Juhász Csaba - Juhász Zsolt

CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
ADAC 3-Städte-Rallye
2014.10.24-25.


Három év után, ha más típusú versenyautóval, de végre megláttátok a célt a németországi ADAC 3-Städte-Rallye-n. Ide sem vezetett sima út, ahogy láttam a pálya széléről. A csütörtöki adminisztratív és gépátvétel után, másnap egy két gyorsból álló verseny következett volna, de mi is történt?

- Nagyon fontos lett volna a pénteki két éjszakai gyorsaságin jól szerepelnünk, hogy szombaton minél előrébb rajtoljunk. Ugyanis a kör gyorsaságin nagyon lényeges, hogy ki után autózol. Sajnos Kössler balesete miatt törölték a két szakaszt, így maradt a nem túl előkelő rajthelyünk. Ezúton is jobbulást kívánunk neki!



Mesélnél arról, hogy a körgyorson mennyire hátráltatott benneteket az előtte rajtoló, és milyen útviszonyok voltak szombaton?

-  A rajt előtt megígérte az előttünk rajtoló páros, hogy nézni fogják a tükröt és előzékenyek lesznek az elengedéseknél. Sajnos mindig rossz helyen értük utol őket, és rajtuk kívül még két párost is. Ezzel elég sok időt veszítettünk, de most már kár lenne ezen bosszankodnunk. Tudomásul kell vennünk, hogy ők is ugyanúgy vívták a saját versenyüket a kategóriájukban. Ők is sok időt veszítenek, amikor lehúzódnak az útról, hogy elengedjenek minket.

 

Összegezve, hogy éreztétek magatokat testvéreddel, Zsoltival a Renault Megane-ban?

- Nagyon élveztük a versenyt, összességében elértük azt, amiért jöttünk. Minden jól alakult számunkra és így az éves értékelésben 3. helyet szereztünk a kétkerék meghajtásúak között a Mitropa Kupában, abszolútban pedig 7. lettünk úgy, hogy két versenyen sajnos nem tudtunk rajthoz állni. 



Legközelebb, hol láthatnak benneteket a szurkolók, milyen rendezvényen?

- November 15-én szerettünk volna részt venni egy amatőr versenyen, de most más egyéb kellemes elfoglaltságunk lesz abban az időpontban. Marostica-ban kell megjelennünk a Mitropa Cup díjkiosztóján.

Idén szeretnénk még elindulni a Szilveszter Rally-n és decemberben az FRT kupán.


Köszönjük Partnereink segítségét!

 

www.hajoka.hu

Juhász Csaba - Juhász Zsolt

CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
ADAC 3-Städte-Rallye
2014.10.24-25.

Juhász Csaba rallyversenyzőt kérdem a hétvégi németországi verseny előtt.

A hétvégén Németország ad otthont a Mitropa Rally Cup-nak. Eddig sajna nem sikerült a célt meglátnotok, technikai gondok miatt. Most egy újszerű Renault Megane RS versenyautóval vágsz neki a szakaszoknak testvéreddel, Zsoltival. Lesznek-e új szakaszok, illetve a Megane kap-e másféle váltóáttételt, mint amit eddig használtál?
- Várhatóan megint új szakaszok lesznek, mint minden évben. Legalább így nem tudunk ráunni a pályákra. Sajnos nem cserélték ki a végáttételt a Megane-ban, így marad az alacsony végsebesség, de ha esni fog az eső, akkor ezzel nem leszünk hátrányban. Jó lenne végre meglátni a célt, mert eddig háromszor indultunk a 3 Staedte Rallye-n, de még egyszer sem értünk célba.

Ezen a versenyen hány pályabejárást lehet eszközölni, és elég-e az?
- Minden szakaszt kétszer lehet tréningezni, a körgyorsaságit pedig csak egyszer. Ezen a versenyen vannak a legnagyobb előnyben a helyi versenyzők, a pályaismeret miatt. Ennyi lehetőségből kell megoldani az itiner felírást, de ilyen a rallye.


