Vaskó Dominik – Magyar Kupa  Peugeot 206

 

 „Nyirádot mielőbb el akarom felejteni. Pedig az elején jól mentek a dolgok. De ahogy melegedett az idő,      száradt a pálya, és nagyobb terhelést kapott a futómű, úgy jöttek elő a hibái. De most már túl vagyunk rajta,  a futómű át lett építve, s nagyon remélem a RabócsiRingen végre úgy mehetek, hogy nem lesz műszaki    hibája a 206-osnak. A motorerővel nincs gond, nekem kell még sokat tanulnom, hogy ki is tudjam használni.  Ennek érdekében idén az autocross OB hátralévő futamain is indulni fogok a 206-ossal. A go-kartos,  aszfaltos  múltam mellé jó lesz minél több laza-múrvás tapasztalatot is szereznem amit a rallycrossba  kamatoztatni  tudok, s erre az autocross kiváló lehetőséget ad. Az mindenesetre bizakodással tölt el, hogy  csak hét ponttal  vagyok elmaradva géposztályomban a második helyezettől, és még öt futam hátra van a  bajnokságból. A  ponthátrányom bőven ledolgozható, mert év végén szeretnék a dobogóra állni.”

 

 

 

 

www.bankutimotorsport.hu

A Bánkuti Junior Team 12 éves pilótája, Vaskó Dominik az elmúlt hétvégén második versenyét teljesítette a Magyar Nyílt Rallycross Bajnokság felnőtt Magyar Kupa mezőnyében, abból is az elsőt újonnan épített saját versenyautójával. A Peugeot 206-oson ugyan előjöttek még gyerekbetegségek, de az új autó és Domi már most megvillantották oroszlánkörmeiket.


Noha a D-döntő nem az a döntő volt, amelyikbe az ifjú tehetség előzetesen vágyott, ám figyelembe véve, hogy vasárnap az új autó lengőkarjainak GL szemei és egyik gátlója is eltört, már az is megsüvegelendő teljesítmény volt Dominiktől, hogy egyáltalán a D-döntőbe bejutott, ott nyert, ezzel megkaparintva a Magyar Kupa abszolút értékelésében a még utolsó, 16. pontszerző helyet. Géposztályában ez most a 7. helyre volt elég, ám ennél sokkal fontosabb, hogy fény derült egy olyan konstrukciós hibára, amire azóta a csapat meg is találta a megoldást, így ez a probléma remélhetőleg most hátráltatta először és utoljára Domit a versenyzésben.

 

Vaskó Dominik (Magyar Kupa, Peugeot 206)

„Nagyon jó érzés volt végre a saját új versenyautómmal rajthoz állni. Az autó nagyon jó, nagyon erős, de teljesen máshogyan kell vezetni, mint a Junior Kupás Suzukit, úgyhogy sok olyan apróság van, amihez még hozzá kell szoknom. Forgatni kell a motort, magas fordulatszám tartományban kell tartani, a kormányon is többet kell fordítani annál, mint amit megszoktam, a rajtoknál nagyon figyelni kell rá, hogy ne forogjanak el a kerekek stb. Ezen az első versenyen, Nyirádon még főleg ezeket a dolgokat próbáltuk kitapasztalni, és például a rajtjaim a második előfutamtól kezdve már jól sikerültek. Sajnos volt egy kis konstrukciós hiba az első futóműnél, a vasárnapi szabadedzésen az egyik, majd a harmadik előfutamban a másik oldali GL szem tört el, utána a D-döntőben pedig kettétört a gátló. A harmadik előfutamot nagyon sajnáltam, mert vezető helyről kellett kiállnom, a D-döntőt viszont megnyertem, de sajnos az említett gátlótörés miatt a C-döntőre már nem tudtam kiállni. Volt néhány előzésem, amit nagyon élveztem, a második előfutamban például a padlógázas fölfelében tudtam elmenni kívül a poron Szegfű István mellett. Az autó erős, de nem könnyű kordában tartani. Sokat gyorsultam a hétvége során, és sok olyan dolgot tanultunk meg az autóval kapcsolatban, aminek a következő versenyeken hasznát vesszük majd. Szerettem volna legalább a B-döntőbe jutni, de majd legközelebb! Most egyedül azt sajnálom, hogy a hétvégi, slovakiaringi rallycross versenyen való indulást le kellett mondanunk, hogy a csapat nyugodtan újjá tudja építeni az első futóművet.”

 

Id. Bánkuti Gábor – csapatvezető

„Dominik ügyesen ment, már volt egy-két momentuma. Nagy kár ezekért az elkerülhető műszaki hibákért, ami meghiúsította, hogy rallycross körülmények között is tanulja a Peugeot-t. Azok az építési problémák, melyek a téli rali futamokon nem jöttek elő, azok itt Nyirádon, a sokkal forszírozottabb körülmények között azonnal kibuktak. Remélem, hogy ebből mindenki tanult. Amikor az autó műszakilag toppon lesz, Domi egy lépcsővel feljebb léphet a Magyar Kupa mezőnyében, de ahhoz még rengeteget kell tanulnia. A képessége megvan hozzá, türelem, türelem, türelem szükségeltetik. Annak érdekében, hogy minél előbb megszokja az új technikát, Domi indulni fog az autocross bajnoki futamain is. Én úgy gondolom, hogy rallycross-ban a KakucsRing-i futam lehet az első, ahol igazán mutatkozhat a 206-os ereje, és ahol Domi eddigi tapasztalatainak az eredménye egy szép eredményben csenghet majd le. De továbbra is azt mondom: ez nem sürgős, ideje van bőven!”


www.bankutimotorsport.hu

Régóta várt pillanat jön el ezen a hétvégén a Bánkuti Motorsport legifjabb pilótája, a 12 éves Vaskó Dominik életében, hiszen először fog pályára gördülni egy rallycross versenyen új Peugeot 206-os versenygépével.


