Noha a felkészülés nem alakult ideálisan a Bánkuti MotorSport sokszoros magyar bajnoka, Bánkuti Gábor számára – előbb a Peugeot 206-os kapott lángra a két héttel ezelőtti, slovakiaringi XRace-en, majd a pilóta betegedett le –, ő így is kiválóan helytállt a Magyar Nyílt Rallycross Bajnokság idei harmadik versenyén, amelyet a pünkösdi hosszúhétvégén rendeztek a RabócsiRingen.

537

 Gábor vasárnap az időmérőn és az első előfutamban a 3. helyen kezdett a Super1600-as mezőnyben, majd hétfőn Marton Gergely sajnálatos kiesése folytán egy helyet előrelépett, és Luigi elsőszámú üldözőjeként mindkét aznapi előfutamot a 2. helyen zárta, így a döntő rajtját is ebből a pozícióból várhatta. A rajtot nagyon jól kapta el Gábor, és az első jobbos törés közepén majdhogynem megpöckölte hátulról Luigi Skodáját, annyira közel volt hozzá, de elmenni nem tudott mellette. Utána köröken át kitartón üldözte ellenfelét, de végül őt lepték meg hátulról, a 14 éves Kovács Marcell nem akármilyen manőverrel véttette észre magát a felnőttek között! Gábor sportszerűen gratulált is neki a leintés után, és alapvetően örült a 3. helynek, a 2. pozíció elvesztésénél sokkal jobban bosszantja az, hogy jelen pillanatban hiába hozza ki közel a száz százalékot Peugeot-jából, Luigi Skodájával nem tudja felvenni a versenyt. Ettől függetlenül bánkódni nincs oka, újabb serleget vitt haza elképesztő gyűjteményébe!

536

A Bánkuti MotorSport legkevesebb versenyzői tapasztalattal rendelkező pilótája, Zsipi Róbert pályafutása eddigi legeredményesebb versenyét teljesítette a hétvégén. Robi az előfutamok összesített eredményei alapján a B-döntő 3. rajthelyére kvalifikálta magát, és ezt a helyezését egészen a leintésig meg is tartotta, így a SuperNational abszolút értékelésében a 8., géposztályának a 4. helyén végzett. A következő versenyeken innen próbál majd még előrébb lépni.


 

535 Bánkuti Gábor (Super1600, Peugeot 206)

 „A döntőben minden erőmmel arra koncentráltam, hogy Luigival maradjak, és az első néhány körben túlzottan nem is maradtam le tőle. Főleg a murván tudtam mindig közeledni hozzá, és  piócaként tapadni rá, remélve, hátha belehajszolom valami hibába, mert erőből sajnos nem sok esélyem volt ellene. Megmondom őszintén, hogy elég sok rizikót vállaltam már annak érdekében  is, hogy egyáltalán tartani tudjam vele valamennyire a lépést, végig nyélen mentem! Aztán a néhány nagyon forszírozott kör után – az amúgy is rekkenő hőségben – az első gumik elmelegedtek,  és alulkormányozottá vált az autó. Őszintén szólva annyira Luigira és a saját tempómra koncentráltam, hogy nem figyeltem hátrafelé. A célra fordító kanyarban már csak arra lettem figyelmes,  hogy a Suzuki mellettem van. A fiatal Kovács Marcell volt az, nagyon ügyes és szép manőverrel, úgyhogy gratulálok neki, meglepett! Kicsit sajnálom, hogy a második hely elment, de igazából  tényleg mindent egy lapra tettem fel, mindent megpróbáltam, hogy legyőzzem Luigit, de sajnos ezzel a technikával ez most egyelőre lehetetlen. Amire viszont nagyon büszkék vagyunk, hogy  amit megcsinálunk az autón, az általában úgy, ahogy van, működik. Ezt a hétvégét is végig tudtuk teljesíteni technikai probléma nélkül, ami önmagában mindig öröm, hiszen így nekem is csak  a versenyzésre kell koncentrálni. Mindenesetre a futóművet és a motorerőt tovább kell fejleszteni, de ez nem lesz egyszerű. Az biztos, hogy egy versenyen sem fogunk feltett kézzel kimenni a  pályára, bárhogy is álljon a bajnokság!”