Ha jól tudom Borsodból más versenyzők is tiszteletüket teszik a te ajánlásodra. Kik is ők?


- Ruszó Krisztán és Kopcsó Péter is indul a versenyen, kíváncsi vagyok mennyire fog nekik tetszeni a rendezés és a közeg. Ők talán még nálunk is nagyobb hátrányban lesznek a pályabejáráson, szerintem ez lesz az eddigi legnehezebb versenyük.


A sikeres célba ékezés a cél gondolom, azért meghúzgálod itt is a kéziféket?

- Nem fogok lassabban menni, vagy óvatosabban, hogy biztosan célba érjek. Csak akkor tudunk előrébb jutni a Mitropa összesítésben, ha padlón nyomjuk és kihozzuk magunkból a maximumot. A kézifék meg úgyis hozzátartozik a versenyzéshez!


Köszönjük Partnereink segítségét!


- Hajósi Miklós - 

Juhász Csaba - Juhász Zsolt

CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
RallyCitta di Bassano
2014.09.25-27.



Tíz gyorsasági futamot kellett teljesíteni az Alpokban. Egyet pénteken, kilencet szombaton. Volt olyan szakasz ahol háromszor is mentetek testvéreddel, Zsoltival.


Kemény mezőnyben negyedikként értetek a szombat esti Célceremóniára.

Mesélnél ezekről a gyorsokról?

- Technikás, sok kanyarral tűzdelt szakaszok voltak, amik nagyon igénybe vették a gumikat. Ezek a pályák nem feküdtek annyira a Megane-nak, mint a Toscana-i gyorsaságik, ezért most nem tudtuk felvenni a versenyt a négykerék meghajtású autókkal. 

Sajnos az első négy szakaszon volt egy pici elektronikai problémánk, aminek következtében nem mindig működött az ALS. Ezt később a szervizesek orvosolták, ezért a második körben tudtunk is javítani az időkön, de ez is kevés volt  ahhoz, hogy felállhassunk a dobogóra.


Hogy tetszett a rendezés, a hely, a szervizpark, a légkör?

- A szervezés tökéletes volt, mint mindig, jó hangulatban végezték munkájukat a sportbírók és a rendezők. Bár hozzá teszem ez a Mitropa futamokon nem újdonság.

A Valstagna nevű gyors szinte megszámlálhatatlan kanyarral várt benneteket. Mennyire lehetett tempót menni ilyen szakaszon?

- Ez a szakasz volt a leghosszabb. Egy jó minőségű aszfalt gyorsasági, rengeteg erős kanyarral és 14 visszafordítóval. Az időjárás előrejelzés, mely 21 fokot jósolt, ellenére 33 fok meleg volt. Ennek köszönhetően ezen pályán, szinte elolvadtak a gumik. Ez volt talán az egyik oka, hogy lemaradtunk a többiektől. Mi közepes gumit vittünk, szerintem a kemény keverék előnyösebb lett volna. Miután a gumik ezen a gyorson elhasználódtak utána már sajnos a másik két szakaszon sem volt jó  a tempónk.  


A rajt és célceremónia a helyi várban került megrendezésre. Mennyit láttatok a várból?

- A várból nem túl sokat, mert mind a rajt, mind pedig a cél sötétben zajlott. A verseny sűrű időbeosztása miatt, pedig nem igen van időnk városnézésre.


Legközelebb hol láthatunk versenyezni?

- Az ADAC 3-Städte-Rallye Rally lesz a Mitropa következő és egyben utolsó futama, itt biztos, hogy indulunk. Mivel háromszor vettünk részt ezen a versenyen és még sosem értünk célba, ezért ez a futam különösen nagy kihívás számunkra. 



Köszönjük Partnereink segítségét!

 

- Hajósi Miklós - 





Juhász Csaba - Juhász Zsolt
CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
STEELVENT MISKOLC RALLY
2014. 08. 23-24.

