Forma-1-es riport
Osztrák Nagydíj, Spielberg
„Nem hittem, hogy milyen közel vagyok Maxhoz és Landóhoz és a levegőben lógott a győzelem lehetősége. Mindig megy az álmodozás, de nagyon büszke vagyok, hogy a dobogó legfelső fokára újra felállhattam. A csapat nagyon keményen dolgozott, sok változtatást végeztek a szezon kezdete óta. Az elmúlt két futam hihetetlen volt, és még több jön a jövőben.” – szögezte le magabiztosan a versenygyőztes brit.
Már-már úgy tűnt, hogy egy szokásos eseménytelen nagydíj szemtanúi lehetünk, Max Verstappen győzelmével. A verseny utolsó részében azonban valamilyen oknál fogva lelassult Verstappen autója és a mögötte haladó Lando Norris megpróbálta kielőzni a hollandot. A két autó kerekei összeértek, defektet kaptak és mindketten kiestek a versenyből. Max Verstappent büntették a manőverét később, de így is az ötödik helyezett lett.

Fotó: AmberPR
Nem gyakoriak a barátságok a Forma-1-es pilóták körében. Nagy a versengés, a stressz és emellett magas hőfokon élnek. Max Verstappen és Lando Norris viszont jóban voltak eddig, de kérdés, hogy meddig lesz ez még így. Nem ők lennének az elsők, akik között a versengés miatt megromlik a viszony. Lando Norris ezúttal úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a címvédő világbajnok azt mondja, hogy ő semmi rosszat nem tett a verseny során, akkor sokat esik a szemében.
A Mercedes a lepattanóra ment. Vagyis Russell és Hamilton az élen haladók mögött haladt közvetlenül arra várva, hogy hátha történik valami és akkor előrébb ugorhatnak. Ezúttal így is történt. Russell amúgy is dobogóra állt volna, de a két éllovas kiesésével első lett. Lewis Hamiltonnak csak a negyedik helyezés jutott.
Sergio Perez szinte teljesen ugyanazt a forgatókönyvet hozza, mint tavaly. Erősebb szezonkezdést követően az európai futamokra visszaesett a teljesítménye. Most is csak a hetedik helyezést gyűjtötte be Nico Hülkenberg Haas-sza mögött. Mindkét Haas az első tízben ért célba. Kevin Magnussen a nyolcadik lett.
Az első tizet Daniel Ricciardo és Pierre Gasly zárja.
A mezőny továbbra sem pihenhet. Folytatás egy hét múlva (2024. július 7.) Silverstone-ban, Nagy-Britanniában, ahol folytatódhat a Verstappen-Norris csata.
2024-es Forma-1-es Osztrák Nagydíj eredménye
A világbajnokság állása
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Osztrák Nagydíj, Spielberg
Forma-1-es versenyriport
Max Verstappen a második Red Bull Ringen rendezett futamon is győzelmet szerzett a nagy számban jelen lévő narancsba öltözött holland szurkolótábor előtt. A Red Bull pilótája az energiaitalosok zsinórban ötödik győzelmét húzta be vasárnap az Osztrák Nagydíjon. A leggyorsabb körért járó extra pont is Verstappennél landolt. Másodikként Valtteri Bottas futott célba. A harmadik helyezett a „Nap Pilótája”, Lando Norris lett. Lewis Hamilton nem állhatott dobogóra, csak a negyedik pozíciót szerezte meg.
„Hihetetlenül érzem magam, hogy őszinte legyek. Az autó fantasztikus volt. Bármilyen abroncsot is raktunk fel, nagyon élvezetes volt vezetni. Őrület. Ámulatba ejt, hogy a mai nap milyen jól mentem. Nem vártam volna hasonlót sem. Nagyszerű munkát végzett mindenki, hogy ilyen eredmény született végül.” – szögezte le a versenygyőztes.
A Stájer Nagydíj után egy héttel már sokkal több szurkolót engedtek a lelátókra Ausztriában. Úgy tűnt fél Hollandia ellátogatott Spielbergbe kedvence miatt. Fergeteges fesztiváli hangulatot varázsoltak a szurkolók a pálya mellé, ami nagy lendületet adhatott Verstappennek.
Nagyszerű időben, tömött lelátók előtt, kitűnő hangulatban telt a három hétvégés megmérettetés utolsó állomása. Nyugodt rajtot követően sorozatos büntetések árnyékában futott a 71 körös Osztrák Nagydíj.
Ami 2020-ban nem jött be a Red Bullnak, az idén igen. Akkor ugyanis azzal a tervvel vágtak neki a két futamos ausztriai hétvégének, hogy a helyi pálya előnyével élve győzelemmel kezdik meg a szezont. Akkor nem jött be, idén viszont igen. A két ausztriai hétvége mindkét futamán ugyanis a 23 éves holland állhatott dobogóra, s míg legnagyobb riválisa Lewis Hamilton második lett a múlt hétvégén, most csak a negyedik helyre futotta erőfeszítéseiből. Verstappen ezzel 32 pontosra növelte előnyét az egyéni ponttábla élén két futammal a nyári szünetet megelőzően.