Az idei szezonnyitón, a húsvéthétfői, RabócsiRing-i rallycross parádén Dominik 19 induló közül az abszolút 9., géposztálya 6. helyén végzett a Magyar Kupa mezőnyében, ám ezt a versenyt még nem saját autójával, hanem egy bérelt Opel Astrával teljesítette, ami a rajtoknál rendszeresen kidobálta az egyes sebességi fokozatot, így Dominak ilyenkor az utolsó helyekről kellett visszaküzdenie magát, amennyire tudta. Így is becsülettel helytállt, és összességében büszke lehet első felnőtt OB-futamán elért eredményére.

De! Valójában csak most, a Nyirádi Motorsport Centrumban rendezett második fordulóval kezdődik meg számára az igazi bajnokság. Végre elkészült ugyanis új Peugeot 206-os versenygépe, amivel ugyan a télen több amatőr versenyt is teljesített már és nyert meg, ám akkor még egy széria utcai motor volt benne, aminek a helyére azóta egy 1,6-os, körülbelül 160 lóerős épített versenymotor került be. Ezt sem aszfaltszaggatásra tervezték feltétlenül, de próbálták olyan erősre és főképp megbízhatóra megépíteni, amennyire csak a költségvetés engedte.

519

Emellett az autó futóműve és kormányzása is teljesen megváltozott azóta, hogy Domi utoljára vezette, így kis túlzással a színén kívül minden új lesz számára az autóban. A motort teljesen más tartományban kell használni, a váltóval sokkal finomabban és pontosabban, ugyanakkor gyorsabban lehet és kell váltani, és még sok-sok ilyen apróság van, amire bár próbálták a 12 éves tehetséget előre felkészíteni, de valójában a mostani versenyen kell majd berögződnie az új mozdulatoknak.

Elsősorban ez lesz számára a cél ezen a nyirádi versenyen, ahol 26 vetélytársa között kell majd helytállnia. Nagy szó lenne abszolútban már a top10-be kerülni is egy ilyen népes mezőnyben, de Domi a lelke mélyén nyilván ennél is jobb szereplésben bízik. A Rallycross Challenge Europe nagymenőinek jelenléte pedig további inspirációt és motivációt adhat neki a folytatásra, hiszen hosszabb távon ő is a nemzetközi porondon szeretne vitézkedni.

 

518

 Vaskó Dominik - versenyző

 „Nagyon várom már a nyirádi versenyt, hiszen végre az új Peugeot 206-osommal indulhatok egy rallycross futamon. A RabócsiRingen még egy bérelt Opel Astrával álltam    rajthoz, az sem volt olyan rossz, de azért ez lesz az igazi! A nyirádi pályát kedvelem, és izgalommal tölt el, hogy ezen a hétvégén a Challenge teljes mezőnye is itt lesz. Nagyon  jó érzés, hogy egy ilyen sok versenyzőt felvonultató, nagyszabású versenyre készülhetünk. Köszönöm Gábornak az eddigi patronálást, és nagyon remélem, hogy a csapat    segítségével mielőbb én is elindulhatok a „nagyok” között, egy nemzetközi sorozat futamán.”

 

 

 

 

 

 
 

517 Id. Bánkuti Gábor – csapatvezető

 „Annak ellenére, hogy ismét egy nagy kihívás előtt áll, Dominak semmilyen terhet nem kell cipelnie. Neki nem most, „első bálozóként” kell bizonyítania. Tudjuk, hogy  tehetséges, szoknia kell még az új autót. Az, hogy télen több rali jellegű versenyen már indult vele, az nagyon hasznos volt, de ez most egész más. Nem beszélve arról, bár a  nyirádi pálya igazán élvezetes nemcsak a néző, de a versenyző számára is, de egyben nagyon nehéz is. Itt egy kör hibátlan teljesítése még egy profi, tapasztalt versenyző  számára sem egyszerű feladat. Tehát Dominak ez a futam elsősorban a gyakorlásról kell, hogy szóljon, és ha emellett sikerül egy jó eredményt is elérnie, az csak hab lesz a  tortán”

 

 

www.bankutimotorsport.hu

Facebook Oldal

Tetszik? Töltsd le!

Sajtóanyag küldés

Kérjük felirat nélküli képet mellékeljenek!

ORB - Rallye 1 Hírek

Médiapartnerek

amc.pngdrifted.pngdrifting.jpgfonix.jpghajoka_200x100.jpgrallyfotok.pngrc.jpgsimfans.jpgstamas.jpgw_MTI_200x100.jpg
Go to top