérföldkővé tette a magyar futamot. Nálunk már lazább, nyáriasabb hangulatban voltak a pilóták és Forma-1-es résztvevők, tudván, hogy hamarosan kipihenhetik a szezon első felének feszített tempóját.

 

Ami a magyar pályát illeti, azt mindig is nehéznek tartották a csapatok. Monacóhoz hasonlóan itt sem pihenhetnek verseny közben a pilóták. Egyik kanyar a másikba vezet, s mindössze egy egyenes - a célegyenes – található a pályán, amely nem is olyan hosszú. Fontos a jó fékstabilitás és a kocsi húzása a kanyarokból kijövet. A Hungaroringen az a csapat a nyerő, amely jó mechanikai tapadással, valamint húzással bíró autóval és jó fizikai kondícióval rendelkező pilótával áll rajthoz.

 

Ez az a pálya ugyanakkor, melyet mindenki nagyon kedvel, s ahová mindig szívesen jönnek a pilóták és csapatok. Ennek köze van a kitűnő szervezéshez, a jó hangulathoz és Budapest közelségéhez. Ennek ellenére még mindig azt tartják a magyar pályáról, hogy nehéz rajta előzni.

 Fotó: Amber PR

A Magyar Nagydíjakról általában elmondható, hogy forróságban zajlanak, s ez várhatóan idén sem lesz másként. Bár van rá esély, hogy zivatarok zavarhatják meg a hétvége eseményeit, de ez még dobhat is a verseny izgalmain. Így történhetett meg 2014-ben az, hogy egy hatalmas, a pályára zúduló zivatart követően minden idők legizgalmasabb és legeseménydúsabb Magyar Forma-1-es Nagydíja zajlott le.

 

S hogy mi történt tavaly? A kerek évforduló a szezon legizgalmasabb versenyét hozta. Miközben szombat este már szinte mindenki látatlanban kiosztotta volna Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj győztes trófeáját a szabad- és időmérő edzéseken nyújtott teljesítménye alapján, a címvédő világbajnok vasárnap csak hatodik lett. A dobogós helyezettek személye nagy meglepetést jelentett, de valahol tudható volt a szombati időmérő edzést követően, hogy a Ferrari jól megy főleg forró körülmények között, s azt is, hogy a Red Bulloknak fekszik a magyar pálya.

 

A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff, nemrég nyilatkozott az idei esélyeikkel kapcsolatban a Hungaroringen. „A pálya nem volt hozzánk kedves az elmúlt két évben és a riválisaink erősségei szerepet kapnak itt. Vizes körülmények között olyan alacsony sebességű pályákon, mint a Hungaroring, a Red Bullok nagy veszélyt jelentenek számunkra. Hibátlanul kell teljesítenünk, ha az élen akarunk végezni.”

 

Sebastian Vettel 2015-ben másodszor, a Hungaroringen pedig pályafutása során először győzött a Ferrarival. A német pilótát Danyiil Kvjat követte a második helyen. Az orosz pilóta Forma-1-es karrierje során először állhatott dobogóra. Kvjat mellett csapattársa, a tavalyi győztes, Daniel Ricciardo állt a harmadik helyen. E három pilótának idén közel sem megy ilyen jól a versenyzés, mindhárman örülnének, ha ugyanitt érnének célba az idei futamon is.

 Fotó: Amber PR

Rajongók figyelem!

 

A magyar szervezők idén is igyekeznek a nézők kedvében járni. Tájékoztatásuk szerint egy szimbolikus vörös szőnyeget terítenek le szombat és vasárnap reggel a mogyoródi pálya főbejárata előtt, ahol 8 és 10 óra között végigmennek a sztárversenyzők és csapatfőnökök. Az esemény célja, hogy a száguldó cirkusz egyébként viszonylag elzárt, titokzatos világát egy kicsit közelebb hozza a nézőkhöz, akik így nem csupán egy elsuhanó autó ablaka mögött fotózhatják le a világ legjobb gyorsasági autóversenyzőit, hanem teljes életnagyságban, a vörös szőnyegen is. 

 

A verseny és a pálya

 

A kanyarok bár lassúak, de stílusuk mégis érdekessé teszi a Hungaroringen való versenyzést. A pálya néhány részén lehet előzéssel próbálkozni, de nagyon óvatosan kell vezetni. A Hungaroring nagy teszt a pilóták számára. Az aszfaltcsíkon az autók tapadását maximálisra állítják be, s nem lényeges a motor maximális ereje. Fontos arra koncentrálni, hogy jó legyen a tapadás a lassú kanyarokban, s jó legyen a kigyorsítás a kanyarokból.