534

 Zsipi Róbert (SuperNational, Peugeot 306)

 „Elégedett vagyok a hétvégén elért eredményemmel. Sikerült a B-döntőbe jutni és ott a 3. helyen végezni, ami géposztályomban a 4. helyet jelentette. Az autó egyben volt, én élveztem a v  vezetést. Sajnos a hátsó murvás részt pont a mi döntőnk előtt locsolták fel, úgyhogy ez elég csúszós és érdekes volt. Amúgy is eléggé kigödrösödött a hétvége folyamán a pálya ezen szakasza,  és elég sok volt a defekt, amit a második előfutamban én sem úsztam meg. Szerettem volna fokozatosan gyorsulni a hétvége folyamán, de nehéz megmondani, hogy ez sikerült-e, mert nem  voltak állandó körülmények, és egyre lassult a pálya, ami a többi versenyző időeredményén is látszott. Eddig ez volt a legjobb versenyszereplésem, úgyhogy örülök, és próbálok ezen a  megkezdett úton haladni tovább.”








www.bankutimotorsport.hu

Oláh-Gumi Rallycross & Drift Országos Bajnoki Fesztivál


A Máriapócson 2014. június 8-án és 9-én megrendezésre került Oláh-Gumi Rallycross & Drift Országos Bajnoki Fesztivál azt az élményt nyújtotta a nézőknek, amelyre az elmúlt évi rendezvény után számíthattak: izgalmas csatákat mind rallycrossban, mind driftben. Mindezt úgy, hogy mindkét sportágban egymáshoz simult a fém a fémmel és bizony sok-sok terv és álom ment füstbe…

Nemcsak a drift, hanem a rallycross pilóták is megmutatták többször, hogy milyen az, ha minimálisra csökkentik a távolságot az autók között, mondjuk épp nulla centiméternyire. Ezen a versenyen nem csak a SuperCars kategóriában indulók, hanem az amatőrök és a legifjabbak is igazi „test-test elleni” küzdelmet mutattak be mind az aszfalton, mind a murvás részen.

A rallycross futamokat Majka&Curtis  fantasztikus koncertje követte, ahol a versenyzők és a nézők, a kicsik és a nagyok együtt énekelték a jól ismert slágereket és a drift pilóták körében oly nagyon kedvelt, a versenyzők által is felénekelt Belehalok című számot.

A pörgős dallamok után a motorok duruzsoló hangja uralta a máriapócsi katlant, átvették a főszerepet a mindenki által várt drift pilóták. A magyarországi profi drift versenyzők krémje ismét megmutatta, hogy milyen az, ha nincs az autók között csak pár milliméter és bizony itt is voltak füstbe ment tervek.

A driftverseny első csatáját Zentai Attila és Porkoláb Péter vívta. Zentai Attila nemrég elkészült Ford Fiestája megsérült az edzés során, így egy ideig kérdéses volt, hogy rajthoz tud-e állni. Attila nemhogy rajthoz állt, hanem minimális, mindössze 1 pont különbséggel maradt csak el az óriási drukker- és szerelő csapattal érkező Porkoláb Péter mögött.

A második páros a Top16-ban Márton Zoltán „Lakyboy” és ifj. Zentai Sándor voltak. Lakyboynak és autójának jót tett az E39-ből kivett hátsó futómű, és az is, hogy Sanyi sajnos már az első körben ledöntötte azokat a bójákat, melyek automatikusan nullás kört eredményeztek számára. Így ebből a nagyon szoros csatából Lakyboy jutott tovább.

A harmadik összecsapás az E500-zal induló Szabó Szilárd és jó barátja, Temesvári Péter között zajlott. Előző nap a kvalifikációs eredmények megérkezése előtt aranyosan elviccelődtek azon, hogy mi lenne, ha épp ők kerülnének össze másnap. Kérésüket az égiek parancsnak vették, a pilóták pedig egy hihetetlenül izgalmas csatát kerekítettek ki belőle. Az autók között épp 0 cm volt a távolság… Az első körben Temesvári Peti ment egyenesen, míg a második körben Szilárd döntött bóját, így visszahívás döntötte el sorsukat. Az újabb két kör után Szabó Szilárd került eggyel közelebb a dobogóhoz.

A negyedik csata a címvédő Grózinger Zsolt és a műszaki gondok miatt ismét BMW-vel induló Dely Domonkos között folyt. Grózi autójának lóereje épp kétszerese volt a jó öreg BMW-nek. A csatát azonban nem a lóerők közötti különbség, hanem a fránya bóják eldöntése okozta, így a mátészalkai Grózinger Zsolt könnyedén jutott tovább.