 

Egy kategória második helyet érő rallysprint verseny után vagy navigátoroddal, Juhász Zsolttal.

 

Szakadó esőben rajtoltatok el kora reggel Parasznyáról Lyukóbánya irányába. Te szereted az esőben való versenyzést. Miként sikerült abszolválni a vizes gyorsot, gyorsokat?
- Imádok esőben vezetni, de most ez nem volt élvezetes. Sajnos nem tudtuk megvágni reggel a gumikat, ezért az első gyorsaságin életveszélyes volt közlekedni a Megane-nal. A második körben is ezeken a gumikon rajtoltunk, akkor már jobb volt a félig felszáradt pályán, sokat is javítottunk az időnkön. A negyedik szakaszon viszont nem működött az A.L.S., ezért itt sok időt veszítettünk. Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat, tetszett a verseny.

 

A sprint mezőny után engedtek el benneteket Licences versenyzőket. Jelentett-e ez valami előnyt vagy hátrányt számotokra?
- Ezt nem tudom megmondani, mert folyamatosan változott a pálya állapota. Volt, amikor nekünk volt jobb állapotban volt, amikor nekik.

 

Ha vissza lehetne pörgetni az időt, mi az, amit másképpen tennél a versenyen?
- Az biztos, hogy az ötödik szakaszra slickkel mennék ki, nem pedig kopott intermédiával. Talán akkor meg lett volna az első hely a kategóriában. Ez egy kicsit bosszant is, mivel kíváncsi lettem volna, hogy mire lettünk volna képesek száraz pályán új gumikkal.

 

Legközelebb hol indulsz és milyen versenyautóval?
- Szerintem a következő RTE versenyen Salgótarjánban a Megane-nal.

 

Köszönjük Partnereink segítségét!

 

- Hajósi Miklós - 

Juhász Csaba - Juhász Zsolt

CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
STEELVENT MISKOLC RALLY
2014.08.23-24.

Juhász Csaba pilótát kérdem az Éjszakai Autóverseny után, a Parasznyai autóverseny előtt.


Egy számodra is jól sikerült nyíregyházi éjszakai autóverseny után beszélgetünk.


Mesélj, hogy tetszett, miként sikerült az éjszakai csapatás?

- Nagyon jól éreztük magunkat, a rendezők mindent megtettek a szórakoztatásért. Voltak látványos betétprogramok és a rendezvény nagyon gördülékenyen zajlott.

- Az egyik partnerünk, a Mihidra Kft. telephelye 200 méterre van a rajttól, elég sokat járunk hozzá. Ráadásul évekig ők biztosítottak nekünk itt egy műhelyt, ebből kifolyólag a Lyukóbánya - Parasznya közötti útszakaszon próbáltuk ki a versenyautókat.


Láttam, valaki nagyon megtáncoltatta a Megane-t. Csak nem oda adtad valakinek egy körre?

- Kőváry Barna kért meg minket, hogy szeretné kipróbálni a Megane-t. Mivel a rendezők adtak cserébe egy bónusz rajtszámot, így nem tudtam nemet  mondani. Barna amúgy is jó reklámhordozó, népszerű egyéniség, ezért még üzletileg is jól jártunk.


A hétvégén a STEELVENT MISKOLC RALLY-n veszel részt.
A  Parasznya - Lyukóbánya szakaszt kell 3-3-szor teljesíteni. Mennyire van ez a pálya fejben, és ki fog navigálni neked?

- Azt hiszem, eléggé fejben van, de azért írunk itinert, ugyanúgy, mint bárhol máshol.


14-en neveztetek a licences kategóriába. Jó kis mezőnyben fogsz rajthoz állni. Hol is szeretnél végezni?

- Mindig győzni akarunk, ez most is így van. Ráadásul motivál minket a hazai közönség.


Köszönjük Partnereink segítségét!

 

- Hajósi Miklós - 



Juhász Csaba - Juhász Zsolt

CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
STEFANi Baranya Kupa
2014.08.08-10.