 

Az abroncsok is fontos szerepet játszanak a Hungaroringen, fontosabbat, mint Monacóban. A Pirelli várakozásai szerint az új aszfalt „agresszív” lesz, ami segíti a nagyobb tapadást, és így nagyobb köridőket eredményezhet. A sötét színű aszfalt forró idő esetén nagyon felmelegedhet, és ez hatással lehet majd a gumikopásra, sokkal inkább, mint a régi aszfalt esetén.

 

A 70-körös Magyar Nagydíj július 24.-én 14 órakor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,381 km, a teljes versenytáv 306,630 km. Ezt a pályarekordot is Michael Schumacher tartja 2004-ből, ideje 1 perc 19,071 másodperc.

 

Forrás: Amber PR
Fotó: Amber PR

Magyar Forma-1-es Nagydíj, Hungaroring

versenyriport

  1. július 26.



Fordulatos jubileumi futam

A kerek évforduló az év legizgalmasabb versenyét hozta

 

Mialatt a 30. Magyar Nagydíj időmérő edzése nem okozott meglepetést, a verseny vasárnap 180 fokos fordulatot vett. Sebastian Vettelnek idén másodszor, a Hungaroringen először sikerült győznie a Ferrarival. A német pilótát Danyiil Kvjat követi a második helyen. Az orosz pilóta Forma-1-es pályafutása során először állhatott dobogóra. Kvjat mellett csapattársa, a tavalyi győztes, Daniel Ricciardo állt a harmadik helyen.

 

„Nagyszerűen rajtoltam el, s nyilvánvalóan döntő fontosságú volt, hogy azonnal az élre álljak. Az autót nehéz, mégis nagyszerű volt vezetni és ez egy remek verseny volt. Jó volt a tempóm, köszönet a csapatnak az előrelépésért péntek óta. A mai nap minden összejött, s a biztonsági autó ellenére is nyerni tudtam, ami a csapat győzelme is egyben.” – szögezte le Vettel.

 

Miközben szombat este már szinte mindenki kiosztotta volna látatlanban Lewis Hamiltonnak a Magyar Nagydíj győztes trófeáját a szabad- és időmérő edzéseken nyújtott teljesítménye alapján, a címvédő világbajnok vasárnap csak hatodik lett. A dobogós helyezettek személye nagy meglepetést jelentett, de valahol tudható volt a szombati időmérő edzést követően, hogy a Ferrari jól megy főleg forró körülmények között, s azt is, hogy a Red Bullok idén jól teljesítenek a magyar pályán.

Fotó: Amber PR

A jubileumi Magyar Nagydíjnak már a rajtja sem volt szokványos. Felipe Massa ugyanis nem állt be jól a kezdő helyére, ezért két felvezető kört kellett teljesítenie a mezőnynek. A rajtnál aztán a Ferrarik kilőttek és egyből megelőzték a Mercedes pilótáit. Sebastian Vettel az élre állt, s már nem is lehetett letaszítani őt onnan. Dominánsan uralta a versenyt. Nem úgy csapattársa, Kimi Raikkönen. A finn alatt nagyon rezeg a léc a maranellói csapatnál, s sokáig úgy tűnt, bizonyítani tudja és akarja, hogy érdemes megtartani őt a csapatnál, végül mégsem ért célba.

 

Amilyen szépen indult a hétvége, olyan csúnyán ért véget a Mercedes számára. Lewis Hamilton az első helyről rajtolt, de nem túl jól. Már az első körben letért a pályáról és a 10. helyre esett vissza. Később összeütközött az eseménydús futamot teljesítő Ricciardóval, s bokszutca áthajtásos büntetést kapott. A hatodik helyen tudott végül célba érni.

 

Nico Rosberg sem járt jobban. A német pilótának már az időmérő edzés sem jött össze, s emiatt érzett keserűségét nem is leplezte. A verseny során az ő rajta sem sikerült jobban Hamiltonénál. S nem ez volt az egyetlen hasonlóság. A második helyen körözött, mikor ő is összeütközött Daniel Ricciardóval – amit versenybalesetnek minősítettek - s bal hátsó defektet kapott. Épp hogy vissza tudott bicegni a bokszba kerékcserére, de annyira visszaesett, hogy csak a nyolcadik helyre tudta célba kormányozni Ezüst Nyilát.