A Top4-be kerülésért az utolsó megmérettetés György Szilveszternek és Porkoláb Petinek jutott. Egy BMW-be bújtatott Audi motor és egy Nissanba rakott 2JZ motor harca is volt ez. Az első kört Szilveszter nyerte Grózi autójának ikertestvérével, azonban a második körben feldöntött bója elvágta további menetelését, így ő már nem birkózhatott meg a Top4 többi tagjával.

A legjobb négy versenyző összecsapását Grózinger Zsolt és Szabó Szilárd kezdte. Sokan azt hitték, hogy Szilárd a nem túl erős E500-asával nem tudja majd tartani a lépést a 600 lóerős S13-mal. Szilárd minden képzeletet felülmúlóan követte le a kétszer annyira erős Nissant, de sajnos a szép lekövetésekbe egy kis egyenes is becsúszott. Így jutott tovább a döntőbe Grózi.

A másik ágon Márton Zoltán „Lakyboy” és Porkoláb Péter küzdött meg. Lakyboy irdatlan tempót diktált az első körben és olyannyira ráesett Petire, hogy a sebességkülönbséget nem tudta megfelelően lekezelni, így megállt. A második kör ettől még hozhatott volna továbbjutást az átalakított pickuppal induló Lakyboynak, azonban a technika nem bírta tovább a küzdelmet.

Itt még nem hittük volna, hogy ez lesz a nap utolsó csatája. Azonban (mint ahogy azt a cím is mutatja) itt jöttek a legkomolyabb füstbe ment tervek. Márton Zoltán „Lakyboy” a megfőzött motor miatt, míg Grózinger Zsolt a bemelegítő kört követően leesett cooler cső miatt kényszerült feladni a további küzdelmet. Hogy mennyire volt dühös a címvédő? Talán elárul valamit a hangulatáról a csapattársának, György Szilveszternek odasúgott mondat a díjátadót követően, miközben a dobogó előtt álló autóját nézte: „Állj le vele és öld meg!”


Így alakult ki a legjobb négy sorrendje:

1. Porkoláb Péter

2. Grózinger Zsolt

3. Szabó Szilárd

4. Márton Zoltán „Lakyboy”


Találkozzunk legközelebb 2014. július 12-én és 13-án ismét Máriapócson. Addig is a füst legyen veletek!



Június 8-9-én kerül megrendezésre az Oláh Gumi Rallycross és Drift fesztivál Máriapócson a Rabócsiringen.

 

Rallycross versenyzőket kérdezek a fesztivál előtt.

Egy a kérdés: Milyen céllal is indulsz?

Harsányi Zoli: Én mindig azért indulok, hogy nyerjek. Természetesen az a cél hogy ismét, hogy megvédjem a bajnoki címet, amíg még nem nőnek a fejemre a fiatalok. 

 

Kárai Tomi: Szeretnék egy nagyon jó ízűt autózni. Jól érezni magam egész hétvégén a csapatommal együtt, és kihozni a maximumot a Skodából. 

 

Mózer Atesz: Volt már harmadik, második helyem és már csak egy a cél az első hely. Tehát a sormintát már jó lenne befejezni. Jó az autó, barátkozok is vele. Várom a Pünkösdi megmérettetést. 

 

Luigi: Két kategóriában indulok ismét. A S1600-ban Skoda, Supernational-ban Seat Ibiza autókkal. Célom, a lehető legjobb eredményt kihozni a versenyhétvégéből. S1600-ban a tabellát vezetem. Szeretném, hogy ha nem változna ez a verseny után sem. Supernationalban a második helyen állok. Innen még van előbbre is. Itt lesz a Roman Castoral is, akivel jó lenne megmérkőzni. 

 

Góth Viktor: Eddig két versenyből kettőt megnyertem, ezért természetesen most is nyerni szeretnék. Az autóval minden rendben van, hála a szerelő csapat kiváló munkájának. 

 

Taskó Rodrigó: Én akarok lenni a Pünkösd BMW-s Királya! Szeretném kicsit levezetni a feszültséget, felszabadítani a lóerőket, és felszaggatni az Rabócsiring aszfaltját. Előtérbe helyezve a többi versenyzőtárs autójának, karosszériájának és testi épségét. 

 

Köszönöm a válaszokat!

- Hajósi Miklós -

www.hajoka.hu

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top