Prológgal kezdtétek a verseny. Hogy éreztétek magatokat? Mennyit láttatok nézőkből?
- Szeretem a komlói prológot, mert nem egy bójakerülgető pálya, mégis lehet a nézőket szórakoztatni: van tempós rész, visszafordító, murva és minden, ami a rallye-hoz tartozik. Mivel a pénteki tesztről lemaradtunk, ezért mi itt melegítettünk a versenyre. Sajnos már sötétedett, ezért a nézők egy része elindult haza, de azért maradtak még így is szép számmal.


Sokan csúszkáltak a verseny első gyorsain. Nektek milyen volt a tapadás, miként tudtátok kiautózni magatokat?
- Nagyon sokat álltunk az első szakasz előtt, teljesen visszahűltek a gumik és a fékek. Nekünk ez egy kicsit nagyobb problémát jelentett, mert a legkeményebb keverékű gumik voltak az autón, amiket nehezebb felmelegíteni. A gyorsasági felétől már jól működtek az új fejlesztésű Pirellik, innentől kezdve már padlón mehettünk.


Az egyik gyorson újítottatok egy kicsit az autó légellenállásán. Mi is történt?
- Kivettük a rajt előtt a sisakokat a csomagtartóból, beöltöztünk, majd lehajtottuk a csomagtér ajtót, és mint aki jól végezte a dolgát, beültünk az autóba és elrajtoltunk.
A pálya felénél már gyanús volt, hogy túl hangosan hallom a kipufogó hangját és az autó is furcsán viselkedett, de még nem gyanítottam semmit. A meglepetés aztán a beíróban ért minket, ahol közölték, hogy vagy felemelik a sátrat, hogy ki tudjunk állni a beíróból, vagy le kéne zárni a hátsó ajtót. Vagy a nagy hőség, vagy csak a versenyláz hatására, de végül is elfelejtettük lezárni a hátsó ajtót, ami persze egy idő után önállósította magát.


A gyorsok közül melyik és miért jött be nektek a legjobban?
- Én személy szerint nagyon szeretem az Árpádtetői szakaszt. Örülök, hogy négyszer mehettünk rajta. Sajnos a fékpedál többször is beesett, ezért nem tudtunk kiautózni magunkból a maximumot, így maradt bennem egy kis hiányérzet az eredménnyel kapcsolatban.


Hogy sikerült a verseny, hanyadikok lettetek a versenyben és a kategóriátokban?
- Kategória negyediket lettünk, amivel nem igazán vagyok elégedett. Szükségünk lett volna az utolsó körre négy új gumira, mert teljesen elhasználtuk a Pirelliket, de a csapatvezetés úgy döntött, hogy egy garnitúrával kell megcsinálnunk a versenyt.
Ez aztán meglátszott az utolsó kör eredményein.


Legközelebb hol indultok?
- Jelenleg még folynak az egyeztetések a partnereinkkel, de az biztos, hogy 19.-én Nyíregyházán ott leszünk az éjszakai szlalom versenyen. Bereczki Norbi és Soós Szabi meghívásának sosem lehet nemet mondani, és az ő nevük garancia egy jó rendezvényre.


Köszönjük Partnereink segítségét!


- Hajósi Miklós - 

Juhász Csaba - Juhász Zsolt

CRASH-MEN TEAM KFT
Renault Megane RS Turbo
Casentino Rallye (I)
2014.07.11-12.


34° RALLY INTERNAZIONALE CASENTINO 2014.07.11-12.

Olaszország rallypályáin indulsz testvéreddel, Zsoltival a hétvégén. Pénteken egy, szombaton nyolc gyors fog rátok várni.

2013-ban már Zsoltival indultál ezen a versenyen. Akkor hogy éreztétek magatokat? Előny lesz-e a pályaismeretetek?
- 2013-ban már a Megane-nal indultunk itt Zsoltival. Egy nagyon jó verseny volt, de akkor még ez az autó nem volt olyan jó, mint most. Sok gondunk volt a fékkel, ami most már sokkal jobban működik. A pályák ugyanazok, csak két gyorsasági az ellenkező irányban van. Tavaly problémánk volt a turbó melegedésével is, amivel a szakaszok végén már rengeteg teljesítményt vesztettünk. Remélem, ez mostanra megoldódik.