Fotó: Amber PR

A verseny felénél Nico Hülkenberg balesetet szenvedett, s ez ismét megkeverte a lapokat. A Force India pilótája a célegyenes végén haladva elhagyta az első légterelő szárnyát, maga alá gyűrte és egyenesen belehajtott az első kanyar melletti gumifalba. Szerencsére sértetlenül megúszta a balesetet.

 

A virtuális biztonsági autó után pályára hajtó igazi biztonsági autó összeszedte az autókat. Mikor ismét elrajtolt a mezőny, felélénkült a verseny. Vettel elhúzott, Rosberg megelőzte Kimi Raikkönent. A finn ferraris autója betegeskedett, s végül fel is kellett, hogy adja a versenyt. Később Bottas és Verstappen autója összeért, s a Williams pilótája jobb hátsó defektet kapott, s ez tönkre is tette a versenyét.

 

Nem csak a dobogó okozott meglepetéseket a Hungaroringen. Az első tíz helyezett személye sem éppen megszokott. Max Verstappen negyedik helyezése és Fernando Alonso ötödik helye üde szellő a nyári forróságban. A McLaren csapat szombaton a csapat eddigi legjobb hétvégéjének nevezte a magyarországi futam hétvégéjét. Pedig akkor még nem is tudták, hogy alakul a vasárnap. Alonso idei legjobb helyezése mellett csapattársa, Jenson Button megszerezte a szintén pontszerző kilencedik helyet. Egy hónappal ezelőtt az Osztrák Nagydíjon még csak négy ponttal árválkodó csapat mára már 17 pontot tud magáénak. Még egy ok számukra, hogy nagyon szeressék ezt a nagyon szerethető magyar pályát.

 

Romain Grosjean hetedik lett a Lotus volánja mögött, Nico Rosbergé a nyolcadik hely. Az utolsó pontot Marcus Ericsson kapja a Sauberrel.

 

A Forma-1-es mezőny a Magyar Nagydíj után kiveszi éves rendes nyári szabadságát. Legközelebb egy hónap múlva, 2015. augusztus 23.-án a Belga Nagydíjon, a legendás Spa-Francorchamps-i pályán állnak ismét csatasorba a csapatok.



2015-ös Magyar Forma-1-es Nagydíj eredménye

 

  1. Sebastian Vettel Ferrari 1:46:09.985
  2. Danyiil Kvjat Red Bull + 15.748
  3. Daniel Ricciardo Red Bull + 25.084
  4. Max Verstappen Toro Rosso + 44.251
  5. Fernando Alonso McLaren + 49.079
  6. Lewis Hamilton Mercedes + 52.025
  7. Romain Grosjean Lotus + 58.578
  8. Nico Rosberg Mercedes + 58.876
  9. Jenson Button McLaren + 1:07.028
  10. Marcus Ericsson Sauber + 1:09.130
  11. Felipe Nasr Sauber + 1:13.458
  12. Felipe Massa Williams + 1:14.278
  13. Valtteri Bottas Williams + 1:20.228
  14. Pastor Maldonado Lotus + 1:25.142
  15. Roberto Merhi Marussia Ferrari + 2 kör
  16. Will Stevens Marussia Ferrari Nem ért célba
  17. Carlos Sainz Jr. Toro Rosso Nem ért célba
  18. Kimi Raikkönen Ferrari Nem ért célba
  19. Sergio Perez Force India Nem ért célba
  20. Nico Hülkenberg Force India Nem ért célba

 

A világbajnokság eredménye a Magyar Nagydíj után

Pilóták:

 

  1. Lewis Hamilton 202 pont
  2. Nico Rosberg 181 pont
  3. Sebastian Vettel 160 pont
  4. Valtteri Bottas  77 pont
  5. Kimi Raikkönen  76 pont
  6. Felipe Massa  74 pont
  7. Daniel Ricciardo  51 pont
  8. Danyiil Kvjat  45 pont
  9. Nico Hülkenberg  24 pont
  10. Romain Grosjean  23 pont

 

Konstruktőrök:

 

  1. Mercedes 383 pont
  2. Ferrari 236 pont
  3. Williams 151 pont
  4. Red Bull  96 pont
  5. Force India  39 pont
  6. Lotus  35 pont
  7. Toro Rosso  31 pont
  8. Sauber  22 pont
  9. McLaren  17 pont
  10. Manor    0 pont

 

Forrás: Amber PR

Fotó: Amber PR

 

1. oldal / 2

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top