Fotó: AmberPR
A Red Bull még dominánsabb teljesítményt nyújtott az Osztrák Nagydíjon, mint egy héttel korábban. Az abroncsok ismét szerepet kaptak, Lewis Hamilton autóján ugyanis megsérültek, és egy szétvágott kerék miatt, ami a szegélykövek használatának következménye volt, visszaesett és átengedte helyét az utolsó körökben csapattársának, Valtteri Bottasnak.
Sergio Pereznek nem sikerült olyan jól a hétvégéje, mint a múltkori. Akkor negyedik lett, most viszont két büntetést követően csak a hatodik helyen zárt a mexikói versenyző. Ötödik lett volna, de Carlos Sainz Perez büntetése folytán megkapta a helyét. Charles Leclerc-nek ez a verseny sem feküdt, s egy ponton elengedte spanyol csapattársát annak érdekében, hogy az fontos pontokat húzzon be a Ferrari számára.
Perezen kívül Lance Strollnak (bokszutcai gyorshajtás miatt) és Juki Cunodának (túlment a bokszutcába vezető betoncsíkra felfestett fehér sávon) osztottak büntetést a futamon.
Daniel Ricciardo talán idei legjobb teljesítményét nyújtotta vasárnap, s a hetedik helyre vitte célba a második McLarent. Charles Leclerc szintén pontszerző helyen ért célba, nyolcadik lett. Az első tizet Pierre Gasly és a megtáltosodott Fernando Alonso zárja.
Folytatás két hét múlva Silverstone-ban. A Brit Nagydíjat 2021. július 18.-án tartják, a tervek szerint telt házzal. Azután pedig már nálunk, a Hungaroringen csapatják, mielőtt egy hónapos nyári pihenőre menne a mezőny.
2021-es Forma-1-es Osztrák Nagydíj eredménye
A világbajnokság állása az Osztrák Nagydíj után
Pilóták:
Konstruktőrök:
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: AmberPR
Forma-1-es beharangozó
Osztrák Nagydíj, Spielberg
2019. június 30.
A magyar rajongók által is könnyen megközelíthető helyszínre érkezik meg a Forma-1 a hétvégére, így a szurkolók a Magyar Nagydíj előtti felvezetésként ellátogathatnak Spielbergbe, az ultramodern Red Bull Ringre. 1970-ben rendeztek ezen a betoncsíkon először Forma-1-es futamot. Több mint egy évtizednyi kihagyást követően tért vissza 2014-ben a Forma-1 Ausztriába a pálya, és egyben a Red Bull tulajdonosa nyomására. Azóta is nagy sikernek örvend ez a futam az Alpok domborulatai között.
A Red Bull csapata hazai pályájára érkezik meg, ahol szokás szerint nagyok az elvárások a pilótái felé. Főleg azután, hogy tavaly Max Verstappen megszerezte a győztes trófeát a spielbergi pályán. Azért az energiaitalos csapat öröme nem volt határtalan. Bár a fiatal holland elsőként ért célba, s ez nagy dicsőséget hozott a csapatnak, másik pilótája, az akkor szülinapos Daniel Ricciardo motormeghibásodás miatt kiesett a versenyből. A tavalyi siker hatására idén a szokásosnál is nagyobbak a várakozások, de ez sajnos sokszor a hatékonyság kárára megy.
Tavaly olyan történt meg Ausztriában, ami idén teljesen kizárt. A hétvége negatív szenzációját a Mercedes-pilóták hozták, akik nulláztak, miután mindketten kiestek. Lewis Hamilton autójának hidraulikájával volt gondja, pedig a brit jó úton haladt afelé, hogy Franciaország után alig egy héttel újra behúzza az első helyet. Nagy stratégiai hibát vétettek a csapatnál. Amikor ugyanis Valtteri Bottas kiesésekor életbe lépett a virtuális biztonsági autós fázis, nem hívták be a címvédő pilótát a bokszba kerékcserére, s emiatt a negyedik helyre esett vissza. Alig kilenc kör volt még hátra a futamból, amikor végül ő is leparkolta autóját a pálya szélén, és dicstelenül távozott a versenyből.

Fotó: Amber PR
Az Osztrák Nagydíj versenynaptárba való visszatérése óta csak Mercedes-pilóta és Max Verstappen állhatott fel itt a dobogó legfelső fokára. Ez valószínűleg ebben az évben sem lesz másként látva, hogy a Mercedes az eddigi nyolc futamból nyolcat behúzott. A Mercedes 140 pontos előnnyel rendelkezik a konstruktőrök között a második helyen álló, gyengélkedő Ferrarival szemben. Lewis Hamilton pedig kiemelkedik a pilóták közül. A britnek 36 pontos előnye van az egyéni ponttáblán csapattársa, Valtteri Bottas előtt. A legutolsó négy futamot zsinórban nyerte a címvédő világbajnok, s várhatóan a hétvégi futamon is ő állhat majd a dobogó tetején.
Az osztrák pálya igénybe veszi az autók motorját, fékrendszerét és az abroncsokat. Kevés kanyar és egy sor egyenes nehezíti a megfelelő autóbeállítást. Rövid a pálya, ahol sokat kell fékezni, s ahol nagy az üzemanyag felhasználás.
Ami az időjárást illeti, a hegyek közelsége miatt szinte bármi elképzelhető a hétvégére. Jelenleg még az egész hétvégére kitűnő időjárás várható nagy meleggel és sok napsütéssel.
Ez a versenypálya magasan fekszik, így az alacsony légnyomás másként terheli a motorokat, mint az eddigi versenyeken, s erre jól kell a csapatoknak reagálnia. A hegyes-dombos pályán három nagyon gyors egyenesen és gyors kanyarokon kell keresztülverekednie magát a mezőnynek 71 körön át.
Az Osztrák Nagydíj június 30.-án 15.10-kor veszi kezdetét. A pálya hossza: 4,318 km, a teljes versenytáv 306,452 km. A körrekordot Kimi Raikkönen tartja 2018-ból 1:06.957-es időeredménnyel.
2018-ban Max Verstappen (Red Bull) nyerte meg az Osztrák Nagydíjat. A holland pilóta ideje 1:21:56.024 volt. A második és harmadik helyet a két Ferrari-pilóta, Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel szerezte meg.
Forrás: facebook.com/amberprkft/
Fotó: Amber PR