A pénteki Bibbiena-ban este 204.49-kor egy 1,45 kilométeres szakasz vár rátok. Mit is kell tudni erről a rövidke gyorsról?
- Ezen a rövid szakaszon én még sosem mentem, de láttam a verseny honlapján a pályarajzot. Ez alapján inkább egy közönségcsalogató prológnak látszik, azzal a különbséggel, hogy beleszámít a verseny értékelésébe. Érdemes padlón menni, mert másnap az abszolút eredmény alapján rajtolunk. A szombati, éjszakai szakaszon pedig sokat számít a rajtsorrend.


Szombaton már ismert gyorsok várnak rátok 140 km hosszon, nyolc szakaszra bontva, ahol a Talla 36.88km lesz és ráadásul éjjel 21.43-kor rajtol az első éles autó. Miképp készültök fel ezekre? Lesznek-e esetleg új szakaszok?
- A Rebenland-on és a Miskolc Rallye-n is versenyeztünk idén éjszaka. Ezek a tapasztalatok most jól jöhetnek nekünk, de mindig nehéz felvenni a versenyt a helyi versenyzőkkel, mert sötétben jobban kijön a pályaismeret előnye. Az biztos, hogy ilyenkor más itinert írunk, de ez már Zsolti gondja lesz.


Köszönjük Partnereink segítségét!


- Hajósi Miklós - 

Juhász Csaba - Juhász Zsolt

CRASH-MEN TEAM KFT

Honda Civic Typer FD2

20. Vredestein Miskolc Rally

2014.03.28-30


Kedves Csaba!


A múlt hét végén indultál testvéreddel Juhász Zsolttal a 20. Vredestein Miskolc Rallye-n.  Egy sikeres ORB futamon vagytok túl.


2014 első ORB futamán vagytok túl. Hányadik helyen végeztetek?

- Kategória második és P csoport harmadikok lettünk


Egy szenzációsra sikeredett prológot produkáltatok pénteken. Mesélnél erről az élményről?

- Ahogy ígértem, padlóm nyomtam a gázt! Úgy gondoltam, hogy már a prológon begyújtjuk a rakétákat, ráadásul a hazai versenyünkön mindig rengeteg ismerős van kint a salak pályán, ezért kötelező volt kihozni magunkból a maximumot.


.-A Szombati nap, híres régi gyorsokon mentetek. Melyik tetszett és miért nektek?

A Bükkszentlászló feküdt a legjobban, imádom ezt a gyorsaságit, igazi rally pálya.

A Mályinka is nagyon technikás szakasz, de sajnos a pálya minősége szörnyű az utolsó 7-8 kilométeren.



A Mitropa Rally Cup sorozatban hozzászoktatok az éjszakai gyorsokhoz, most miképp éltétek meg ezeket?

- Én nagyon élvezem az éjszakai szakaszokat, nincs az autón hiper-szuper lámpasor, de így is mindig letalálunk. A legnagyobb nehézséget a por okozta a mályinkai szakaszon, de ez benne van a Rallye-ban.



Vasárnap három különböző gyors várt rátok. Ti hogy tudtatok megküzdeni a Kánó -Ragály szakasszal? 

- Egy kicsit mérges volt emiatt, mert a Kánó nyomvonal vezetése kitűnő, régebben nagyon jókat lehetett rajta autózni. Most viszont a jókedvű száguldás helyett a gödröket, a kátyúkat és a nyomvájúkat kellett kerülni, kicsit kezdett hasonlítani egy Párizs - Dakar prológhoz.

A Sajómercse - Sáta szakaszon Absz 21-ik időt mentetek. Ez szép teljesítmény volt. Hogy is sikerült?

- Lehetett volna jobb is. Az a pálya nagyon fekszik a Hondának! Sajnos a verseny végére kezdett elfáradni a technika. Egy hét a két verseny között és a szerelők mindent megtettek, de használt alkatrészekből nem lehet csodát tenni. Vasárnap már mindegyik szakaszon gond volt a váltóval, nem mindig vette a sebességet, és a kuplung is kezdett elfáradni. Ennek fényében valóban jó időben mentünk Sajómercsén, de egy tökéletesen működő autóval sokkal jobban sikerült volna a szakasz. 

Így is köszönettel tartozom a szerelőknek, hogy összerakták a versenyre az autót és a szervizparkban is mindent  tökéletesen megoldottak.



Köszönjük Partnereink segítségét!

Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. Észak - Trend - Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex - D, T-Rental. Profi - Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Eutin Kft. Wolf Montage Kft. Tiger-Tools. Balomo Kft. Öko Transz. Maldon Kft. Unify Plus Kft. Kartel 97Bt. Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft. Product T-Pride Kft. Oldpit Kft. R-Pex2000 kft. Andrezol-net Kft. www.madeinmiskolc.hu. H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Digit-Center Kft. www.infovaros.hu. Max Transport. Szenzortechnika. Baromfiudvar 2000 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Balogh és Fia Trans Bt. Horváth Kft. Távit Kft. Autó M3 Szervíz és Diagnosztika. T-Rental. Indura 2006 Kft. D.D-Z.- MED Kft. Szamsped Transz Kft. Best Tyre Kft. TGK Trans Kft. Technor 93 Kft. R-salus Kft, Schönherz Iskolaszövetkezet, Barton 07 Kft, www.infovaros.hu, Vivifer.hu,


- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

Juhász Csaba - Juhász Zsolt

CRASH-MEN TEAM KFT

Honda Civic FD2

20. Vredestein Miskolc Rally


Juhász Csaba autóversenyzőt kérdezem a verseny előtt.


Kedves Csaba!


Az ausztriai Rebenland Rally után és a Lavanttal Rally előtt levezetésnek szánod a Miskolc Rallyt?

- Nem!!! Ha kész lesz az autó és 100 %-os állapotban lesz, akkor tövig nyomjuk a gázt, ahogy csak bírjuk! A nézők nem a gurulgatást-kocsikázást várják a pálya szélén. Már a prológtól padlón nyomjuk, reméljük minél előrébb végzünk.

Testvéred Zsolti fog neked navigálni a Honda Civic FD2-ben. Ezeken a pályákon mentetek-e már együtt?

- Már mindegyiken mentünk együtt, csak a Mályinkán visszafelé úgy 15 éve. A többi gyorsaságin még az A-s vti Hondával mentünk. A navigálással nem lesz gond, én meg majd összekapom magam.

Számodra mely szakaszok és miért tetszenek?

- Én nagyon szeretem a Kánót, meg a Sátát. Remélem az aszfalt mindenhol jó állapotban lesz hogy versenyezni lehessen, és ne a gödröket kelljen kerülni.

Többféle talajminőség lesz a verseny alatt, és éjszakai gyors is lesz. Milyen gumikkal vágsz neki?

- Na ez még nagy kérdés, szerintem majd a szervizparkban az utolsó 5 percben eldöntjük. Úgyis a pályán derül ki, hogy jól választottunk-e vagy sem.

Köszönjük Partnereink segítségét!

Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. Észak - Trend - Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex - D, T-Rental. Profi - Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Eutin Kft. Wolf Montage Kft. Tiger-Tools. Balomo Kft. Öko Transz. Maldon Kft. Unify Plus Kft. Kartel 97Bt. Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft. Product T-Pride Kft. Oldpit Kft. R-Pex2000 kft. Andrezol-net Kft. www.madeinmiskolc.hu. H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Digit-Center Kft. www.infovaros.hu. Max Transport. Szenzortechnika. Baromfiudvar 2000 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Balogh és Fia Trans Bt. Horváth Kft. Távit Kft. Autó M3 Szervíz és Diagnosztika. T-Rental. Indura 2006 Kft. D.D-Z.- MED Kft. Szamsped Transz Kft. Best Tyre Kft. TGK Trans Kft. Technor 93 Kft. R-salus Kft, Schönherz Iskolaszövetkezet, Barton 07 Kft, Vivifer.hu, Dolphinet Kft. www.infovaros.hu,



- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

Juhász Csaba - Juhász Zsolt

Car Tools Kft - Honda Civic Type R
Szilveszter Rallye 2013.12.28-29.

Beszélgetés Juhász Csaba autóversenyzővel, 2013 utolsó magyarországi autóversenye után.



Kedves Csaba!


Miként éltétek meg a két napot a Szilveszter Rallyn?

- Nagyon jó verseny volt, a nagyszámú indulók ellenére is jól szervezett rendezvény volt. Úgy gondolom, ez egy nagyon kellemes lezárása lehetett az évadnak, mindenki számára.


Úgy látom az időeredmények tekintetében, hogy a Ring belső az jobban feküdt neked és a Hondának. Jól látom?

- Igazából én jobban szeretem a külső gyorsaságit, az is jól sikerült, csak a második körben lerepültünk az útról az egyik kanyarban, így ott rossz időt mentünk és ez rontotta az összképet.


Kívülről sokkal erőteljesebb hangja volt most a Hondának, mint amikor Németországban hallottam. Minek köszönhető ez?

- Sajnos tönkrement a vezérműtengely a motorban, ezt kicserélték a Bükkszenti verseny után, így most erősebb lett a motor, jobb a hangja (nekem tetszik).
A programozásra nem maradt idő, nem volt tökéletes a beállítás, mert alacsony fordulaton nem húzott az autó, de így is nagyon élveztem a futamot. 


Mit üzensz - kívánsz a szurkolóknak - sporttársaknak a 2014-es évre?

- Mindenkinek Sikeres és Boldog Új Évet kívánok, a versenyzőknek ilyen jól szervezett versenyeket, a nézőknek pedig ilyen sok indulót minden futamra.


Köszönjük Partnereink segítségét!

Per-Med Bt. Tiszaújváros Transz. Demeter Transz. Ziad-Med Bt. Technor 93 Kft. Phobex Kft. Mfactory. Spoonsports. Mugen - Power. Bio Balls Hungary Kft. Dynea Kft. Tarmer Kft. Car - Tools Kft. Mahiti Kft. Észak - Trend - Papír. DDZ MED Kft. Global Star. Komplex – D. T-Rental. Profi - Tax Center Kft. Exias Kft. ML-Log Kft. POP Kft. Eastjob. Joanna. Mihidra Kft. Pikktel Kft. Zsoma-Ker Kft. Eutin Kft. Wolf Montage Kft. Tiger-Tools. Balomo Kft. Öko Transz. Maldon Kft. Unify Plus Kft. Kartel 97Bt. Bezama Kft. Adó-Dó Plusz Kft. Product T-Pride Kft. Oldpit Kft. R-Pex2000 kft. Andrezol-net Kft. www.madeinmiskolc.hu. H.B c.e. Mérnöki Szolgáltató Építő és Kereskedelmi Kft. aquageneral.hu. Kelet-Atlasz Kompresszor Kft. Digit-Center Kft. www.infovaros.hu. Max Transport. Szenzortechnika. Baromfiudvar 2000 Kft. Castrol. Unilub Kft. Assist-Trend Észak Kft. BB-Logistic.eu. Balogh és Fia Trans Bt. Horváth Kft. Távit Kft. Autó M3 Szervíz és Diagnosztika. T-Rental. Indura 2006 Kft. D.D-Z.- MED Kft. Szamsped Transz Kft. Best Tyre Kft. TGK Trans Kft. Technor 93 Kft.


- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu


1. oldal / 2

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top